|
Dinike: Végjáték/5.
Tudom, add a címet…
Az egész nap folyamán ez volt az egyik olyan találkozás, amit nagyon nem akart, de nem volt választása, ugyanúgy, mint ahogy a Bonessal folytatott későbbi beszélgetést sem kerülheti el. Mindkettőjüknek magyarázattal tartozik délelőtti viselkedése miatt, bár még maga sem tudta, hogy mit is kellene mondania. Ismét ebbe az ördögi körbe került. Ennek a két nőnek a szerelme kísérte végig egész életét. Most megint úgy érezte csapdába került, saját érzései csapdájába.
A Washington Plaza a város központjában volt. Jó nevű családbarát hotel lévén nagyon kedvelt volt a turisták körében. Egy Közép-Európából érkező fiatal nő, aki baráti társasággal érkezett egyáltalán nem jelentett feltűnést senki számára, hiszen a legbiztonságosabb hely az, ahol leginkább szem előtt vagy.
Booth régóta nem érezte magát ennyire szorult helyzetbe. Megállt a 408-as szállodai szoba ajtaja előtt, kollégájával – aki Alexára vigyázott – már találkozott. A szoba ajtajáig vezető úton elhatározta, hogy kizárólag a munkára és a tanúvallomásra fogja korlátozni az Alexával történő beszélgetést és csak két mondat erejéig tér ki délelőtti viselkedésére, amelyben egyúttal bocsánatot is kér tőle, de most, hogy ott állt az ajtó előtt, már egyáltalán nem volt benne olyan biztos, hogy képes is lesz magát ehhez tartani. Nagy levegőt vett és bekopogott.
Alexa? Booth vagyok!
Az ajtó kinyílt és teljes valójában szembe találta magát a vörös hajzuhatag által keretezett gyönyörű arcból nyíltan rátekintő igéző kék szempárral. Ez a nyílt, őszinte tekintet égett bele örökre lelke mélyébe.
Szia, Seeley, gyere be. Már mondták, hogy jössz. Miss Julian nagyon körültekintő és elővigyázatos. Mindenben a segítségemre volt és én pedig minden szabályt betartottam, amit előírtak. – Alexa invitálásával megelőzte a férfi által a biztonságára vonatkozó még fel sem tett kérdésekre a válaszokat.
Mintha csak egy könyvből olvasnád. De tökéletes válaszok, pedig még meg sem kérdeztem.
Úgyis ezek lettek volna az első kérdéseid, nem? – mosolygott rá kedvesen és a kanapé felé invitálta, kezébe egy forró, fekete KV-t adva.
Való igaz és kösz a KV-t. Ezek szerint Caroline elmagyarázta, hogy mivel jár ez az egész ügymenet.
Tulajdonképpen igen. Már megtettem az előzetes tanúvallomásomat, Miss Julian feltette azokat a kérdéseit, melyeket majd a tárgyalóteremben is feltesz. Felkészített rá, hogy Róka ügyvédje miket fog mondani rólam, meg hogy nagyjából milyen kérdései lesznek. Azt mondta, biztos, hogy arra fog kimenni, hogy hiteltelenné tegyen az esküdtek előtt és ezáltal nem fogjuk tudni elkerülni azon vádakat sem, hogy mi ketten összejátszottunk. Miss Julian biztos benne, hogy a kapcsolatunkat részleteiben fogja darabokra szedni az ügyvéd. Azonban azt megígérte, hogy a gyerekeket semmilyen módon nem fogja hagyni belekeverni az ügybe. Ahogy ő fogalmazott „rohadt kemény menet elébe nézünk kislány”.
És akkor még finoman fogalmazott. Róka elég nagy kutya volt ahhoz, hogy az ügyvédjei minden létező módon megkérdőjelezzék nem csak a vádakat, de a tanúvallomásokat is. Ettől a tárgyalástól lesz hangos az összes újság, híradó, minden. Felkészültél erre Alexa? Nem csak az akkor történteket, hallottakat kell a nyilvánosság elé tárnod, de az egész eddigi életed minden egyes mozzanatát is, beleértve a múltadat is. – Booth igyekezett felkészítni a nőt arra, amire Caroline nem tudta. - Viszont megígérem, hogy én mindent elkövetek Carolineal együtt annak érdekében, hogy csak és kizárólag az ügyre korlátozottan hangozzanak el kérdések és védett tanú lévén legalább a te meghallgatásod során kizárjuk a sajtót. De még így is nagyon veszélyes és fájdalmas mutatványra vállalkoztál azzal, hogy bevállaltad ezt az egészet.
Tudom! De jó okom van rá, hogy ezt tegyem. Azt hiszem, ezt neked nem kell elmagyaráznom.
Nem, Alexa, nem kell. Nekem épp úgy érdekem, hogy elítéljék Rókát. Csak én minden erőmmel el akartam kerülni mindazt, ami rád vár. Jól meggondoltad?
Miss Julian azt mondta, hogy így van a legjobb esélyünk.
Igaza van. De én még most is azt mondom, hogy mindezek ellenére, megteheted, hogy kiszállsz. Elítéltetjük azért a gyilkosságért, amiben most nyomozunk. Így is sikerül talán leültetni. – nem hazudott a nőnek az esélyeikről, de el akarta tántorítani a döntésétől.
Valaki egyszer régen azt mondta nekem, hogy a talán sohasem rejt elegendő bizonyosságot arra vonatkozóan, amit cselekszünk vagy érzünk.
A memóriád még most is a régi. Jól megtanultad a leckét. – az elhangzott mondat hallatán egy halvány mosoly jelent meg Booth arcán - Nem hittem volna, hogy valaha viszonthallom a szavaimat a te szádból.
Jó tanárom voltál. Általában mindig igazad volt és sohasem hazudtál nekem. A legjobb ember vagy, akit ismerek. – mosolygott rá vissza Alexa is, azonban szemében látszott, komolyan gondolja, amit mond.
Ha olyan jó ember lennék, nem hagynám, hogy belerángassanak ebbe az egészbe. – Bootht bűntudata egyre inkább hatalmába kerítette.
Senki nem rángatott bele, Seeley. Meg kell ezt tennem, magamért, érted, a fiúnkért. Sokkal tartozom neked, ez a minimum.
Nem tartozol semmivel Alexa, de azt hiszem ezt már többször is megbeszéltük. Ezért ne tedd! Lépj vissza! Még nem késő. Kérlek! Lecsukatom Rókát, megígérem, de kérlek, vond vissza a vallomásodat és menj haza. – ez már volt inkább könyörgés, sem mint kérés.
Nem lehet. – rázta a fejét Alexa szavait nyomatékosítva ezzel is.
Miért? – Booth szeméből kétségbeesés tükröződött. Hihetetlen, hogy nem tudom meggyőzni!
Vannak az életben olyan dolgok, amiket muszáj megtenni az embernek ahhoz, hogy ember maradjon.
Alexa, ne ködösíts! – emelte fel kissé a hangját Booth. - Jól ismerlek. Ez a válaszod épp olyan volt, mint amikor bezárkóztál a múltad rabságába. Tudni akarom, mért kockáztatod a saját és a családod életét!
Mert, ha most feladom és hazamegyek azzal önmagam árulom el újra és ugyanaz az elveszett, riadt és megkeseredett ember leszek megint, aki azelőtt voltam, mielőtt veled találkoztam. – kétségbeesett kiáltásnak hallatszott ezt a mondat Alexa megremegő hangjával. Nem akarta ezt elmondani a férfinak, de már nem volt visszaút. - Te mutattad meg nekem, hogy van, amiért érdemes küzdeni, te nyitottad ki újra lelkem ajtaját, adtál erőt és hitet. Egyszer már elárultalak, nem harcoltam a szerelmünkért. Elmenekültem megint! Feladtam! De többé nem teszem! Soha többé nem menekülök! – Alexa nem tudta visszatartani a szemeit mardosó könnyeket, pedig megfogadta magának, hogy nem fog elgyengülni, azonban élete szerelmének közelében képtelen volt erős maradni, hiába tudta, hogy a férfi szerelméhez már régóta nincs joga. – Tudom, hogy már soha többé nem lehetünk azok, akik voltunk, tudom, hogy én Conorhoz, te pedig Temperencehez tartozol, te nem adhatod meg, én pedig nem kérhetem tőled, amire a szívem mélyén vágyom, viszont mindazt, amit tőled kaptam csak így tudom meghálálni lehetőséget biztosítva arra, hogy – ha te is akarod – érezhesd a fiad közelségét. – A kimondott fájó gondolatok után Alexa lehajtott fejjel, csendben törölgette gyűrött zsebkendőjével patakokban folyó könnyeit.
Booth jelen pillanatban képtelen volt rá, hogy bármit is mondjon mindarra, ami Alexa szívét nyomták és most ennyi idő után végre kiadta magából. Soha nem gondolta volna, hogy a nő magát vádolja azért, amiért el kellett válniuk. Nem a te hibád volt. Istenem dehogy adtad fel. – de ezen szavak a száját nem hagyták el, csak némán nézte az előtte ülő zokogó nőt.
Kihűlt kávéját az asztalra tette, remegő kézzel a nő álla alá nyúlt, arcát a maga arca felé fordította, így kényszerítve őt, hogy a szemébe nézzen. Ugyanaz a gyötrő fájdalom tündöklött a szemeiben, mint amibe sok évvel ezelőtt beleszeretett. Megcsókolta. Lágy, védelmező, óvó szeretet, fájdalommal teli búcsúajándék, szerelmük lezárásának utolsó, meghitt pillanata. Ő nem adott és Alexa nem kért ennél többet…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Alig vártam már ezt a folytatást! :) Nagyon tetszett így tovább!!