|
WonderWoman: A múlt árnyai/12.
Tökéletes gondolta. Félóra elég lesz. Odaért a kávéházba. Brennan már várta. Leült mellé és máris elkezdte. Nem húzhatta az időt nem volt sok ideje.
- Szia kicsim. Halottam mi történt. Sajnálom.
- Mit?
- Hát téged és a vőlegényed.
- Honnan tudod? Á biztos Angela. Ő mondta, hogy beszélj velem igaz? Ezt nem hiszem el. Nagylány vagyok már. Tudok magamra vigyázni.
- Nem, nem ő volt. Valaki, akinek nagyon fontos vagy.
- De hát ki?
- Tudod te azt jól. Valaki, aki mindig ott van veled, ha szükséged van rá, vigyáz rád és az életét is odaadná azért, hogy boldog legyél.
- Booth.-Mondta ki Brennan remegő hanggal. Elment hozzád?
- Igen. És megkért, hogy beszéljek veled, hogy ne legyél szomorú.
- Nem vagyok. Sully elhagyott legyen ő szomorú. Nem tudja mit veszített, és így legalább mindenki elhiszi, hogy nincs igazi szerelem. Az csak egy múló érzés.
- Remélem, ezt te sem hiszed el. A szerelem jó dolog és létezik az igaz szerelem. Gondolj csak rám és az anyádra. Amíg élek soha nem felejtem el. A gyönyörű mosolyát….Pont olyan volt, mint a tiéd. A mi szerelmünk örökre tart mégha nincs is már mellettem. soha nem fogom elfelejteni.
Brennan nem szólt egy szót sem. Csak Boothon járt az esze. Igaza volt az apjának. Ő sem tudta kiverni a férfit a fejéből. Folyton csak rá gondolt. Végre rájött, hogy amit érez iránta az szerelem. Igaz szerelem.
- Mi van ha későn jövök rá, hogy valakit szeretek?
- Sosincsen késő. Csak merj cselekedni, vállald fel az érzéseidet. Soha ne szégyelld, amit érzel.
- De mivan ha visszautasítanak?
- Ha folyton a visszautasítástól félnénk, soha nem lennénk boldogok.
A következő pillanatba Booth lépett be az ajtón. Meglátta Maxet és Brennant, ahogy az asztalnál ülnek és beszélgetnek. Brennan is felemelte a fejét és ő is észrevette a férfit. A tekintetük találkozott és nem tudtak másra figyelni, csak egymásra. Booth lassan közeledett az asztalhoz. Max észrevette.
- Á Booth! Csakhogy ideértél. Ülj le közénk. Nekem sajnos most mennem kell, de meglesztek ketten is. Igaz?
- Persze-mondta Booth. Max elment Booth pedig leült Brennannel szemben. A szemét még mindig nem tudta levenni róla.
- Sajnálom!- szólaltak meg egyszerre.
- Nem én sajnálom. Te nem tettél semmit.-mondta Brennan. Én zavartalak el, pedig te csak segíteni akartál.
- Semmi baj igazad volt. Én sajnálom, hogy nem vigyáztam rád jobban.-közelebb hajolt Brennanhez. Pedig megígértem.
- Ugyanmár én nem hagytam, hogy vigyázz rám. Hagynom kellett volna.
- Nem, én engedtelek el. Nem kellett volna, mostmár tudom, de haragudtam rád. Sajnálom.
- Joggal haragudtál rám. És nem te engedtél el, én mentem el és úgysem tudtál volna megállítani, ezt te is tudod.
- Igen de tudnod kell, hogy nagyon fontos vagy nekem.
- Persze tudom, te is nekem.
Booth nagyon közel állt, hozzá, hogy megcsókolja a nőt de nem tehette. Most békültek ki nem akart mindent elrontani. Az érzés mégis nagyon erős volt, nehéz volt ellenállni. ahogy a tekintetük találkozott, megfagyott körülöttük a levegő. Brenannek tetszett ez az érzés, mindig is érzett valamit Booth közelében de ez a mostani más volt. Végül a csöndet Booth törte meg.
- Kérsz egy italt?
- Nem inkább hazamennék. Hosszú volt ez a nap.
- Rendben. Gyere, hazaviszlek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Huhh :DD Elolvastam a részeket és nagyon tetszett ;) Szuper történetet írtál :P Gratula (:
Lesz még folytatás esetleg?:P