|
Bones: Színvallás/4.
- Sziasztok! Jutottatok valamire a gyilkos fegyverrel kapcsolatban? - kérdezte Brennan, mihelyst beléptek.
- Hát azzal nem sokra, de velem van egy kis beszélgetnivalód! - mondta Angie egy kíváncsi mosollyal a száján.
- Gyere az irodámba. - mondta Bren.
Bementek, majd Tempi a foteljába ült, Angie pedig a vele szemben lévő székre.
- Gyerünk szivi, mesélj! - firtatta Angie.
- Mit meséljek? - kérdezte Bren, bár tudta, hogy mire gondol.
- Jajj, édesem, mintha nem tudnád mire gondolok!
- De, tudom…hát hol is kezdjem…-”elmondjam neki az igazat? Csak a legjobb barátom, muszáj. És különben is, ő küldött el hozzá, tehát neki köszönhetem ezt az egészet.” - hát az úgy volt, hogy…bementem hozzá, és azt tettem amit kértél, elmondtam, hogy mégis megyek a vacsorára…aztán ő azzal állt elő, hogy nem lesz semmiféle vacsora és Anne sincs többé…
- Mi? Szívem, akkor ez csak te miattad lehetett, látod mondtam én téged szeret!! - vágott a szavába Angela.
- Nem tudom. Lehet. Na de ezután történt az az elméletileg lehetetlen eset, hogy…hogy…meg csókolt….volna ha nem csörög az az átkozott telefon.
- Naa ez már valami! Az a telefon mindent elrontott! Máskor kapcsold ki!! Éés olyan igazi csók lett volna, vagy csak pusztán baráti??
- Nem tudom ez mit jelent.
- Ajj drágám, hát hogy volt e szerelem is a csókjában, a leheletében?
- Azt hiszem igen. És tudod mi volt a legképtelenebb ebben az egészben? Az, hogy én is akartam a csókot…
- Szívem, de hát ez természetes! Tökéletesen egymáshoz illetek, és kölcsönösen szeretitek egymást. Mi ebben a képtelenség?
- Én nem fejezném ki azt hogy szeretjük…
- Tudom, te még nem állsz abban a helyzetben, hogy beismerd a szerelmét. Még nem állsz készen. De hidd el, egy nap rájössz, hogy nem mindenben a racionálisságot, az ésszerűséget kell keresni, hanem csak ráhagyod a szívedre a döntést. És nem ellenkezel.
- Ennek semmi értelme nincs. - visszakozott Brennan.
- De nem is kell hogy legyen! Ez benne a lényeg!
- Lehet, hogy sosem fogom megérteni…de nem tehetek róla, ilyen a természetem. De most menjünk, vár a munka. - fejezte be Bren.
- Igazad van, induljunk.
- Azt hiszem megvan a gyilkos fegyver! - jött elő Hodgins nagy örömmel és fülig érő szájjal.
- És, mire jutottál? - kérdezte Brennan.
- A gyilkos fegyver egy középkor-beli tőr.
- Szépen dolgoztál Hodgins! Ennyi idő alatt régen derítettük ki, hogy mi a gyilkos fegyver! - ismerte el a munkáját Tempi.
- Gyerünk Bones, kérdezzük csak ki ezt a fickót ezt a bizonyos John-t. - invitálta Booth Brennant még egy kicsit mindig megszeppenve.
- Rendben, induljunk! - ezzel ledobta a kesztyűjét, és a köpenyét, és már indultak is.
Ezúttal az autóban nem uralta magát a kínos csend. A szexuális feszültség ezúttal az előbbinél is nagyobb volt, hiszen már tudták, hogy egyiküknek sem csak “becsúszott” lett volna a csók. Az igaz szerelem kezdett Brennan személyiségében is tükröződni. Kezdte érteni, azt amit Angie mondott. “Egyszer majd a szíveddel fogsz gondolkodni” Tempi számára ez először irracionálisnak hangzott, de így a majdnem csók és az idő múltával kezdte megérteni mi is ennek a lényege. Talán egyszer ő is megérti az érzelmeket. Talán. De ez a talán, ha igenre változik, akkor az hamarosan bekövetkezik. Booth érzései sem alakultak eltérőebben a Brennanétől. Pusztán annyi volt a különbség, hogy ő értette az igaz szerelem fogalmát. Bár, neki sem volt könnyebb. Sőt. Nehezebb volt. Tudta, hogy mit érez Bren iránt. Ez még nehezebbé tette az érzést. Mindketten valami okból úgy érezték, nem lehetnek egy pár. Ők sem tudták miért. Talán nem voltak biztosak az érzéseikben? Vagy nem merték bevallani az érzéseiket egymásnak? Vagy esetleg az a 6 év közös munka volt rájuk hatással? Nem tudni. Erre még ők maguk sem tudnak választ adni. Abban viszont mind a ketten biztosak voltak, hogy éreznek valamit a másik iránt…
- Figyelj, Bones! Tudod azon gondolkodtam, mi lenne, ha elmennénk vacsorázni…kettesben. - kérdezte Booth félelemmel, ami a hangjában is kiérződött.
“Nahát, végre elhívott! Erre vártam! Lehet kezdem megérteni, ezt a “gondolkozz a szíveddel” dolgot? Hmm…remélem egyszer én is képes leszek rá. És talán…”-gondolkodott el Bren, de saját maga is meglepődött azon, hogy választ adott a kérdésre.
- Oké, felőlem mehetünk, csak előbb derítsük ki, hogy ki volt a gyilkos.
- Oksa! - adott egyértelmű választ Booth.
A srác lakásához érve, különös hangok hallatszottak ki. Mintha valami szekta gyülekezne. Booth a csengő felé nyúlt, majd benyomta.
Pillanatokon belül ajtót nyitott egy tag.
- Jó napot FBI, Seeley Booth különleges ügynök vagyok. Egy bizonyos John Adamsont keresünk.
- Akkor meg is találták. Én vagyok az.
- Szeretnénk feltenni néhány kérdést, de talán, ha…beengedne…- mondta Seeley.
- Hát felőlem jöhetnek, de ne tegyenek semmiféle megjegyzést. - szólt kicsit fenyegetően a fiú. Beléptek a szobába, és ott elrettentő látvány tárt a szemül elé. Mindenféle szemét a padlón, konzervdobozok, zacskók, sőt! Vér is piszkította a padlót. Boot és Bren meghökkent a látványtól. Bones rögtön feltett egy kérdést:
- Ezek a vérfoltok kitől származnak?
- Háát, ezek tőlünk asszem. Tudja, nekünk ez a szórakozás.
- Azért vennénk DNS mintát belőle. Hozunk végzést ha kell.
- Végzéssel tőlem megnézhetik, de végzés nélkül tuti nem mutatunk meg semmit. - szólt feldúltan a srác.
- Semmi gond, perceken belül hozunk végzést. Én a maga helyében nem ellenkeztem volna…- szólt Booth.
Előkapta a telefonját, és máris hívta az FBI irodáját, a megígért parancsért. Mint ahogy mondta perceken belül odaért egy csapat ügynök, kezükben a paranccsal. Átadták, majd ugyanazzal a lendülettel, ahogy jöttek, vissza is száguldottak.
Bren egy kicsivel később értesítette a Jeffersont, hogy hozzanak embereket a vizsgálatra. 10 perc múlva megérkezett az erősítés. Ekkor megszólalt Booth:
- Ennyi volt, máris átkutatjuk a terepet. Kár volt ellenkeznie.
Az egész csapat gyakornok bement, majd vizsgálódni kezdtek. Minden vérfoltról mintát vettek, és kis üveglapokra tették, majd beleillesztették egy tubusba.
- Köszönjük az együttműködését, John. - mondta kissé flegmán Booth, majd elindultak kifelé az ajtón. Az autó felé vették az irányt Brennannel, és elindultak.
- Mondd csak Booth, szabad tudnom, hogy hova viszel vacsorázni?
- Az titok egyenlőre…
- De nem értem. Semmi racionálisság nincs a meglepetésekben. - mondta sértődötten Brennan.
- Nem is kell benne keresni. - válaszolta Booth, a szokásos csibészes mosollyal a száján, amit Bren imád.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszönöm mindenkinek...:) Egyébként elküldtem a következő részt is, hamarosan gondolom felkerül