|
TandSBooth: Váratlan ajándék/3.
Az autóban feszült csend uralkodott, Booth a vezetésre koncentrált, miközben a gondolatai csapongtak. Bones némán bámult a semmibe, a nagyobb zökkenőknél lopva a társára pillantott. A helyszín nehezen megközelíthető volt, a bánya környéke elhagyatott és elhanyagolt volt. Mindent benőtt a cserje és az elszabadult gyom. Már messziről látszott a nyüzsgés és a rikító sárga szalag, amivel bekerítették a területet. A helyi rendőrfőnök eléjük jött, fontoskodó arcán látszott, nem mindennapi látvány fogadta, amikor értesítették.
- Üdv! Ez a maguk ügye lesz. Nem valami épületes látvány van odabenn.
- Ne aggódjon, már hozzászoktunk. Dr. Brannen meg kimondottan szeret a szottyos hullákban turkálni. – válaszolt kacsintva az ügynök, de Bones arcán nem tükröződött, hogy értékelte volna az előbbi megjegyzését.
- Merre van? – nézett hűvösen a rendőrfőnök képébe Bones, miközben megindult táskájával a sárga kordon felé.
- Csak menjenek a szag után, én inkább kinn maradnék. Nem fogják eltéveszteni.
- Ki találta meg a holttestet? – kérdezte Booth a férfitől.
- Pár füvező kamasz, akik itt bújtak el a felnőttek szeme elöl. Ahogy elnéztem az arcukat, mostanában nem fognak erre felé jönni. Egy életre szóló élmény volt nekik.
Booth nagy léptekkel követte Bones-t, aki eközben már eltűnt a régi bánya omladozó bejárata mögött. Megtorpant, amikor az émelyítő édeskés szag elemi erővel rá zúdult. Fintorogva emelte a zakóját az orra elé, miközben Bones után indult. És akkor valami olyasmi történt, amit eddig még sosem tapasztalt. Temperance olyan lendülettel rohant kifelé, hogy kis híján feldöntötte. Annyira megijedt, hogy azonnal megfordult és követte Bones-t. A nő a bejárat melletti sűrű bokor egyik ága mellett térdelt és görcsösen hányt. Mielőtt bármit kérdezhetett volna, gúnyos nevetést hallott.
- Na, ennyit a nagyvárosi törvényszékiekről! Ki hallott már ilyet, hogy meglát egy hullát és rosszul lesz? Ha már az ő gyomra sem bírja, akkor mit szóljon más? – a rendőrök nevetése betöltötte a csendet.
Booth aggódva térdelt le Bones mellé, de nem kérdezett semmit, hagyta, hogy megkönnyebbüljön a nő. A legjobbkor érkezett Cam és Nigel-Murray, csak Booth-ra néztek együttérzőn és tovább mentek, hogy elvégezzék azt, amire dr. Brannen a jelenlegi helyzetben nem volt képes. Bones sápadtan és verítékes homlokkal próbált felállni, Booth egy szó nélkül nyújtotta a kezét és húzta fel a nőt, majd átölelve annak vállát, az autó felé irányította a lépteiket. Bones kivételesen nem tiltakozott és nem is szólt, csak nézett kétségbeesetten, nem értve mi történhetett vele. Booth a társát egy kicsit magára hagyva indult vissza a helyszínre, hogy segítsen Cam-nek. Amikor végzett és a kocsihoz lépett, látta, hogy Bones már sokkal jobb színben van.
- Mi történt veled Bones? Én vagyok az, aki kikészül a hulláidat látva, nem te!
- Nem tudom, Booth. Én sem értem. Egyszerűen nem bírtam egy perccel sem tovább ezt a rettenetes szagot.
- Hát tudod, eddig ez sosem okozott neked gondot.
- Igen és nem találok rá racionális magyarázatot, bárhogy is töröm a fejem. Az utóbbi időben érzékeny vagyok a szagokra. Olyan, mintha megváltozott volna a szervezetem hormonszintje, erre pedig nincs ésszerű magyarázat….
- Ó ne! Ez nem lehet…- suttogta maga elé Booth.
- Veled meg mi van? Nekem kellene kivizsgáltatnom magam, erre te sóhajtozol? Tudom, hogy bizalmatlan vagy az orvosokkal, de ennek nincs semmi alapja.
- Bones. Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Beszélnünk? Miről akarsz beszélni?
- Talán ne itt az autóban. Esetleg…
- Booth! Miért nem akarod itt és most elmondani, amit akarsz?
- Mert félek, nem tudnék a vezetésre koncentrálni…
- Szívesen vezetek.
- Ezt már megbeszéltük, nem? Én vezetek, te meg a fejedet használod..- kicsit keményebbre sikerültek a szavai, mint amilyennek szánta, Bones sértődötten nézett ki az ablakon.
- Ne haragudj, Bones, nem úgy gondoltam, de talán tényleg jobb lenne, ha nem itt beszélnénk meg ezt…
- Mit? Nem értem, miért nem bököd már ki, mit akarsz…
- Szedsz fogamzásgátlót?
- Tessék??? Mi közöd van hozzá? Booth, ez meg hogy jön most ide?
- Védekezel egy esetleges terhesség ellen? – szegezte újra neki elszántan a kérdést.
- Miért olyan fontos ez? Nem, mert tudod … - olyan hirtelen hallgatott el, hogy Booth halkan kérte folytassa. – Amikor elhatároztam, hogy gyerekem lesz…
- Tőlem.
- Csak technikailag, nekem csak a spermád kellett.
- Ez igen őszinte volt, de tudod Bones nagyon bántó is…
- Amikor a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttem, abbahagytam a védekezést. Aztán meg nem kezdtem újra, hiszen nem volt rá szükségem, mert partnerem sem volt azóta …- fejezte be Bones az elkezdett mondatot. – De továbbra sem értem miért fontos ez neked. Csak nem meggondoltad magad a gyerekkel kapcsolatban?
- Dehogy gondoltam. Illetve persze…
- Most akkor melyik?
- Tényleg nem emlékszel semmire?
- Mire kellene emlékeznem? Mondd már meg Booth!
- A tárgyalást követő estére, amikor megittunk egy pár pohárral – harapta el a mondat végét a férfi, miközben nem nézett a nőre, elszántan az utat figyelte.
- Emlékszem arra az estére. Miért ne emlékeznék?
- Mire emlékszel? Egészen pontosan mire emlékszel? – Booth érezte, most nem hátrálhat ki a beszélgetésből. Sweets azt mondta, legyen bátor. Most annak érezte magát.
- Beszélgettünk és ittunk. Elég sokat. Aztán hazakísértél…és – Bones hirtelen elhallgatott és elpirulva kifelé bámult.
- Bones! Nézz rám! Ez most fontos nekem! Kérlek, meséld el, mire emlékszel arról az éjszakáról!
- Lehet, hogy csak képzelődöm…
- Kérlek… - Temperance ugyanazt a bizonytalanságot látta a férfi szemében, amit ő maga is érzett.
- A karodban vittél haza. Megcsókoltál. – Booth-ból egy hatalmas sóhaj tört fel, ahogyan lassan az út szélére kormányozta a kocsit és fékezett.
- Tehát emlékszel…
- Nem álom volt? – nézett fel összezavarodva Bones.
- Nem, ez nem álom volt. Együtt töltöttük azt az éjszakát és nem védekeztünk…. – Booth komolyan figyelte a nőt, feszülten várta a válaszát.
- Az nem lehet…- hebegte Bones. – Az nem lehet, én mindig kínosan figyelek erre…
- Hát most nem tetted…
- Az hogy lehet?
- Mindketten elvesztettük a fejünket.
- Azt hittem, csak álmodtam. Annyira más volt. Olyan hihetetlen volt…
- Bones. – Nagy levegőt vett, mielőtt folytatta. - Szeretlek. Számomra az az éjszaka tökéletes volt. Olyan volt, amilyen csak veled lehet. Kérlek, mondd, hogy neked is jelentett valamit…
- Össze vagyok zavarodva Booth. Hogy tehettük ezt? És ha terhes vagyok???? – szinte kiáltotta az utolsó szavakat.
- Pont ezért akartam veled beszélni…
- Hogy te milyen álszent vagy Booth! Ha ma nem leszek rosszul, mikor szólsz erről? Amikor már a hasamtól nem férek oda a boncasztalhoz? Mégis hogy képzelted? – Temperance dühösen tépte fel az ajtót és ugrott ki a kocsiból gondolkozás nélkül. Mérges volt Seeley-re és tehetetlenségében könnyek csordultak végig az arcán.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Mindenkinek köszönöm a lelkesítő szavakat és mivel szépen kértétek, megírtam a befejezését
Remélem sikerült a várakozásoknak megfelelnem