|
TandSBooth: Váratlan ajándék/1.
Már legalább ötödször nyomta le az ébresztőórát. Nem bírt felkelni és megint émelygett. Hangos
kopogás térítette magához és Booth hangja, ahogyan az ajtaja előtt türelmetlenül szólongatja.
- Megyek már! – kiabált, mielőtt megpróbált kikászálódni az ágyból.
- Bones! Az ég szerelmére mit csinálsz ennyi ideig? Már egy órája hívtalak! Engedj már be!
- Türelem, mindjárt…. – de a mondatot nem bírta befejezni. A bejárati ajtó zárját még kinyitotta, majd arcára szorított kezével a mosdóba rohant.
- Mi van veled Bones? – rohant be a lakásba aggódva a férfi, 2 kávét szorongatva a kezében, de választ nem kapott. Booth megadóan ült le a kanapéra és várt.
Bones szorosan markolta a wc csésze széleit, annyira, hogy az ujjai kifehéredtek. Az újabb rosszullét hullámokban érte el. Mi a fene lehet vele? Miközben agya kutatta a kérdésre a választ, emlékképek törtek elő. A legutolsó gyilkossági ügyük rosszabb volt, minden eddiginél. A félelem újra ott volt a csontjaiban. Egy gyűjtő volt az elkövető. Egy sorozatgyilkos gyűjtő. Először Angela, majd Cam tűnt el. És hiába dolgoztak megszállottam és erőn felül, zsákutcába jutottak. Rettegett. Került már nehéz helyzetekbe, amióta Booth-szal gyilkossági ügyekben nyomoztak, de erre nem volt felkészülve. Az eltelt évek alatt megváltozott. A racionalitás mellett az ő életében is megjelent az érzelem. Sosem voltak barátai. Most lettek. A kollegái, akikre mindig számíthatott. És most ők várták az ő segítségét. Angela a legjobb barátnője. Cam a főnöke. És eltűntek. Mint ahogyan rajtuk kívül még tizenkettő fiatal nő. Mindannyian rendkívül szépek és kivételes képességűek. Aztán ő is áldozatul esett. Egy földalatti pincében, egy emberi méretű rekeszben találta magát. Látta a többi nőt. Egymás mellett sorakoztak a rácsok mögött. Mint valami bizarr kirakatban. Meztelenek voltak és kiszolgáltatottak. Először érezte életében, hogy ő nem csak egy test. Racionális agyát egy pillanat alatt háttérbe szorították az érzései. Meg akart halni. A kétségbeesés elemi erővel tört ki belőle. Nem tudja meddig volt ott. Éveknek tűnt. Végtelennek. Tompa volt és kiüresedett. Már csak abban bízott, a halál nem lesz lassú és fájdalmas. A tudata feladta, hogy valaha is megtalálják őket, de a szíve, amit ő mindig gondosan tagadott, Booth-t várta. Kitartóan és hűségesen. Az esze és a szíve harcolt egymással. Amikor az FBI különleges csapata megtalálta a gyűjtő rejtekhelyét már sokuknak késő volt. Öten nem élték túl. Booth őrjöngve tépte-rúgta a rácsot, hogy őt kiszabadítsa. A zokogástól nem tudott beszélni, csak reszketve kapaszkodott a férfiba. Egy takaróba csavarták, ahogyan mindegyiküket. Angela és Cam még nálánál is rosszabb állapotban volt. Akkora trauma érte a csapatot, hogy Sweets hónapokig foglalkozott az összes munkatárssal. Ők hárman hetekig kórházban voltak, mire hazaengedték őket. Amikor lezárták az ügyet, ő még mindig küzdött a félelemmel. Aznap este a szokott helyükön vacsoráztak Booth-szal. Látta, hogy a társa némán lesi minden rezdülését. Ismerte Seeley-t és egyre jobban meg is értette. Még nem volt kész arra, hogy kitárulkozzon egy másik ember előtt, de már elkezdődött benne a változás. Az elrablása átértékelte az életét. A félelmeit. A vágyait. Az érzéseit. Világ életében védte magát, sosem kockáztatott. Még mindig várt. Rámosolygott Booth-ra, amikor a ki tudja hányadik pohárral koccintottak. Nem akart gondolkodni. Jó érzés volt ez a puha, lebegő zsibbadás, ahogyan a vérében emelkedett az alkoholszint.
- Boo-nes.. Figyelj, menni kellene. Szerintem mindketten i-igen sokat ittunk ma este. Na gyere, haza kísérlek.
Arra még emlékezett, hogy szorosan kapaszkodott Booth karjába és a lába nem engedelmeskedett, de a többi kép már nagyon homályos volt. Talán csak a képzelete játszott vele. Villanások. Booth nyakát öleli, ahogyan a férfi a karjában viszi a lépcsőn. A hálószoba meghitt félhomálya, ahol végtelen lassúsággal vetkőztetik egymást. A csókjuk íze. A testük türelmetlensége. Biztosan csak álmodta, mert ilyen vele még sosem történt. Annyira tökéletesen összehangolódtak, annyira illettek egymáshoz. Olyan mélységét tapasztalta meg két ember összekapcsolódásának, amiben neki sosem volt része. Ilyen nem is létezik, tiltakozott az esze. Hé Bones, ébredj már fel! Ilyesmi nem létezik, csak a nyálas ponyvaregényekben. A mosdókagylóhoz lépett és hidegvízzel locsolta az arcát, miközben szembenézett a tükörképével. Szedd már össze magad, Booth észre fogja venni, hogy róla ábrándozol.
- De hát én nem szoktam ábrándozni! – Ezt hangosan kimondtam?!
- Bones, biztosan minden rendben?
- Persze. Megyek. Nyugi.
Booth idegesen járkált fel s alá. Ujjai a haját simították egyenesre már sokadszorra. Tépelődött. Beszélnie kell Bones-szal. De hogyan kezdje? Iszonyatosan érezte magát hetek óta. Egészen pontosan 3 hete és 2 napja. Az ő hibája. Élete legnehezebb hónapjai vannak a háta mögött. Megjárta Afganisztánt. Látott háborút, öldöklést és minden létező emberi gonoszságot. Kerültek már kemény helyzetekbe Bones-szal, de ez a legutolsó mindegyiken túltett. Majdnem elveszítette a társát. A tehetetlenség felőrölte, a megérzései nem bizonyultak helyesnek. Rengeteg elvesztegetett idő, ami végtelennek tűnt. Felkészült a legrosszabbra, amikor megtalálták a gyűjtő rejtekhelyét. Az a pince maga volt a pokol, az emberi rettegés földalatti vára. Úgy tartotta fogva az áldozatait, mint az állatokat. Nem sikerült időben odaérniük, nem sikerült mindenkit megmenteniük, de Bones ÉLT! Amikor meglátta a nőt, a puszta kezével és dühével tépte börtönének rácsait. A kórházban őrizte, el sem mozdult mellőle. Fel sem fogta napokig, hogy Bones túlélte. Idő kellett mindenkinek. A csapat lassan újra a régi lett, már mindenki dolgozott. Amire az államügyész lezárta az ügyet, hónapok teltek el. Lassan minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Csak ő tépelődött. A lehetőség, hogy örökre elveszítheti Bones-t, felzaklatta. A munkájához tartozott a veszély, de ő bízott magában. Elbizonytalanodott. Már egyszer eljutott addig a pontig, hogy magának is beismerje, ez a nő az ő másik fele. A jobbik fele, a párja. A visszautasítás nagyon kemény volt. Túllépett rajta. Illúzióban ringatta magát, amikor azt hitte Hannah mellett boldog lehet. Saját magát csapta be. A magánélete kudarcok sorozata volt, pedig ő annyira vágyott rá, hogy családja legyen. Parker volt az egyetlen jó dolog eddigi életében. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a kisfiú őszinte ragaszkodása.
Felelőtlen volt. Azon az estén elvesztette a fejét. Nem az alkohol volt az oka. Őszinte akart lenni. Sokat ittak, de kivételesen ő bírta jobban. Hazavitte Bones-t. A karjaiban tartotta. Elgyengült a nő közelségétől. Amikor megcsókolta, tudta nincs megállás. Hogy tehette? Élete legszebb éjszakáját töltötte a nővel, akit szeret. Olyan régóta, annyira mélyen, hogy maga sem tudja a kezdetét. Visszaélt a helyzettel. El kellett volna mennie. De nem tudott. Béklyóba kötötte a viszonzatlan szerelem. Reggel, amikor felébredt, Bones még aludt. Olyan gyönyörű volt. Hagyta aludni. Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal beszél vele. Muszáj tisztázniuk, hogy mi történt velük. Aztán amikor másnap reggel találkoztak, Bones nem emlékezett. Látta a szemén. Teljesen elbizonytalanodott, vajon helyes-e előhozakodnia a történtekkel. Úgy döntött, nem hozza a nőt még nehezebb helyzetbe, ugyanakkor mélységes csalódottsággal vette tudomásul, hogy Bones tényleg elfelejtette, ami közöttük történt. A fürdőszoba ajtó kinyílt és ő megfordult. Bones nyúzott volt és kialvatlan. Automatikusan nyújtotta a kávét, miközben alaposan végigmérte a nőt.
- Nem nézel ki túl jól Bones, már ne is haragudj.
- A fáradtság és a rosszullét ritkán eredményez csillogó külsőt az embereknek Booth.
- Oké. Tudod, hogy értettem. Biztosan minden rendben van?
- Persze, miért ne lenne? Kicsit elaludtam, ennyi történt.
- Bones, zsinórban a negyedik nap, hogy elalszol.. Elkaptál valami álomkórt?
- Booth, az álomkórt terjesztő cecelégy Afrikában honos. Hogy kaphattam volna el?
- Jaj, Bones, nem szó szerint értettem! Csak arra akartam utalni, hogy állandóan fáradt vagy, azért nem tudsz felkelni. Nem dolgozol te túl sokat? Talán még korai…
- Nincs semmi bajom. És ha lenne sem veled vitatnám meg. 10 perc alatt elkészülök és mehetünk.
- Rendben. Addig visszaülök a kanapédra és megvárlak. Te, Bones…!
- Igen?
- Á, semmi…
A laborig az utat csendben tették meg. Booth a napszemüvege mögül leste Brennant, aki a gondolataiba merült. A férfi furcsállotta a nő viselkedését, de nem szólt semmit. Amikor Bones kiszállt az autóból, ő tovább hajtott miközben Sweets-t hívta a mobilján.
Bones elgondolkodva figyelte a karjaiban fészkelődő babát. Angela teljesen belemerült a legújabb szabadalmának részleteibe. Kihasználta, hogy Temperence vigyáz egy kicsit a lányára. Angie-t is nagyon megviselték az elmúlt hónapok történései. Újdonsült szülőként rettenetes volt minden pillanat a fogságban. Ő nem magáért aggódott. Csakis a férjéért Hodgins-ért és a gyerekéért, Katherine-ért. A kislánya miatt tartott ki, bár alig merte elhinni, hogy újra magához ölelheti a babát. Mosolyogva nézett fel a munkájából és pihent meg a szeme dr. Brennan-en. Milyen furcsa mostanában. Aggódott érte.
- Édesem! Olyan komoly vagy. Csak nincs valami baj?
- Nincs. Persze, hogy nincs. Miért lenne?
- Mert csak nézel magad elé. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, igaz?
- Tudom, mondtad már többször is. – Angie egy apró fintort vágott, de nem szólt közbe.
– Olyan furcsán érzem magam fizikailag, hogyha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, azt gondolnám, terhes vagyok.
- Katherine miatt érzed ezt? Lehet, hogy tudat alatt szeretnél gyereket?
- Nem hiszek a tudatalattiban. Nem egzakt. És már egyszer eljátszottam a gondolattal, hogy lesz gyerekem, de…
- Tudom szívem. Közbejött Booth műtétje. De akkor is mondtam neked, hogy ne mondj le ilyen könnyen a boldogságról.
- Boldogság… Csak egy fogalom. Egy állapot, ami múlandó.
- Tudom, tudom… a kémiai folyamatok… De Temprence! Nézz rám! Nézd meg Katherine-t! És mond azt, hogy nem létezik a boldogság.
- Te más vagy Angela. Ahogyan Booth is más. Ti hisztek az érzéseiteknek. Felismeritek. Én képtelen vagyok rá.
- Ne mond ezt, kérlek. Csak gondolj bele, amióta együtt dolgozunk mennyit változtunk. Te is! Sokkal közvetlenebb vagy, már viccelni is szoktál…
- Több kevesebb sikerrel… - mosolyodott el Bones és ölelte magához a nyugodtan nézelődő babát.
- Na látod. Mindenki képes a változásra. Te is. Higgy nekem. Tényleg, Booth hol van?
- Elugrott Sweets-hez. Miért kérdezed?
- Csak kíváncsiságból. Olyan jó pasi ez a Seeley. – Angela elnevette magát.
- Angela, te férjnél vagy! Mit szólna ehhez Hodgins?
- Jaj Bones, csak hűséget fogadtam, vakságot nem. Egyébként meg tudod, hogy viccelek. De attól még Booth nagyon pasi.
- Tudom én. Ne is mond.
- Na, mégis el akarsz nekem mondani valamit? – kapta fel a fejét Angie.
- Olyan furcsákat álmodok. Booth-ról. Tudod…
- Legalább álmodban nem gondolkodsz… És mi történik egészen pontosan? – Bones nem nézett Angelára, de halkan válaszolt neki.
- Felvisz a lépcsőn és megcsókol. És utána minden olyan természetesnek tűnik.
- Édesem, itt kettőtökön kívül mindenki látja, amit ti nem, hogy mennyire összeilletek.
- Ne beszélj butaságokat. Már hogy illenénk össze. Én empirikus vagyok, ő pedig a megérzések embere. Én a tényekben hiszek, ő Istenben. Booth tiszta babonás.
- Szóval álmodban ti összejöttök?
- Igen. De ez csak egy álom, Angela.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
