|
Hibantka: Vadászjátszma/1.
Ezen a hűvös tavaszi estén, egy negyvenes éveiben járó férfi lapult az egyik ház tetején, áldozatára várt. Lélegzetei mélyek és lassúak voltak, minden egyes neszre felkapta a fejét. Saját készítésű fegyverét gondosan elhelyezte a legjobb szögbe, hogy pontosan rá lásson a célpontra, ujját a ravaszon tartotta. Majd a helyet kémlelte távcsövével.
De a nőnek még semmi nyoma.
Már előre kitervelte az egészet, az előző héten a nő minden rezdülését figyelte, természetesen akkor, amikor a társa nem volt vele.
Tudta, hogy most át fogja lépni a jó és a rossz közötti határvonalat, de erre Seeley Booth kényszerítette, az ő lelkén fog száradni a társa halála, nem az övén. Ez megnyugtatással töltötte el. Türelmesen várt, minden izma megfeszült, csak is a megfelelő pillanatra várt… Magában megállapította, hogy a nő késik. Nem szokott késni. Fészkelődni kezdett, lábai elzsibbadtak.
Végül feltűnt a nő az utca sarkában. Egyedül volt. A nő cipője hangosan kopogott a csendes éjszakában.
Az egyik kopogásra kibiztosította a fegyverét, most kivételesen nem használt semmiféle különleges lövedéket, csak egy egyszerű rézzel bevont kisebb fajta lövedéket akart bevetni. Még nem akart végezni az áldozatát, csak félelmet akart gerjeszteni ellenségében. Így csak a védtelen nő lábaira célzott…
A cél személy most lépett az ajtaja elé és a kulcsát kezdte el keresni. A mester lövész tudta, itt a megfelelő alkalom. Meghúzta a ravaszt…
A dörrenés élesen csattant a halk éjszakában, a nő ijedten a hang irányába fordult, majd már csak arra lett figyelmes, hogy lábába éles fájdalom nyilall. Még ideje sem volt felfogni, hogy mi történt, jobb lába megremegett és összecsuklott. A golyó célt ért.
Érezte, hogy a hideg fém élesen bele mart meleg húsába, amiből most vére csordult ki, a golyó átlőtte a lábát, semmi kétség.
A nő lába rettenetesen fájt, gyorsan próbálta elszorítani a sebet, hogy több vért ne veszítsen. Hevesen kalapáló szívét is próbálta lenyugtatni. Gyorsan pulzáló szíve csak azt érte el, hogy több vért veszít, mintha normális ütemre váltana.
Eszméletlen fájdalom járta át a jobb lábát. Legszívesebben ordított volna a fájdalomtól, de erős nőként ezt nem tette. „Legalább csontot nem ért…” Gondolta a nő, zilálva kapkodott levegő után, a telefonjáért nyúlt, hogy értesítse társát…
De egy kéz elkapta az övét, ezzel esélyt sem adva arra, hogy segítséget hívjon. A telefonját eldobta a támadó, ami a falnak ütközve ripityára tört. A sérült nő felnézett támadójára, tudta ki az, akit már rég óta üldöztek. Szabad kezével máris ütni próbált, de a férfi azt a kezét is elkapta, így már harcképtelenné vált.
- Booth meg fogja találni! – szóval támadott.
- Tudom, éppen ez lenne a célom.
Brennan zöld szemeiben félelem csillant. Szembogara résnyire összeszűkült.
- Átlépte a határt Broadsky! – próbálta megfenyegetni.
- Seeley kényszerített rá, az ő hibája lesz, a maga meghal.
- Nagyon téved, mert a maga lelkén fog szárad! Ehhez semmi köze Boothnak! Ő csak a munkáját végzi. Szorult a hurok, ezért vetemedett erre! – tapintott a lényegre Temperance.
A férfi nem bírta tovább hallgatni a nőt, egy jól irányzott ütéssel, elnémította. Brennan az eszméletét vesztette…
Reggel Booth korán kelt, rossz érzések kavarogtak lelkében. Háborgó érzéseit az álomnak nyilvánította. A telefonjára nézett, hajnali öt óra múlt. Ilyenkor még Bones sincs ébren. Próbált visszaaludni, de gondolatai gyorsan cikáztak az agyában. Nyughatatlanul szövegeltek a fejében.
A társára gondolt és a köztük lévő kapcsolatra. Mint társak rettentően jól kiegészítették egymást, komoly ellentétek voltak, mégis annyira jól megértették egymást.
Szerette amikor Bones mindent megmagyarázott a maga tudományos módszerével, szeretett együtt nevetni vele, és a fenébe is, be kellett vallania magában de veszekedni is szeretett vele. Nem is csoda, hogy bele szeretett a nőbe, de a visszautasítás kegyetlenül fájdalmas volt számára. Alkarját szemeire helyezte és egy mély sóhaj szakadt fel mellkasából.
Aztán az a fél év távollét, talán ki kellet volna várnia. Várnia kellett volna a nő érzéseire, hiszen tudat alatt mindig is érezte, hogy Temperance vonzódik hozzá. Így vissza gondolva átkozta magát, amiért nem volt még türelmesebb, mostanra talán együtt lennének. Boldogabbak lehetnének egymás mellett.
Az ágynak a másik oldalára nézett. Elképzelte, ahogy Brennan mellette alszik, békésen szuszogva. Túl szép idilli kép volt. Megrázta fejét, hogy ez a kép kirepüljön a fejéből. Eldöntötte, hogy itt az idő. Ez a gondolat teljesen felvillanyozta, kiugrott az ágyból, a hűtőből kivette a dobozos tejet és megivott egy jó nagy pohárral, lezuhanyozott, majd lassan el is készült. Hirtelen feltörő vidámsága jól látszott világosabb színű csíkos zokniján és ugyan olyan színű szintén csíkos nyakkendőjén is. Meg persze a Cooky öv sem maradhatott el az összképből.
Indulásra készen állt, a telefonja csörögni kezdett. Lopva az órára pillantott, már lassan hét óra. Lenézett a telefonjára, Cam hívta.
- Jó reggel, Cam!
- Booth, rossz hírem van.
A férfi arcáról egy szempillantás alatt lehervadt a reggeli mosoly. Ám vidámsága még mindig ott lappangott benne.
- Ne kímélj! – felelte határozottan. Úgy gondolta felkészült a legrosszabbra.
- Dr. Brennanről van szó.
Na, erre nem készült fel! Booth szíve kihagyott egy ütemet, majd gyorsabban kezdet verni. A reggeli vidámsága egy szempillantás alatt elpárolgott.
- Mi történt Bonessal? – kérdezte türelmetlenül. Úgy érezte mentem megsüketül ettől a hosszú csendtől.
- Nem jött be az intézetbe, pedig tegnap monda, hogy hatra itt lesz, felhívtam a telefonját, de nem elérhető, még csak ki se csöng. Booth... – mély sóhaj következett. – Aggódom…
- Megyek megnézem személyesen! Nem sokára bent leszünk!
A férfi nagyon jól tudta, hogyha Cam aggódik, akkor ott tényleg gond van.
- Remélem. – Cam lerakta a telefont, tudta, hogy baj van. Érezte, a zsigereiben…
Booth kirohant lakásából, becsapta az ajtót, kapva kulcsra zárta, a lépcső fokokat kettesével vette. Már az autójában ült, a motor hangosan felberreget, rögvest Bones lakása felé vette az irányt. Közben azon imádkozott, hogy ne legyen semmi baja a társának.
„Biztos csak elaludt még a telefonját is kikapcsolta, hogy ne zavarják…” Gondolta és azt kívánta, bárcsak pontosan így lenne. Automatikusan vezetett, már figyelnie sem kellett az utat, tudta, hogy mikor merre kell kanyarodni, lassítani kezdett és leparkolt az első szabad helyre, bevágta a kocsi ajtaját és Bones lakása elé rohant…
Egy pillanatra ereiben megfagyott a vér… Nem akarta elhinni azt amit lát. Az ajtó előtt megtalálta a nő kulcsait, a fém delfin már messziről csillogott a nap fényében, aztán a darabokra esett telefont figyelte, majd észre vette kis vértócsát… „Nem… Nem…” Zakatolt az agya, végül meglátta a falba fúródott lövedéket. Tudta kinek a módszere…
- Nem! – kiáltotta hangosan. – Ezúttal túl messzire mentél Broadsky! Megöllek! – ököllel a falba ütött, a vakolat peregni kezdett. E percben nem érdekelte, hogy az ujjai fájdalmasan ellenkeznek a nyomástól. Még kettőt a falba küldött, de koránt sem nyugodott meg. Ujjaiból vére serkent ki, megrázta öklét és többet nem is törődött a sebekkel. Legszívesebben szét rúgott volna valamit. Idegesen fújtatott, az indulattól remegett a keze, alig bírta feltárcsázni Cam számát.
- Gyertek ki, azonnal! Baj van!
- Megyünk! – Cam semmit sem kérdezett, máris elindult a tetthely felé.
Booth képtelen volt normálisan gondolkozni. „Bones… Tempe… Annyira sajnálom… Ígérem, hogy megtalállak, mielőtt még késő lenne!” Arcát kezeibe temette…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Huhh...hogy én eddig miért nem vettem észre a történetedet, valahogy átsiklottam felette ....
Iszonyat jóóóó, nagyon izgi...kérlek folytasd...rágom a körmeimet