Az ügynök kiszállt az autóból, útközben megszabadult nyakkendőjétől, úgy érezte mintha a ruhadarab fojtogatná. Már besötétedett. A távolban egy kis fénylő pontot látott. Bele szagolt a levegőbe, rögtön megérezte a jellegzetes égett szagot, semmi kétsége sem volt afelől, hogy valami a lángok áldozatává vált. Egy hangos lövést hallott, fülei megugrottak, szíve vadul dörömbölt a bordáin és ez az egy szó hangzott elméjében: „Elkéstem!”
Közelebb ment a birtokhoz, megismerte a fából készült kerítést, amit már egyszer átugrott és most is át fogja ugrani, így is tett. Figyelte a környező zajokat, mintha elesett volna valaki, újabb vérfagyasztó lövés. Booth rohanva közeledett a rengeteg felé. Ám mégis megállt. Nem akart hinni saját két szemének. Egy meggyötört nő sántikált egyenesen felé.

- Temperance… - nyögte maga elé a nevet.

Végig mérte a nőt, blúza cafatokban lógott a testén, farmer nadrágján vérfoltok és fű foltok éktelenkedtek. Lábát erősen húzta. Booth a nő arcát próbálta kivenni, de hosszú barna haja mind untalan az arcára tapadt, így nem látta rendesen. A meggyötört nő nagy nehezen felemelte egyik kezét és arcából elsöpörte a rakoncátlan tincset.

- Temperance… - ismételte meg a nevet immár kicsit hangosabban.

A nő felkapta a fejét, a férfira meredt. A két ember tekintete találkozott. Megismerték egymást.

- Booth! – próbálta hangosabban kimondani társa nevét, ám túl gyenge volt hozzá. Az említett elindult a nő felé, gyorsan kapkodó léptekkel, de figyelme egy percre sem lankadhatott, hiszen Broadsky még mindig szabadon garázdálkodott. Aztán a rengetegből előugrott a gonoszt megtestesítő mester lövész. Kezében egy hatalmas távcsöves puskával. Arcán pedig már ott virított az a bizonyos gúnyos mosoly.
- Dobd el a fegyvert! Most! – kiáltotta erőteljesen Booth, majd egy időben ezzel előkapta szolgálati fegyverét és Broadskyra fogta. Brennan nem állt meg, hanem folyamatosan lépésenként közeledett társa felé, aki mint mindig most is megmentette az életét. Ajkai mosolyra húzódtak, szívében boldogság áradt szét, most már biztonságban érezte magát. Ahogy Booth mellett mindig. Ám boldogsága és megkönnyebbülése túl korai volt még. Pontosan a két férfi között állt meg egy pillanatra, hogy pihenhessen egy kicsit, erőt gyűjtött a következő lépésekhez.

- Seeley! Nem sokat késtél! – nevetett fel az ellenség.
- Tudod, igazán igyekeztem! – köpte vissza durván az FBI ügynök.
- Vajon melyikünk húzza meg a ravaszt hamarabb? Te vagy én? – kérdezte mézes-mázos hangon.

Bones társára nézett, de a férfi le sem vette megkeményedett tekintetét Broadskyról.
- Ne öld meg! Te nem vagy olyan mint ő! Te különb vagy nála! Jobb vagy! Sokkal jobb! – Brennan hangja megremegett, de amit mondott az igaz volt és szikla szilárdan hitt Boothban. Bones majdnem összeesett a fáradtságtól, remegő lábaival próbált talpon maradni, de nem sok hiányzott, ahhoz, hogy öntudatlanul a földre zuhanjon. Tartotta magában lelket, azzal biztatta magát, hogy amint eléri Bootht vége lesz. Egy utolsó lövés dördült.

Dr. Brennan megállt, nem mozdult. Vállába éles fájdalom nyilallt, ezt már nem tudta egyetlen hang nélkül kibírni, fájdalmas sikoly buggyant ki ajkai mögül. A nagy kaliberű golyó átlőtte vállát. A hatalmas erőtől válla előre ugrott recsegve-ropogva. Teste tehetetlenül megrázkódott, majd összecsuklott… Mint egy rongybaba, úgy terült el a földön… Vörös vére folyamatosan áztatta el a föld porát…
Booth tehetetlenül nézte végig, ahogy társa összeesik… Hallotta, ahogy a nő teste földet ért… Még levegőt is elfelejtett venni, szerelme a két szeme láttára csuklott össze. A golyó útját semmi sem akadályozta meg, a golyó tovább süvített, egy vékony fába csapódott… Broadsky máris rácélzott és éppen meghúzta volna a ravaszt… De Booth gyorsabbnak bizonyult. A gyilkos kezét vette célba, lőtt, gondolkodás nélkül. Eltalálta. Broadsky kezéből kirepült a fegyver, ujjaiból pedig ömleni kezdett a vér. De az FBI ügynök nem állt le. Eldobta fegyverét és puszta ököllel rohant Broadsky felé. A gyilkosnak még reagálni sem volt ideje, Booth olyan gyorsan és olyan nagy erővel rohant neki. A földre zuhantak, Booth pedig ott ütötte a férfit, ahol csak érte. Nem érdekelte semmi, csak hogy ez a szemét mocskos alak bűnhődjön, amiért bántotta azt akit nagyon szeretett!

- Csak ennyire futja, Seeley? – vigyorgott a gonosz mesterlövész.

Miközben szájából vér fröccsent ki, egyik foga pedig letört. Nem védekezett, pedig megtehette volna. Booth nem felelt, hanem ököllel válaszolt helyette, nem érdekelte, hogy ujjai ropogva tiltakoznak, verte ameddig csak tudta. Csont csontot ért. Ütést ütés követett. Szemét elhomályosította a düh, kezeit pedig ez az intenzív érzés hajtotta. Nem hagyta abba, sőt mintha erősebbek lettek volna ütései. Akár halálra is verte volna Broadskyt, ha egy halk erőtlen hang nem téríti észhez.
- Booth… Fülei nem csapták be, még kettőt belepüfölt az ellenségébe, felállt és még egyet bele is rúgott.
- Mondtam, hogy triplán kapod vissza! – emlékeztette az ügynök. Broadsky a földön fetrengve szenvedett, ennyi ütést csoda, hogy túl élt. De lélegzet, még élt… Booth nem lett gyilkos, úgy ahogyan ő… Ott hagyta a fél holtra vert férfit és társnője felé futott. Amint elérte rögtön lehajolt hozzá, leült mellé a földre. Ölébe húzta a nő gyenge sebesült testét.
A föld vér vörösre festődött, és továbbra sem csitult el a vérzés.

- Bones, én annyira sajnálom… - az ügynök szavai elcsuklottak, szörnyen fájt így látnia
szerelmét. Ennyire meggyötörve, ennyire gyengén, ennyire sebesülten… A vörös vér karmazsinként festette be a férfi ingjét. A nő alig bírta nyitva tartani a szemét… Szédült, a fák lombkoronái táncoltak szemei előtt… Összemosódva látott mindent, Booth mély barna tekintetét kereste a táncoló képzeltek között…

- De eljöttél értem… Tudtam, hogy megtalálsz… - sóhajtotta, nehezen kapott levegőt.
- Kérlek, ne beszélj! Tarts ki még egy kicsit! Minden rendbe fog jönni! – bizonygatta Booth társának és magának is.
- Tudom… - lehelte halkan Bones.
- Nem veszíthetlek el! Tempe mosolyra húzta ajkait… Majd érezte, hogy teste képtelen tovább harcolni, ám mind untalan el akart valamit mondani társának, ami nagyon fontos volt…

- Booth… Én el akarok mondani… neked valamit… - minden egyes szó vétel rettenetesen fájt, de mindenféleképpen el akarta mondani.
- Ne! Ne most! Majd ha rendbe jöttél, akkor mond el! – csitította a nőt, ám az makacsul ellenszegült a férfival, mint ahogy szokott. - Én… azt akarom mondani, hogy…hogy… - nyelve nehezen forgott, nem találta a megfelelő szavakat, majd teste végleg feladta az erőlködést.
Bones elvesztette a tudatát… Gyönge testének minden izma egyszerre ernyedt el… Booth megérezte a változást.
- Nem! Bones! Ezt nem teheted velem! – ám kiáltásait már csak a többiek hallották, akik útközben megérkeztek…
A férfi szemei furcsán csillogtak, sós könny cseppek gyűltek benne. Homályosan látott, álkapcsa remegett, minden erejével azon volt, hogy könnyei ne szabaduljanak ki a szem fogságából, de nem bírta tovább, pislogott egyet és máris elindultak göröngyös arcán felfedező útra. A háttérben meghallották a mentő szirénáját, a két mentős kiabálását, de csak foszlányokat érzékeltek a történésekből. Mindenki Booth ügynököt és Brennan testét figyelte.

- Nem! Nem! Nem! – kiáltotta folyamatosan Seeley, miközben szavai elcsuklottak, remegve vette a levegőt. Egyre szorosabban fűzte magához Bones ernyedt testét. Nem engedte el… Angela és Hodgins egymásba karolva könnyekkel küszködve figyelték Booth szenvedését. Wendel a doktor nő testére meredt, miközben az ő szemei is könnyekkel teltek meg. Cam megtörten figyelte az eseményeket, ahogy a mentősök hiába próbálják kiszabadítani Booth védelmező karaji közül dr. Brennan testét…
Sweets pedig csak meredten bámulta az FBI ügynököt. Egy szót sem szólt… Nem tudta, hogy mit mondjon a többieknek, le akarta nyugtatni őket, de még saját magát sem sikerült. Tapintani lehetett a levegőben Booth fájdalmát, ahogy egyre szorosabban vonta magához a Brennan testét. Érezték a férfi elviselhetetlen fájdalmát és tehetetlenségét. Csalódott volt, nem sikerült megmentenie társát… Most nem sikerült…

Súgó 5 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.05.15. 21:33 olvasó Ez igazán örömhír mára kedves Hibantka, na és az is, hogy meghallgattad o.n.-t :-) remélem borúra derű vár ránk......

2011.05.15. 20:13 Hibantka Vettem o.n. ! :D Hamarosan küldöm Dannynek a következő részt! :)

2011.05.15. 08:47 o.n. Csak szólok Hibantka, hogy így nem fejezheted be. Ennek a sztorinak mindenképpen happy enddel kell végződni. :)

2011.05.14. 18:18 olvasó Biztos összejön a legjobb "befejezés" is, mert ha jól értem az még várható....:-) Elolvasnám azt is, hátha megkegyelmezel az olvasóknak, mert így szomorúúúúú vagyok 1 kicsit (a vadászat nem mindig ilyen kegyetlen ám) És köszi, hogy írtál.

2011.05.14. 12:33 Hibantka Először így akartam befejezni, de nem volt szívem így abba hagyni ezt a szálat, ezért írtam egy kis folytatást a végére, de nekem az sem tetszik tökéletesen! :) Szóval lesz még egy rész biztosan, és ha szeretnétek akkor az lesz a vége, ha nem tetszik nektek akkor írtam még egy kicsit, de valahogy sehogy sem akar összejönni a legjobb befejezés. Szóval majd döntsétek el! :) Köszönöm annak aki elolvasta! :) Nagyon  sokat jelentett nekem ez a lépés! Köszönöm!

1