|
Angela: Egyedül/1.
Csönd volt. Bénító csönd. Egy autó se ment el, se repülő, se semmi. Sötét és csönd. Az éjszaka legsötétebb percei, melyek megelőzték a közelgő vihart.
- Vibrálás- a villám, amely lesújtott szinte kettétépte a fekete égboltot, hogy visszhangzó menydörgéssel a földre vesse magát.
Bones erre a hangra riadt. Rémülten ült föl az ágyban szinte úszott a verítékben. A villám egy lázálom darabjait tépte szét. Kétségbe esetten kapott maga mellé. Az ismerős érintés után akar nyúlni, de ő nem volt ott.
Üres.
Megint, még mindig.
Öt napja már.
Öt napja, hogy semmi hír. Öt napja nem látta nem halotta nem tudja… – gondolat menetét egy újabb hatalmas villám szakította félbe.
Annyira szerette volna felhívni, hallani a hangját, de nem lehetett. Most nem. Még nem. A kétségbe esés fojtogatni kezdte. Egy csillogó könnycsepp gördült lassan lefelé. Aztán még egy. Percekig sírt csöndesen, mint egy kisgyerek. Várta, hogy a szorítás enyhüljön a fájdalom, ami a lelkét tépte csituljon végre. De hiába várta az enyhülést helyette elárasztották az emlékképek. Megrázta a fejét eloszlatva a képeket. De ahogy azok eltűntek helyüket ismét a kétségbeesés váltotta fel.
Mi lesz most?- a hangja érdes volt és rekedt, ahogy felhangzott a sötét szobában.
Nem jött válasz. A hang, aki mindig megnyugtatta a kéz, amely ringatta most nem volt sehol.
Marcangolni kezdte a bűntudat.
Booth biztos nem aludna ilyenkor. Egy percet se aludna, míg biztonságban nem tudja. De ő…
Nem lehet. Nem teheti ezt magával. Nem engedheti meg, hogy a félelem ismét maga alá gyűrje.
Nem! – Kiáltotta bele a sötétbe miközben öklével az ágyra csapott.
Nem, ez így nem igaz.
Agya logikus része kezdte lassan át venni az irányítást.
Booth is tudja, tudnia kell, hogy keresi, hogy mindent megtesz, hogy nem adja fel, hogy még így is tenni akar segíteni, ahogy, tud. De muszáj pihennie. Nem maga miatt, hanem érte. Érte, aki mindent megváltozatott.
Kezével átölelte alig gömbölyödő pocakját.
- Érted-
Ahogy ez a szó hangzott még mindig megrémítette. Bár 5 hónapja annak a vággyal, gyásszal és rettegéssel teli éjszakának mikor megfogant, de még mindig alig tudta elhinni. Minden perc úgy múlt el mintha az idő szárnyakon suhant volna.
A legtöbb dologra alig emlékszik. A napok csak pillanatoknak tűntek. Az emlékek, álomnak.
Ahogy szíve és gondolatai lassulni kezdtek a kétségbe esést és a bűntudatot felváltotta egy ismeretlen érzés és újra elárasztották az emlékképek, de most nem küzdött ellenük csak hagyta hadd jöjjenek s ő csöndesen merült el közöttük. A felvillanó képek annyi mindenről meséltek és annyi érzést eszébe jutattak.
Arról milyen sokáig álltak ott némán Boothal egymást ölelve miközben a járókelők kerülgették őket.
A többiek arcáról mikor elmondták a nagy hírt. Angela és a tátva maradt szája legalább két percig levegőt se vett, Hodgins és az elméletei, hogy biztos lánya lesz és akkor Angelával már tervezhetik is az esküvőt, mert a csajok ilyenek. Cam ahogy Booth öleli és azon, hogy akkor milyen rosszul is esett ez neki. Na és Sweets? Azt hitte sírva fakad, mint amikor az első csókjukról meséltek. Egy halvány mosoly jelent meg a száj kis szegletében, ahogy szeretteire gondolt.
Minden olyan szépen alakult. Most először azóta, hogy az anyja elhagyta, érezte azt, hogy boldog, hogy megtalálta a helyét, hogy családra lelt.
Hirtelen egy újabb eget zengető villám csapott be megvilágítva a kopár szobát.
Brenen összerezzent. Az előbbi érzései szertefoszlottak ismét. Sosem volt félős típus a kígyókat leszámítva. De most az lett. Távol van mindentől és mindenkitől, akit szeret, és amit ismer. Távol onnan ahol biztonságban érzi magát. Most egyedül van. Vagyis szinte egyedül, ha nem számítjuk Pault, aki a másik szobában alszik.
De ő…… bár az a dolga, hogy megvédje mégis erősen kételkedett benne, hogy úgy tudná védelmezni, ahogy azt Booth tenné.
Booth!- Keze ismét ökölbe szorult. Miért hagyta itt? Miért kockáztat mindent?
Persze a válaszokat magától is tudta.
Ő ilyen. Ez a dolga és tudja jól, ha kell, ölne is érte vagy meghalna, hogy megvédje…
De akkor is. Nem kellett volna ezt tennie…
Együtt kéne, hogy szembe nézzenek vele. Együtt kéne, hogy elkapják. És erre?
Ő itt van egyedül Boothról pedig azt se tudja él-e vagy meghalt…
Elég volt!
Ez nem ő!
Nem az a bátor nő, aki volt, aki mindig tudta mit kell tenni, aki távolságot tudott tartani, akit semmi nem rendíthetett meg.
Mióta Vincent meghalt valahogy megváltoztak a dolgok. A racionalitás kemény fala hála Boothnak és Angelának mára szinte megsemmisült.
Mennyire szerette volna, ha legalább Angela itt lenne.
Valamit tennem kell. Ez így nem mehet tovább.
Ki kell találnia, hogy léphet kapcsolatba Angelával és többiekkel anélkül, hogy leleplezné őket vagy magát Broadsky előtt. De főleg, hogyan találhatna rá Boothra. Mert ő mindennél fontosabb és mindenkinél jobban kell neki. Hogyan segítsen, ha nem tudja, hol van? Hogyan is mehetett ebbe bele. Nélküle és a csapat nélkül védtelen az ellen az ember ellen.
De mi van, ha ezzel veszélybe sodorja a férfit vagy a többieket?
Sose bocsátaná meg magának, ha miattuk még valaki megsérülne. Nem azt nem. Elég volt abból, hogy lassan mindenki elveszít. Bár Broadsky elvétette, a golyó, ami vállon találta Camet, akár meg is ölhette volna. Akárhogy is, ahhoz elég volt, hogy Booth bevonja a tanú védelmiseket az ügybe és szétszórja a csapatot.
Bár hamarabb tették volna.
De ki gondolta, hogy a fenyegetés ilyen hamar utoléri őket. Hogy az, az őrült elme ilyen gyorsan rájuk talál újra.
Szegény Booth. Micsoda arcot vágott mikor megkapta azt az smst.
Broadsky tudta, mivel okozhatja a legnagyobb kárt, ezt jól megtanulta a mesterlövészeknél. „Támadd az agyat, törd meg a szívet.”
„Még nem végeztünk kispapa” – csak ennyi, négy szó és Booth elfehéredett.
Azt hiszem ez a négy szó volt az, ami akkor mindennél jobban megrémítette.
Ami rávette, hogy elküldje őt. Hogy mindent átértékeljen.
Újabb villám. Mint egy lövés úgy dördült el. Bones szíve újra kalapálni kezdett a vére dübörgött a fülében. A lázálom olyan erővel tört fel benne, hogy felnyögött a kétségbeeséstől. Az álma arról a napról szólt öt napja, amikor mindez kezdődött.
Ahogy Boothal a kávé mellet ültek a konyhában. Ahogy a férfi mosolygott rá. Ahogy megcsókolta. Aztán az, az üzenet.
Ahogy elfehéredett. Ahogy öklével a pultra csapott. Ahogy a telefon csörgött és a hívás arról, hogy Broadsky megszökött alig egy órája.
A dolgok felgyorsultak és halotta ahogy Booth hangja megremeg, amikor a Jeffersont hívja. Aztán az ő mobilja is megszólalt és mikor a zokogó Angelát letette már ő is sírt a dühtől és a tehetetlenségtől.
A kórházi illat amikor Camhez mentek. A feszültség mindenki arcán, amíg vártak. Angela aki még mindig sírva ölelte át. Aztán a felismerés, hogy lehetett volna ő is. Látta milyen arcot vág Booth amikor Hodgins neki szegezte a kérdést. Hogyan tovább? Az arcán minden érzés megjelent elsősorban a rettegés a családja miatt.
Az idő mintha állt volna. Nem mozdult se előre se hátra. Várakozott. Majd valóban leállt. Bones megpróbált elkapni egy orvost, hogy megmagyarázza segíteni, akar, de nem engedték be Camhez. Végül 3 órát töltöttek ott a bizonytalanság ködfüggönyén áttekintve mire végre valaki megjelent. Elmondta, hogy Cam a körülményekhez képest jól van, bár most egy ideig biztosan a kórház vendége marad. Bones azonnal a részletekről akart tudni. Észre sem vette, ahogy Booth arca elkomorul, mikor az ügynökök megjelennek. Mire visszatért az orvostól Booth már mindenkivel ismertette az eljárás menetét. Mindenki csak annyit vihetett magával, ami akkor nála volt. Camről megjelenik a halálhír az újságokban így talán elrejthetik Broadsky elől.
Booth összeszedte a mobilokat a kártyákat, a kulcsokat, mindent. Azt mondta senki ne törődjön, semmivel az FBI mindent elintéz és minden költséget állni fog.
Sweets próbálta megnyugtatni őket, hogy ez a szokásos eljárás, és hogy nyugodjanak meg ez csak átmeneti állapot, míg az FBI elkapja Broadskyt de az arcán látszott a rettegés és Angela kifakadt.
Zokogva kiabált Sweetsel, hogy mi lesz, ha ez soha nem történik meg, és a végére majd mindenkit megöl egyesével ez az örült, ha szétválnak.
Bones ekkor lépett be.
Az arcok, amik felé fordultak többet árultak el, mint a szavak, amiket utána halott.
Próbálta a maga hűvös nyugalmával tudomásul venni a hallottakat. Fegyelmezte magát, hogy agya és hideg tényszerű logikája legyen a tanácsadó ne az érzései. De amikor Booth kivette a Jefferson kulcsait és a kártyáját a kezéből nem bírta tovább a harag szinte elborította.
Bár megölted volna akkor… -
Booth megdermedve nézett rá. Arcán olyan kétségbeesett fájdalom jelent meg, hogy Bones elkapta a tekintetét és padlóra nézett.
Érezte, ahogy a férfi tekintete égeti, nem mert a szemébe nézni, most először mióta ismeri. Pont ő kérdezi ezt tőle? Ő? Aki mindenkinél jobban tudja, mennyire gyűlöl ölni? Ő, aki a rémálmából ébreszti mikor újra és újra ott van és célba veszi az a gyereket?
Mint egy ostorcsapás a háton úgy hasított belé a bűntudat. Szerette volna visszavonni, amit mondott. De késő. Férfi ott hagyta a többiekhez ment.
Azt gondolta magában később megbeszélik, ha majd kettesben lesznek. Akkor majd elmondja, hogy nem őt hibáztatja a történtekért és, hogy milyen büszke rá, amiért a helyes utat választotta az ölés helyett. Nem sejthette, hogy erre már nem lesz lehetősége.
Booth kijelölte az ügynököket, akik segítenek majd. Bár hivatalosan nem az ő dolga lett volna most senki se kérdőjelezte meg a döntéseit. Gyorsan kellett cselekedni, amíg együtt vannak, halálos veszélynek teszik ki magukat. Elsőnek Angela Hodgins és Michael mentek el. Angela még mindig szipogott, amikor elköszönt. Brenen csak annyit bírt mondani –Nem tart sokáig ígérem, hamarosan találkozunk. - Aztán gyorsan adott egy puszit Michaelnek mielőtt ő is elsírja magát és Angela végképp kiborult volna.
Ahogy a liftajtó bezárult mögöttük meghallotta Booth hangját, ahogy parancsot ad Parker, Rebecca, Jared és Hank védelmére.
Perceken belül elindult Sweets is. Mielőtt elment még adott egy utolsó tanácsot Boothnak de Bones nem hallotta mit mondott, mert egy ügynök nyújtotta felé a kezét és ettől annyira meglepődött, hogy szólni sem bírt. Mire felfogta, amit Paul mondott neki már csak arra volt ideje, hogy fogadja Sweets ölelését.
A férfi határozottan ölelte meg és annyit mondott még végére, hogy segítsen Boothnak neki most a legnehezebb, mert nem tudhatja helyes döntést hozott-e. Ne kérdőjelezze, meg amit mond, most ne. Sweets is beszállt a liftbe egy egyenruhással akárcsak egy perccel később maga Brenen is. Booth ott állt tőle alig pár centire mégis mintha fényévekre lett volna. A mindig nyugodt arcát most megfeszítették aggódó gondolatai. Ahogy leértek a mélygarázsba férfi átkarolta és erősen átölelte. Próbált megszólalni de Booth nem hagyta.
- Neked is menned kell- Mondta.
Brenen arca elsápadt.
- Miért? Nem! Én nem megyek, sehova együtt kell maradnunk, el kell mondanom neked hogy én nem téged...
Booth egy ujját a szájára tette elnémítva a rémült nőt.
- Tudom, de most nem. -
- Nem lehet. Nem tudom elkapni, ha érted, aggódom. Nem engedhetem, hogy bajod essen. Túl nagy a tét. - Kezével a nő hasát simogatta.
Brenen vitatkozni akart. Minden gondolata a logikája azt ordította, hogy ne hagyja el a férfit, hogy ne engedje el egyedül, de eszébe jutottak Sweets szavai.
A szavak többé nem jöttek ki a száján. Helyette a forró könnycseppek beszéltek, ahogy végig gurultak arcán. A fejét mélyen a férfi mellkasába fúrta. Booth lágyan átölelte és ringatni kezdte.
- Nem lesz semmi baj. Hamarosan találkozunk, ígérem. - mondta Booth miközben kezével a zsebébe nyúlt.
Egy medált vett elő.
- Tessék. Ezt tedd el. Tudom, te nem hiszel benne, de én majd hiszek kettőnk helyett is. Azt akarom, hogy viseld. -
Brenen könnyes szemeivel a férfira nézett. Mennyire szereti. Minden logika és tagadás ellenére is. Milyen határtalanul.
Újra meg akarta ölelni, de a férfi nem hagyta. Helyette mélyen megcsókolta. De ez nem a szokásos csók volt. Ez sokkal több. Brenen érezte a fájdalmat benne és a félelmet is. Hogy a saját érzései voltak-e vagy Boothé nem tudja talán nem is fontos.
Ahogy szétváltak Paul karon ragadta és vezetni kezdte az kocsi felé. Booth ott ált a liftajtóban még akkor is mikor az autó kifordult. Brenen a hideg üveghez nyomta a tenyérét. Azt már nem láthatta amikor Booth elmorzsolja a könnycseppeket a szemében.
Az út hosszú volt, nagyon hosszú és Brenen végig azon gondolkozott, hogyan tovább egészen addig, míg az álom el nem nyomta a gondolatait. Az autó tovább száguldott az ismeretlen felé egyre messzebb a világa minden részletétől.
Mire Paul felébresztette már fogalma sem volt merre vannak.
Az ügynök nem beszélt sokat. Megkérdezte jól van-e? Tehet-e valamit érte? Majd magára hagyta a szobában és kiment, hogy elfoglalja helyét a nappali szerű konyhában a helység egyetlen kanapéján.
Az óta a reggel óta öt nap telt el. Brenen figyelte a híradásokat hátha megtud valamit. Paul ruhákat vitt neki és ételt, de azt nem engedte, hogy elhagyja a szobát. Egésznap bezárva volt csak a gondolatai és ő. Ezt a monotóniát csak Paul hideg tárgyilagos hangja törte meg, néha amikor arról kérdezte, jól van-e?
Brenen az első két napban szinte óránkét kérdezte tud-e már valamit. Aztán lassan feladta. Rájött maga is, hogy Paul nincs és nem is lehet kapcsolatban Boothal.
Akkor minek vitte volna ilyen messzire?
A percek órákká dagadtak, az órák napokká.
Most ahogy ült az ágyon és mindezt végig gondolta érezte először milyen reménytelen is mindez. Azt hitte Booth egy-két nap alatt Broadsky nyomára talál és elkapja, de nem így lett. És ő nem tehetett egyebet, mint várt.
A vihar odakint felhagyott a tombolással. A felhők eloszlottak átadva helyüket a tiszta kék égnek és a reggeli nap első sugarainak.
Brenen az ablakhoz ment és az ég felé tekintett, kezével megérintette a medált, még sose jutott eszébe a gondolat, hogy imádkozzon ehhez ő túl racionális, de e percben mit nem adott volna, ha olyan hite lehetne, mint a többieknek.
Boothra gondolt és a többiekre, arra mikor láthatja a férfit legközelebb.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hát ez valami hihetetlen jó.
Egyik kedvenc lett.Alig várom a folytatást.
De jó! Most komolyan meghatódtam emberek! Köszönöm a komikat és tényleg! Nem hittem, hogy tetszeni fog bárkinek is a dolog. Na ilyen is ritkán van. Nem találok szavakat..
Köszönöm mégegyszer! És már kész a folytatás is 
!!!!!!!
(és látom fejet hajtasz előtte--KV-val)
Hát ez csodálatos volt!! De most komolyan!!! Fantasztikus! Látom már meg is van a folytatása. Azt is el kell olvasnom, mert addig nem fogok tudniu elaludni! :) :)
Csak így tovább!!!