|
TandSBooth: Váratlan ajándék/4. (befejező rész)
- Várj! Bones, kérlek várj! – kiáltott Booth a nő után, majd a gyújtást levéve a kocsiról Bones után szaladt. Bones dühösen nézett farkasszemet a társával.
- Mégis mit képzelsz Booth? Milyen jogon forgatod fel az ÉN életemet? – szikrázott a szeme, ahogy ezeket a szavakat a férfi képébe vágta.
- A szerelem jogán Bones. – felelte csendesen Seeley. – Csakis a szerelem jogán.
- Én nem hiszek a szerelemben…
- Tudom. De én hiszek helyetted is. Szeretlek és szükségem van rád. Kérlek Bones…
- Ne tedd ezt. Én nem tudok….
- Bones, nem várom el tőled, hogy olyan dolgokban higgy, amelyeket még nem tapasztaltál meg. De könyörgöm, tudom, hogy te is érzel valamit…. – a férfi némán nézte a nő arcát, melyen érzelmek sokasága futott keresztül.
- Én nem igazán tudom értelmezni ezeket az érzéseket Booth..
- Mert nem is kell! Az érzések nem analizálhatóak, nem kell őket elemezgetni, sem lemérni, sem megszámolni, azokból következtetéseket levonni…
- Nem értem, ez mit jelent.
- Azt jelenti Bones, hogy kezdetnek talán adj nekünk egy esélyt. Kezdetnek ez is megteszi. Bebizonyítom neked, hogy létezik szerelem. Ígérem. Kérlek…
- Én… Booth én nem tudom, mit vársz tőlem… én nem értem, mit akarsz… - Nem tudta folytatni, mert a férfi szorosan magához ölelte és szenvedélyes csókjával belefojtotta a szavakat.
Bones keze egyre bátrabban fonódott Booth nyaka köré, ahogy engedte magát elmerülni ebben a csodálatos érzésben. Amikor elvált az ajkuk a férfi némán nézte a nő arcát. Bones keze lassan csúszott lejjebb, majd a férfi mellkasán megpihent.
- Na Bones! Mit mondasz?
- Jelenleg semmi értelmes nem jut az eszembe… - mosolyodott el végre a nő.
- Az jó jel. Az én okos társam, akinek szétestek a gondolatai… Remélem a csókom is közrejátszott ebben..
- Igen. El kell ismerjem a csókod tökéletes volt.
- Akkor talán megismételhetnénk? – azzal Booth magához húzta a nőt.
A kislány magabiztosan haladt az üvegajtó felé, dundi kis kezében egy-egy krétát szorongatott. Az ajtó, résnyire nyitva volt, így könnyedén bejutott. A kanapén alvó férfi halkan szuszogott, keze lelógott a földre. Máskor nem ment volna el ilyen egyszerűen mellette, mert nagyon mókás arcokat tudott vágni, de most fontosabb dolga akadt. Már látta a célt. Ott volt a földön a mackómintás színes hordozó. Letelepedett mellé és huncut babanyelven elmesélte miért is jött ide. Göndör barna fürtös haja keresztezte helyes kis arcát, miközben a nyelvét kidugva alkotott. Az üvegasztalon talált iratcsomó a sok érdekes képpel tökéletes alap volt a színes krétákhoz.
Angela idegesen nézett körbe miközben Brannen-t kereste. Hová tűnhetett már megint el? Lehet, hogy Hodgins-nak van igaza és nem szabadna behoznia ide…
Temperance elmélyülten tanulmányozta a koponyát, amikor meglátta barátnője tanácstalan arcát. Az eltelt év alatt gyökeresen változott meg az élete. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az a sorsdöntő éjszaka. Hogy is gondolhatta álomnak. Az álmok meg sem közelítik a valóságot. Óvatosan tette a tálba a csontot, majd Angelához fordult.
- Valami baj van?
- Édesem, nem láttad Katherine-t? Azt hittem Jack vigyáz rá, de sehol sem találom.
- Ne izgulj! A Jeffersonban nem eshet baja….
- Tudom, olyan ez egy világot felfedező gyereknek, mint a tudományok tárháza…. bla bla bla – vágott egy fintort a barátnőjére. – Nálad még nincs idő? – nézett kérdőn Brannen-re, aki automatikusan emelte a kezét, hogy ellenőrizze az időt.
- Azt hiszem, még van 15 percem.
- Szent ég, Temperance! Ezt nem hiszem el… Percre pontos időbeosztásod van?
- Már megbeszéltük, hogy milyen fontos a kiegyensúlyozott, napi rutin szempontjából, hogy a dolgoknak pontos üteme legyen….
- Ez nekem túl szabályozott, édesem… tudod Katherine-t nem percre pontosan etetem.
- Tudom, Angie. De az én „rendszerem” nagyon jól működik, még Booth is elismeri.
- Booth! Szívem, az ujjad köré csavartad, de rendesen..
- Jaj Angie! Olyan boldog vagyok, sosem hittem volna, hogy ennyire egyszerű az egész. Nem tervezek csak élek.
- Ragyogsz. Végre mosolyogsz. Tele vagy vibrálással. Boldog vagy és ez látszik. – Bones mosolyogva ölelte át Angie vállát és indultak el Temperance irodája felé.
Az ajtóban meglepetten torpantak meg. Angela hatalmas megkönnyebbüléssel látta, hogy a kislánya a lehető legjobb helyen van. Egy szunyókáló FBI ügynök arcát firkálta elmélyültem a puha krétával. A férfi egyenletesen szuszogott, a babahordozóban lévő csecsemő élénk rugdalódzással figyelte a jelenetet, miközben Katherine folyamatosan csacsogott. A két nőből egyszerre tört fel a nevetés, amikor Booth kidekorált arcát meglátták. A férfi szeme olyan hirtelen pattant fel a zajra, hogy Katherine az ijedtségtől a pelenkás popsijára pottyant. Booth zavartan nézett körbe, majd elmosolyodott. Angela felemelte a kislányát, hogy kivegye a kezéből a merényletben részt vevő eszközöket, Bones pedig nevetve csókolta meg a még alvástól kábult kócos férjét. Booth oldalra fordult és széles vigyor váltotta fel a mosolyát. Kibontakozott felesége öleléséből és határozott mozdulattal emelte ki a gyerekülésből a kisfiát. Megcsiklandozta a kisfiút, majd az órájára nézve Bones-ra kacsintott.
- Asszony! Úgy látom itt az etetés ideje… - Angela és Bones nevetése közepette nyújtotta a felesége felé a kisbabát, miközben szeme gyengéden pihent meg a nő arcán.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon tetszik! Illő befejés! :) Csodálatosan boldog pillanat! :) Csak gratulálni tudok neked, remélem hamarosan el fog az ihlet, hogy kapjunk egy ujjabb izgalmas és jó alkotást! :)