|
TandSBooth: Váratlan ajándék/2.
- Tudod szívem, talán az a bajod, hogy elfojtod a vágyaidat.
- Nem igaz. Mindig is élveztem a szexet. Csak külön tudom választani a testi szükségleteimet a bonyolult és ködös kapcsolatoktól, amikhez igazán semmi kedvem.
- Engem nem tudsz átverni! Időtlen idők óta nem volt senkid…
- Dehogynem Angie. Például…
- Igen? Erre én is igen kíváncsi lennék…
- Hát, mostanában tényleg nem volt senki, de ez nem jelenti azt, hogy…
- Naná, hogy azt jelenti. Amióta Booth-hoz vonzódsz, nincs senkid. A tudatalattid hozzá viszonyít minden férfit és mivel igenis kötődsz hozzá, senki nem tudja megütni a szintet.
- Nem értem ez mit jelent, de én nem kötődöm Booth-hoz. Csak társak vagyunk, mondtam már ezerszer.
- Persze mondtad. De belül többet szeretnél, nem igaz?
- Nem tudom. – Temperance zavartan ringatta Katherine-t az ölében. A baba nagy kék szemeivel őt nézte figyelmesen. – A lányod szeme teljesen olyan, mint Hodgins-é.
- Ne terelj!
- Eszembe jutott az a doktornő, akit egy fa alatt találtak meg. Emlékszel?
- Persze, nagyon felzaklatott téged az az eset.
- Igen, mert magamat láttam benne viszont. Akkor tényleg elgondolkoztam azon, vajon azzal, hogy sosem teszem kockára az érzéseimet, nyerek-e valamit…
- És rájöttél a válaszra?
- Igen, azt hiszem igen. De nem tudok magamon túllépni..
- Édesem, nem is kell. Te csak maradj önmagad, hiszen így szeretünk. De merj élni, mert ha nem teszed, egy csomó jó dologról maradsz le. Érted, amit mondok? – nézett Angela komolyan a barátnője szemébe.
- Igen. Azt hiszem értem.
Booth idegesen tette le a telefont. Utálta az egészet, de nem jutott jobb az eszébe. Valakivel muszáj beszélnie, mert megőrül. Bár Sweets néha teljesen kiborította a légből kapott intuitív magyarázataival, de most még ezt is jobbnak találta annál, hogy magát eméssze. Micsoda paradoxon. Ő egy erős férfi, mégsem képes a dolgok mögé látni. Utálta ezt az érzést. Bones még mindig üvegfal mögé bújik, ő pedig minduntalan lepattan róla és ez megőrjíti. Amióta együtt töltötte a nővel azt a felejthetetlen éjszakát, nem tud másra gondolni, csak arra, hogy ő igenis AZ a férfi. Már régóta sejtette, de most bizonyosságot szerzett. Hogy tudna Bones páncélja mögé férkőzni? Mit tegyen, hogy a nő elismerje, igenis szüksége van rá? Fáradtan simította végig az arcán a kiütköző borostát, miközben egy határozott lendülettel beállt az egyetlen szabad parkolóhelyre az FBI épülete előtt. A liftben összeszorult a gyomra, ahogy az előtte álló beszélgetésre gondolt. Még visszafordulhat és lemondhatja a találkozót valami ürüggyel. Mire meggondolhatta volna magát a liftajtó kinyílt. Nehéz léptekkel indult meg dr. Sweets irodája felé.
- Booth ügynök! – Köszöntötte mosolyogva Sweets, de látva Seeley zárkózott arcát elkomolyodott. – Miben segíthetek?
- Sweets, nekem ne jöjjön a dili dokis lekezelő szövegével, rendben?
- Persze. Mi volt olyan fontos, amiben segíthetek?
- Igazából nem fontos és nem, mint FBI-os pszichológusra van szükségem…
- Ez egyre érdekesebb Booth.
- Hát éppenséggel abszolút nem érdekes… - Seeley egyre kényelmetlenebbül érezte magát, szíve szerint hagyta volna az egészet, de Sweets nem engedte.
- Szóval nem érdekes és nem is fontos, de feltétlenül beszélni akart velem, persze mint egy baráttal… ha jól értem, amit mond.
- Ne szórakozzon velem. Hagyjuk az egészet. – Azzal Booth nagy lendülettel felugrott a kanapéról. Sweets egyetlen szava volt csak képes, hogy megállítsa és az a szó rögtön ott volt kérdőn a beállt csendben.
- Dr. Brannen-nel kapcsolatban van itt, ha nem tévedek… - Booth homlokráncolva nézett dr. Sweets kisfiús arcába.
- Igen. Honnan tudta?
- Booth ügynök, már sokszor mondtam, hogy külső megfigyelőként én a felszín alá látok. Ez magára és a társára is igaz.
- Már megint kezdi.
- Oké. Hallgatom.
- Van egy kis problémám. Nem tudom, hogy mit tegyek. Már úgy értem tudom, mi a helyes, de nem igazán látom, hogy azzal, ha megteszem, nem rontom-e el jobban a dolgokat.
- Egy kicsit világosabban kellene fogalmaznia…
- Jó. Bones és én …. szóval, tudja…
- Te jó ég! Megtették!
- Ne olyan hangosan! Igen, megtettük, de Bones nem emlékszik …. Olyan, mintha meg sem történt volna, egyszerűen nem emlékszik. – Booth kétségbeesetten nézett Sweets-re.
- Miből gondolja, hogy nem emlékszik?
- Tudja azon az estén egy kicsit többet ittunk és én hazakísértem. Visszaéltem a helyzettel… - Booth a kezébe temette az arcát, ahogyan a hangja elhalkult.
- Booth! Maga nem élt vissza semmivel. Mindketten felnőttek, régóta vonzódnak egymáshoz. Törvényszerű volt. Önök komplementerek. Kiegészítik egymást. Brannen nem az a nő, aki nem tudná, mit tesz. Beszélt vele erről?
- Hát éppen ez az! Próbáltam, de láttam a szemén, hogy nem emlékszik. Most mit tegyek? Én nem bírom kiűzni a fejemből azt az éjszakát.
- Mindketten tudjuk, hogy Ön már régebb óta tisztában van az érzéseivel, mint dr. Brannen. Én csak egy tanácsot adhatok. Beszéljen vele. És legyen türelmes. Ha eldöntötte mit akar, legyen bátor és kitartó. Az én személyes véleményemet sosem rejtettem véka alá, most sem teszem. Brannen és Ön, Booth ügynök tökéletes páros. Már csak el kell fogadniuk ezt a tényt. Én úgy látom jó úton haladnak.
- Köszönöm Sweets. Köztünk marad, amiről beszéltünk, igaz?
- Ez csak természetes. Aztán visszavárom… - ütötte játékosan hátba a még mindig bizonytalan ügynököt, ahogy az ajtóhoz kísérte.
Seeley azzal az elhatározással ült be az autóba, hogy beszél Bones-szal. A Jefferson felé vette az irányt, amikor megcsörrent a telefonja. Türelmetlenül hallgatta főnöke szavait és tárcsázta pár pillanattal később Bones-t.
- Szia Bones! Úton vagyok érted, egy újabb hulla vár a közeli kisváros lezárt bányájában.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ooohhh! Nagyon jó lett! Ügyes vagy! :) Csak így tovább! :)