|
o.n.: A boldogság ára/6. (befejező rész)
A telefon hangja bántóan vetett véget az éjszakának, Booth kelletlenül mozdult meg, hogy felvegye. Ha tehette volna, a végtelenségig ott marad az elmúlt órák lebegésszerű kábulatában, ám aki kereste, kitartó volt, így vissza kellett térnie a mindennapok rideg valóságába, ahol várt rá egy lezáratlan nyomozás. Látta, hogy Bones is felébredt a csörgésre, az egyetlen vigasza az volt, hogy miután befejezte a beszélgetést, jó hírt mondhatott neki:
- A kórházból hívtak. Cam magához tért.
- Végre valahára… – sóhajtott nagyot Bones.
- Még nagyon gyenge, nem fogadhat látogatókat, de bemehetek kikérdezni. Hátha most már továbbjutunk a holtpontról. Te pihenj tovább nyugodtan – apró csókot adott szerelmének. – Nem gond, ha most egyedül beszélek vele, ugye?
- Menj csak, megleszek. Várlak vissza.
Booth felöltözött és a kórházba sietett, Tempe pedig újra befészkelte magát a puha takarók melegébe. Ahogy a szemei lecsukódtak, emlékképek jelentek meg előtte, sebesen váltakozva, egymásba mosódva. Néha alig tudta kivenni, mit lát, már jött is a következő jelenet a múltjából. A szüleivel ebédel vasárnap délben. Egyedül ül az osztályteremben és Russ hangját hallja az ablak alól: „Marco?” 15 évesen lerohan a lépcsőn és a karácsonyfát látva azt hiszi, hazajöttek a szülei. A nevelőanyja bezárja a kocsi csomagtartójába. Goodman felveszi a Jeffersonianbe. Zack sikeres vizsgáját ünneplik a Royal Dinerben. Angelával vitatkoznak egy malac miatt. Booth megcsókolja Vincent halálának éjszakáján. Egyszerre kitisztult a kép, nap tűzött a szemébe, friss levegő áradt a tüdejébe. A parkban találta magát Cammel és a többiekkel. Beszálltak a kocsiba, Michael sírni kezdett, ő pedig lehajolt a cumiért.
Cam rálépett a fékre, az autó rándult egyet, és összerándult Tempe is, amikor rájött, hogy amit most lát, az nem álom, hanem a szörnyű valóság, Cam sikítása az ő sikítása, a rettegése az ő rettegése, mert annak, aki rájuk támadt, nem Cam volt a célpontja, hanem ő, és csak a hirtelen fékezésnek köszönheti, hogy még életben van. A támadó nem számított rá, hogy észreveszik, és így nem azt találja el, akivel végezni akar. Tempe agya végre helyére tette a kirakós utolsó darabját.
Miután abbahagyta a sikítást, a csend szinte visszhangzott a szobában. A rémülettől alig kapott levegőt, torka kiszáradt, tenyere síkos volt az izzadtságtól. Eszébe jutott az őt figyelő szempár, és már tudta, nem csak képzelődött, a fenyegetés valós, most pedig egyedül van, teljesen egyedül. Zsibbadt ujjai alig engedelmeskedtek, amikor a mobiljáért nyúlt és Booth-t hívta. A vonal foglaltat jelzett, azonban mielőtt újra tárcsázhatott volna, hallotta, ahogy kattan a bejárati ajtó zárja.
Booth kirontott a kórteremből, és a lift felé szaladva Sweetset tárcsázta. Szinte biztos volt benne ki volt a támadó, de igazolnia kellett a gyanúját. Néhány csörgés után a pszichológus felvette a telefont.
- Sweets! Ugye már bent van az FBI-nál?
- Magának is jó reggelt, Booth ügynök.
- Azonnal menjen az irodámba Sweets, hallotta? Ez most komoly!
- Jól van, megyek – Sweets megérezte Booth hangjából, hogy ezúttal tényleg nincs idő az udvariaskodásra. – Itt vagyok – mondta kisvártatva –, miben segíthetek önnek?
- Keresse elő a szekrényből Logan Bartlett aktáját. Megvan?
- Egy pillanat – Booth hallotta, hogyan húzza ki Sweets a fiókot, hogyan veszi ki papírok közül azt, ami neki kell. – Megvan.
- Most nézze meg, milyen autót vett Trevor Bartlett a fia eltűnése után!
- Nissant. – Sweets elsápadt, kezéből kiesett a kávé. – Booth ügynök, gondolja, hogy…
- Emlékszik a pasasra, ugye? – vágott a szavába Booth. – Bekattanhat annyira, hogy meg akarja ölni Bonest és a babát?
- Igen, ha úgy véli, maga a felelős a fia haláláért. De hát honnan tudta volna meg, hogy Dr. Brennan terhes?
- Megtudta, Sweets, véletlenül, de most nem ez a lényeg! Keresse meg Caroline-t és adjanak ki körözést ellene!
- Máris megyek – ígérte Sweets, és kisietett Booth irodájából.
Booth eközben már a kocsiban ült, és hazafelé tartott. Dühösen csapott a műszerfalra. Azonnal kiszúrta volna Bartlettet a tulajdonosok listáján, de a kocsiját Doverben jegyezték be, ott vásárolta, ahol az új családja élt. Mikor Cam elmondta, hogy a rendszám doveri, Booth rögtön rájött. De talán túl későn, hiszen Bones egyedül van otthon. Rádión erősítést kért a saját címére. Csak reménykedhetett benne, hogy egy járőrkocsi épp a közelben tartózkodik. Teljes gázzal száguldott végig az utcákon. Fel kell hívnia Bonest… a telefon kicsöngött, de nem a nő vette fel.
- Booth ügynök. Régen beszéltünk. Szép a hálószobája.
- Azonnal tűnjön el a lakásomból! Ne merészelje bántani őket! – ordította Booth.
- Maga miatt halt meg a fiam – hallotta Trevor elkeseredett hangját. – Ha maga akkor nem adja vissza Carrie-nek, még ma is élne.
- Nem hallotta, amit mondtam? Takarodjon onnan! Nem én döntöttem róla, hol helyezik el a gyereket, nekem ebbe nem volt beleszólásom, nem érti?
- Nem, Booth ügynök. Azt akarom, hogy ugyanúgy szenvedjen, ahogyan én. Hogy érezze ugyanezt az elviselhetetlen fájdalmat. A fiam volt… a kisfiam… Meg fogom találni a kis barátnőjét, és ezúttal nem hibázok – Bartlett körülnézett a szobában, tekintete megakadt a gardróbszekrényen. – Már tudom is, hová bújt el – suttogta még utoljára a telefonba, azután megszakította a hívást, és a szekrény felé indult. Booth már csak pár saroknyira volt a lakástól, de egyáltalán nem volt biztos abban, hogy időben odaér.
Tempe látta a közeledő férfit a szekrényajtó rácsain keresztül, látta megvillanni a kezében a pisztoly csövét. Kivárta a megfelelő pillanatot, és nekilökte az ajtót. Erejét megsokszorozta a félelem, így sikerült a támadót kibillentenie az egyensúlyából, és Bartlett elesett. Tempe megkerülte és az ajtó felé rohant, végig a folyosón, le a lépcsőn. Futott, ahogy csak bírt, nem csak önmagáért, de mindhármukért, hiszen hallotta maga mögött a lábdobogást, és a ház elé érve kis híján nekiszaladt az odaérkező járőrkocsi oldalának.
Ahogy befordult a sarkon, Booth először Bartlettet látta meg, pisztolyát lövésre készen tartva állt a kapu előtt, a két rendőr a kocsi fedezékéből célzott vissza rá. Booth kiugrott az autóból, kihasználva, hogy Bartlett csak a rendőrökre tud figyelni, oldalról közelítette meg, olyan csendben és gyorsan, ahogyan csak tudta, majd egy ugrással rávetődött és a földre taszította. Kicsavarta a kezéből a pisztolyt, de addigra már ott is volt mellette a két rendőr, és megbilincselték a támadót. Bartlett kifejezéstelen arccal, megtört tekintettel nézett maga elé, és hagyta, hogy a kocsiba ültessék.
Booth felnézett és Bonest kereste a szemével. Ott volt, épnek és egészségesnek tűnt, a szemben levő épület kapuja mögött rejtőzve állt a hálóingben, amiben kimenekült a lakásból. Booth odament hozzá, levette a kabátját és reszkető szerelme köré csavarta. Megölelte, és nem is akarta többé elengedni.
- Vége van, Bones – csak ennyit tudott mondani. – Vége van.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszi Virág! Először én is arra gondoltam, hogy Broadsky lesz a történet gonoszembere, de aztán úgy döntöttem, inkább mégse. Még csak most vágták sittre, hadd szenvedjen bent egy kicsit :P
Akkortájt került elém a 6x01, és a sok utazás közben összeállt a sztori.
Annak mondjuk én is örülnék, ha Harték néha elővennének egy-egy régi ügyet, nem csak a sorozatgyilkosaikét.