zs: Egy új ismerős/1.
Christine nyugodtan utazott haza a metrón, amikor az hirtelen és döcögve megállt. Szerencse, hogy ült, máskülönben elvesztette volna egyensúlyát, ahogy több utas is. Senki sem tudta mi történt, és a pánikot még az is fokozta, hogy a metrókocsiban elment az áram, így a lámpák is elaludtak. A kocsiban alig lehetett látni, de az aggódást fel lehetett ismerni az emberek arcán. Christine próbált nyugodt maradni, úgy ahogy anyjától tanulta. Maradj mindig nyugodt és tárgyilagos, bármi történik, mert így segítesz a legtöbbet a többi emberen.Idézte magában anyja szavait. Sikerült is valamennyire lenyugtatni magát, így elkezdte a többi utas reakcióit figyelni. Látta, hogy mindenki pánikol, vagy a mellette ülöt, vagy állót kérdezi. Rajta kívül még egy ember volt ilyen nyugodt. Egy nő, hosszú göndör szőke hajjal. Gondolta semmit nem veszíthet, ha megkérdezi, hogy ő mitől tudott ilyen nyugodt maradni. Így hát felállt, odasétált a nőhöz, majd bemutatkozott:
- Christine Booth vagyok, és azt szeretném tudni, hogy mitől tudott itt ilyen nyugodt maradni?
- Oh, szia. Hannah Burley. - nyújtotta kezét kézfogásra Hannah. - És megmondom őszintén, nem tudom. Talán csak ösztön. Régebben Irakban voltam újságíró, és ott különösebb dolgok is történtek. De, mondd csak, hogy is hívnak? - esett le neki amit hallott. - Olyan ismerős, csak nem tudom honnan.
- Christine Booth. - mondta a fiatal lány, majd leült Hannah mellé.
- Kérem az utasokat, maradjanak nyugton a helyükön. - szólalt meg a metró vezetője. – 10-15 perc alatt elhárítjuk a problémát. Köszönöm a megértésüket.
- Remek. - mordult fel Hannah. - Le fogom késni a vonatomat.
- Ööö, nem akarok tolakodónak tűnni, de honnan ismerős önnek a nevem? Nem hiszem hogy találkoztunk már, mert az örökölt memóriámnak köszönhetően nagyon sok mindent megjegyzek.
- Nyugodtan tegezhetsz. És tudod, volt egy…Oh. - jutott el minden információ az agyához, amit eddig szerzett. – Öö, megtudhatom, hogy hogy hívják az édesapádat? - kérdezte Hannah, tartva a választól.
- Seeley Booth. De miért kérded? Talán ismered? - Christine agya mélyén attól tartott, hogy ez az „idegen” szülei egyik ellensége, aki úgy akar bosszút állni rajtuk, hogy őt elrabolja. Tudta, hogyha itt akarná elkapni, sokan megvédenék. Bár ki tudja, lehet hogy már a felszállása előtt lefizette a többi utast. Vagy csak túl sok összeesküvés elméletet hallott Hodgins bácsitól. Erre a gondolatra egy kis mosoly húzódott a szájára, miközben várta a választ.
- Oh, értem. - Hannah teljesen lefagyott. Ugyan sejtette, hogy ez lesz, de reménykedett, hogy összekeverte a lányt valakivel. De nem. És amit az örökölt memóriájáról mondott… Az nem lehet. Vagy mégis. De akkor ez a lány nem lehet más, mint Seeley és Temperance lánya… - És igen, ismerem apádat. - mondta tagoltan és lassan. Eközben a metrószerelvényben újra felkapcsolódtak a lámpák, ezzel kicsit lenyugtatva az utasokat. Hannah így jobban megfigyelhette Christine arcát. A nagy, barna szemek, hosszú sötétbarna haj, az arcforma… Mind ismerősek voltak neki. - És Christine, édesapád az FBI-nál dolgozik?
- Igen, de ha ismered, miért kérdezed? Amúgy különleges ügynök.
- Igen, ismerem. Csak tudod, utoljára a születésed előtt találkoztam vele. És nem voltam biztos benne, hogy még ott dolgozik. – mondta, miközben a metró újra elindult. - Már tényeg nem érem el a vonatot… - ránézett a karórájára - Hat óra múlt. Kénytelen leszek a városban maradni.
- De miért? Hiszen a vonatok félóránként indulnak.
- Tudom, de ahova a vonat vinne, onnan a gép csak hetente indul. És itt Washingtonban legalább jártas vagyok. Így nem kell egy hetet egy idegen városban töltenem. - mondta Hannah.
- Azt mondtad, hogy ismered apámat, igaz? - kérdezte Christine. - Mert akkor lakhatnál nálunk, arra az egy hétre.
- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet…
- Miért?? Szeretsz szállodában aludni? És így legalább újra találkozhatsz apával. - mosolygott Christine, és elővette a telefonját, és elkezdett egy üzenetet írni. – Szereti, ha régi ismerősökkel talákozhat.
- Kinek írsz? - kérdezte Hannah aggódással a hangjában.
- Apának. Megírom neki hogy nálunk fogsz lakni, amíg nem megy a géped.
- Oh…Christine, nem hiszem hogy ez nagyon jó ötlet lenne…
- Már mindegy. Az üzenetet elküldtem. - mosolygott még mindig a fiatal lány. Hannah nagyon jól ismerte ezt a mosolyt. Kétségtelen, ez Temperance mosolya.
|
Hannaaaah
A közvéleménnyel ellentétben én bírtam a csajt, csak rosszkor volt rossz helyen... Tetszik, végre egy Hannah-sztori. Kíváncsi leszek a folytatásra. Hajrá-hajrá! KK
Sophie