,,Már több mint 1 éve annak, hogy történt velem a baleset. És az azelőtti év? Arra még mindig nem emlékszem. Már átnéztem minden anyagot minden üggyel kapcsolatban, amiben csak részt vettem. Minden barátom beszámolóját meghallgattam többször is. Így persze kaptam egy átfogó képet róla, de még sincsenek meg konkrétan a dolgok. Néha egy-egy álomban felmerül valami olyan, amit aztán később nem tudok hova tenni. Ezek talán emlékképek, de nem merek bízni bennük. 

Még hónapokig voltam a kórházba. Ennyi sérüléssel? Így együtt lassú volt a gyógyulás. Nem bírtam valami könnyen. Naphosszat csak bent ülni, míg kint zajlik az élet. A többiek persze gyakran bejöttek, állandóan meglátogatott valaki. De mégsem ugyanaz egy kórteremben mint a bárban beszélgetni.

Aztán végre beállhattam dolgozni, de a kezdeti lelkesedésem hamar alábbhagyott. Eleinte sokkal hamarabb elfáradtam, így kimerültebben mentem haza. De legalább nem üres lakásra értem haza, hisz ott várt rám Ő. Szerencsére a kórházban mindent rendezni tudtunk, még nem volt késő helyrehozni a kapcsolatunkat, nem sérült annyit. Persze mindkettőnknek lemondásokkal járt. Kénytelenek voltunk fontossági sorrendet felállítani. De úgy érzem, hogy végre jó irányba haladunk. Lesz jövőnk. Hiszen már együtt élünk.

Most is itt fekszik mellettem. Annyira nincs kedvem felkelni és munkába menni. Neki bezzeg ma nem is kell mennie, szabadnapos a mázlistája! Régebben legalább meg volt az az örömöm, hogy ilyenkor is dolgozott. De a kapcsolatunk, stb. érdekében, meg mert rájött, milyen jó is aludni, itthon tölti a szabadnapjait, vagy legalábbis nem munkával. Na jó, de most már, bármennyire szép és jó, meg idillikus a helyzet, muszáj lesz felkelnem.   

Végül is felkeltem. Megpróbáltam magamba életet verni egy zuhannyal, majd kávéval. Indulás előtt még egy búcsúcsókot adtam neki, de aztán már tényleg mennem kellett. Bent az irodában megint az a furcsa érzésem támadt, mint minden nap. Valami hiányzik. Biztos csak az, hogy Bones és én már nem dolgozunk együtt. Megbeszéltük számtalanszor, így lesz a legjobb. Mégis úgy éreztem, hogy valami nagyon fontosról elfeledkeztem. Milyen nap van is ma? 2013. május 23.! Ekkor eszembe jutott... A gyerek születésnapja. Hatalmas bűntudat nehezedett rám, de az önmarcangolást a telefoncsörgés zavarta meg.

- Szia Seeley! Miért nem ébresztettél fel! Pedig olyan szívesen reggeliztem volna veled! Cserébe hazajössz ebédelni?

- Hát persze, ... - de a nevet most nem tudta bűntudat nélkül kiejteni...

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.11.29. 17:49 csipi Nagyon jó, bár én teljesen másra számítottam, de remélem még össze hozod a kedvelt párosunkat :) Mihamarabb folytatást!!

2012.11.29. 12:41 Anett Van egy-két sejtésem kié lehet az a név, de remélem engem csal meg a megérzésem. Amúgy a töréneted nagyon tetszik, így tovább és mielőbbi folytatást kérek! :D