|
Sophie: Kiszakadt láncszem/5.
Dr. Brennan fejében kérdések kavarogtak, de nem hagyott magának időt, hogy gondolkozzon rajtuk. Még elbizonytalanítanák...
Nem kellett volna elbúcsúzni Agelától? És a többiektől? És mit fognak szólni? Mi lesz, ha ez mindent tönkretesz? Mit veszít el így? És meddig tart majd ez az egész?
Mindezeket mélyen elnyomta, szívének legrejtettebb zugába zárva, hogy majd csak akkor kerülhessenek ismét a felszínre, mikor már nem lesznek relevánsak. Céltudatos lépésekkel haladt a kikötő felé.
Kavargó gondolatait megpróbálta rendezni. Nem sok holmit hozott magával. Csak a legszükségesebbeket. Küldött egy levelet Russ-nak, hogy használja csak a házát vagy kocsiját, amikor szeretné.
A kiadójával nem beszélt. Most először élete során eszébe sem jutott a munkával törődni. Ezeket az utolsó órákat még barátaira szerette volna szánni. Azokra az emberekre, akik fontosan neki.
Cam-re, a legfigyelemreméltóbb főnökre, akivel eddig találkozott...
Sweetsre, akivel bár folyton viccelődtek, azért sokat segített az emberek megértésében...
Hodginsra, a legérdekesebb bogarasra a világon, akivel mellesleg már sok mindent átéltek...
Angelára, a legjobb barátnőjére...
Zach-re, aki hiába van most ott ahol, akkor is örökké az ő kis gyakornoka marad...
És Booth-ra... Seeley Booth különleges ügynökre, a társára... És barátjára, és...
Brennan megállt. Megrázta fejét, és igyekezett másra terelni gondolatait arról az egyetlen, nagy rejtélyről, melyet nem fejtett meg, és amit akár hogy is tagadná, nagyon bán: Ő és Booth.
Hiába próbálkozott. Azok az emlékek csak beférkőztek a fejébe, és nem tudott szabadulni tőlük. Lett-e volna valaha esélyük egymás mellett? Már sosem tudja meg...
Hirtelen fájdalmas hiányérzet hasított belé. Kényszerítette magát, hogy tovább menjen. Még küszködött egy darabig az érzésekkel, amik akarata ellenére is elöntötték szívét - és ezek fizikai megnyilvánulásaival - könnyeivel...
Aztán megérkezett a kikötőbe. Mielőtt felszállt a hajóra, még egyszer, utolsó megerősítés-képpen végigfutott a gondolatmeneten, amely ide juttatta. Hogy miért is megy el...
***
"Booth"
A név tulajdonosa kezébe vette a neki címzett papírost, és óvatosan széthajtogatta. Először is a lap legalját olvasta el: "Temperance Bones Brennan" - tehát tőle jött a levél.
Visszaugrott az elejére, és olvasni kezdte:
Kedves Booth!
Nem igazán tudom, hogyan írjak meg egy ilyen levelet. Nagyrészt a szemtől-szembeni véleménynyilvánítás híve vagyok - ezt te is tudod. Ez azonban egy rendhagyó eset, ugyanis olyan döntést hoztam, mely ugyan észérvekre alapul, de azt hiszem, elég ingatag lábakon áll ahhoz, hogy a te kevéssé racionális, de – ahogy te mondanád - szívből jövő ellenérveid megdöntsék.
Így most levélben búcsúzom. Elmegyek, Booth. Még én magam sem tudom, hová. Természetesen ha tudnám, akkor sem valószínű, hogy elárulnám, mert biztos vagyok benne, hogy utánam jönnél, és mindent megpróbálnál, hogy ne menjek sehová. Én viszont döntöttem...
Nyilván felteszed magadnak a kérdést, hogy miért megyek el... Emlékszel, mit mondtam neked, mikor azt kérted, adjunk egy esélyt magunknak? Azt mondtam, én nem tudok megváltozni. Akkor azt mondtam. Most azonban úgy érzem, változom. Nem tudom, milyen irányba, és ez megrémített. Te nyilván azt mondanád, a változás nem baj. De félek, hogy én nem vagyok képes megbirkózni vele. Még nem.
Tudom, azt mondanád, segítesz. Köszönöm. Tudom, hogy te mindig mellettem álltál. Azonban ezúttal inkább csak ártanál, mint segítenél. Ezeket a gondolatokat nekem, magamnak kell megfejtenem. Te úgy mondanád, hogy ezt a meccset magammal játszom el. (Vagy valami ilyesmit.)
Nem tudom, visszajövök-e még. Lehetséges, hogy a válaszokat, amiket keresek, soha nem találom meg. Az is lehet, hogy megtalálom őket. De ha így is lesz, nem tudnám megmondani, hogy ezek után vissza tudnék e térni ehhez az élethez. Így a legjobbnak látom, ha végleg elköszönök.
Azért tudnod kell, hogy volt pár dolog amit nagyon szerettem volna megfejteni – kettőnkkel kapcsolatban. Sajnos nem jöttem rá, ez hogy lenne lehetséges. Szerettem volna tudni, pontosan milyen lehetőségeink is vannak. De jelenleg még a közeljövőre vonatkozóan sem tudnám megbecsülni a várható eseményeket, nem hogy hosszútávon. A tényeket tudom, Booth. Fontos vagy nekem. A társam vagy. A barátom vagy. De a többi dolgot, mindazt, ami ténynek nem nevezhető, én nem tudom értelmezni. Még nem... Nem akarlak elveszíteni téged, így azt kérem, hogy ne felejts el! Mert én sem foglak.
U.i.: Kérlek, add át üdvözletemet Angelának, Hodginsnak, Camnek, Sweetsnek és a többieknek is. Köszönöm – mindent köszönök!
Szeretettel: Temperance 'Bones' Brennan
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Vagyis igen,de örökre?Na ne.Valahogy ezt nem tudom elhinni.Sophie komolyan megríkattál a levélen...Olyan szépen írtad le hogy elbőgtem magam.Booth meg teperjen mint állat mert különben lecsúszik a mi kis antropológusunkról
Minél hamarabb folytasd!!! :)
Engem is a levél fogott meg. Elképzeltem ahogy Brennan írja és jajj szomorú...:S
Viszonylag új vagyok, mármint az oldalt figyelem egy jó ideje, de a ficcekhez a hétvégén tévedtem és komolyan, oylan mint mikor a sorozatot nézem: "legyen már a következőőő":D:DD
szóval várom a következőt!:)