|
Claire: Álmok hulláma - Nyugtalan lélek/1.
>>>*Previously from Örök veszteség and Karácsonyi ajándék (FFF-CE)
„…..újra belefúrta arcát a férfi mellkasába és szenvedélyesen suttogta a nevét: Michael….”
„…..Booth… - suttogta - ……. Terhes vagyok” …… „Segíteni fogok Neked és melletted állok…”
„…..Tempet elképzelhetetlen fájdalom gyötörte……”
„…..Pár lépés után a térdei összecsuklottak. Ájultan esett össze és elsötétült előtte a világ….”
„….Sajnálom – mondta az orvos - elvesztette a magzatot.”
„…..A következő három hétben Brennen végig nála volt.” ….. „Tempe rengeteget sírt….”
„…..Vészhelyzet állt elő és minden emberre szükségünk van. A különgép holnap 4 órakor indul Irakba a Ronald Reagan Nemzetközi repülőtérről……”
„…..Ne menj el Booth… - suttogta elcsukló hangon…..” ….. „….Érted…. haza jövök hozzád…. Temperance…”
„…..Tempe hozzásimult és hagyta, hogy elvesszen a csókban…”
„…..Várni foglak. Akár örökké….”
„…..Booth őrmester eltűnt bevetés közben két hete…” …… „….Hát megtörtént. Hát mégis megtörtént… Elvesztette… Elvesztette örökre…”
„….5 évvel ezelőtt még nem gondolta volna…..” …. „A park. Titokban még mindig remélte, hogy egyszer majd felbukkan a sétány végén a férfi, akit már hiába vár haza……”
„…..Végigzokogta a temetést…..pár nappal előtte rájött, hogy gyermeket vár Boothtól…..”
„…..Parker és Sarah még fogócskáztak…..” ….. „…..Egy fiatal férfi közeledett a sétányon….. nem hitte, hogy ez tényleg igaz lehet.”
„……Vártál rám… - suttogta.”
„…..Mennyi szörnyűség történhetett vele ez alatt az öt év alatt?” *<<<
Az eső kitartóan esett Washingtonban. Tempe az ablaknál állt és figyelte a levegőt átszelő esőcseppek sokaságát. Egy-egy széllökéstől a vízcseppek az ablak üvegének csapódtak, és tehetetlenül folytak le, utat törve maguknak többi társuk között.
Tempe kezére egy könnycsepp hullott. Szeme egyre csak megtelt könnyekkel és a szíve összeszorult.
Hát újra megtörtént. Mint mostanában olyan sokszor, megint összevesztek Booth-al. Megfordult és ránézett a csendben szuszogó csecsemőre.
Két hónapja még azt gondolta, hogy megváltoznak majd a dolgok. De most?
Egy év. Booth nem sokkal több, mint egy éve tért haza. Akkor még minden rendben volt. Mindketten azt hitték, minden rendben. Szerették egymást és örültek minden egyes percnek, amit együtt tölthettek. Decemberben aztán Tempe újra érezte, hogy valami megváltozott. Újra gyermeket várt és amikor karácsonykor együtt örültek és ezt az ünnepet egy igazi családéként töltötték együtt, akkor úgy érezte, igazán boldog. És Booth is. Boldogabbak, mint valaha. Olyan tökéletes volt minden.
A dolgok csak ezután kezdtek el megváltozni. Az első aggasztó jel csak ezután jött. Bár még egyikőjük sem tudta, hogy ez mennyire megváltoztatja az életüket.
Egyik éjszaka, amikor Bren felébredt, Booth nem volt mellette. Nyugtalanság fogta el, ahogy meghallotta, hogy a férfi zokog. Booth soha nem…. nem szokott.
Felkelt és utána ment a konyhába. Booth a konyhaasztalnak támaszkodva állt, arcát a kezébe temette, de amikor Tempe kérdezte, nem mondott semmit. Csak hagyta, hogy a nő átölelje, de nem mondta el mi a baj. Aztán bement a szobába és visszafeküdt. Brennan-t akkor fogta el először az az érzés, hogy valami nem stimmel.
Másnap aztán újra szembe találta magát ezzel a helyzettel. Arra ébredt, hogy Booth forgolódik, halkan fel-fel kiált és arcán könnyek folynak végig. Álmodott. Valami szörnyűt.
Tempe felébresztette, de most sem volt hajlandó beszélni róla. Makacsul elfordult, csak így tudta Bones-t „leszerelni” és hallgatott. És Bones akkor annyiban hagyta. Persze belül a lelkében érezte, hogy baj van. Booth nem szokott ilyen lenni. Nem szokott magába zárkózni. Mindent elmond. És még ha nem is tud neki segíteni, de elmondja mi az, ami bántja. Bren belülről teljesen megingott. Az, hogy Booth bezárkózott, Rá is hatással volt. Valami megváltozott benne és nem tudta mi. Szörnyen érezte magát. Ha most újra olyan racionális lenne, mint amilyen volt, nem érezné magát ilyen rosszul. Az, amiben eddig biztos volt, most teljesen valótlannak tűnt. Elbizonytalanodott. Nem tudta mitől, nem tudta hogyan. Aznap éjszaka már nem bírt visszaaludni. Reggel pedig minden folytatódott ott, ahol abbamaradt. Az éjszaka csak az ő lelkében hagyott nyomot.
Néhány nap múlva persze eltűnt az érzés. Elfelejtette. Igaz, hogy nem örökre. Volt más, amire oda kellett figyelni.
Egyre többet kezdett törődni a babával, na és persze ott volt Sarah is. És igen. Nagyon szerették egymást Booth-al. Booth-nak emellett rengeteget jelentett, hogy ott lehet a második gyermek születéséig Bones-al. Elkísérte minden ultrahangra, és amikor kiderült, hogy kisfiú lesz, lefoglalta őket, hogy milyen nevet válasszanak neki. Tempe érezte, hogy Booth vigyáz rá, és Sarah-ra, és újra biztonságban volt. Ez az érzés többet jelentett neki mindennél. Újra biztos volt abban, hogy ő Booth-hoz tartozik.
De ahogy vannak szép napok az életben, úgy követi őket egy-egy hullámvölgy. Lassan elérkezett a pillanat, hogy a gondoskodás teherré kezdett válni. Tempe úgy érezte, lassan már egy percet sem tölthet egyedül. Booth minden percben ott volt mellette, és minden apróságban igyekezett segítségére lenni. Ha tehette volna, még a széltől is óvja. Ettől persze Tempe egyre idegesebb lett, Booth pedig érezte, hogy zavarja. De igazából az apró dolgok még egyáltalán nem számítottak. Túlságosan szerették egymást ahhoz, hogy ez gondot jelentsen. Bren nem bírt addig elaludni, amíg biztonságban maga mellett nem tudta a férfit. Amíg nem érezte, hogy kezét ráteszi egyre növekvő pocakjára és a kicsi meg nem nyugszik.
Jó érzéssel töltötte el, hogy újra egy kis élet növekszik benne. Tényleg kezdte úgy érezni, hogy ők hárman, sőt lassan négyen, egy család. Hát ilyen érzés egy család. Annak ellenére, hogy nem házasok, bár ez neki nem is számított soha, csak amíg mindenkinek meg kellett mutatni, hogy összetartoznak.
Aztán a szokásos egyet nem értésből veszekedések lettek. Ilyenkor maga sem tudta hogyan, de a régi racionális Temperance Brennan szavaival beszélt és az érzékeny lelkű Temperance Brennan szívével érzett.
Mikor letelt a 9 hónap, és a baba még mindig nem akart megszületni, Booth egyre idegesebb lett. Egyre jobban féltette, minden nap, óránként felhívta jól van-e, míg végül ő nem jelezte, hogy igen, végre itt az idő. Rekord gyorsasággal értek be a kórházba és Booth egy percre sem hagyta egyedül. Végig fogta a kezét, egészen a legutolsó pillanatig. Szinte el sem tudta volna képzelni ezt máshogy. Az elmúlt hónapok feszültségért bőven kapott kárpótlást. Látta, ahogy Booth a kezében tartja gyermeküket, és látta a boldogság apró jeleit, az egyébként oly fegyelmezett arcon. Látta a szemében a szerelmet, ahogy ránézett, és látta, azt a nyugalmat, amire valahol titkon mindig is vágyott. Eszébe jutott, hogy Booth most éli át először ezt a pillanatot. Fáradt volt, de boldog.
Azóta eltelt még két hónap. Két nagyon nehéz hónap. Előtte azt hitte, hogy minden rendben lesz. De megint csak elszámította. Semmi nem történik úgy, ahogy az ember gondolná.
Mikor éjszakánként felkelt, hogy megetesse Kyle-t, rá kellett jönnie, hogy Booth-t még mindig rémálmok gyötrik. Arra soha nem ébredt fel, hogy Kyle felsír. Persze, mikor Brennan felébresztette, továbbra sem volt hajlandó beszélgetni róla, hogy mi gyötri. Talán ez volt a kritikus pont, hogy Tempe kérdőre vonta. Hiszen Booth álmában őt szólongatta.
Egy ideig sokat próbálkozott. Meggyőződése volt, hogy Booth előbb utóbb majd elmondja neki. hiszen mégiscsak ő az, akiben megbízik….
Aztán már csak veszekedtek. Tempe pontosan tudta, mire mi lesz a válasz, de nem bírta megállni. Valamennyire kíváncsi is volt már, Booth pedig elég makacs. Lassan ott tartottak, hogy szó nélkül mentek el egymás mellett. Csendben végezték nap-nap után a teendőiket. Kyle eléggé lefoglalta Tempe-t, Booth pedig segített, mikor otthon volt. De volt köztük valami. Valami dac, valami szavak nélküli megállapodás és így talán nem is lehetne együtt élni.
Bren egyre többet gondolt arra, hogy itt a vége, külön kéne élniük, talán akkor jobban kijönnének. Ugyanakkor tudta, hogy talán abban még többet szenvedne. Nem tudta elképzelni, hogy Booth ne legyen hozzá ennyire közel és látta, hogy néz a gyermekeikre. Hogyan néz Sarah-ra és Kyle-ra. Nem akarta a férfit azzal büntetni, amivel Rebecca. Még nincs meg hozzá az az érzés, hiszen ő maga sem tud tőle elszakadni. Elszomorította, hogy egyre többet gondol erre a lehetőségre. A racionális énje már régen lépett volna. De Ő…. Ő nem tudott. Félt, hogy elveszítheti Őt. És ha valamit, hát azt nem tudná elviselni.
Letörölte a könnycseppet az arcáról. Nem szabadna ennyire érzékenynek lennie. Túl gyengévé teszik az érzelmek. És nem csak azért, amit ő érez, hanem azért is, amit Booth. Kicsit olyan, mintha helyette, vagy vele érezne.
De miért hagyja? Mi történt vele az elmúlt években, ami ennyire megváltoztatta őt?
Lehet, hogy újra fel kéne építenie azt a falat, be kéne zárnia azt az utolsó ajtót a lelkéhez. És talán a falat éppoly nehéz felépíteni, mint ledönteni. Nem tudja, hogyan lehetne rá képes.
Kyle elkezdett mozgolódni a kiságyban. Tempe ránézett az órájára. Booth-nak már vissza kellett volna jönnie. Aggódott érte.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Folytasd légyszi minél hamarabb!Csak kár , hogy ilyen szomorú.Nem szeretem Brennant szomorúnak látni...
Jajj Claire ez nagyon tetszett.(Már régen olvastam bármilyen ficcet is,de most kezdek visszaszokni rájuk.)Alig várom a folytatást!
És gratula! 