|
Bones: Színvallás/8. (befejező rész)
1 HÓNAPPAL KÉSŐBB
- Szia, Bones! Eljött a nap, végre amit vártál! - lépett be a kórterembe széles mosollyal Booth.
- Oh, szia! Igen, végre hazamehetek. Elég volt ennyi a kórházi közegből. - mondta, miközben vígan nevetett. - egy hete nem fáj semmim, ezért szörnyen unatkoztam. Számomra szinte ez a legjobb nap!
- Annak örülök! De most már siessünk, elegem van a kórházakból, gyorsan menjünk innen! - viccelődött.
- Rendben. - nevetett, azzal gyorsan felpattant az ágyról, bepakolta a táskájába a ruháját, majd kézen fogva kirohantak a szobából, majd a kórházból, egyenesen az autóba. Bepattantak, és Bren rögtön felvetett egy kérdést, amit már régen nem említett.
- Remélem alaposan megszervezted a vacsorát, már teljesen kikészültem a kórházi ételektől. - viccelődött
- Abban biztos lehetsz. - válaszolt, de valójában ez nem volt igaz, hiszen nem tudott a vacsorára koncentrálni, mert folyamatosan a kórházban volt. Persze pár részletet sikerült kiviteleznie, de még jócskán volt teendője. Hazavitte Brennant, és azonnal elindult hazafelé, hogy minél hamarabb be tudja fejezni a készülődést. Úgy gondolta, megérdemel egy emlékezetes vacsorát. Ennek érdekében mindent megtett, gondosan előkészítette a szükséges eszközöket. A vacsora este 8 órára volt megbeszélve. 7 óra volt, szóval már nem sok ideje maradt. Mindjárt itt lesz Bones…
Eközben Bones vígan öltözködött a szobában, nézegette magát a tükörben, hogy tökéletesen nézzen ki. Egy tengerkék selyemruhát öltött magára. Letisztult, elegáns volt. Szoknya része térdig ért, vállán pedig lecsúszott az anyag. Nem mehetett oda illetlenül, hiszen Booth megérdemel annyit, hogy a sok kórházban töltött idő után végre szépnek láthassa. 7 óra van, sietni kell. Gyorsan fogat mosott, betette a kedvenc fülbevalóját, ami ruhájához illően természetesen kék volt, felvette a delfines gyűrűjét, és no lám, máris háromnegyed 8 lett. Felkapta a kabátját és mikor kilépett az ajtón, Booth ott várta az autóban. Érte jött. Régóta nem volt ekkora kiváltsága, mint most. Érezte, hogy végre valaki szereti őt. És az a valaki a szerelme… Booth.
- Szia Bones. Huh… - nem tudta mit szóljon, torkában gombóc keletkezett, annyira tetszett neki a látvány, amit Bren nyújtott - …gyönyörű vagy!
- Hát, igyekeztem, de köszönöm. - szólt Bren, miközben az arcán ismét rózsás pír jelent meg.
Az eső elkezdett cseperegni, majd pillanatokon belül fertelmes vihar kerekedett fel. A villámok csapkodtak, az eső zuhogott. Szinte láthatatlanná vált az út. Az ablaktörlő ide-oda csúszkált, az esőt törölgetve. Perceken belül Booth lakására értek.
- Ne szállj ki, megyek oda. - védte meg az eső elől Booth Brennant.
- Jajj, Booth, szükségtelen… - feleselt.
Booth gyorsan futott a Bones oldalán lévő ajtóhoz, kinyitotta, majd kisgítette Tempit a kocsiból, és összeölelkezve, egymás karjaiban futottak a bejárati ajtóhoz.
- Huh, ez az időjárás… - szólt felháborodottan Booth.
Bones erre csak egy csodálatos mosolyt ejtett meg. Vette volna le kabátját, de ez felesleges volt, hiszen a férfi lesegítette a válláról a kabátot, majd óvatosan felakasztotta a fogasra.
- Köszönöm.
- Igazán nincs mit.
Beléptek a nappaliba, ahol a vacsora várta őket. Gyönyörűen meg volt terítve az asztal, gyertyafénnyel megvilágítva. Vörös asztalterítőn fehér, csodálatosan elrendezett tányérok álltak. Minden passzolt mindenhez. Tökéletes volt. Brennan csak meglepetten állt az ajtóban, hiszen erre azért ő maga sem számított.
- Hölgyem, csak ön után. - udvariaskodott pincérhez méltóan Booth.
- Oh, megtiszteltetés. - vette a lapot Bren - majd az udvariaskodásnak engedelmeskedvén előre is ment. Leült a cseresznyebarna székre, majd az asztalhoz fordult. Pillanatokon belül isteni illat áradt a konyhából. Tészta, és paradicsom íze egyben, ami Brennant nagyon megörvendeztette, hiszen ebből az következett, hogy makarónit főzött, amit nagyon szeret. Pár perc múlva a “pincér” előállt az étellel. Jól sejtette Bren, makaróni volt. Spagetti, pontosabban. Bones elé tette a tányért, majd a saját adagját is kihozta.
- Parancsoljon, hölgyem. - játszotta tovább a szerepét
- Köszönöm. - Bren azóta szinte csak köszöngetett, mióta megérkeztek. De szólni sem tudott, a látvány magáért beszélt. Nem volt hiba sem. Egy sem.
- Booth, ez csodálatos estének ígérkezik. - szólalt végre meg.
- Reméljük. - válaszolt, azzal evésre intette Bonest, és elkezdtek falatozni.
- Mmm…ez mennyei. - dicsérte a spagettit Bren. Evés közben egyikük sem szólalt meg, mindkettőjüknek elkalandozott a gondolata.
A másikra.
Végül, mikor befejezték a vacsorát, Booth pakolt volna, de Bren megállította.
- Várj, hadd segítsek. - azzal ugyanoda kapott, ahova Booth, a kenyeres kosárkáért. A kezük ezáltal elkerülhetetlenül összeért. Lassan egymásra pillantottak. Arcaik közeledtek egymáshoz. Közelebb. Közelebb. Végül a szájuk már majdnem összeért, csodálatos volt már ekkor is. Egymás forró leheletét érezték. Most ezt a pillanatot nem szakíthatja meg semmi. Ajkuk összeért Tökéletes volt. A csók. Végre megtörtént. Mindketten vágyat éreztek egymás iránt. Tempi ujjai végigfutottak Booth halántékán, majd a hajába túrtak, mielőtt átölelték volna a nyakát. Ujjai hűvösek voltak a férfi bőrén. Booth vad volt, és egyben szelíd. Szaggatottan harapdálták egymás száját. Most az egyszer egyiküknek sem kószált el a gondolatuk. Kikapcsoltak. Csak az élménynek adták át magukat. A nő ujjai lejjebb kúsztak, egészen a férfi csípőjéig, majd a pólóját egy határozott mozdulattal felfelé húzta. Booth hasonlóan tett. Elindultak a hálószoba irányába. Óvatosan az ágyra döntötte a férfi Tempit, és átadták magukat az éjszaka halk, csodálatos sötétjének…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon profi a történet,és izgalmas. :D Remélem még több történetet is fogsz írni.Egyébként mi az oldaladnak a címe?