|
Dorki: Örökre
Nyomasztó csend borult a lakásra. A hálószobában egy alak feküdt összegömbölyödve, mikor lágy kopogás hallatszott az ajtó felől. A vékony alak egy kissé összerezzent, de nem látszott, hogy túlságosan érdekelné. Egy régi, kifakult pólót szorongatott a kezeiben, miközben apró könnycseppek futottak végig az arcán, eláztatva a ruhadarabot. A kopogás egyre hangosabb lett, de még most sem nyitotta ki az ajtót. A látogató úgy tűnt feladta, ám ha jobban fülelt volna, halk csengést lehetett hallani, amint a kulcsok egymásnak ütköztek, miközben a megfelelőt keresték. Majd mikor a látogató megtalálta, lágyan a zárba csúsztatta, és hang nélkül kinyitotta az ajtót. Szemei csendesen végig futottak a lakáson és elindult a hálószoba felé, mintha keresne valaki vagy valamit. Mikor belépett a szobába a szíve majdnem megszakadt. A nő, akit tiszta szívből szeretett ott feküdt összekuporodva és sírt valamilyen rongyot szorongatva. Hang nélkül közelebb ment hozzá, leült az ágy szélére és eltűrt egy hajtincset az arcából.
"Hé Bones, mi történt?" suttogta lágy hangon a fülébe, amint közelebb húzódott hozzá és a karjaiba vette.
A nő összerezzent, de mikor rájött ki az, nem ellenkezett.
"Booth?" Kérdezte a sírástól remegő hangon.
"Én vagyok… Semmi baj… Elmondod, miért sírsz?" Még mindig a nő fülébe suttogott, amint az egyik kezével az arcát simogatta és a másikkal a dereka köré fonva közel húzta magához.
"Elvesztettelek." mondta alig hallható hangon.
A férfi azt hitte rossz a hallása.
"De hiszen itt vagyok." válaszolt.
"Itt vagy, de meddig?" suttogta még mindig. "Előbb vagy utóbb te is elhagysz, mint a többi férfi az életemben."
"Hééé ne mondj ilyeneket." mondta miközben az arcát felé fordította. "Soha nem fogsz el veszíteni. Még ha akarnál, akkor sem tudnál"
"Ez igaz?" kérdezte suttogva.
"Igen." mondta a férfi, amint megcsókolta a nő homlokát.
"Mindig a barátod leszek, és itt leszek neked."
"Épp ez az Booth," a hangja egyre ingerültebb lett amint elhúzódott tőle és felült.
"Nem akarom, hogy barátom legyél... legalábbis nem, csak a barátom...ennél többre van szükségem." Ordította, miközben újabb könnyek futottak végig az arcán.
"De időbe telt mire rájöttem, nem akarhatok valami olyasmit, amit a másik fél nem érez."
"Miért mit érzel Bones? És most nem arra vagyok kíváncsi, hogy Temperance Brennan, a racionális tudós mit érez, hanem Bones, a nő" mondta lágyan miközben újra közelebb hajolt hozzá és az ujjai végig futottak a könnyek nyomán egészen a nő ajkáig.
Bones szemei becsukódtak, amint megérezte a férfi lágy érintését.
"Mást..." rebegte. "Valami mást.... mikor velem vagy minden megváltozik."
"És ez rossz?" kérdezte a férfi még közelebb hajolva.
"Nem. De megrémiszt, hogy nem tudom irányítani." mondta lágy hangon, amint lassan kinyitotta a szemét és egy gyönyörű, csillogó szempár üdvözölte. Lehet, hogy csak bemesélte magának, de mintha szerelem bujkált volna a férfi tekintetében.
„Nem kell mindent irányítani. Néha a dolgok akaratunk kívül történek” magyarázta Booth miközben Brennan arcát simogatta, majd lassan közelebb hajolt és lágyan megcsókolta.
Ez a csók kicsit más volt, mint az eddigiek, amiket megosztottak. Sokkal több szenvedély volt bennük és még ennél is több vágy. Vágy, hogy ne legyenek többet egyedül, vágy egymás iránt és vágy arra, ami még előttük áll. Booth gyengéden megemelte Bones-t, így a nő lábai a dereka köré fonódhattak.
„Maradj velem…” súgta a nő, mikor ajkaik szétváltak.
„Maradok” válaszolta Booth ugyanolyan halkan.
Bones közelebb hajolt a férfi füléhez és suttogva kérdezett valamit tőle. A kérdés mosolyt csalt Booth arcára és lágyan megcsókolta a nőt újra, miközben a hálószoba felé vitte. Mikor óvatosan letette az ágyra a nőt, a választ a fülébe súgta.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
A kérdést és a választ mindenkinek a fantáziájára bízom :) De ha folytatnám akkor igen Evy, hasonló kérdés lenne :)