Brennannek könnyek gyűltek a szemébe a fájdalomtól és a félelemtől. Látta Booth aggódó arcát, és Angela félelemtől teli vonásait. Mire a mentők bevitték a kórházba, már Booth is bent volt. Angelát elvitte egy doktornő, hogy megvizsgálja, hogy nincs-e komolyabb baja, egy másik orvos, pedig Brennannel foglalkozott. Lábaival a férfi türelmetlenül dobolt az üres folyosó padlóján. Ideges volt. Aztán megjelent Hodgins egy babakocsival benne a fiával, majd Cam, végül Sweets is. Mindegyikük szeme egy pontra szegeződött mikor egy kattanást hallottak. Egy ajtó kinyílt és Angela jelent meg. Amint a nő meglátta Hodgins- t, azonnal odafutott hozzá és szorosan megölelte, majd óvatosan kezébe fogta a kisfiút, és őt is gyengéden magához szorította. Nem sokkal később az egyik ajtón Tempi kilépett. Amint ezt az ügynök észrevette azonnal odasietett.

• Hogy érzed magad? – kérdezte Booth, miközben átkarolta és óvatosan Bones hasára tette a kezét.
• Jól vagyok… pontosabban jól vagyunk! Ez az egész az egyik gyógyszer mellékhatása volt, de többé már nem veszem be. – mondta és a férfi kezére tette kezét. Nem akarta most a tudományt is belevinni, érezte hogy ez szimplán így jó.
• És a lábad nem fáj?
• Nem Booth. Ne aggódj, minden teljesen rendben van. – mondta és egy apró mosoly jelent meg az arcán. Majd oda ment Angelához és szorosan megölelte. Mikor kibontakoztak az ölelésből Brennan Booth felé fordult.
• Booth! Én most szeretnék haza menni! Elvinnél? – kérdezte a nő, miközben szeméből enyhe bizonytalanság szűrődött.
• Persze! Gyere! – vágta rá rögtön az ügynök, majd a kezét nyújtotta Bones felé, aki készségesen megfogta, majd hozzásimult a férfi oldalához.

Miután mindenki elköszönt mindenkitől, és jó hétvégét kívántak, Hodgins és Angela egymás kezét fogva indultak haza, fiukkal együtt. Már csak Brennan és Booth álltak a hatalmas épület előtt, majd ők is elindultak. Az autó lassan álomba ringatta a fáradt nőt, pedig csupán félórányira lakott a kórháztól. Aztán egyszer csak egy hangos kiáltással felriadt. Szemébe azonnal könnyek gyűltek. Ránézett a mellette ülő férfira, majd könnyei megindultak. Mikor Booth mindezeket érzékelte leparkolt a kocsival, éppen Brennan házánál. A nő kiszállt az autóból és gyors léptekkel haladt, nehogy a társa észrevegye, hogy sírdogál. De nem sikerült megszöknie, ugyanis Booth megállította és a karjánál fogva maga felé fordította, majd magához húzta a remegő nőt. Brennan szívesen bújt a férfi biztonságot nyújtó karjai közé. Mikor pedig lenyugodott, kézen fogva mentek fel az emeleti lakásba. Ott azonban nem tudták elkerülni egymást és nem is akarták többé. Nem sokkal azután, miután megérkeztek, csöndesen lehuppantak egymás mellé a kanapéra. Majd Brennan vette a bátorságot és megszólalt.

• Booth! Én egész nap el akartam mondani neked valamit… - kezdett bele remegve a nő.
• Mond csak Bones… nyugodtan!
• Hát abban az álmomban, amit elkezdtem mesélni… annyira tökéletes volt minden. Mellettem voltál és vigyáztál rám, mint mindig, de akkor ott más volt. És találkoztam az álmomban Angivel is, aki által már mindent értek… - Brennan nagyot nyelt. Sokat fejlődött idáig, az tény, de az érzéseiről való beszélgetés még mindig nem volt az erőssége. De aztán folytatta:
• Tudom, hogy hallottad azt, amit a kómámból felébredve mondtam. De azt nem tudod, hogy valóban úgy gondoltam- e.? És a válaszom az, hogy igen! Szeretlek! – mondta, miközben szemét könnyek kezdték belepni.

Boothnak szinte leesett az álla e szavak hallatán, majd felállt, megfogta a nő kezét, és mag elé húzta. Hosszasan nézte a gyönyörű szempárt, és lassan elmerült benne. Nem tudta, hogy mi kavarog most a nő fejében, de érezte, hogy nemrég hatalmas változáson ment keresztül. Már tudta, hogy a nő hogy érez iránta, és azt is tudta, hogy saját maga mit érez, de ő nem a szavak, hanem inkább a tettek embere. Így hát, kisöpört ujjaival néhány hajtincset Brennan arcából és lágyan megcsókolta.

Brennant egyszerre járta át a forróság, a boldogság, és egy felemelő érzés. A szerelem. Szinte szárnyalt. Kezeivel átkarolta Booth nyakát, mikor megérezte derekán a gyöngéd kezeket. Mikor már egyikük sem kapott levegőt, mikor megszakították csókjukat. Booth boldogan huppant le a kanapéra, magával húzva a nőt, szorosan mellé. De a kezét egy pillanatra sem engedte el.

• Szóval kislány? – kérdezte Booth, széles mosollyal az arcán, miközben a nő hasára tette a kezét.
• Tudod Booth, mikor elkezdtünk együtt dolgozni én egy makacs, racionális, keményfejű tudós voltam… most pedig… - Brenn folytatta volna, de Booth közbeszólt.
• Most pedig, te az én racionális tudósom vagy… az enyém… már hozzám tartozol! Mert szeretlek Bones!  - mondta, és közelebb húzta a nőt, magához szorította, és apró csókot nyomott a feje búbjára. Tempi szívesen bújt hozzá és magába szívta az illatát.
• Tudod Booth… ennél jobbat, mint hogy most itt vagy nem is kívánhatnék! Szeretlek!

Súgó 7 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.08.13. 11:01 bella na gyon jól sikerült!!!! megható befejezés, szép kerek történet! ;)

2011.08.12. 23:19 hullaviasz Én pedig, hogy az utolsó sorodat idézzem, ennél jobb befejezést nem is kívánhatnék. Megható, romantikus happy end, ez kellett nekem!GRATULÁLOK! És természetesen, minden eshetőséget figyelembe véve, és azonnali hatállyal KMF!!