Washington D.C. délután 4 óra Jefferson Intézet.

- Mr. Nigel-Murray! Kérem tisztítsa meg a csontokat és szóljon ha kész van!
- Igen Dr. Brennan!

Brennan elindult az irodája felé. Fáradt volt. Nemrég zártak le egy ügyet, jött a karácsony és az ünnepek, aztán elmúltak, beköszöntött a tél és az intézetben pedig több száz éves csontok pihentek „a pokol tornáca” nevű helyen. Több száz anonim, akik arra vártak, hogy valaki ismét kimondja hangosan a nevüket. A mai nap különösen is nehéz volt. Az előző nap délután úgy belemerült a munkába, hogy csak néhány órát aludt az irodájában lévő kanapén. A kávéfőző is elromlott. A boltok zárva voltak a havazás miatt, így kávé helyett teát ivott. Miközben az iroda felé ment nagyon belemerült gondolataiba, és csak nehezen vette észre egy ismerős férfi hangját.

- Bones! Várj már! Bones!
- Booth! Mit akarsz? – megtorpant, majd visszafordult.
- Találtak egy hullát az egyik közeli erdő erdészeti házának közelében. A házat húsz éve nem használják. Az egyik favágó talált rá.
- És nekem is ki kell menni igaz? – kérdezte fáradtan.
- Azt hittem, hogy neked mindig a munka az első… és azért szóltam rögtön neked, mert tudtam, hogy mindig te akarsz ott lenni elsőnek…
- Igen, igazad van.
- Hogy mondtad? – kérdezett vissza Booth nevetve.
- Tudod Booth a hallásk… - kezdett volna bele a nő, de az ügynök megállította.
- Bones… csak vicceltem. Teljes mértékig hallottam, amit mondtál.
- Akkor miért akarod, hogy hülyének nézzelek?
- Mi...?? Én nem vagyok hülye… - válaszolt kissé erélyesebben Booth.
- Hát persze Booth! – szólt közbe Angela nevetve, aki ez a felettébb érdekes eszmecsere távoli fültanúja volt miután megérkezett a folyosóra.
- Szia Angi! Miért jöttél?
- Hát csak kérdezni akarok valamit tőled… négyszemközt. – mondta, miközben egy apró mosolyt próbált elfojtani. Brenn kíváncsian fürkészte barátnője arcát.
- Jó rendbe...
- Nem, nem most! Bonesnak most velem kell jönnie. Van egy nagyon furcsa esetünk.
- Ezt meg hogy érted? – kérdezett Brennan.
- Útközben elmagyarázom. – mondta Booth, miközben felsegítette a nőre a kabátot, majd megragadta a kezét, és sietve az autó felé indultak.

Angela mosolyogva nézett utánuk. Booth gyakran „rabolta” el így a nőt. De persze mindig csak a munka miatt. És ekkor sem történt másként. A két személy összerezzent. Az intézet melegéből a hideg valóságba csöppentek. Szó szerint hideg volt. Jégcsapok lógtak a vezetékekről, a fák lombjain hó pihent, az utak egy részét is a tél termése födte. Valószínűleg a hőmérséklet bőven -10°fok alatt volt. Dermesztő időjárás; nem csoda, hogy a boltok zárva voltak és a közlekedés is akadozott. Miután beültek az autóba Booth azonnal indult. Bekapcsolták a fűtést, így a kinti zord időjárás elviselhetőbb lett. Szótlanul ültek egymás mellett. Brennan-t a gondolatai tartották fogva. – Miért olyan furcsa az eset? Több száz holttestet láttam már, nem hiszem, hogy olyan lenne, amitől kiborulnék. Miért nem mondja el? Bezzeg mikor én nem mondok el valamit, ő azon nyomban tudni akarja, és ki is szedi belőlem. De nekem tudnom kell… tudni akarom. – kavarogtak gondolatai, majd megszólalt.

- Te Booth! Miért is olyan érdekes az eset?
- Majd meglátod! Hátborzongató hasonlóság van ez és valami más között.
- Mi? Mi között?
- Mondtam Bones, hogy majd meglátod!
- Nem értem mi ez a nagy titkolózás. Jól tudod, hogy nem ráznak meg érzelmileg az esetek. Gyerünk Booth! Ki vele! Tudni akarom.
- Mondtam. Majd meglátod. Főleg hogy már itt is vagyunk. – mondta, majd leállította a motort.

Majd kiszálltak a kocsiból. Egy régi faházat lehetett látni, ami farönkökön állt. Hóval borított kis teteje és kéménye a gyilkosság egyetlen pillanatáról sem árulkodott. Gyönyörű volt a hely, de sajnos furcsa dolgok szőtték be a lenyűgöző tájat. A holttest körül több személy is állt. Ott volt néhány FBI-os, a fickó, aki megtalálta a hullát, és Vincent. A megtaláló döbbenten figyelte az eseményeket miután kikérdezték; némelyik FBI-os méregetett, és Vincent pedig átfagyott kezeit próbálta melegíteni, azok összedörzsölésével, majd mikor meglátta Brennan-t odafutott hozzájuk – már amennyire a hó engedte.

- Végre hogy itt vannak Dr. Brennan!
- Mond az adatokat Mr. Nigel-Murray! – utasította szokás szerint a fiút.
- Inkább nézzék meg!
- Ezt meg hogy érti? – mondta, majd meglátta azt, amiről Booth beszélt. Ez tényleg hátborzongató volt. – Te… jó… ég. Ez nem lehet. Légmentesen lezárt tartály…
- Gondolod hogy ő volt? De hiszen börtönben ül. És nem szabadult ki, azt jelentették volna nekem. – kérdezte Booth bizonytalanul.
- Akkor viszont Booth… a tettesünk egy másoló…

A rémálom újra megvalósulhat. Legalábbis emlékeket szakít fel; fájó emlékeket. Pontosan tizenkét hosszú óráról. Mindkét oldalnak nehéz volt. Ez egyik a halál ellen küzdött az életért, a másik oldal, pedig minden félelmet, amelyet az elvesztés okoz, legyűrve harcolt két elraboltért. Akkor ott mindent bevetettek és sikerült. Nemrég pedig Booth- t is elrabolta. De most más a helyzet. A sírásó szigorított börtönben ült azokban a pillanatokban, mikor a hullát megtalálták, már több mint egy éve és senkivel sem beszélt azóta, az áldozat pedig maximum három hónapja lehetett a tartályban. Lehet, hogy Brennannek lesz igaza és tényleg egy újabb szörnnyel kerülnek szemben. Vagy egy sokkal rosszabbal…

Súgó 6 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.09.10. 08:40 Claire Uh megnéztem volna Brennen arcát mikor rájött milyen ügybe csöppent....   Mint este már írtam felkeltetted az érdeklődésemet... Várom a folytatást!!!! Mindenképpen KK!!!!