- Ugye nem lesz semmi baja? – térdelt Angela Sweets mellett, miközben Daisy a könnyeit nyeldesve markolászta párja kezét – időnként pedig egy-egy hatásvadász sóhajt kicsikarva magából.

- Csak elájult – jött vissza egy látszólag szimpla kendővel Cam, és a pszichológus orra alá dugta, aki erre rögtön kinyitotta a szemét. – Ugye én megmondtam… - jelent meg egy győzelemittas mosoly az arcán.

- Dr. Saroyan, köszönöm! – zokogott fel kis híján Daisy, miközben megpróbálta - sikertelenül -, szorosan megölelni a menekülő Cam-et.

- Édesem, mit mondtál Neki, hogy így szó szerint majdnem feldobta a talpát? – lépett oda  a hátrébb álldogáló Brennan és Booth pároshoz Angie.

- Az igazat – Tempe szempillája meg sem rebbent, ahogy Angela szemébe nézett.

- Úgy érted, hogy…? – sivította a nő, majd körülnézett, és zavarta intett a csodálkozva néző embereknek, hogy jól van -, úgy érted, hogy elmondtad neki azt? – az utolsó szavakat már csak suttogta, de így is mindhárman értették, hogy miről is van szó.

- Nos, azt már nem tudta közölni vele – bökött a tarkóját markolászó Sweets-re Booth -, hogy én vagyok az apa… de igen, elmondta neki – nézett mosolyogva Brennan-re.

- Hát édesem, ez a Ti felelősségetek – vonta meg a vállait Angie. – Most megyek a laborba, megpróbálok kicsit ügyködni az arctalan hullánkkal. Ja, és jön Caroline, szóval sok sikert – integetett elégedetten a nő, majd elindult a lift felé.

- Nem arctalan, hanem koponya nélküli… - nézett távolodó barátnője után Tempe. – Azért a kettő nem ugyanaz – tette hozzá, és a tekintetét az érkező ügyésznőre fordította.

- Helló Caroline! - eresztett meg egy csibészes mosolyt Booth – és átkarolta az asszony vállát. – Rég láttunk, igaz Bones?

Az ügyésznő azonban egy megsemmisítő pillantást vetett mindkettőjükre.

- Nem kell a macsó szöveg Booth – intett. – Csak szeretném tudni, hogy mi az oka, hogy a legjobb pszichológusunk csak úgy feldobta a talpát Tőletek?!

- Tudtommal Sweets-en kívül nincsen más ember az FBI-nál, aki ilyen munkakörben dolgozik – szúrta közbe érzelemmentes hangon Tempe, de Caroline csak a plafonra bámult.

- Na, halljam a logikus magyarázatot! Booth, Te tudod a legjobban, hogy Nekem semmi bajom nincs a kancsikkal, vagy agyasokkal, mit tudom én, hogy hívod őket, de ez már sok. Gordon Gordon kilép, séf lesz belőle, az egyik asszisztensről kiderült, hogy a Gormogon tanítványa, most meg Sweets dobja fel bakancsait az ég felé… - sorolta bosszúsan az indokait a nő, de Brennan szemei hirtelen felcsillantak.

- Booth, ez az! – ragadta meg az ügynök karjait. – A Gormogon lesz a helyes megoldás! – kiáltott fel, majd sután megölelte a lemerevedett Caroline-t, és kisietett az épületből.

- Most már tényleg szeretném tudni, hogy mi folyik itt – nézett a révedező tekintetű férfire az ügyésznő. – Gyerünk Booth, ne kelljen papírt benyújtanom a szótlanságod miatt…

- Hodgins, szükségem van Rád – rohant a tudós irodájához Temperance, és állt meg az ajtónak támaszkodva.

- Hohó, dr. Brennan, ilyen állapotban nem kell ennyire sietősen közlekedni – vette le védőszemüvegét a féri, majd lepakolt egy székről, hogy hellyel kínálhassa a nőt. – Nos, miben segíthet a labor királya? – mosolyodott el.

- Szükségem van a Gormogon házában talált összes csontmarkerben talált növény jellemzőjére. Valószínűnek tartom, hogy az áldozatunk a Gormogon egyik korai áldozata. Ez megmagyarázná a fej hiányát, és az elkapkodott hantolást – fújta ki hangosan a levegőt a doktornő, majd beleszagolt a levegőbe. – Hm, mi ez az illat?

- El kell, hogy keserítselek, de szimpla trágyaszag – jelent meg egy részvétteli vigyor a férfi arcán, mire Tempe kis híján lefordult a székről.

- Akkor az eredményeket az irodámba kérem – állt fel minden előzetes bejelentés nélkül, és viharzott ki a többiekhez.

- Ezt el kell mesélnem Angelának… - nevetett már Hodgins, és újra beletemetkezett a munkájába.

- HOGY MI?! – csapta mindkét kezét az asztalra Caroline, mire többen is érdeklődve bepillantgattak az ügyésznő irodájába a folyosóról.

- Kérlek, ne háborodj fel ennyire, mert... – próbált csitítgatni Booth a szemmel láthatóan a robbanás szélére került asszonyt, de nem járt sok sikerrel.

- SEELEY BOOTH! HOGY NE LENNÉK FELHÁBORODVA! – üvöltötte még mindig magából kikelve Caroline, ügyet sem vetve a kisebb tömegre, amely összeverődött az irodája előtt. – TE LEFEKTETTED A SZEXI TUDÓSCSAJT, ÉS GYEREKET CSINÁLTÁL NEKI… ÉS MÉG ÉN NE LEGYEK IDEGES?! – villámlottak a szemei.

- Figyelj, Caroline! Nem ez a lényeg, hanem, hogy…

- NEM EZ A LÉNYEG? BOOTH!!! – az ügyésznő veszélyes vehemenciájával megindult a megszeppent ügynök felé, aki olyan kicsire húzta össze magát, amennyire lehetséges volt. – IDE FIGYELJ, SEELEY BOOTH…! – engedte újra szabadjára magát Caroline, ám hirtelen kopogás szakította félbe a kitörni készülő vulkánt… vagyis, az ügyésznőt.

- Miss Julian, elmagyarázná, hogy miért harsog az egész FBI magától? – lépett be a látványosan jókedélyű Hacker az irodába, Booth nem kis bosszúságára.

Már azt hitte, végleg megszabadult a férfitől, és minden Bones-mániájától…

- Nos, Mr. Hacker, ha kérhetem, ebbe ne avatkozzon bele, ez szigorúan Rám, Booth ügynökre, valamint majd később dr. Brennan-re vonatkozik – igyekezett Caroline mihamarabb kizavarni Andrew-t.

- Temperance? – derült fel az igazgató szeme, majd a bosszús képű Booth-hoz fordult. – Mostanában van valakije? Maga a társa, és ilyeneket minden bizonnyal meg szoktak beszélni! – dörzsölte össze a kezeit, mire Caroline kárörvendően megjegyezte:

- Hát, Booth ügynök valóban sokat tud Dr. Brennan-ről… néha túl sokat is – jelent egy mosolyféle a szája sarkában. – Később még számolunk Booth… addig készítse fel a barátnőjét is – fenyegette meg az ügynököt, és kiviharzott az irodából, természetesen a bámészkódok néma sorfala között.

- Nahát Booth, van barátnőd? – Andrew láthatóan elhatározta, hogy naivságával a türelem utolsó morzsáit is elnyeri az ügynöktől.

- Van… ha úgy vesszük, akkor igen – válaszolta Booth rezignáltan, miközben elindult kifelé, azzal a nem titkolt szándékkal, hátha a főnöke végre abbahagyja az üldözését.

- És Temperance? Őneki van valakije, vagy még mindig szabad? – csusszant be a liftbe Hacker. – Szerinted lenne még esélyem nála? Régebben azt mondta, hogy lehet, csak hát közbejött az új ügyem, és…

- Ami a hihetetlenül méltányos előléptetésedhez kellett – szúrta közbe Booth gúnyosan.

- Ugyan Seeley, Te nem örültél Neki, hogy én lettem az igazgató? – hadarta izgatottan a másik férfi, látszólag tejesen felvillanyozódva attól a ténytől, hogy most talán újra láthatja a tudósnőt.

Booth azonban csak hallgatott. Akkor is némaságba burkolózott, amikor megérkezett az intézetbe – nyomában még mindig Hackerrel, aki viszont rögtön lecsapott a dolgozó Tempe-re.

- Vihar a biliben? – lépett oda az ügynök mellé Angela, kivételesen Michael-mentesen, ahogy Brennan fogalmazta.

- Úgy is mondhatjuk – könyökölt a korlátra a férfi, de a szemeit le nem vette az élénken beszélgető Brennan-Hacker párosról.

- Ugyan már szívem, Bren csak Téged szeret – veregette meg Angie a másik karját. – Hisz ha nem így lenne, akkor nem a Te gyerekedet várná – tette hozzá halkabban, amikor észrevette, hogy beszélgetésük tárgyai éppen feléjük tartanak.

- Booth, ez a nap az én napom! – veregette meg Andrew az ügynök vállát, majd visszakacsintott Brennan-re, és Angela szerint vidáman szökdécselve elhagyta a Jeffersoniant.

- Mit mondtál neki? – kérdezte Booth gyanakodva.

- Igen mondtam a vacsorameghívására… - mosolyodott el Brennan, ezzel alaposan lesokkolva a másik kettőt. – Most mi van? – értetlenkedett. – Így mégis csak kíméletesebben tudom majd elmondani Neki, hogy Booth gyerekét várom – karolt bele a megkönnyebbült ügynökbe.

- Pedig úgy megnéztem volna az arcát… - tettetett sajnálkozást a férfi, mire Angela csilingelően felkacagott.

- Még eljöhetsz – mosolyodott el Brennan.

Booth azonnal kihasználta az alkalmat. Lopva körülnézett, és mikor megbizonyosodott róla, hogy látszólag tiszta a terep, óvatosan egy csókot nyomott a nő ajkaira – Angie legnagyobb örömére. Meg természetesen Tempe sem sajnálkozott.

Ám azon a napon tényleg csak Andrew-nek volt szerencséje. Ugyanis egyikük sem vette észre a folyosó végén álldogáló Camille Saroyant…

Súgó 6 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.08.31. 15:27 hullaviasz Imádtam ezt a részt!!! Ahogy mindenki sokkolódik Caroline hihetetlenül élethűre sikerült, mintha a sorozatból sétált volna be a ficcedbe És Andrew-n is szakadtam egy sort De szegény Cam  őt annyira bírom, és most biztos szomorú... mihamarabb           KK