|
Bones: Színvallás/3.
Az autóban a megszokás ellenére síri csend volt. A szexuális feszültség viszont már olyannyira érzodött, hogy az már szinte kibírhatatlan volt. Odaértek a házhoz lassacskán, viszont ez az idő a két fél számára óráknak tűnt. Becsengettek, majd kis idő múlva egy idős hölgy nyitott ajtót.
- Jó napot hölgyem, FBI Seeley Booth különleges ügynök, ő pedig a társam, - a társam szót rémülettel ejtette ki a száján - Temperance Brennan.
- Jó napot! Fáradjanak be. - szólt a hölgy.
Bementek, majd a hölgy leültette őket.
- Miben segíthetek? - kérdezte a hölgy.
- Ön Juliette Horson?
- Igen.
- Egy szomorú hírt kell közölnünk. A lánya holttestét megtalálták a Washingtoni reptéren. - közölte Booth egyhangúan.
- Ooh ez ugye csak vicc ne! Azt hittem csak elszökött és a barátjához ment, de - mondta a hölgy és sírásban fakadt ki.
- Sajnáljuk. - mondta Booth egyben vigasztaló, és megértő hangnemben.
- És és mi történt? - kérdezte a nő
- A gyilkos fegyvert még nem ismerjük, de abban biztosak vagyunk, hogy a lányát leszúrták. - lépett közbe Brennan.
- MI?? A lányomat meggyilkolták? - kérdezte a nő, szinte már üvöltve.
- Sajnos igen. Szeretnénk feltenni pár kérdést. - mondta Booth továbbra is egyhangúan.
- Rendben van. Mit szeretnének tudni?
- Mikor látta a lányát utoljára?
- Hát 1 éve. Volt egy kis nézeteltérésünk, és azért hittem azt, hogy csak elszökött.
- Értem. Miben is nyilvánult meg ez a nézeteltérés? - kérdezte Booth.
- Hát, tudja a barátja miatt volt az egész veszekedés. Tudja ő egy klub tagja, ahova ilyen lázadó fiúk járnak, és mindenfélét csinálnak, mint például vagdossák az ereiket, stb. Én csak meg akartam védeni tőlük! És nem engedtem a kapcsolatukat. Ebből következett a nézeteltérésünk. Azt hittem hozzá ment, de ott is kerestem, sikertelenül - mesélte az asszony.
- Igen? És mi a drága barátjának a neve? - érdeklődött Booth meglepetten.
- John Adamson, ha jól tudom.
- Köszönjük, sokat segített! - válaszolták, majd mind a ketten felálltak a bársony kanapéról, és elmentek.
Az autóban ismét felülkerekedett a kínos csend. Most mit tegyek? Megszólalnék, de mi van ha Bones nem gondolkozott éppen, amikor meg akartam csókolni?? Az a rohadt telefon. Mindig akkor csörög, mikor nem kéne. - elmélkedett Booth.
- Erm és erm szóval te áh mindegy, vedd úgy, hogy meg sem szólaltam. - törte volna meg a csendet Booth.
- Na, gyerünk, ha már elkezdted, fejezd is be a mondanivalódat! - próbálta beszédre bírni Brennan Bootht.
- Hát szóval hogy te nem is tudom, hogy mondjam szóval, te is akartad a csókot? - kérdezte, ámde a mondat utolsó végét úgy elharapta, hogy érteni sem lehetett.
Brennan pirulni kezdett - sőt talán túlságosan is, de azért megpróbált egy érthető választ adni.
- Hát, hogy is fejezzem ki magam ezt, ha most antropológiailag kérded - kezdte Bren, de Booth a szavába vágott:
- Nem, Bones. Nem az antropológiai magyarázatot szeretném hallani, hanem azt, ami a szívedből jön.
- Ez fizikailag lehetetlen - javította ki.
- Bones, tudod, hogy értem. Hosszú idő óta társak vagyunk, már megismertél, én is téged, tehát tudom, hogy ezzel csak kerülgetni akarod a valódi választ. - erényesedett Booth.
- Igen, talán most, kivételesen igazad van. - itt Booth megejtett egy halvány mosolyt - Szóval, hát igen. - mikor kiejtette ezt a szót, ismét pirulni kezdett erőteljesen.
Miért hazudnék neki? Ő a társam. Igazat mondok neki jóban-rosszban. És talán szeretem is. Bár ezt még nem jelenteném ki így - gondolkodás közben itt megejtett egy mosolyt - Mindig kijavítom magamat. Talán jobb lenne, ha nem tenném? Nem tudom - elmélkedett Tempi.
- Hát szóval az jó, mert én is tudod, szóval én is akartam, csak az a telefon - mondta Booth.
Hát mégis akarta! Talán szeretne? Áh, lehetetlen. Szerintem még nem esett át azon a ponton, ahol elhagyja a tudományt és az érzelmek világa felé indulna. De reménykedjünk. - gondolkodott, majd mire végiggondolt mindent, már a Jeffersonba is értek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ez a történet egyszerűen borzasztó.