|
Hibantka: Vadászjátszma/5.
Másnap reggel, Angela a telefon beszélgetést hallgatta meg újra és újra. Egész éjszaka nem hagyta nyugodni, alig tudta kiszűrni barátnője hangját vagy akár valami más hangforrást, ami segítséget jelenthet. Tompán hallotta a madarak vijjogását, valamiféle halk csobogást is kiszűrt, ami utalhat egy kis patakra vagy csermelyre, de ezek csak általános dolgok. Semmi konkrétum. Inkább Brennan szavait próbálta felerősíteni, azokból többet megtudhat.
- Booth!
Ennyit tökéletesen hallott, de ez már a beszélgetés vége volt. Visszatekerte a szalagot és lágyan erősíteni kezdte Brennan hangjának a frekvenciáját. Újra hallgatta az egészet.
- Egy ismeretlen pajtában vagyok…
Újabb értelmetlen hangok és Brennan kétségbe esett ordibálása. Jobban finomította a háttérhangokat.
- Emlékszel a szarvas fejére? Hát ne is ott keress!
Angela egészen belemerült, újból és újból meghallgatta. Bízott abban, hogy van folytatás. „Jól van édesem! Dalolj még nekem!”
Hallott még valamit, de túlságosan is eltorzult Bones hangja. Majd a kiabálás végén, Angela hallotta, ahogy a férfi újból pofon vágja barátnőjét. Ám Brennan ajkait egyetlen egy fájdalmas nyögés sem hagyta el. Angela egy külön szalagra vette fel barátnője hangját és értelmes mondatait. Hamar elkészült vele. „Tarts ki édesem! Booth nem sokára megy érted!” Gondolatait Jack zavarta meg, amikor hirtelen betört az irodájába.
- Ange, találtál valami használhatót? – hangjában izgatottság zengett.
Hodgins már végzett a talaj mintával amit Wendel talált, de semmi érdekes információt nem tartalmazott. Humuszban gazdag föld, talán egy erdő. Túl átlagos, talált még széna polleneket és parlag fű pollenjeit. Először nem is értette, hogy miért tüsszög tőle folyamatosan.
- Igen!
Hodgins kék szemei felcsillantak.
- Tudtam, hogy te leszel az, aki megtalálja a megoldást! – ölelte meg szerelmét a férfi.
- Gyorsan! Induljunk máris! Hiszen minden perc számít!
Jack bólintott és segített feleségének, majd rögtön el is indultak. Cam messziről figyelte a házaspárt, nem akadályozta meg őket. Inkább maga járt utána az eseményeknek, leült Angela asztalához és máris olvasni kezdte a nő jegyzeteit. Ez az információ valóban sokat segített! Cam kiszaladt az irodából és Wendelt kereste. Végül megpillantotta a szőke fejet.
- Wendel!
- Igen? – kapta fel fejét a fiú és körbe nézett, lázasan keresve főnőkét.
- Hodgins mondott neked valamit a talaj mintáról, amit találtál?
- Nem sokat. Nagyon gyakori talaj összetétel, bárhol lehetséges, még annyit emelt ki, köznyelvre lefordítva, hogy széna polleneket talált, meg parlag fűhöz tartozó polleneket.
- Igen, ez nem sok… - ismerte el Cam. – Semmi konkrétum… - sóhajtotta.
Temperance érezte csukott szemhéjén keresztül, hogy a nap ismét felkelt. A fa deszkák rései között beszűrődött a meleg fény. Arcát csiklandozta a melegség. Ébredezni kezdett. Jobb lába már nem sajgott, megmozgatta, enyhe fájdalom nyilallt a lábába. Kezét újra és újra megpróbálta kiszabadítani egyre kevesebb sikerrel. Még mindig a gerendához volt kötve. Szeme sarkából rálátott a sarlóra. Nyugodtan megpróbált gondolkozni, végig gondolta a helyzetét és az esélyeit. A szökés jó ötlet, talán még kereket is oldhat. Ám veszélyekkel is járt. Gyomra hangosan kiáltozott ételért. Ez új állás pontba helyezett mindent.
Úgy gondolta megvárja míg Broadsky reggelit hozz neki és csak után próbálkozik meg a szökéssel. Jól gondolta a férfi hamarosan megjelent szerényes étekkel és itallal, de annyira pontosan elég volt, hogy Brennan elegendő energiát kapjon. Amint szabad kezet kapott, mohon falta az ételt, nem volt sok, de muszáj minél több táplálékot a szervezetébe juttatnia, hogy bírni tudja a tempót, hogyha mégis csak sikerül megszöknie.
Broadsky egy szót sem szólt, türelmesen megvárta míg a nő befejezi a reggelit. Aztán kérdezés nélkül megrántotta a nő kötelét, Brennan majdnem hanyatt vágódott, érezte ahogy vállai ropogva ellenkeznek a felkötés ellen. Broadsky nagyon durva volt, erősen megrántotta a kötelet és jó nagy csomót kötött rá. Éppen távozni készült, amikor hátra fordult és megszólalt:
- Jól gondolja át, hogy mik lesznek az utolsó gondolatai. Már nem sok ideje maradt. Seeleyt pedig hiába várja…
„A kegyelem döfés…” Gondolta keserűen Brennan, be kellett vallania magában, de Broadsky jól csinálta a dolgát, becsapta maga mögött a pajta ajtaját. Tökéletesen, hiba nélkül sikerült elfognia az áldozatát, aztán sikerült benne kételyeket szülni, de még sem gyengíti le egészen. Hiszen a vadászathoz szükséges tényezője az volt, hogy az áldozat még nyújtson neki némi élvezetet és kihívást.
Brennan pedig hiába volt sebesült, de a menekülésre és a racionális gondolkozásra még mindig képes volt. Pontosan ilyen kihívás kellett neki.
A nő várt még egy-két percet és csak utána kezdte el a tervét kidolgozni. Az első pontja az, hogy megszerezze a sarlót, amivel ha minden igaz meg fogja tudni lazítani a kötelet és így kiszabadíthatja az egyik kezét.
Bal lábával igyekezett közelebb és közelebb kerülni a sarlóhoz. Alig pár centi választotta el a szabadító eszközt és a lábát. Tovább erőlködött. Már sikerült súrolnia! Aztán lábfejét a szerszám alá helyezte, hirtelen felrántotta bal lábát, a szerszám pedig közelebb repült hozzá. Innen pedig egyszerűbbé vált a helyzet, pontosan a lába mellé helyezte és igyekezett lefedni a körülötte lévő szénával, még meg akarta várni az ebédet. Kellett neki az erő, az energia, hogy aztán pedig futhasson, ahogy csak bír. Plusz sérült lábának is jól esett még ez a kis pihenés. Ám a várakozási idő eszméletlenül lassan telt. Minden percben újra átgondolta szökését, mindig finomított rajta, mindig megtoldotta újabb ötletekkel. Végül az utolsó simításokat is elrendezte. A terv így bontakozott ki: Az első lépése, hogy megvárja míg Broadsky ebédet hozz neki, utána amikor megbizonyosodik róla, hogy támadója messze jár, akkor elő ássa a sarlót és lábaival ügyeskedve kiszabadítja magát. Pokolian fog fájni, főleg a jobb lábának, de más esélye nem nagyon lehetett. Mikor kiszabadította magát, fel fogja gyújtani a fészert, ez könnyen fog menni, a száraz széna hamar lángra kap és a fa is eléggé gyúlékony. A nagy füstre talán fel fog figyelni valaki, ha nem is Booth, de valaki más csak lesz a közelben. Ebben reménykedett Brennan, ez statisztikailag lehetségesnek bizonyult. Egy hatalmas sóhaj szakadozott fel mellkasából, most már csak várnia kellett a megfelelő pillanatra…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hát én nagyon várom a folytatást!!!!Ez az egyik kedvenc Fanfic-em az oldalon lévők közül..:)
Egyszerűen imádtam ezt a részt!!valami hihetetlen,hogy milyen jól csinálod az írást!!♥♥♥♥♥