A telefon hangja bántóan vetett véget az éjszakának, Booth kelletlenül mozdult meg, hogy felvegye. Ha tehette volna, a végtelenségig ott marad az elmúlt órák lebegésszerű kábulatában, ám aki kereste, kitartó volt, így vissza kellett térnie a mindennapok rideg valóságába, ahol várt rá egy lezáratlan nyomozás. Látta, hogy Bones is felébredt a csörgésre, az egyetlen vigasza az volt, hogy miután befejezte a beszélgetést, jó hírt mondhatott neki:
- A kórházból hívtak. Cam magához tért.
- Végre valahára… – sóhajtott nagyot Bones.
- Még nagyon gyenge, nem fogadhat látogatókat, de bemehetek kikérdezni. Hátha most már továbbjutunk a holtpontról. Te pihenj tovább nyugodtan – apró csókot adott szerelmének. – Nem gond, ha most egyedül beszélek vele, ugye?
- Menj csak, megleszek. Várlak vissza.
Booth felöltözött és a kórházba sietett, Tempe pedig újra befészkelte magát a puha takarók melegébe. Ahogy a szemei lecsukódtak, emlékképek jelentek meg előtte, sebesen váltakozva, egymásba mosódva. Néha alig tudta kivenni, mit lát, már jött is a következő jelenet a múltjából. A szüleivel ebédel vasárnap délben. Egyedül ül az osztályteremben és Russ hangját hallja az ablak alól: „Marco?” 15 évesen lerohan a lépcsőn és a karácsonyfát látva azt hiszi, hazajöttek a szülei. A nevelőanyja bezárja a kocsi csomagtartójába. Goodman felveszi a Jeffersonianbe. Zack sikeres vizsgáját ünneplik a Royal Dinerben. Angelával vitatkoznak egy malac miatt. Booth megcsókolja Vincent halálának éjszakáján. Egyszerre kitisztult a kép, nap tűzött a szemébe, friss levegő áradt a tüdejébe. A parkban találta magát Cammel és a többiekkel. Beszálltak a kocsiba, Michael sírni kezdett, ő pedig lehajolt a cumiért.
Cam rálépett a fékre, az autó rándult egyet, és összerándult Tempe is, amikor rájött, hogy amit most lát, az nem álom, hanem a szörnyű valóság, Cam sikítása az ő sikítása, a rettegése az ő rettegése, mert annak, aki rájuk támadt, nem Cam volt a célpontja, hanem ő, és csak a hirtelen fékezésnek köszönheti, hogy még életben van. A támadó nem számított rá, hogy észreveszik, és így nem azt találja el, akivel végezni akar. Tempe agya végre helyére tette a kirakós utolsó darabját.
Miután abbahagyta a sikítást, a csend szinte visszhangzott a szobában. A rémülettől alig kapott levegőt, torka kiszáradt, tenyere síkos volt az izzadtságtól. Eszébe jutott az őt figyelő szempár, és már tudta, nem csak képzelődött, a fenyegetés valós, most pedig egyedül van, teljesen egyedül. Zsibbadt ujjai alig engedelmeskedtek, amikor a mobiljáért nyúlt és Booth-t hívta. A vonal foglaltat jelzett, azonban mielőtt újra tárcsázhatott volna, hallotta, ahogy kattan a bejárati ajtó zárja.

Booth kirontott a kórteremből, és a lift felé szaladva Sweetset tárcsázta. Szinte biztos volt benne ki volt a támadó, de igazolnia kellett a gyanúját. Néhány csörgés után a pszichológus felvette a telefont.
- Sweets! Ugye már bent van az FBI-nál?
- Magának is jó reggelt, Booth ügynök.
- Azonnal menjen az irodámba Sweets, hallotta? Ez most komoly!
- Jól van, megyek – Sweets megérezte Booth hangjából, hogy ezúttal tényleg nincs idő az udvariaskodásra. – Itt vagyok – mondta kisvártatva –, miben segíthetek önnek?
- Keresse elő a szekrényből Logan Bartlett aktáját. Megvan?
- Egy pillanat – Booth hallotta, hogyan húzza ki Sweets a fiókot, hogyan veszi ki papírok közül azt, ami neki kell. – Megvan.
- Most nézze meg, milyen autót vett Trevor Bartlett a fia eltűnése után!
- Nissant. – Sweets elsápadt, kezéből kiesett a kávé. – Booth ügynök, gondolja, hogy…
- Emlékszik a pasasra, ugye? – vágott a szavába Booth. – Bekattanhat annyira, hogy meg akarja ölni Bonest és a babát?
- Igen, ha úgy véli, maga a felelős a fia haláláért. De hát honnan tudta volna meg, hogy Dr. Brennan terhes?
- Megtudta, Sweets, véletlenül, de most nem ez a lényeg! Keresse meg Caroline-t és adjanak ki körözést ellene!
- Máris megyek – ígérte Sweets, és kisietett Booth irodájából.
Booth eközben már a kocsiban ült, és hazafelé tartott. Dühösen csapott a műszerfalra. Azonnal kiszúrta volna Bartlettet a tulajdonosok listáján, de a kocsiját Doverben jegyezték be, ott vásárolta, ahol az új családja élt. Mikor Cam elmondta, hogy a rendszám doveri, Booth rögtön rájött. De talán túl későn, hiszen Bones egyedül van otthon. Rádión erősítést kért a saját címére. Csak reménykedhetett benne, hogy egy járőrkocsi épp a közelben tartózkodik. Teljes gázzal száguldott végig az utcákon. Fel kell hívnia Bonest… a telefon kicsöngött, de nem a nő vette fel.
- Booth ügynök. Régen beszéltünk. Szép a hálószobája.
- Azonnal tűnjön el a lakásomból! Ne merészelje bántani őket! – ordította Booth.
- Maga miatt halt meg a fiam – hallotta Trevor elkeseredett hangját. – Ha maga akkor nem adja vissza Carrie-nek, még ma is élne.
- Nem hallotta, amit mondtam? Takarodjon onnan! Nem én döntöttem róla, hol helyezik el a gyereket, nekem ebbe nem volt beleszólásom, nem érti?
- Nem, Booth ügynök. Azt akarom, hogy ugyanúgy szenvedjen, ahogyan én. Hogy érezze ugyanezt az elviselhetetlen fájdalmat. A fiam volt… a kisfiam… Meg fogom találni a kis barátnőjét, és ezúttal nem hibázok – Bartlett körülnézett a szobában, tekintete megakadt a gardróbszekrényen. – Már tudom is, hová bújt el – suttogta még utoljára a telefonba, azután megszakította a hívást, és a szekrény felé indult. Booth már csak pár saroknyira volt a lakástól, de egyáltalán nem volt biztos abban, hogy időben odaér.

Tempe látta a közeledő férfit a szekrényajtó rácsain keresztül, látta megvillanni a kezében a pisztoly csövét. Kivárta a megfelelő pillanatot, és nekilökte az ajtót. Erejét megsokszorozta a félelem, így sikerült a támadót kibillentenie az egyensúlyából, és Bartlett elesett. Tempe megkerülte és az ajtó felé rohant, végig a folyosón, le a lépcsőn. Futott, ahogy csak bírt, nem csak önmagáért, de mindhármukért, hiszen hallotta maga mögött a lábdobogást, és a ház elé érve kis híján nekiszaladt az odaérkező járőrkocsi oldalának.
Ahogy befordult a sarkon, Booth először Bartlettet látta meg, pisztolyát lövésre készen tartva állt a kapu előtt, a két rendőr a kocsi fedezékéből célzott vissza rá. Booth kiugrott az autóból, kihasználva, hogy Bartlett csak a rendőrökre tud figyelni, oldalról közelítette meg, olyan csendben és gyorsan, ahogyan csak tudta, majd egy ugrással rávetődött és a földre taszította. Kicsavarta a kezéből a pisztolyt, de addigra már ott is volt mellette a két rendőr, és megbilincselték a támadót. Bartlett kifejezéstelen arccal, megtört tekintettel nézett maga elé, és hagyta, hogy a kocsiba ültessék.
Booth felnézett és Bonest kereste a szemével. Ott volt, épnek és egészségesnek tűnt, a szemben levő épület kapuja mögött rejtőzve állt a hálóingben, amiben kimenekült a lakásból. Booth odament hozzá, levette a kabátját és reszkető szerelme köré csavarta. Megölelte, és nem is akarta többé elengedni.
- Vége van, Bones – csak ennyit tudott mondani. – Vége van.

Súgó 11 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.07.09. 14:55 hullaviasz WOW! Tökéletes befejezése az eddig is szuper történetnek! Rendesen izgultam ám!! Gratula Nagyon jól írsz, o.n. és remélem írsz majd több ficcet is. Csak azt sajnálom, hogy mivel befejező rész volt, nem követelhetem a következő részt De így sem tudod megúszni a szállóigét: KÖVETELEM a következő ficcet!