|
BBianca: Halálos szerelem/3.
Booth Marianne Eppshez tartott, bár nem remélt tőle túl sok új információt, hiszen a 7 év alatt, amíg a kicsi fia börtönben volt nem tartotta vele a kapcsolatot. Talán a levelekben lehet valami, talán abban leírta, hogy kivel is barátkozott a börtönben. Remélte, hogy az asszony készséges lesz és nem fog ragaszkodni a bírói végzéshez, ezzel is megkönnyítve a nyomozást. Mindenáron meg akarta találni Bonest és elmondani neki, hogy már egyáltalán nem dühös a világra, és csak akkor találhatja meg a lelki békéjét, a boldogságot, a szerelmet, ha ő mellette van. Olyan butaságnak tűnt most az, amit korábban mondott neki, hogy időre van szüksége. Nem. Egyáltalán nincs szüksége időre, mindig is tudta, hogy mit akar, de félt az újabb csalódástól, hogy megint visszautasítják mindazt, amit adni tudna, vagyis őt magát. Miért is lenne szüksége időre, ha Bones vele van? Butaságnak tűnt minden, ami korábban történt. Ebben a pillanatban eldöntötte, hogy soha többet nem fog félni, igen is újra kimerészkedik a falai mögül és Bonesnak is be fogja bizonyítani, hogy érdemes miatta erősnek lenni és nem félni az elkötelezettségtől. Soha többet nem engedi el Bonest, soha többet. Időközben megérkezett Mrs. Epps házához. Életében nem látott még ilyen sivár épületet, tökéletesen beleillett abba a képbe, amit Howard gyerekkoráról képzelt. Olyan volt, mintha az Addams Family a kertvárosba költözött volna. A ház kopár volt és lelakott, sok helyen kilátszott a vakolat alól a tégla, az ablakok mocskosak, mintha sose láttak volna vizet. A kertben egyetlen élő növény sem volt. A postaládából szinte kifolytak a levelek, reklámanyagok. Még egyszer körbe nézett a kertben, majd fellépett a verandára és bekopogott az ajtón, de választ nem kapott. Belesett az ablakon, de a kosztól semmit sem lehetett látni, nem látott mozgást és hangokat sem hallott. Még egyszer bekopogott és várt egy darabig, de megint nem kapott semmi választ. Egy picit meglökte az ajtót, remélve, hogy szerencséje lesz, és nyitva van. Az ajtó engedelmesen kinyílt, Booth elővette a fegyverét és belépett a házba…
A laborban még mindenki dolgozott, pedig már hajnali három volt, még Angela sem volt hajlandó haza menni, inkább bent aludt egy kanapén, nehogy elmulasszon valamit. Úgy tervezte, hogy boldog, talán kicsit idegesítő kismama lesz. A nyolcadik hónapban járt már, kímélnie kellett volna magát, de képtelen volt haza menni és semmit sem csinálni, amíg a legjobb barátnőjét talán halálra kínozzák. Már azonosították a gyilkos fegyvert, egy sima baseball ütővel ölték meg az áldozatot, ez igazán nem vallott Howardra. Minden képet kétszer is átnéztek Sweetsel, de semmit sem találtak, ami közelebb vihette volna őket a tetteshez. Hodgins is átvizsgálta az áldozat ruháit, a rajta maradt földet és rovarokat, de a jelek szerint az áldozatot pontosan ott ölték meg, ahol eltemették. A gyilkosnak semmi nyoma nem volt, ez pedig azt jelentette, hogy egy helyben topognak. Van egy olyan áldozatuk, aki semmilyen módon nem kapcsolható az ügyhöz, vagyis nincs egyetlen olyan nyomuk sem, ami alapján megmenthetnék Brennant. Cam berendelte Dr. Brennan összes doktoranduszát, hátha találnak egy anomáliát, ami közelebb vihetné őket az ügyhöz, de semmit sem találtak. Minden jel arra mutatott, hogy ez egy sima gyilkosság volt. Mindenki abban reménykedett, hogy Caroline valahogy eltudja intézni, hogy Zacket kiengedjék, de sajnos nem járt sikerrel, bár annyit eltudott intézni, hogy Zack bentről segíthesse a nyomozást.
Dr. Sweets az irodájában ült, próbálta összehozni az elrabló profilját, de ilyen kevés anyaggal még sohasem dolgozott. Ha nem egy közeli barátjáról lett volna szó, igazi kihívásnak érezte volna, hogy ilyen kevés információból egy jól kidolgozott profilt hozzon össze, de most inkább kétségbe volt esve. Ha valamiben téved, az akár Dr. Brennan életébe is kerülhet. A tenyerébe temette az arcát, behunyta a szemét és megpróbálta elképzelni az ismeretlen férfit. Hosszú percekig ült így, egyre csak azon gondolkodva, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel az elkövetővel, a gyilkossággal, az elrablással. Hirtelen felemelte a fejét, majd a telefonhoz kapott és azonnal tárcsázta Bootht.
- Azt hiszem, hogy sikerült rájönnöm valamire az üggyel kapcsolatban!
- Remek! Találkozzunk a laborban 10 perc múlva.
- Azt hittem, hogy kiakarja hallgatni Epps anyját…
- Epps anyját megölték, a testet már át is vitték a Jeffersonba, de ezt magának is látnia kell Sweets.
Dr. Brennan egy székhez kötözve tért magához. Fogalma sem volt, hogy hol lehet, még csak azt sem tudta, hogy mi van körülötte. A feje felett a plafonról egy 60 wattos izzó lógott, így a szék fél méteres sugarán kívül semmit sem látott. Már teljesen elvesztette az időérzékét, fogalma sem volt arról, hogy mióta lehet a székhez kötözve. A szeme lassan kezdett hozzászokni a fényhez, így már homályosan, de kezdte kivenni a szoba körvonalait. Arra a következtetésre jutott, hogy valami pinceszerűségben lehet, mivel egyetlen ablakot sem látott. Azokra a régi kémfilmekre emlékeztette ez a szoba, amiket még gyerekkorában az apjával látott. A maffiózók ilyen ablaktalan szobákba zárták be a foglyokat, hozzákötözték őket egy székhez és addig verték őket, amíg ki nem szedték belőlük, amit tudni akartak. Ez a gondolat egy cseppet sem villanyozta fel, mert ha valóban egy pincében van, akkor a falak elég vastagok ahhoz, hogy semmilyen hang ne szűrődjön ki innen. Egyre kevesebb esélyt érzett arra, hogy ezt túl fogja élni. Most először érezte úgy, hogy annyi mindent elszalasztott az életben, hogy még annyi mindent nem tapasztalt meg. Még nem halhat meg, még nem. Még el kell mondania Boothnak, hogy mennyire sajnálja, hogy visszautasította. Nem akart úgy meghalni, hogy nem mondta el neki, hogy milyen fontos szerepet játszik az életében, és hogy mennyi mindent köszönhet neki. Megakarta köszönni neki, hogy megmutatta a világ másik oldalát, azt, amit soha nem ismert volna meg, ha a laborban marad. Elakarta mondani a többieknek is, hogy milyen sokat jelentenek a számára, hogy mennyire hálás nekik a barátságukért, de leginkább Boothnak akarta elmondani, hogy szereti. Többször került már életveszélyes helyzetekbe, sokszor érezte kilátástalannak a helyzetét, de akkor mindig mindent elnyomott benne az élni akarás és soha nem érezte úgy, hogy valamit elmulasztott volna. Most viszont csak arra tudott gondolni, hogy milyen sivár is volt az élete eddig, hogy a félelem miatt mennyi mindenről lemaradt. Megfogadta, hogyha kikerül innen, akkor élvezni fogja az életet, hagyja, hogy a pillanatok csak úgy magával ragadják, megtanul spontánnak lenni, de legfőképpen megtanulja kitárni a szívét mások előtt. Megtanulja elfogadni, hogy a szeretet, a szerelem nem félelmetes. Meg kell tanulni, hogyan engedje be a szerelmet az életébe anélkül, hogy folyamatosan attól rettegne, hogy fájdalmas lesz. Igen, megfogja mondani Boothnak, hogy most már elég erősnek érzi magát, hogy együtt legyenek. Nem fog meghátrálni a kötöttségektől. Könny szökött a szemébe, amikor arra gondolt, hogy mennyi szép emléke lenne a boldog életről, ha nem félt volna annyira mindentől, ami nem kézzelfogható. Talán a halál sem lenne olyan rémisztő, ha egy boldog életre tekinthetne vissza, de neki nem maradt semmi csak az elmulasztott pillanatok és az attól való félelem, hogy ez így is marad.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ajjj, basszus, pedig pont most szoktam le a körömrágásról... de most megint tövig lerágtam őket :DD nagyon jó ez is és az előző kettő is, és tuti, hogy a következők is azok lesznek. gratulálok!:)