„-Booth-hoz. – felelte nemes egyszerűséggel és már indult is a kabátjáért. Következő megállója Booth kórterménél volt.„

Halkan lépett a szobába. Booth épp az ablakon bámészkodott kifelé. Amint meghallotta a lépteket, egyből a hang forrása felé fordult.
- Hello.
- Szia. Hogy érzed magad?
- Élek… Igazad volt. Délelőtt voltak bent Parkerék. Valóban jó nagyra nőtt a kis bitang. –kuncogott magában.
- És te hogy vagy? Van valami érdekes infód számomra?
- Ma volt nálunk Perotta ügynök. Egy gyilkosság áldozatát hozta.
- Én meg kimaradok ebből. Nagyszerű. Pedig már úgy rács mögé tennék, pár rosszfiút.
- Kár, hogy nem lehetsz ott. Pedig határozottan kijelentettem, hogy míg te nem épülsz fel addig, maradok a régi munkámnál, vagyis a múmiáknál és az előembereknél. De az FBI igazgatója személyesen telefonált, hogy ezt nem lehet visszautasítani.
- Cullen még az igazgató?
- Igen. Ilyen régóta lenne már ő a nagyfőnök?- lepődött meg Tempe.
- Mesélj nekem az esetről.
- Az áldozat egy afroamerikai férfi. 25-30 év közötti. 7-10 napja lehet halott. Egy sikátor konténerében találták meg. Golyó által mért sebet találtunk a os frontale-én és sternum-on. 
- Az utolsó mondatodat nem igazán értette. Hol van a golyó bemenete?
- Ja, igen, a homlokcsonton és a szegycsonton. Cam, már intézkedik a lágyszövetekkel és toxikológiával is. Hodgins a ruhamaradványokat illetve a bogarait vizsgálja. Mr. Bray pedig a csontokat tisztítja le nekem.
- Várj, mármint Wendell Bray? Az álmomból a biztonsági fiú? – lepődött meg a név hallatán.
- Igen. – Brennan kicsit elmosolyodott, azt látva, hogy Booth az ő története alapján azonosította Wendellt.
- Ezek szerint Wendell is kis tudós? Nahát, ezt nem néztem volna ki belőle. – nevette el magát Booth.
- Elmondanád, hogy ki kicsoda, már kíváncsivá tettél?! Amúgy nem értem, ezt az álmot.
- Igazából az álmod csak annak a történetnek a kivetítése, amit én írtam. – magyarázta ismételten Brennan.
- Akkor te valami írónő is vagy? – lepődött meg ismételten Booth. Most fogta csak fel igazából, hogy Brennan írta a történetet. Úgy látszik, most csupa meglepetés éri.
- Igen. A BEST-SELLER írója vagyok. – felelte büszkén. Társa csak pislogni tudott.
- De ez most nem lényeg. – vett vissza „szerénységéből”.
- Szóval törvényszéki gyakornok: Wendell, Vincent, Zack, Arasto és Daisy. Bár Zack már nem gyakornok, de az egyik legjobb asszisztensem volt. Továbbá Caroline a valóságban is ügyész. Max pedig… hát ő az apám.
- Caroline-t ismerem. Már elég régóta. De a többi kicsit meglepő volt.
- A történetemben, szinte mindenkit más tulajdonsággal ruháztam fel.
- Hát ez tény, hogy Cam és Jared együtt igen érdekes rendőr párt alkottak. Bár Cam még oké, hiszen neki van zsaru múltja, de Jared…De mond csak a történetedben, hogy-hogy mi egy párt alkotunk, ám a valóságban ellenzed a dolgot? Mi vezérelt arra, hogy így írd meg? – jött egy igen csak érdekes kérdés, amire Brennan csak hallgatással válaszolt. Majd Booth folytatta kis gondolat menetét.
- Tudod, egyesek szerint álmokban éljük meg azokat a vágyakat, amik hiányoznak az életünkből. Jelen esetben a te történetedben találjuk meg ezt az érzelem kifejezést. Ebből pedig az jön le, hogy te igenis érzel irántam valamit, de ezt nem akarok beismerni és nem csak nekem, de még magadnak sem.
- Kérlek, csak pszichológiát ne!
- Egyetértesz?
- Természetesen nem, ez csak egy történet és amúgy is már rég kitöröltem.
- Az lehet, hogy a gépedből kitudtad, de a szívemből nem. Nekem ez egy szép emlék marad. – mosolyodott el Booth, majd témát váltott. Nem szerette volna, még jobban zavarba hozni kedvenc antropológusunkat.
- Jut eszembe, az orvos szerint holnap haza mehetek.
- Máris? De fogsz tudni egyáltalán egyedül boldogulni? – aggódott kicsit Brennan.
- Hát igazából, az orvos szerint, jobb lenne, ha lenne mellettem még valaki, ugyanis a járásom még nem a legjobb.
- Esetleg Rebecca, nem tudna hozzád költözni, míg jobban leszel?
- Á, nem dehogy is. Nem szeretnék senki terhére lenni, amúgy is Rebecca jól el van az új pasijával, nem akarok bekavarni a kapcsolatukba. Nagyfiú vagyok, tudok, már magamra vigyázni.
- Az lehet, de egyedül akkor sem maradhatsz. Szóval hozzám kell költöznöd. Később elmegyek, összepakolom pár holmidat és…
- Mi? Nem! szó sem lehet róla. Nem költözhetek hozzád, neked ott a munkád én meg csak láb alatt lennék. –tiltakozott Booth.
- Booth. Társak vagyunk. Már megannyiszor segítettél rajtam, engedd, hogy most viszonozni tudjam ezt. Hagyj, segítsek. A munkahelyre meg amúgy is jöhetsz velem, végül is az FBI-os gondolkodásmódod megvan. – Booth hosszan elgondolkozott, az ajánlaton.
- Hát jó. Amennyiben nem zavarok, belegyezek, de amint az ellenkezője mutatkozik, elköltözöm.
- Rendben. Megyek, beszélek Dr. Taylorral, hogy mik a teendők. Mindjárt jövök. – ezzel ki is lépett az ajtón. Booth örült is meg nem is. Örült, hogy együtt lehet, majd Tempe-vel, viszont tisztában volt, hogy milyen hátrányos helyzetben van jelenleg. Hiszen a járása még nem tökéletes a kerekes székre még szüksége van. 10 perccel később Brennan újra megjelent az ajtóban.
- Beszéltem Dr. Taylorral. Holnap 3-ra jövök érted. A fizioterápiákra elég 2 naponta bejönnünk, a többit, majd otthon gyakoroljuk.
- Értem akkor alig várom.
- Szólok a többieknek is, ezzel kapcsolatban.
- Ne! Legyen inkább meglepetés.
- Hát jó. Bocsáss meg, de ezt fel kell vennem. – utalt csörgő telefonjára. Booth csak bólintott válaszul.
- Brennan. Oké rendben máris megyek.
- Az üggyel kapcsolatban hívtak?
- Igen. Azonosították az áldozatot. Most mennem kell. Holnap jövök érted, addigra otthon is mindent előkészítek. – mosolygott rá Bones. Úgy érezte ez a helyes, ha segít társán, bár ekkor még nem igazán gondolt bele, hogy mire is vállalkozott.
-  Akkor holnap. – búcsúzott Booth is partnernőjétől. Brennan útja így hát ismételten a labor felé vezetett. A kis csapat Angela irodájában tartózkodott és már csak Bren hiányzott. Amint megérkezett Angela belefogott mondanivalójába.
- Nos, ő itt az áldozatunk. – mutatott e képernyőre.
- Végig futtattunk egy keresőt az eltűnt személyek adatbázisa között. Az áldozatunk neve James Dalton. 27 éves. Az utolsó bejelentett munkahelye egy iskolában van, mint gondnok. A jelentés szerint a felesége jelentette az eltűnését, 7napja.
- Akkor én megyek és beszélek a feleséggel. Ön is jön Dr. Brennan? – érdeklődött Perotta ügynök.
- Nem. Itt nagyobb hasznomat tudják venni. – utasította vissza Bren.
- Hát jó. Amint van, valami fejlemény hívjanak. – ezekkel a szavakkal búcsúzkodott a szőke ügynöknő. Brennan a megtisztított csontok felé vette az irányt, hogy minél hamarabb kiderítsék és felgöngyölítsék ezt az ügyet.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 7 hozzászólás

2011.10.15. 11:26 Claire Sok viszály után végre eljutottam az elolvasásig :) Annyira jó lett!!!! Látom már mindenki fűzi a gondolatait az együtt lakás és az "otthon gyakoroljuk" körül. Én nem akarom ugyanazt írni de persze nekem is megindult a fantáziám :) Úgyhogy nagyon gyorsan folytasd!!!! Persze már amennyire időd engedi.... Nem tudom, de én nagyon bírom ezt az amnéziás különleges ügynököt. Hatalmas KK!!!!! és köszönjük, hogy elhoztad nekünk a folytatást.

2011.10.11. 13:19 Moncsy Együtt lakás, otthon gyakorolunk xD én itt már rosszra gondolok :D ^^' Amúgy nagyon jó feji lett, így tovább :D KK, de gyorsan :D

2011.10.10. 21:10 olvasó No hát igen, az otthon gyakorlás látom a többieknek is tetszett, ahogy nekem is...., amennyiben ezt is elrontják, hát akkor magukra vessenek Azért remélem jól alakulnak a dolgok és az emlékezet is tisztul majd a sok fizikoterápiás gyakorlat során . KK amint csak lehet

2011.10.10. 20:01 enci.2 "... a többit meg otthon gyakoroljuk." xD nagyon jó lett!! :) Gratula hozzá!! :) és kk!! :)

2011.10.10. 19:05 Sophie Booth pszichológiája Együtt lakás Perotta buktaaaaa Ennyit mondok, na meg azt, hogy GRATULA!! És KK de minél előbb!!

1 | 2