Másnap reggel mire Booth megérkezett a gyerekek már útra készen voltak, tisztán, frissen és jóllakottan. Booth már a kertből hallotta a gyerekek csicsergő hangját, Parker komoly megjegyzéseit, mely Dakota és az ő általa készített reggeli különbségeire vonatkoztak. Mosolyogva lépett be az ajtón.

-         Jó reggelt mindenkinek! – köszöntötte őket. – Szép vagy Kisöreg, így lehúzni a reggeli palacsintámat! - mondta megjátszott sértődöttséggel.

-         Jaj, apa! Nagyon finom a palacsintád, de Dakota reggelije elképesztő. – Teli szájjal próbávta közölni, hogy az apja rosszul gondolja.

-         Az illatából ítélve nem csodálkozom.

-         Gyere, mentettem el neked is néhány falatot. – invitálta a nő.

-         Köszönöm – ült le ő is a gyerekekkel szemben – jó reggelt Tammy, hogy vagy?

-         Nagyon jól! Jó volt, hogy engedted, hogy Parker itt maradjon. Majd még aludhat itt máskor is? – vidámság villant szemeiben.

-         Részemről rendben van! – Booth Dakotára nézett.

-         Részemről is!

-         És részünkről is! – vágták rá egyszerre a gyerekek.

-         Ok! De legközelebb azért felkészültebbek leszünk Kisöreg! De úgy látom, hogy most nincs szükség váltóruhára. – Booth Dakota arcát fürkészte.

-         Nem tudtam aludni, így inkább hasznosan töltöttem az időmet.

-         Még az éjszaka sem hoz enyhülést ebben a hőségben. Így nehéz elaludni.

Sejtelmesen egymásra néztek, mindketten tudták, hogy nem a kinti forróság miatt nem jött álom a szemükre. Hosszú éjszakájuk volt.

Idő volt, indulniuk kellett, a gyerekek hosszan búcsúztak egymástól, alig várták, hogy újra hétvége legyen, majd ki-ki saját gyerekét az autóba terelte.

-         Akkor – kezdte Dakota szomorú mosollyal arcán – hétvégén találkozunk?

-         Sose tudom, pontosan milyen hétnek nézek elébe, de ha emberi időben végzek a munkával, akkor szeretnélek előbb látni. A hétvége nagyon távoli.

-         Én is szeretnélek látni téged! Tudod, hol találsz meg.

-         Szép napot, Alexa. – súgta a fülébe és egy puszit nyomot az arcára. A gyerekek kuncogtak a kocsiban.

Természetesen ez a hét sem volt eseménytelen, a gyilkosok sohasem pihennek. Bonessal egy újabb nehéz esetet kaptak, tele bizonytalan részletekkel, egy tucat gyanúsítottal és még az indíték sem volt egyértelmű, de Booth igyekezett úgy rendezni a dolgait, hogy el tudjon szabadulni és estéit Dakotával és Tammyval töltse. Majd minden este együtt vacsoráztak, sétáltak, a Tammynek ajándékba vett hatalmas kirakóval együtt küzdöttek. Péntek este Parker is csatlakozott hozzájuk, Tammy legnagyobb örömére. Már biztonságban érezte magát, nem félt a férfitól, de egész héten nagyon hiányzott neki kis játszótársa. Még mindig iszonyatosan meleg volt, a hőség nem enyhült, így az e hétvégi program, strandolással volt teli. Mindenki nagyon élvezte a közös programot, vasárnap este nehéz volt elbúcsúzni egymástól. Már előre eltervezték, hogy a következő hétvégét a hegyekben fogják eltölteni. Bérelnek egy kis faházat, nagyokat kirándulnak az erdőben, csónakáznak és bográcsban fognak főzni. Izgatottan várták az újabb közös programot.

Dakota és Booth is egyre közelebb került egymáshoz, szinte minden szabadidejüket együtt töltötték, már nem telt el úgy este, hogy ne együtt vacsoráztak volna. Miután Tammyt esténként ágyba tették még sokáig ültek kint a kertben és beszélgettek. A múltjukról, a gyerekkorukról, a munkájukról, a gyerekekről.

A gyerekek előtt sem volt már titok, hogy szüleik legalább olyan jó barátok, mint ők. A maguk gyereknyelvén jól ki is beszélték őket.

Dakota lelke is gyógyulni látszott Booth legnagyobb örömére. Már nem menekült, nem nézett állandóan a háta mögé, nem rettegett, ha be kellett lépni egy emberekkel teli, zsúfolt helyre, már nem kereste a kiutat. Szíve is megnyílt nem csak Booth, de az emberek felé egyaránt. Szemében szerelem, arcán boldogság csillogott, de nem beszélt róla. Érezte ő is, hogy a férfi nagyon sokat jelent a számára, amikor nincs vele hiánya kínozza, de ezeket az új érzéseket még képtelen volt megosztani a férfival, attól félve, hogyha ezeket szavakba foglalja a szél elviszi őket és szertefoszlik. Booth számára azonban minden este egyre és egyre nehezebb lett az elválás, az együtt töltött idő, az ölelések, a csókok után nem haza vágyott. Szerelmes volt, Dakotával akart lenni, többre vágyott néhány óránál, de ezeket az érzéseit még nem oszthatta meg vele, még időre volt szüksége a nőnek. Most már eljutottak oda, hogy a múlt árnyai nem kísértették, a jelenben élt, de a jövőt még nem tervezte.

Booth hete iszonyatosan zsúfoltra sikerült, és nem elég, hogy az előző ügyet sem zárták le teljesen máris a nyakukon volt a következő. Sokáig volt az irodában, késő éjszakáig dolgozott, nem tudott időben elszabadulni. A héten egyetlen estét tudott csak Dakotáékkal tölteni, feszült volt és ideges. Hiányoztak neki a közös vacsorák, Tammy kacagásai, Dakota csókjai. Soha ennyire nem várta még a hétvégét, mint most. Bonesnak is feltűnt, hogy most sokkal nehezebben viseli a tétlenséget, és hogy nem jutnak előbbre, de ráfogta a melegre és a fáradtságra. Nem akart Bonesnak magyarázkodni, sem Dakotáról beszélni. Bones csak annyit tudott róluk, hogy elintézte nekik a hivatalos papírokat és néha Dakota fordít és tolmácsol neki. Azt nem mondta el Bonesnak, hogy időközben beleszeretett a nőbe, hogy lassanként úgy élnek, mint egy család. Tammy is nagyon a szívéhez nőtt, és amikor Parker is velük volt ő maga is úgy érezte, hogy megtalálta, amit régóta keresett. Nem biztos, hogy Bones mindezt megértette volna. Ő nem hitt az ilyenfajta érzésekben, a maga logikus és racionális világával sosem értette volna meg, hogy mennyire szenved a nő és a kislány hiányától.

Végre eljött a hétvége, mindkét ügyet sikerült lezárniuk, kemény munka volt, de sikerült. Péntek este hazament a cuccaiért, elment Parkerét és hét körül felvette Dakotát és Tammyt is. Hosszú út várt rájuk, de minden percét élvezték. A faház a völgyben volt, két hatalmas hegy között húzódott meg, a tótól alig pár száz méterre. Már besötétedett, mire megérkeztek. Amíg Dakota gyorsan összeütött egy kis vacsorát, addig a gyerekek és Booth kipakoltak a kocsiból, megvitatták ki hol alszik. Természetesen a két gyerek kisajátította magának a nagyobbik szobát a hatalmas ággyal, ahová az ajtóból nekifutásból ugráltak bele. A kis faház zengett a gyerekek zsivajától. Vacsora után kimerülten zuhantak be az ágyba és pár perc múlva már mélyen aludtak. Dakota betakarta a gyerekeket, egy-egy puszit nyomott a fejükre, megsimogatta őket, majd visszament a konyhába, hogy eltüntesse a vacsora nyomait, de a férfi már megelőzte őt. Amikor belépett a konyhába épp vörösbort töltött két bögrébe.

-         Elaludtak?

-         Mint a tej, úgy alszanak. Fárasztó napjuk volt.

-         Gyere! – invitálta, kinyújtva felé karját. - Kint nagyon kellemes az idő, a hegyek és a tó kellőképpen enyhítik a meleget.

-         Jó ötlet volt, hogy eljöttünk ide, nagyon szép itt. Érzem a tó illatát és a levegő tisztaságát. Most először vagyunk Tammyval távol otthonról és úgy látom ő is nagyon élvezi. Köszönöm, hogy elhoztál minket ide – bújt hozzá – hosszú volt ez a hét, hiányoztál.

-         Ti is nekem, Alexa!

Booth szorosan tartotta Dakotát a karjaiban, beszívta haja illatát, érezte teste melegét, fedetlen vállának bársonyát, a nő hátát simogatta. Dakota a férfi simogatásától libabőrös lett, a fejét a vállára hajtotta, érezte a férfi arcszeszének illatát. Belecsókolt a nyakába. A nő lehelete égette a férfi bőrét, borzongás futott végig egész testén, megremegett, ahogy megérezte Dakota kezét pólója alatt újait végigfuttatva gerincén.

-         Azt hiszem…szeretlek.

A nő ajkának érintése a fülébe suttogat szavaktól eltörölt minden akadályt és tekintetük találkozott a hold fényében. Ajkaik összetapadtak, a kezek is felfedezőútra indultak, a ruhák is lekerültek rögtönzött ágyat biztosítva számukra. A hetek óta tartó egymás nélkül töltött, hosszú, magányos éjszakák alatt elnyomott szenvedély kitört belőlük. Mohon csókolták a másikat, újaik incselkedéseit csókjaik követték, sóhajaikat a fák suhogó hangjai elnyelték, a csillagok és a hold gyenge fényei követték meztelen testük minden rezdülését. Az eleinte gyengéd ölelés vad szenvedéllyé fokozódott, olyan hévvel kívánva a másikat, mint ahogy a forró nyári hőségben, a fák szomjazzák az enyhítő zápor hűsítő cseppjeit. A férfiban a hetek óta felgyülemlett és visszafojtott vágy elemi, ösztönös erővel tört a felszínre. Csókjai egyre mohóbbak, teste egyre követelőzőbb lett, a ritmus, amit diktált a szavannán áldozatát üldöző gepárdéi voltak. És ahogy a gepárd utolsó erejét is összeszedve lecsap áldozatára, hogy aztán zsákmányával megpihenjen, úgy robbant ki belőle is a beteljesülés előtti utolsó pillanat. Izmaik megfeszültek, levegőjük elakadt, ajkaik összeforrtak így fogva vissza tüdejükből kitörni készülő hangos kiáltásukat. Testük összetapadt, lassan megnyugodtak, csókjaik megszelídültek, szerelemmel teli volt összekapcsolódott tekintetük.

-         Szeretlek, Alexa! Én nem hiszem, tudom!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

2012.06.30. 20:46 PÜT Hát Dinike Grtaula ismét!!!!  És ahogy a fülledt jeleneteket leírtad.....  Szóval tetszett!!! (annak ellenére, hogy még mindig B&B párti vagyok!!!!  ) KK!!!