|
o.n.: A boldogság ára/2.
Miután Booth letette a telefont, egy ideig nem tudott megmozdulni. Visszhangzott a fejében a két név, amiket az imént hallott Bonestól. Azután lassan felállt, és a szekrényhez ment, amiben a lezárt ügyeik aktáit tartotta. Felülről a második fiókot húzta ki. B-D. Nem kellett sokáig keresgélnie, szinte azonnal kezébe akadt az akta. Kinyitotta, és az első, amit meglátott benne, egy fénykép volt. Egy két éves kisfiú fotója, aki az anyja ölében ült és kacagott. A képen szőke haja volt, de Booth már barnára festett hajjal ismerte meg. Jól emlékezett rá, és az anyjára is. Az asszonyra, akinek először a reményt adta vissza, majd a kisfiát is. De kapott is tőle valamit: a régi életét. Miattuk jött haza egy évvel ezelőtt Afganisztánból, miattuk állt össze újra a csapat. Nem csak Bones ismerte az áldozatokat. Az akta fejlécén a Logan Bartlett név szerepelt.
Az anya, Carrie Bartlett végül nem tett feljelentést a volt férje ellen, aki elvitte és rejtegette a kisfiút. Booth nem értett vele egyet, de nem dönthetett helyette. Kikereste Trevor Bartlett számát az aktából, és behívta az irodájába. A férfi épp a városban tartózkodott, de csak délutánra tudta szabaddá tenni magát. Booth azt mondta neki, hogy csak néhány kérdést szeretne feltenni. Egyfelől érdekelte, mit tud a férfi, másrészt nem lett volna képes telefonon közölni vele a fia és a volt felesége halálhírét.
Nekiállt a papírmunkának. Hosszú ideig dolgozott a különböző űrlapok kitöltésével, és közben újra és újra lejátszódott előtte a játszótéri jelenet. Ő a menekülő férfi után rohant, és elkapta, mint egy bolha. Közben Bones a kisfiút adta vissza az édesanyjának. Booth nem tudhatta, hogy eközben a Jeffersonian törvényszéki laborjában társa szintén a papírmunkával foglalatoskodik, és ugyanarra gondol, amire ő is. Tempe végzett előbb, kinyomtatta a kész jelentést, kocsiba ült, és az FBI-hoz hajtott.
- Elhoztam a papírokat – nyitott be Booth irodájába. A férfit az íróasztal előtt ülve találta, de ahogy felnézett és találkozott a tekintetük, felállt, megkerülte az asztalt és megölelte őt.
- Jól van, Bones. Nincs semmi baj – nyugtatta halk szavakkal. Percekig álltak így, összeölelkezve.
- Igazad volt Booth, tényleg ki kellett volna maradnom ebből az ügyből. Megviselt ez az eset, bár nem igazán értem, miért.
Booth kérdőn nézett a szemébe, ezért Bones folytatta:
- Az azonosítás még Angela nélkül is könnyen ment, hiszen a fogászati kartonokból az anya és a gyerek nevét is rögtön megtudtuk. A nyomozást lezárhatod, mert tudjuk, hogy nem gyilkosság történt. Ittas vezetés, egyszerű baleset. Mégis, annyira kiborítottak a történtek.
- Bones, ez normális. Sőt, igazából jó dolog.
- Már hogyan lenne jó az, hogy nem tudok távolságot tartani az áldozatoktól? Az érzelmi kötődés csak gátol a munkavégzésben, nem tudok profi maradni!
- Én örülök neki, hogy érzel valamit az áldozatok iránt. Ez természetes, hiszen most már te is anya vagy, és az anyák általában féltik a gyereküket a szenvedéstől, és szomorúak, ha vétlen kisgyerekekkel rossz dolgok történnek – miközben beszélt, egyik kezét szerelme hasára tette, és a közös gyermekükre gondolt, aki ott benn növekszik. – Vigyázunk majd rá, és nem hagyjuk, hogy baja essen.
Ebben a pillanatban kopogtak. Trevor Bartlett lépett be a helyiségbe.
- Jó napot – köszönt Trevor. A két férfi tekintetét egy pillanatra összekapcsolta a megértés láthatatlan sugara. – Gratulálok.
- Köszönjük, Mr. Bartlett – válaszolt Booth, és elengedte Bonest, hogy kezet rázhasson a férfival.
- Jobb lesz, ha én most megyek – szólt gyorsan Tempe. – Viszontlátásra, Mr. Bartlett. Booth, meglátogatom Angie-éket. Este találkozunk.
- Rendben. Foglaljon helyet, Mr. Bartlett.
- A volt feleségemről van szó, ugye? Belekeveredett valamibe? – kérdezte Bartlett, miközben Booth visszatért az íróasztala mögé.
- Miből gondolja, hogy bajba került?
- Csak miatta hívhatott ide.
- Mr. Bartlett, mikor beszélt utoljára vele?
- Több, mint egy hete. Azóta nem tudom elérni, és aggódom Logan miatt. Tudja Booth ügynök, Carrie úgy fél éve összejött valakivel. A pasas rendes tagnak tűnt, Logan is szerette. Vidám, mosolygós lett. De kb. két hónapja szétmentek, és az a gyanúm, hogy Carrie újra inni kezdett. Tagadja, de én ismerem őt.
- Az elmúlt egy hétben nem ment el hozzájuk személyesen?
- Csak telefonon hívhatom. Havonta egyszer hozom el Logant, azon kívül nem mehetek a közelükbe. Így egyeztünk meg. Mi történt a fiammal? Ugye jól van?
- Mr. Bartlett, sajnálom, de rossz hírt kell közölnöm. A fia és a volt felesége autóbalesetet szenvedtek. Egyikük sem élte túl.
Miközben Booth a fia halálhírétől lesújtott Bartlettel beszélgetett, Tempe Angeláékhoz hajtott. Hodgins is otthon volt már, hiszen sietett haza a feleségéhez és a kisfiához. Egyikük sem akart az aznapi ügyükről beszélni, így inkább Michaelről folyt a társalgás. Hodgins határtalanul büszke volt rá, hogy a fia napról napra növekszik, fejlődik. „Ha nem vigyázok, hamarosan egy mikroszkópot találok majd a kiságyában” – nevetett Angela, és még akkor is ezen tréfálkoztak, amikor Tempe elköszönt tőlük, és hazaindult.
A következő napok a laborban ugyanúgy teltek. Nem kaptak új gyilkossági ügyet. Tempe gyanította, hogy Booth keze van a dologban. Egyfelől bosszantotta a férfi szerinte túlzásba vitt aggodalma, másfelől jól esett neki, hogy próbálja megóvni, bár úgy vélte, szükségtelenül. Már tudta, mire számítson, ha esetleg újabb gyermekáldozatot kell azonosítania, és biztos volt benne, hogy megbirkózik vele. Mindazonáltal munka akadt elég, az Intézetben megszámlálhatatlanul sok régi, azonosításra váró csontváz hevert. Reggeltől estig ezekkel dolgoztak, a csontjaik összetételéből meghatározták, hol élhettek, továbbá foglalkozási csontmarkereket kerestek. A kapott eredményeket összevetették az eltűnt személyek adatbázisával.
Egyhangú és szomorú munka volt ez. A nő számára csak az jelentett örömet és megnyugvást, hogy egy-egy fárasztó munkanap után Booth ölelő karjaiban aludhatott el. Olyankor megszűnt körülöttük a világ, ha Booth csókolta, nem jutott eszébe halál, gyász, fájdalom, csak ők léteztek, a szerelmük, és a közös titkuk, a kisbaba. A titok, amit nemsokára el kell mondaniuk a barátaiknak. Tempe már azon is csodálkozott, hogy Cam eddig nem vette észre, hogy terhes, pedig tudta róla, hogy kiváló megfigyelőképességgel rendelkezik.
A napokból lassan hetek lettek. Tempe következetesen kerülni kezdett mindenkit a laborban. Legfőképpen Sweetset. Ám egyik délben váratlanul Cam nyitott be az irodájába.
- Dr. Brennan. Hoztam neked egy kávét – és letette a papírpoharat az íróasztalára.
- Köszönöm.
Cam nem a mellébeszélés embere, most is kertelés nélkül belevágott, hogy elmondja, miért jött.
- Ez így nem mehet tovább. Hetek óta bezárkózol, egyfolytában dolgozol. Nem beszélsz senkivel.
- Nem igaz! – próbált tiltakozni. – Hiszen most is beszélgetünk.
- Tudod, hogy értem – mosolyodott el Cam. – Gyerünk, kapd össze magad, csapunk egy csajos délutánt.
- Nem tudom, ez mit jelent.
- Michelle ma nem dolgozik, Angela is mindjárt itt lesz, elmegyünk valahová, csak mi lányok. Illetve Angela hozza Michaelt is, de azt gondolom, ennyi férfitársaság még belefér – próbált viccelni, de Brennan el sem mosolyodott.
- Szeretném befejezni az azonosítást, amin dolgozom.
- Péntek van Brennan, hétvége. Minden munkád ráér hétfőig. Csak pár óráról van szó. Ha akarod, tekintsd munkahelyi csapatépítő tréningnek, vagy egyszerűen főnöki utasításnak. – Cam kifelé indult az irodából. Az ajtóban még egyszer visszanézett. – Fél óra múlva.
Tempe lehangoltan nézett utána. A kávét, amit kapott, érintetlenül hagyta kihűlni. Egy órája ivott egy koffeinmenteset.
Hamarosan azonban belátta, hogy jó ötlet volt közösen kimozdulni. A közeli parkban sétáltak, beszélgettek, nevettek, és barátai jókedve rá is átragadt. Nézte Michelle-t, akit elbűvölt a kis Michael, aki csak az ő kezében akart lenni. Cam örömmel figyelte nevelt lányát, ahogyan a kisfiúval játszott. Tempe határozottan sajnálta, amikor haza kellett indulniuk. Végre újra a régi önmaga volt, és felvetette, hogy máskor is jöjjenek ki ide együtt. „De csakis munkaidőn kívül” – jelentette ki megjátszott komolysággal Cam. Mindannyian nevettek, miközben beszálltak a kocsiba.
Tempe Cam mögött ült, és segített Angelának betenni Michaelt a köztük levő gyerekülésbe. De amikor a kocsi elindult, a kicsi elejtette a cumiját, és egyikük sem kapott elég gyorsan utána. Michael szája azonnal sírásra görbült, így miközben Cam kikanyarodott a parkolóból, Michelle, Angela és ő lehajoltak megkeresni az elgurult cumit. Tempe hallotta Cam sikoltását, érezte, hogy a nő lefékezi az autót, de nem volt ideje felnézni, a következő pillanatban elsötétült előtte a világ.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
de minden elismerésem, igazán izgi lett
Szia Hibantka, köszi szépen :) Ennek a ficnek már fent van minden része az oldalon, de ha minden igaz, hamarosan jön egy következő történet.
Te nem tervezed, hogy írsz valamit mostanában? ;)