|
enci.2: Bónusz történet
Egy pillanat volt, amit csak ők éreztek. Egy pillanat mely csupán az övék. Nem tudták mennyi idő telhetett el miközben egymás arcát fürkészték. Egyetlen szó egyetlen pillanat volt csakis fontos. Szeretlek. Egy szó, mely vagy a felhők közé repít, vagy a földbe döngöl. És ha mindkettő ízét megérzed, azt mondhatod… ez igaz szerelem. Vége. – hát leíródott az utolsó szó is, és a történet végére a pont is felkerült. Egy hosszú gyönyörű várakozást tartalmaz. Pontosan 9 hónapot. Sok minden történt ez idő alatt. Fájdalom majd öröm, könnyek és nevetés. De, ha ez, az ajándék, akkor mindez megéri. – gondolatok kavarogtak a nő fejében, miután befejezte könyvének utolsó betűit. Hasára pillantott, megsimogatta, majd halkan a levegőbe suttogta.
- Még néhány hét. Már nem sok és végre a karjaimban tarthatlak. – majd jólesően sóhajtott egyet.
- Mondtál valamit? – kérdezte az irodába lépő férfi.
- Nem, semmi fontosat. Milyen napod volt?
- Hát tudod a szokásos. Elkapom a rosszfiúkat, aztán meg elvégzem utánuk a piszkos papírmunkát. És neked? – kérdezte, mire a nő felállt, odament a férfihoz és megcsókolta. Majd miután megtörték csókjukat megszólalt.
- Egész nap erre vártam. – mondta majd ismét csókot váltottak. Nem sokkal ezután egy ismerős arc jelent meg az ajtóban, majd beljebb libbent.
- Sziasztok! – üdvözölte a szokásos széles mosollyal, ha együtt látta a szerelmes párost.
- Hello… milyen napod volt? – kérdezte a férfi vigyorogva.
- Nem volt nagy cucc a mai nap. Édesem beszélhetnénk egy kicsit?
- Rendben beszélgessetek csak. Nekem úgy is mennem kell. Később érted jövök. – mondta férfi és ujjával a pocakos nő felé intett, aki bólintott neki egyet.
A két barátnő ezután leült és mindenféle dologról beszélgettek. Szóba jött a baba, Booth, és a költözés. Bizony, bizony. A mi kis racionális tudósunk annyira megváltozott, hogy képes feladni az elvei egy részét… de csak egy részét, a szerelemért. Megemlítették beszélgetésükben Angi gyerekét, aki lassan már egy éves lesz, és hogy hogy repül az idő.
Eközben Booth leparkolt egy üzletnél. – Te jó ég. De szeretem és ő is szeret engem. Booth tudod milyen racionális, az elvei ütköznek a terveddel. De végül is összeköltöztünk, és szeret ő is engem ráadásul néhány hét és itt a baba. Még jó hogy arra már felkészültünk, de én ezt is szeretném, persze ha ő nem, akkor nem de… ugyan már kétszer nemet mondtak… talán harmadszorra sikerül. – gondolkozott a férfi magában. Majd kiszállt az autóból és elindul az üzlet felé. Kiválasztott egy gyönyörű darabot…- persze a pénztárcájának megfelelőt – fizetett majd remegő kézzel visszaszállt az autóba. – Ne feledd a remény hal meg utoljára. – nyugtatta magát, miközben beindította az autót, és útját vette a labor felé. Folyamatosan gondolatok ostromolták. Mindenféle kérdés. - Mi van, ha nemet mond? Mi van, ha ezzel mindent elrontasz Seeley? Ha ő még nem készült fel erre? - Még jó, hogy azt a lehetőséget az elején kizárhatta, hogy nem ismerték volna egymást eléggé. Nem sokára már a Jefferson előtt parkolt az autó, a férfi pedig Brenn irodája felé vette az irányt.
- Szia!
- Oh… szia Booth. – mondta Brennan majd megpróbált felülni a kanapén, de hasa ebben némileg visszatartotta, végül mégis sikerült neki.
- Van egy különleges meglepetésem számodra.
- Tudod, hogy utálom a meglepetéseket… - kezdte, de a szokásos szavak helyett most mást mondott. – de most kivételt teszek. – mondta bizonytalanul, miközben felvette a kabátját.
- Ez nagyszerű. Én vezetek. – jelentette ki, bár inkább csak magának.
- Mint mindig.
A felettébb hosszú autóút alatt Brennan-t a kíváncsiság kötötte le. – Vajon hová megyünk? És mit akar? – Minden eshetőség eszébe jutott… legalábbis ő azt hitte. Booth gondolatai egészen más irányt vettek. Összezavarodott saját magától. Egy valamit tudott csupán. Ma este. Miután odaértek és kiszálltak a kocsiból, gyönyörű látvány tárult eléjük. Washington D.C. teljes fényében. Ennek az épületnek a tetejére nem lehet felmenni, de Booth elintézte, hogy egy különleges dologhoz különleges hely társuljon.
- Ez gyönyörű Booth. – mondta, miközben átölelte a mellette álló férfit.
- Akárcsak te. Bones kérdezhetek valamit?
- Persze. – mondta, de nem várt reakció fogadta. Booth egy gyűrűsdobozt vett elő. – Te jó ég mit akar? Én nem vagyok a házasság híve. De mit is mondott Angela? Néha hagyni kell, hogy csak sodródjak az árral, és élvezzem, amíg lehet. És én ezt akarom. Ha azt kérdezi, amire gondolok, akkor tudom mi a válasz.- suhantak át gondolatai Brenn agyán.
- Hozzám jössz feleségül? – kérdezte Booth, miközben kinyitotta a dobozkát.
- Igen. Minden vágyam. – mondta Brennan és olyan szavak, hagyták el ajkát amire Booth mindig is vágyott.
- Szeretlek Bones!
- Én is Booth, nagyon! – mondta majd ismét megölelte, és együtt nézték tovább a város fényeit.
Egy kemény racionális nő volt, most pedig mindent odaadna azért, hogy a szeretett férfival legyen. És az álma teljesült. Itt van neki Booth és gyermeket vár. Lettek barátai, akikre számíthat. A családja is – úgy ahogy – sínen van. Mióta Booth az életébe lépett, az élete fenekestül felfordult. De nem bánta, és nem is csinálná vissza. És ahogy a mesék végén szokták mondani…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon nagyon nagyon jó lett! Főleg a vége :)
Egy észrevétel:
"Eközben Booth leparkolt egy üzletnél. – Te jó ég. De szeretem és ő is szeret engem. Booth tudod milyen racionális, az elvei ütköznek a terveddel. De végül is összeköltöztünk" - ez a rész ott van, ahol Booth megveszi a gyűrűt és Bones jár a fejében, sztem felcserélted a neveket. Nem zavaró, mert rá lehet jönni, de ha át tudod még írni, akkor megéri.
És még egyszer, nagyon jó a történet;)