-         Miss. Krone ki nem lehet? – értetlenkedett Brennan

-         Ő… ő a bátyám…- habogta ijedten

***

Olyan volt mintha valami fojtogatná el sem hitte, amit lát. Úgy érezte elhatalmasodik rajta valami egy olyan érzés, amivel rajta valami, egy olyan érzés, amivel már rég nem találkozott. Menekülni akart, nem akart újra szembenézni valaki elvesztésével, de nem hagyhatta, hogy a fájdalom legyőzze, nem gyengülhet el. Nagyot nyelt, mély levegőt vett majd a doktornő felé fordult.

-         Bármilyen személyes adatot megadok, ha szükséges, de ha nem haragszik meg csak később most egy kis időre van szükségem… - csuklott el a hangja, de erőt vett magán

-         Persze, menjen csak… - bólintott Brennan, szívesen segített volna a lánynak, de nem tudta mit tehetne arra gondolt az a legjobb megoldás, ha időt ad neki…  

-         Köszönöm… - mondta Elisa majd zaklatottan indult el a csont raktár felé tudta, hogy ott nem talál senkit és ott senki sem fogja keresni, azt gondolta, hogy ha kicsit egyedül tud, lenni rendezheti a fejében a zavart, segít megnyugodni

Az alagsor lépcsőin lefelé szaladva sok minden jutott eszébe a múltjával kapcsolatban. Leült a lépcső utolsó fokára majd egy pénztárcájából előhúzott régi fényképet szorongatott, látszott a képen hogy már megviselték az évek, de bármikor rá nézett erre az elnyűtt fotóra mindig felderítette ez volt az utolsó olyan képe, amin a bátyával és édesanyjával együtt szerepel.

Sok emléke volt a múltjával kapcsolatban voltak köztük szépek és fájdalmas emlékek is, de mindig próbálta a rossz emlékeit agya egyik sötét zugába elrejteni, de néha ezek is feltörtek és akkor belülről hatoló iszonytató fájdalmat érzett, de mindig leküzdette, mert le kellett küzdenie és ez most is sikerülni fog, mert sikerülnie kell…

Felállt, majd újra Angela irodája felé indult ne kellett sok idő hogy összeszedje magát legalább is látszólag…

-         Dr. Brennan? – lépett be Angelához

-         Ó, istenem Elisa! – ölelte meg Ange a lányt

-         Miss. Krone részvétem… - jegyezte meg Brennan

-         Akkor ez már biztos ugye? – kérdezte Elisa

-         Igen… Daniel Krone 30 éves, német állampolgár, 2 éve jött az államokba. - bólintott Brennan

-         Már 2 éve itt volt és nem is keresett! Nem hiszem el…

-         Ön nem is tudta, hogy itt van? – csodálkozott Brennan

-         Nem én azt hittem még mindig Európában van, de nem csodálom már 5 éve nem is beszéltünk…

-         Elisa jobb lenne, ha haza mennél… - mondta Angela

-         Nem én dolgozni akarok! – válaszolt a lány feldúltan

-         Valójában ez nem kérés mivel ön az áldozat hozzátartozója nem vehet részt az ügyben… - mondta Brennan

-         De… - próbálkozott Elisa

-         A saját érdekében, de megígérem önnek, hogy mindent meg fogunk tenni. – bólintott Brennan

-         Köszönöm…

Dr. Brennan szinte az egész Jeffersont befogta az ügy felderítéséhez talán ez volt az, az ügy ahol a leggyorsabban jutottak használható eredményekre, kivételesen jól haladt a nyomozás…

Elisa nem bírta tovább, órák óta céltalanul rótta az utcákat egyre megtörtebb volt rádöbbent, hogy segítségre van szüksége és csak egy olyan embert ismer, aki segíteni tud: Sweets… rájára nézett tudta, hogy a férfi ilyenkor még dolgozik megfordult és az FBI épülete felé vette az irányt. Sweets még az irodájában ülve egy aktát elemzett.

-         Szia! – lépett be az irodába

-         Szia! Halottam mi történt jól vagy? – kérdezte aggódva a férfi az aktát az asztalra téve

-         Mondjuk…- ült le a férfi mellé

-         Akarsz beszélni?

-         Ha lehetne… de nem tudom, mit mondhatnék…- temette arcát gondterhelten tenyerei közé

-         Tudod nem jó, hogy ha magadban tartod, mindenkinek ki kell, adnia a fájdalmát vagy egyszer felemészti…- tette kezét a nő hátára

-         Csak… ő volt az egyetlen, aki mindenben segített, támogatott minden időben és már ő sincs nekem nincs már senkim, egyedül maradtam…- nézett fel a férfira látszott, hogy lassan könnyfátyol borul gyönyörű szemeire már nem tudta tartani magát

-         Nem vagy egyedül én itt vagyok és bármikor szükséged lesz, rám itt leszek… - törölte le Sweets a lány könnyeit

-         Ígéred?

-         Ígérem… - bólintott a férfi

-         Köszönöm… - hajtotta a férfi vállára a fejét és akaratlanul kitört belőle a zoogás

-         Semmi baj, itt vagyok… semmi baj…- ismételgette a férfi szorosan átölelve a zokogó lányt

Elisa először félt, félt, hogy megmutatta gyengeségét, de már nem érdekelte érezte, hogy szüksége van valakire, aki segít megküzdeni és véglegesen nyereséget aratni démonjai felett…

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2013.01.03. 22:14 PÜT Mercy-k! Gratula!!! Szegény Elisa nem lehet most könnyű neki! De ott van mellette Sweets!!  Várom a folytatást!!!!!