- Bones! – hallatszott Booth szemrehányó hangja. A nő megfordult, a kezében ott volt a dobozka, nem eresztette le. Egy pillanatig a férfi szemébe nézett, akinek olyan hosszú volt ez a rövidke kis idő, mint egy egész élet. Elég volt arra, hogy felháborodjon a nő önfejűségén, hiszen egyértelműen megkérte rá, hogy ne jöjjön a konyhába. Arra, hogy minden eddiginél jobban érezze, mennyire szereti. Arra, hogy komolyan fontolóra vegye, megvárja-e, mit felelne Bones a ki nem mondott kérdésre. Ahogy a tekintetük összekapcsolódott, meglátott benne egy új, különös csillogást, valamit, amit eddig még sosem, és tudta, mire gondol akkor: látta magukat egy házaspárként, és azon tűnődik, egyáltalán lehetséges-e, vagy csak a képzelete szüleménye ez a jövőkép. De Booth azt is tudta, hogy nem csaphatja be, ha igent is mondana, nem veheti el hazugsággal.
- Bones, kérlek, ne mondj semmit, csak hallgass végig – ezúttal kapóra jött neki, hogy a nő nem találja a hangját. – Ez valóban egy jegygyűrű, de nem azért hoztam, amire gondolsz. Sajnálom… szóltam volna, mielőtt odaadom, de túl gyors voltál.
- Inkább túl éhes – Bones végre meg tudott szólalni, de a hangja halk volt és fátyolos. – Nem értelek, Booth. Amit most mondtál, arra utal, hogy nem akarsz feleségül venni.
- Tényleg nem. Mármint… nem most – a férfi kicsit összezavarodott. – Vagyis inkább nem így. Nem olyan vagyok, aki sült padlizsán felett kéri meg a szerelme kezét.
- Pedig hagyományosan sok esetben egy közös étkezés előzi meg a lánykérést – a nő hangja egyre magabiztosabban csengett –, bár a statisztikai adatok alapján ez legtöbbször a vacsora, amit szexuális együttlét követ.
- Ez most komoly, hogy erről is van statisztika? – Booth képtelen volt elfojtani egy vigyort. Emellett tudta, Bones visszatalált önmagához. Egy fél másodpercre hagyta csak, hogy elragadja a képzelete, és átlagos nővé váljon, férjjel és gyerekkel, de most már újra az a racionális tudós lett belőle, akit a külvilág felé mutatott. Talán éppen emiatt szerette annyira.
- Mindenről van statisztika, Booth.
- Arról is, hogy mennyi idő alatt hűl ki az ebéd? – incselkedett, de a válaszra persze nem volt kíváncsi. – Ülj csak le és együnk, közben mindent elmondok.
Booth végül alig nyúlt az ételhez, inkább a nőt nézte. Meg aztán, a barna rizs és a sült zöldség amúgy sem az ő világa, a marhahús és a gyümölcspite annál inkább. De most a nőnek akart kedvezni, mert veszélyes dologra kellett megkérnie. Még mindig vívódott, hogy egyáltalán jó ötlet-e, amit Perottával kitaláltak, de kénytelen volt beismerni, hogy jelenleg ez a leghatékonyabb módja a közös nyomozásuknak.
A gyűrűt rejtő kis doboz az asztal közepére került, és időről időre magára vonta Booth tekintetét, merész gondolatokat ébresztve benne. Talán rákérdezhetne, mintha csak tréfából tenné, mit válaszolt volna, ha ez valóban egy igazi lánykérés. Bones biztosan nem hazudna, sohasem teszi. „Na, azt már nem” – gondolta, és igyekezett gyorsan elterelni gondolatait ebből a veszélyes irányból. A munkájuk során úgyis olyanokkal viccelnek, amivel az emberek többsége nem szokott: az élettel, de főképp a halállal. Legalább ebben az egyben, a szerelemben Booth mindig komoly akart maradni.
- Figyelj Bones – kezdett bele óvatosan –, a kórházban az éjjel gyilkosság történt.
- Tudok róla. Cam említette, mielőtt eljöttem, hogy egy éjszakás nővért fog boncolni.
- Azt is mondta, hogy Paul osztályáról?
- A nőgyógyászatról? Nem, ezt nem. Csak azt, hogy Perotta ügynök nyomoz az ügyben, te pedig segítesz neki.
- Így van. Perotta zseniális. Átnézette a kórházi kamerák felvételeit, de annyira homályos a kép, hogy senkit sem lehet felismerni rajta. Már átküldtük Angelának, hogy hozza ki belőle, amit lehet. Azt már tudjuk, hogy senki sem érkezett vagy távozott az emeletről az éjszaka.
- Tehát a betegek közül gyilkolt valaki?
- Igen. És ekkor állt elő Perotta a remek ötlettel: a kórházzal szemben van egy bankautomata. A biztonsági kameráján a háttérben látszanak a kórtermek ablakai. A gyilkosság idején az egyikben felkapcsolták a villanyt pár percre.
- Ez még nem jelenti azt, hogy az ott levők egyike tette.
- Nem bizony. De tudhatnak valamit. És itt jössz te a képbe…
- Én?
- Igen. Be kellene menned kérdezősködni egy kicsit.
- Miért nem hallgatjátok ki őket egyesével?
- Bones, egy csomó veszélyeztetett terhes nőt nem hozhatunk ki a kórházból, főleg, hogy a legtöbbjüket feleslegesen tennénk. Ha Perottával hivatalosan megjelenünk, a pletyka előbb ér a folyosó túlsó végére, mint mi, és a gyilkos megtudja, hogy nyomozunk. De rád senki sem fog gyanakodni.
- Mert én is terhes vagyok.
- Pontosan. Épp van egy üres ágy a szobában. Csak menj be oda, tegyél fel pár kérdést, és szűkítsd le kicsit a kört.
- Mi lesz, ha a gyilkos rájön?
- Nem fog. Nagyon jó vagy fedett nyomozásban, soha senki nem látott még át az álcádon.
- Ez így igaz.
- Sweets pszichológiai profilja szerint ez kitervelt gyilkosság volt, személyes indítékkal. A nő nem akar őrült módjára mindenkit letámadni maga körül.
- Booth… nem fognak bízni bennem.
- Dehogyisnem! Csak vegyülj el köztük, beszélgess velük, tudod, csevegj azokról a dolgokról, amikről ti, terhes nők szoktatok, mint például a lábdagadás, meg a fura párosítású ízek iránt érzett vonzalom, meg a legjobb pelusmárka, meg tudomisén… a többi ilyen kismamás cucc.
- Ez nekem nem fog menni.
- Bízz az ösztöneidben Bones. Az anyai ösztönödben. Higgy nekem, az nem hagy cserben.
A nő elgondolkodott az érven, és végül ezt kérdezte:
- Ezek szerint a gyűrű… az álcához kell?
- Igen. Ha úgy lesz gyereked, hogy van mellette férjed is, akkor gyorsan túl leszel a kérdéseken, és inkább te érdeklődhetsz a többiek felől.
- Ez logikusan hangzik – válaszolta Bones.
- Néha nekem is sikerülhet – mosolygott vidáman a férfi. – Na, mi a gond? Azt hittem, szereted a fedett nyomozást.
- Szeretem. Csak tudod, Booth… nélküled leszek ott. Egy feltételezett gyilkossal egy szobában.
Az ügynök egy pár másodpercig nem tudott megszólalni. Bones ugyanazt mondta ki, amitől ő is félt. De azért megpróbálta megnyugtatni:
- Nem hagylak magadra. Cam szobájában leszek, mindössze két emelettel feljebb. Ha bármi gond lenne, rögtön ott vagyok. Ezen kívül, ha valamit megtudunk, mobilon értesítjük egymást. Este pedig meglátogatlak, mint az aggódó férjed – vigyorgott. – Összepakoltam neked pár dolgot, amire szükséged lesz. Nézd át, hiányzik-e valami, addig én iszok egy kávét.
Bones felállt az asztaltól, fogta az ékszeres dobozt, és a hálószoba felé indult.
- Irány a kórház, Mrs. Booth! – szólt utána a férfi. A nő hátra sem nézve válaszolt:
- A nevemet megtartom!

Súgó 8 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.07.21. 13:57 olvasó o.n.        Naaaggggy voltál Nem most ....őőőőőőőő.....nem így.......(dehogynem. de persze mégse), na azért megállt a kismamában az ütő he-he-he o.n. valóban kipihent lehetsz A "normális" anyai ösztön megnyílvánulása Bones-os szűrőn keresztül??? Na erre  is benevezek. és akkor részemről egy rövidítés: KK (követelem a következőt), mert leírásnál megállok a "követelem"-en, olyan erős valahogy, de így szoktuk meg és ha nem érzitek (írók) bántónak, akkor maraaaaaaad (és még nem kértétek ki magatoknak, főleg te, ha jól emlékszem tőled ered)

2011.07.21. 13:22 emiliarvp11 Háhháá "A nevemet megtartom!" ez annyira jó volt!! Olyan édik....ahwww, bocs de kicsit kifordultam most magamból!!! :))) Követelem a folytatást!!!

2011.07.21. 12:57 Angela Ez mekkora!!!!!!! O.n. ez zseniális volt! Imádom! Nagyon tetszett! Ez volt az eddigi legjobb, amit olvastam! Megkérni, de nem úgy? Nagyon nagy ötlet! Gratulálok  és persze, hogy azonnal tessék folytatni!!! Most. Most!!!!!

1 | 2