Brennan felhúzta mindkét lábát, átkarolta azokat. Ráhajtotta a fejét, és átadta magát a zokogásnak. Nem tudta, mitévő legyen. Majd valami mégis eszébe jutott. A gondolat egyre erősebb vonzotta. Eddig egy helyzet, akármennyire is rossz volt, sem vitte rá. Akármennyire is kilátástalan, reménytelen volt, soha nem tudta megtenni, nem vitte rá a lélek. Persze, mert akkor ott volt Booth. De most? Nincs. Meg kell tennie!

Sohasem hitt Istenben. Talán, ha átlagos élete lett volna, ha a családjában nő fel. De nem ez történt. Megismerte az élet keserű oldalát, sokáig nem tudott semmiben és senkiben sem megbízni. Egész lényét átjárta a racionalizmus ebből adódóan. Csak is az empirizmusban bízott. Minden, ami megfogható, megmérhető, megszámlálható, az volt számára valóságos, létező, felfogható. De mióta Angela, Booth és a többiek belépetek az életébe, akaratlanul is rá kellett jönnie, hogy nem lehet mindent belekényszeríteni ebbe az eszmerendszerbe. Be kellett ismernie, hogy vannak dolgok, amiket nem ért, amit nem tud megmagyarázni a tudomány. Igazából az évek folyamán megtanult hinni. Miben? A barátság erejében, a hűségben, a szeretetben. Ezek elegek voltak ahhoz, hogy visszaadják az emberiségbe vetett hitét. Azt, amit a kemény évek elragadtak tőle.

De Isten létezését még mindig nehéz volt elfogadnia. Akárhányszor megpróbált elmerülni ezekben a gondolatokban, mindig eszébe jutottak a tények. ,,Jézus igazából márciusban született." vagy ,,Csodák nem létezek.", de sorolhatnám még. Nem volt egyszerű megbirkóznia önmagával. Ahogy életének sok más területén, itt is le kellett győznie racionalista énjét, felül kellett ezen emelkednie. Akárhányszor fel akarta adni, mindig eszébe jutott Booth. Egyszer azt mondta, hogy neki is meg szokott inogni a hite, de a végén mindig visszatalál Istenhez. Úgy érezte, hogy meg kell tennie, érte. Így elkezdett imádkozni...

Kedves Isten!

Mint tudod, nem vagyok elkötelezett híved. De nem is magamért imádkozom most, hanem Boothért. Azért, mert ő hisz benned, tényleg. Már kis kora óta. Mindig is azt mondta, hogy Te egy kegyelmes, könyörületes Isten vagy. Kérlek, segítsd meg Bootht most. Nem érdemelte meg. Vagy engem akarsz próbára tenni? Könyörgöm, bocsáss meg nekem, Istenem. Tudom, hogy nem a te utadon jártam, sőt nagy ívben elkerültem, de kérlek ne őt büntesd ezért! Itt vagyok én, elviselek bármit, csak könyörgöm, Booth élje túl. Kérlek, bocsáss meg nekem! Ígérem, hogy mostantól más leszek, hogy hiszek benned. Többé nem fogom megcáfolni a létezésedet,mert tudni fogom, hogy te mentetted meg. 

A gyermekünknek szüksége lesz az apjára, ahogyan Parkernek is. De annyi mindenki más is számít rá. Naponta ment életeket, hiszen most is azért van itt. Egy ilyen ember, aki minden nap jobbá teszi a világot, nem halhat meg így. Ó, Istenem, hogyan is tudnám elmondani, hogy mennyit jelent ő nekem, hogy az életét sokkalta fontosabbnak tartom az enyémnél. De te látod, nem?  Kérlek, mentsd meg őt. A pici és ő, ők ketten jelentik az életemet. Egyikük hiányát sem tudnám túlélni. Könyörgöm, segíts! Már nem bírom tovább. Nem tudom, mit csinálnék nélküle. Istenem, kérlek, könyörgöm mentsd meg őt!

Már újra zokogott, de mégis megkönnyebbülve érezte magát. A lelkét furcsamód sokkalta könnyebbnek érezte, és a magányosságérzete is elmúlt. Aztán várt és várt, de már nem süppedt vissza a depresszióba.

Akkor vette csak észre, hogy hoztak neki enni. Valószínűleg egy nővér volt. Hirtelen rájött, egész nap nem evett. Bár ő jól bírta a koplalást, rájött, hogy ilyen állapotban nem hanyagolhatja el magát. A kicsiért kellett ennie, nem hagyhatta, hogy vele is történjen valami.

Kinézett az ablakon, a felhők eloszlottak, és a holdvilág átvette a hatalmat az éjszaka felett. Telihold volt. Egészen megtöltötte fénnyel a kis szobát. Ekkor Brennan azt hitte, káprázik a szeme. Csak éjszakai látomás, annyiszor elképzelte már, hogy már nem tudja megkülönböztetni a képzelgést a valóságtól? Booth mozgatta a kezét? Odament az ágyához, kezét rátette az övére, és érezte! Valóban megmozdult. Ezt már nem képzelte. Gyorsan kiszaladt orvosért. Együtt tértek vissza.

- Nos doktor úr, jelent ez valamit? - lélegzetvisszafojtva várta a válaszát.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.11.21. 19:51 csipi Ez a rész is nagyon jól sikeredett! Nagyon jól leírtad Brenan érzéseit. Remélem Booth jóllesz és megoldódik minden! Várom a további részeket!