|
Angela: Pokol/13.
Leengedte a fegyvert és rémült meglepetésében csak ennyit bírt kinyögni.
- Istenem! Ne!
Angela a kocsiban a monitoron bámulta, ahogy a számok pörögnek. Bár Zack betáplált már minden szükséges szűkítési paramétert, a kocsinak és a rendszámnak csak nem bírtak a nyomára akadni. Ange a város teljes megfigyelő kamerahálózatát aktiválta Vergilius segítségével, és ahonnan csak tudott behívott minden kameraképet, majd egy kocsi felismerő programmal futtatni kezdte a típusra és színre megegyező keresést. De semmi. A gépjármű nyilvántartó szerint a kocsi, amit keresnek 1 éve a roncstelepen áll totálkárosan, a korábbi tulaj kiléte pedig ismeretlen. A vámhivatal sose hallott róla. Lassan elkezdte feladni a reményt, amikor Vergilius fejéből kipattant a gondolat, hogy ne csak a tagállamok területén keressék az autót, hanem egész Amerikában. Így Zack megadta a paramétereket és a rendszámot a gépnek, amin őrült tempóban elkezdett pörögni a számok összessége. Tudta a nő, hogy nem lesz egyszerű a feladat, és jó néhány órát vesz majd igénybe, de most mégis idegesítette a lassúság.
Eközben az öltönyösök telefonon igyekeztek a New York-i kapcsolatokkal rálelni a kocsira.
- Nem értem! – csattant fel egyszer csak Ange – Hogy lehet behozni úgy egy kocsit ebbe az államba, hogy senki se tud róla? Ha én a sarki szemetesnek nem mondom meg hol a kuka, már délutánra arról is tud a fél környék!
- Hé! Nyugi kislány! – lépett mellé a férje – Tudom, hogy ez most sovány vigasz, de mindig is egyszerűbb volt kijátszani egy bonyolult rendszert, mint egy egyszerűt.
- Tudom Jack, tudom! De megőrjít ez a várakozás! Rettenetesen aggódom Brennan miatt és félek, mit tesz Booth ha megtudja, hogy Sweets meghalt. – kezét a szája elé kapta és könnyek gyűltek a szemébe.
- Istenem! Ebben a borzalmas káoszban meg is feledkeztem erről egy pillanatra. Vajon Daisy tudja már?
- Fogalmam sincs drágám. De mondok neked valamit. Tudom, hogy borzalmasan fáradt vagy. Látom rajtad. Szinte már tántorogsz. Így nem vesszük hasznod sokáig és te sem tudsz segíteni fáradtan. Kérlek, amíg a kereső fut, addig aludj egy kicsit.
- Hogy képzeled Jack, hogy tudnék most aludni? – csattant fel a nő mérgesen.
- Tudom Ange, tudom, de ha nem pihensz, előbb utóbb kiborulsz, és akkor csak tetézed a bajt. Szükség van rád és arra, ami a fejedben van, de ha nem pihensz, akkor semmire se megyünk a képességeiddel.
A nő harcos tekintete ellágyult és a férje mellkasába fúrta a fejét. Hodgins megsimogatta a fáradt nőt és kézen fogva a kanapéhoz vezette.
- Azt hiszem, igazad van.
- Hé, én vagyok a labor királya. – mondta a férfi szelíden – Nekem mindig igazam van.
Egy pléddel betakargatta a nőt, akinek azonnal becsukódott a szeme, ahogy a feje leért.
Jack Vergilius mellé sétált, majd leült. A kölyök rendületlenül pötyögött a gépen.
- Hogy állsz?
- Sehogy! – válaszolta indulatosan – A nagy büdös semmi, amit megtudtam. Mortem az égvilágon mindent kitörölt a korábbi életéről és a nevéről.
- Mint valami fantom.
- Pontosan. Mint egy fantom. Se kórházi jelentések, se rendőrségi jegyzőkönyvek, se semmi. Nincs TB száma, se telefonszáma. Nem tudom megtalálni még a saját házunk adásvételi szerződését sem. Semmit, amin lenne egy név, vagy bármi más. Hogy volt képes ennyire előre gondolkodni?
- Mert egy zseni. Sajnos én tudom – nézett Zack felé – milyen gyorsan lesz a zseniből őrült.
- Igen. Én is. – nézett a kölyök is arra.
Zack a busz másik végében igyekezett több képet begyűjteni a kocsiról. Ange programja nagyon jól működött a keze alatt. Próbálta összevetni a tájjellemzőket és három dimenzióba konvertálni a képet. Nézte jobbról, nézte balról, de valami sehogy se stimmelt neki. Annyira belefeledkezett a dologba, hogy észre sem vette mikor a busz ajtaját feltépték.
Booth olyan erővel rántotta meg az ajtónyitó kart, hogy az ajtó kivágódott és hatalmasat csattant a busz oldalán. Max egy csapásra magához tért a széken a félig ülő helyzetéből, amiben eddig szunyókált. Riadt és álmos képpel meredt a speciálisra, ahogy az a buszba támogatott egy zokogó nőt és maga is bemászott.
- Mi történt?
- Parker! – kiabálta a férfi, amivel azonnal felébresztette az alig fél órája alvó Angelát ahogy elhaladt mellette, egyenesen az egyik öltönyös felé. – Maguk tudták? – ordította az arcába miközben egyik kezével a torkán ragadta az embert és nekicsapta a szekrény oldalának – Tudták? – sziszegte és fegyverét a képébe nyomta.
- Mit Booth ügynök?
- Hogy a fiamat elrabolták?
- Uram isten! – kiáltott fel Ange.
A másik öltönyös azonnal társa segítségére sietett és öklével a speciális felé ütött. Booth elhajolt az ütés elől és kezével elengedte az eddig szorosan tartott nyakat, majd lesújtott a támadó férfi irányába. Pont nyakszirten találta el, amitől a JTS ügynök ernyedt teste úgy csuklott össze ájultan és terült el a busz padlóján, akár a vizes zokni. Booth keze visszatért áldozata nyakára és ismét erősen szorította vele a szekrény oldalához.
A jelenet sokkolta Angelat, aki bénultan állt Hodginsba kapaszkodva. Még sohasem látta, hogy milyen, amikor az oroszlán kiszabadul a ketrecéből és a harag hirtelen étvággyal felfalja a speciális gondolkodását, hogy helyet adjon a féktelen dühnek, amely átvette a kontrollt tettei felett.
- Kérlek… - lépett mellé váratlanul Rebecca. Két kezét átkulcsolta a férfi fegyvert tartó karján. Könnyáztatta tekintetét mélyen az övébe fúrta és rekedt hangon, szinte suttogva folytatta – Seeley ez nem segít a fiunkon.
Booth szinte megmerevedett a nő szavainak hallatán. Tudta, hogy igaza van. De e percben, mikor a kétségbeesés olyan fokot ért el benne, hogy kioltotta az emberi élet szentségének védelmét, nem tudta vajon képes lesz-e megfékezni saját magát. Végül az utolsó pillanatban, mielőtt az öltönyös megfulladt volna, lelki szemei előtt felvillant a fia arca. Kezei elengedték az ügynököt, aki levegő után kapkodva roskadt a földre. A speciális tekintete elhomályosult, mozdulata megtört, és arcát Rebecca ölelő karjaiba temette.
A buszban síron túli bénító csönd állt be.
Az idő egész pontosan hajnali négy óra negyvenhetet mutatott mikor az első rakéta becsapódott. Miután az elsődleges radarokkal kezdte a rombolást, a légvédelem tehetetlennek bizonyult a támadás többi szakasza ellen. A kommunikációs hálózat minden formája megbénult. A körzetben működő összes műhold leállt. Mire az óra elérte a hajnali ötöt a keleti parton és Amerika nagy részén olyan mértékű összehangolt pusztítás söpört végig, amelyet még sosem élt meg a kontinens. Többé nem volt titok, vagy kérdés senkiben az a tény, hogy Amerikát megtámadták. Városszerte felordítottak a szirénák. Az emberek halálos félelemmel az arcukon rohantak ki pizsamában, köntösben az utcára. Sokan azt se tudták, hogy mit kell tenni ilyenkor, hiszen túl fiatalok voltak ahhoz, hogy emlékezzenek a sziréna hangjára, vagy arra hol is vannak a bombabiztos óvóhelyek. Hiába a sok gyakorlat és a katasztrófavédelem edzései, a tragédia teljesen felkészületlenül érte őket. Az utolsó találat a fehérházat érte. A BGM-109 könyörtelenül hasította ketté a fekete égboltot, hogy látványos robbanással érje el a megadott célját. Egy pillanat volt csupán, mégis aki látta sosem felejti el többé, ahogy az az apró pont a hajnali szürkülő horizonton feltűnt és örökre tönkretette az ország jelképét. A nyugati szárnyba csapódott bele. A környékén megremegett a föld, kitörtek az ablakok, s talán egy századmásodperccel később a fellángoló éhes tűztenger körülölelte, majd egyetlen falattal behabzsolta az egész épületet mind a hat emeletével és 132 szobájával együtt. Ami egykoron a szabadság, a rend, és a társadalom megtestesítője volt, most már csak füstölgő, lángoló romhalmazzá vált, mely körül még a csodaszép, mindig zöld gyep is lángra kapott néhol. Az ovális iroda, az Eisenhower iroda, az elnök dolgozószobája és minden, melyet 1792. október 13-a óta felépítettek benne, füstté vált örökre.
Beköszöntött a rettegés hajnala.
Sp.T.T.D.O.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Igazán szép befejezésket tudsz kreálni a történeteid végére! :D Remélem a vége azért mégis csak valahogy Happy End lesz!
Nem igaz...
Soha nem gondoltam volna, hogy valaki egy ficcel eléri hogy itt Magyarországon paranoiásan nézzek ki az ablakon, hogy jönnek-e a rakéták felgyújtani a Fehét Házat... Nagyon várom a folytatást, iszonyatosan jó írás, zseniális ötletek, és egy tuti: Angela nem kicsiben játszik! (most az íróra értettem, bár a ficc beli se semmi néha.) 
és 
És az elmaradhatatlan - mert az - szóval a:
KK