Booth otthon volt. Anne nem volt még csak a közelben sem. Belül őt is bántotta ez az egész. Csak neki nem volt megvigasztaló társ. “Talán nem kellett volna Anne-nel összejönnöm? Nem is szeretem igazán…vagy nem tudom…Bren iránt érzek valamit, de…Ő meg mérges rám. Mindent elrontottam. Én hülye! Most miattam Bones utál, Anne-nek pedig megmondhatom, hogy nem lesz semmiféle vacsora…szuper. Bones…Bones…Bones…”-ismételgette magában, miközben megszólalt a csengő.

Az ajtóhoz vánszorgott gondterhelten, majd ajtót nyitott.

- Bones! - mondta meglepetten, és a szíve pedig majd’ kiugrott az örömtől - gyere be!
Befáradt Brennan, majd leült a dohányzóasztal mögötti kanapéra. Booth csatlakozott mellé.
- Booth, figyelj meg szeretném mondani, hogy mégis elmennék a vacsorára.
- Nem lesz semmiféle  vacsora. És Anne sem lesz többé. Szakítok vele.
- Ne! Figyelj, csak miattam nehogy szakíts vele! Nem szeretnék neked rosszat! Épp ellenkezőleg! Azt akarom, hogy boldog legyél! És ha ehhez ő kell, hát megértem.
- Nem Bones. Nem szeretem őt, és nem is szerettem. Csak miattad voltam vele kapcsolatban. - mesélte Booth.

Ekkor eszébe jutott Brennek az amit Angie mondott neki “Lehet igaza van Angie-nak? Hogy ezzel csak leplezni akarja az irántam érzett vágyat? Nem, nem hiszem.” - elmélkedett.

- Miattam? - kérdezte Bones ezt olyan hangsúllyal, hogy azon még ő maga is meglepődött.
- Igen, miattad. De nem rossz értelemben. Hanem, hát…hogy is mondjam…leplezésképpen.
“Mégiscsak szeret?”- gondolkodott Bones.
- Leplezésképpen? Ezt meg hogy értsem? Mit leplezel vele? - kérdezte Brennan.
- Hát…azt…hogy…szeretlek. - a mondat utolsó szavát elharapta, szinte nem lehetett érteni, de Bren tökéletesen kivette a szó értelmét, és elpirult.
- Most zavarba hoztál…tudod, én még nem vagyok benne biztos...de Angie szerint én is ugyanígy érzek. - ezen mondatok egyre közelebb hozták a két testet egészen addig, amíg a homlokuk, az orruk összeért. Következő pillanatban érezték egymás forró leheletét. “Csókolj meg! Csókolj meg! Csókolj meg! Csókolj meg? De…akkor…igaza volt Angelának…szerelmes vagyok”-ezek a gondolatok jártak Tempi fejében.
“Meg fogom csókolni! Meg fogom csókolni! Én…én…szeretem őt”- Booth is gondolkodott ezen, tehát ő is szerette Brent.
Az érzés kölcsönösen jött. Még nem ért össze az ajkuk…közelebb…közelebb…közelebb és egyre közelebb kerültek, mikor……megcsörrent a telefon.
Mindketten meghökkenten de egyben szomorúan keltek ki egymás karjaiból.

- Brennan! - vette fel a telefont Bren. - Igen, máris indulunk. - folytatta remegő hangon.
- Menni kell? - kérdezte Booth.
- Igen. A 7.utca 23.számában lakik az azonosított családja. - mondta Bren a hangjában tökéletesen hallatszódó  izgalommal.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.03.21. 19:21 TandSBooth Na neeeee ;) Te aztán érted mikor kell ababhagyni :P Légyszíves folytasd, nagyon várom mit hozol ki ebből :D