|
Hibantka: Vadászjátszma/9. (befejező rész)
Brennan furcsa zajokra lett figyelmes. Ütemesen pityegő hang, alig hallható csepegés. Megérezte az orrában lévő csöveket, az infúzió tűjét a bal kézfején. Agya lassan feldolgozta a felfedezett információkat. Tehát egy kórházban van… Mély egyenletes szuszogás hatolt el igazán a tudatáig. Valaki aludt mellette… Lassan felnyitotta szemeit, amik könnybe is lábadtak, ahogy a fehér falakról erősen visszaverődött a napfény. Szorosan lehunyta szemhéját. Érezte, hogy valaki fogja a kezét. A kéz felmelegítette az ő jéghideg ujjait, melegség járta át a teste minden porcikáját.
Újra felnyitotta szemhéját, most már jobban körbe tudott nézni. Gépekre volt kötve, körülötte rengeteg orvosi műszer hevert. Lenézet jobb kézfejére, amin egy férfi kéz pihent. Rögtön tudta, hogy kié.
- Booth… - szólalt meg erőtlenül, maga is meglepődött mennyire gyenge. – Booth. – próbálta újra.
A férfi fülei maguktól megmozdultak. Felült, most vette csak észre, hogy elbóbiskolt… Szemeiből kidörzsölte az álmosságot. Nyakát megmozgatta, csigolyái ropogva feleltek a mozdulatra. Majd felnézett és meglátta Brennan zöld igéző szemeit, amik kicsit fásultak voltak, de csillogtak, ahogyan az élőknek.
- Bones! – pattant fel férfi és hatalmas mosolyát képtelen volt elnyomni.
Két nap tehetetlenség és szenvedés után felébredt. Tudta, hogy nem hiába imádkozott annyit, nem hiába maradt itt minden éjjel. Megérte, hiszen újra láthatta a nő lágy mosolyát. Persze, hogy megérte!
- Booth… Kérlek, legalább most ne nevezz így…
Az említett elnevette magát, boldogsága kifakadt. Meg persze Bones mondatát sem tudta nevetés nélkül megállni.
- Rendben, akkor most hogy hívjalak?
- Tempe… Az jó lesz. – sóhajtotta a nő. – Mi történt? – ez a kérdés égett benne már azóta mióta magához tért.
Seeley újra helyet foglalt, még mindig nem engedte el társa kezét, maga elé révedt, nem akart visszaemlékezni azokra a percekre amikor azt hitte örökre elvesztette szerelmét. De beszélni kezdett:
- Amikor elvesztetted az eszméletedet, megérkeztek a mentők és rögtön kórházba szállítottak. Veled voltam végig, annyira kilátástalannak tűnt a helyzeted… - halkult el hangja a férfinek, de folytatta:
- Az orvosok sokáig küzdöttek érted, végül kijöttek és nem sok jót jósoltak. Elmondták, hogy hiába látták el a lábadon a sebet, elfertőződött, a válladat teljesen szét roncsolta a golyó. Rengeteg vért vesztettél, igazából ez volt a legnagyobb gond. Két napig meg sem moccantál. Brennan csendben hallgatta társát, megérezte a férfi hangjában a kétségbe esést, a fájdalmat, amit át kellett élnie. Torka kiszáradt, nyelt egyet majd megszólalt:
- Ébren vagyok. – ennyit tudott csak kinyögni, meg akarta nyugtatni társát, de ebben sosem volt valami jó.
Booth elmosolyodott.
- Látom! És nem hiszem el! – mosolya a füléig ért.
Elképesztően boldog volt. Jobban megszorította Brennan kezét.
- Broadskyval mi tettél? – a nő félve nézett fel pillái alól.
Booth vonásai megkeményedtek, majd felelt:
- Fél holtra vertem, de nem öltem meg, pedig megérdemelte volna a halált, azért amit veled tett!
Tempe felemelte a tenyerét és férfi arcára nyomta. Seeley megfogta a nő kéz fejét és arcán hagyta. Lehunyta szemét, élvezte, ahogy Brennan hideg ujjai megérintik forró bőrét. Ez biztosította arról, hogy nem csak álmodik, ez a valóság. Társa felébredt és most már minden rendben lesz.
- Helyesen cselekedtél. – mondta őszintén Brennan.
- Caroline már intézkedik az ügyben. Sittre vágják a mocskot élete végéig… Halált érdemelne, amiért téged bántott. Ezt sosem fogom megbocsátani magamnak…
- Booth… próbálta félbe szakítani a férfi gondolat menetét. Nem akarta, hogy társa önmarcangolásba kezdjen, nem érdemelte meg, hogy ezt tegye magával.
- Tudod mennyire féltem! – fakadt ki végül.
- Te féltél? – kerekedet ki a beteg szeme.
- Igen. – a nő kezét leeresztette és mindkét tenyerével közre fogta. – Féltem, hogy nem talállak meg időben. Féltem, hogy el fogok késni. Féltem, hogy mire oda érek te már… - egyszerűen képtelen volt kimondani.
- Halott leszek… - fejezte be helyette a nő. – Booth, kérlek nézz rám! – a felszólított így tett. – Én is nagyon féltem. De tudtam, hogy értem jössz, tudtam, hogy meg fogsz találni. Mindig is így volt. Ez elég bátorságot és elszántságot adott ahhoz, hogy megszökjek. Hirtelen mély csend borult rájuk. Egymás szemeibe néztek. Tekintetük szorosan összefonódott. A mély barna szemeket megbabonázta a szikrázó zöld szempár.
- Te voltál az áldozat és mégis te segítettél a legtöbbet.
- Tudtam, hogy meg fogod érteni az üzenetet. – mosolyodott el kedvesen.
- Úgy hiányzott ez a mosolyod! Annyira szeretem! – mondta őszintén a férfi és egy puszit lehelt a nő homlokára.
Brennan érezte, ahogy arcába szökik a vér, elpirult. A puszi után nem tettek semmit sem, fogták egymás kezét és elmélyedtek a másik tekintetében. A meghitt csöndes jelenetet Hodgins törte meg.
- Felébredt! – kiáltotta örömében, utána mindenki bezsúfolódott a kis kórterembe. Egyszerre akartak beszélni. Brennan végig nézett barátain, mindenki ott volt. Egészen meghatódott, nem mondott semmit sem, csak hallgatta őket. A sok beszéd egyetlen egy duruzsolásba csapott át, mintha egy méhkas keringene a teremben. Az FBI ügynök felismerte a káoszt. Az ő feje is elkezdett zsongani, elképzelte, hogy akkor Brennan mit érezhet, így saját kezébe vette az irányítást.
- Állj! Állj! Kancsik vagytok, vagy nem? Állítsatok fel egy nem tudom én milyen sorrendet!
Csak legyen vége a káosznak.
Mindannyian elcsendesedtek. Pár perccel később felállítottak egy rendszert, hogy mindenki nyugodtan tudjon egy-két szót váltani a beteggel.
Booth segített társának felülni, utána kitessékelte a többieket, majd maga is elhagyta a kórtermet, Brennan hálás tekintettel meredt utána. Seeley pedig csak bólintva mosolygott. Angela lett az első, elmondta részletesen, hogy pontosan mi is történt. Minden részletre ügyelt.
- Elhiheted nekem, hogy Booth mindent megtett érted.
Bones nyugodtan hallgatta, aztán Hodgins jött be. Újból meghallgatta a történteket, Jack kitért Booth igen agresszív viselkedésére is. Brennan hüledezve hallgatta.
- Sosem láttam még Booth ennyire mérgesnek és egyben megtörtnek. Nagyon aggódott érted. – mondta Jack és elköszönt a nőtől.
Angelaval együtt indultak haza, integettek még a betegnek, aztán nevetve távoztak. Cam csak jobbulást kívánt és közölte, hogy annyi szabadnapot kap amennyit csak szeretne.
Bones megköszönte a törődést, de nincs szüksége szabadságra, amint kiengedik újra munkába áll. Cam nem ellenkezett vele.
- Örülök, hogy újra velünk vagy. – végig simított Brennan vállán, jelezve örömét.
Sweets igazi monológgal állt elő, arról magyarázott, hogy a történtek nagy hatással lesznek Booth és Brennan közti kapcsolatra. A nő elvesztette a fonalat, sosem kedvelte a pszichológiát, de kedvességből és toleranciából meghallgatta a fiatal embert.
- Daisy üdvözlettét küldi, és hogy gyógyuljon meg hamar.
- Mondja meg neki, hogy köszönöm. Örülök, hogy benézett hozzám. – az utolsó mondatát
Sweetsnek szánta. Az asszisztensek inkább kívül maradtak de beköszöntek a doktor nőnek és egyenként jobbulást kívántak.
A nap végére újra Booth jött be hozzá, aki hűségesen helyet foglalt mellette. Brennan nagyon elfáradt, jól esett neki, hogy mindenki aggódott érte, de amikor Jack megemlítette Booth viselkedését, szíve hevesebben vert. Boldognak érezte magát, amiért Booth ennyire aggódott érte. Egy orvos lépett be hozzájuk. Közölte, hogy a betegnek még sok pihenésre van szüksége, aztán tovább ment, hogy folytassa a dolgát.
A kellemes csendet Seeley törte meg:
- Felhívtam Russt és Maxet, hogy már jobban érzed magad. Ők is nagyon aggódtak érted, tegnap itt voltak mind a ketten és egész délután el sem mozdultak mellőled.
- Köszönöm.
- Te is megtennéd ezt értem. – legyintett az ügynök.
Brennan megrázta a fejét, hogy az ügynök félre értette.
- Köszönöm, hogy megmentettél és hogy a tásamnak mondhatlak. – mondta ősszintén Temperance.
- Én is örülök, hogy veled dolgozhatok. Igazán megszínesítetted az éveimet. – nevetett Booth.
Brennan is elmosolyodott.
- Jól van, megyek. Magadra hagylak egy kicsit. Hallottad a dokit, sok pihenésre van szükséged. – Booth készülődni kezdett.
- Ne menj még el! – kérte nagy szemekkel Bones.
A férfi szíve kihagyott egy ütemet és eszeveszett dobogásba kezdett. Hátra fordult, hogy megbizonyosodjon, hogy ezt valóban társnője mondta-e. Igen, ő mondta, hiszen ő nézett rá olyan nagy kérő tekintettel.
- Holnap reggel az első dolgom az lesz, hogy meglátogassalak.
- Megígéred? – kérdezte kétkedve Bones.
- Megígérem. – bólintott a férfi és búcsúzóul ennyit mondott még: - Eljött az idő, Tempe. – még megmutatta csibészes félmosolyát, ami most kivételesen hatott a nőre. Majd elhagyta a kórtermet.
A nő sokáig nézte még azt a pontot, ahol a férfi eltűnt. Nagyon jól tudta, hogy mire gondolt Seeley, amikor azt mondta, hogy itt az idő. Szíve úgy kalapált mint egy kismadáré. Gyorsan és boldogan… Booth haza felé sétált, leírhatatlanul boldognak érezte magát. Szerelme felébredt és elérkezett az idő, hogy együtt megpróbálják. Mindig is erre várt, hogy ne csak társak legyenek, hanem egy pár. Egy őrülten szerelmes pár.
Ez az esett rámutatott arra a tényre, hogyha elveszítené Brennant, akkor egy része neki is meghalna. Rájött, hogy a nő nélkül semmit sem érne az élete. Amikor azt hitte, hogy Brennan elvesztette az életét, akkor ő is elvesztett valamit magából. Nem érzett magában mást, csak egy hatalmas űrt, amit senki sem tudott volna kitölteni.
Ám amikor Brennan kinyitotta szemét és ránézett, a lelke újból csordultig megtelt élettel, vágyakozással és szerelemmel. Annyira világosan rámutatott ez a vadászjátszma, hogy szinte fájt neki. Fájt, hogy eddig hallogatta a dolgot. Fájt, hogy át kellett élnie ezt a poklot, azért, hogy rájöjjön arra, amit eddig is tudott. Arra, hogy ő mindig is szerette a társát, mindig is szerette a csont hölgyet.
De most, hogy végre elrendeződött minden a lelkében, kész volt arra, hogy Brennannel együtt vegye az akadályokat. Ez a gondolat boldogsággal töltötte el a lelkét…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
énis csak azt tudom mondani, amit a többiek: remélem még fogsz írni sztorikat, mert ez nagyon tetszett.
Köszönöm szépen! :) Örülök, hogy tetszik nektek! Amint elkap az ihket, megosztom veletek, de egyenlőre várat magára! :)