|
enci.2: A másoló/6.
Remegve tartotta a férfi a telefont. Szüksége volt minden erejére, hogy ne pánikoljon. Felvette a beszélgetést, majd kihangosítva lejátszotta az irodában lévőknek.
- Nálam van Parker Booth. Ha azt akarja, hogy tovább éljen, hozza ki a Taffett ügy bizonyítékait az Arlington Nemzeti Temetőbe. Holnap este 9-re a tóhoz. Rakják le mellé és tűnjenek el. Ha szólnak az FBI-nak, a fiú meghal. – szólt a telefonból az eltompított hang. – Ha elhozták, elküldöm a fiú GPS koordinátáit. Többet nem telefonálok.
- Te… jó… ég. – Hodgins csak ennyit tudott kinyögni.
- Elviszed neki a bizonyítékokat? – kérdezte Brennan remegve.
- Addig még van több mint egy napunk. Gondolkozzunk. – mondta, majd felállt és Angela irodája felé vette az irányt. Brennan utána sietett, Hodgins pedig ment dolgozni.
- Angela! Meg tudnád nézni ezt a hangfelvételt? Valamit… csak ki tudsz szűrni.
- Oké Booth. De mi történt? – kérdezte Angi látva a férfi aggodalmát, és kétségbeesését.
- Parkert elrabolta a másoló. – és ahogy ezt kimondta tudatosult benne, hogy mi történt.
- Szent ég! – kapott a szájához Angela.
- Igen. Bones irodájában leszek. Ha sikerült valami…
- Akkor azonnal szólok. – egészítette ki a mondatot Ange. Booth pedig elindult az irodába, akit Brennan követett.
Miért? Miért pont Parkert? Miért a fiamat? Ismét félni fog eljönni hozzám. A fenébe is. – ordítottak Booth gondolatai, majd arca égni kezdett. Rázta a hideg, és fázott, pedig az iroda kellemesen meleg volt. Be akart bizonyosodni hogy tényleg hideg van-e így rákérdezett.
- Bones? Szerinted is hideg van? – kérdezte vacogva.
- Nem Booth. Itt egyátalán nincs hideg. – mondta majd közelebb lépett a férfihoz, és homlokára tette a kezét. – Te jó ég Booth! Tűz forró a homlokod! Biztosan lázad van.
- Nincs nekem semmi bajom. – mondta Booth, majd torkába fájdalom nyilallt.
- De igen. Lázas vagy. Valószínűleg összeszedtél valamit, vagy jól megfáztál. Haza kellene menned.
- Nem. Hogy gondolod? Parkert elrabolta a sírásó.
- Tudom Booth! Nagyon jól tudom. De attól, hogy itt ülsz betegen, nem fognak gyorsabban dolgozni a többiek. Holnap estig pedig még van idő, és ha most nem pihensz akkor hogy akarod elkapni azt a mocskot? – próbált érvelni Brenn. – Vagy szeretnéd, ha hívnám Camet? – mikor ezt kimondta, apró mosoly bujkált arcán.
- Nagyon vicces Bones, de nem kell. Hazamegyek.
- Nem hiszek neked. – mondta ki könnyedén.
- Miért?
- Azért mert ismerlek. Hazamész, bekapcsolod a tévét, de semmi sem fog érdekelni, közben tízpercenként felhívsz, hogy találtunk-e már valamit, végül kávét iszol, hogy ébren legyél, hátha valamelyik pillanatban befut egy hívás és menni kell. Egy percet sem fogsz pihenni. – Brennan szépen végigzongorázta az eseményeket. És mennyire igaza volt.
- Ennyire kiszámítható vagyok? … Ennyire ismersz… - adta meg végül a választ a saját kérdésére.
- Nah gyere… hazaviszlek… - mondta Brennan, majd felvette a kabátját.
- Ha… De…
- Ne ellenkezz! – parancsolt rá nevetve a doktornő.
- Oké… - suttogta, mert ismét fájdalom nyilallt torkába.
Miközben Booth lakására tartottak, a férfi elaludt a kocsiban. Mikor piros lámpát kaptak az úton, Brennan a szabályoknak megfelelően megállt. Ekkor csak nézte az alvó férfit. Ilyenkor olyan nyugodt volt; arca kisimult, az aggodalom pedig eltűnt, a félelemmel együtt. De nem sokáig tartott az álmodás. Néhány perc múlva láztól gyötörve ébred a rémálomra, ami megkörnyékezte őt miközben pihent.
Mikor felértek, Brennan azonnal zuhanyozni küldte Booth- t, ő pedig teát főzni ment a férfi konyhájába. Aggódott. Booth miatt, Parker miatt és a másoló miatt is. Ez az egész felőrli a csapatot és őket, kettejüket is. Minden kezd széthullani. Brennan elmerengve állt az ajtókeretnek dőlve, így még azt is alig vette észre, hogy a férfi őt nézi. Érezte a pillantását, ahogy végigméri, mintha az utolsó pillantása lenne.
- Gyerünk Booth! Ülj le a kanapéra. Takarózz be és idd meg a teát. – mondta miközben a férfi kezébe nyomta a csésze forró nyugtató italt.
- Bones. Nincs semmi bajom. Komolyan.
- Azt látom. Ezért remegsz és van lázad igaz?
- Tudod Bones… - Booth folytatta volna, de a telefon félbe szakította.
- Brennan!
- Helló Dr. Brennan! Hogy van Booth?
- Akaratos, hogy ő nem beteg. Mellesleg csak jelentem hogy az. Lázas. Egyszerre szenved és akaratos.
- Ohh… tipikus férfi. Addig kemény, míg ágynak nem dönti egy betegség. Utána mind a halálukon vannak. Persze tisztelet a kivétel.
- Hát, ha te mondod Cam… és van valami fejlemény, vagy eredmény a nyomokból?
- Nem… eddig semmi… sajnálom…
Eközben valahol…
- Ne bántson, kérem… a papám az FBI-nak dolgozik… hagyjon békén… nem akarok menni… - majd egy kéz elhallgattatta a fiút. Pedig ő küzdött volna, ahogy tanították neki. A kis kéz a gyerek arcára tapadt, és befogta a száját. Egy arc füle mellé hajolt és suttogni kezdett…
- Remélem a papád elég okos lesz, és nem tesz keresztbe nekem… nem szeretek gyerekeket ölni… de hát mindent a cél érdekében… - egy őrült elme szavai, amik elhallgattatták a fiút. Talán örökre…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Csak megértük ezt a mindenségit neki!
. 
Vééégre ide is eljutottam, és nagyon megérte
Kifejezetten tetszett a rész. Nagyon szépen mutatja hogy ilyen vészes helyzetben mennyire számíthatnak egymásra. Brennan tök aranyos, ahogy gondoskodik Booth-ról, Cam beszólása is tetszett, és izgulok Parker miatt is úgyhogy gyorsan KK!!