|
Angela: Egyedül/6.
Bones még mindig az ablaknál ült. Több órája volt ugyanabban a testhelyzetben. Az ablakpárkány meglepően széles és kényelmes volt. Már régen nem hallotta a reggel zajait. Békésen szundikált ülve. Térdeit felhúzta, hátát a hideg faburkolatnak támasztotta és fejével az ablaknak dőlt. Az utóbbi napokban rosszul aludt, a hajnali rémálom, a sok idegesség, a terhesség, mind hozzájárultak ahhoz, hogy fáradt és nyúzott legyen. De ez a reggel valahogy más volt mind az eddigiek. Tudta, hogy csak képzeli, de olyan mintha Booth vele lenne valahogy. Érezte a bőre illatát az orrában, az ujjai érintését a karján, ettől pedig annyira megnyugodott, hogy mikor az álmok tengerének finom permete szemhéjára ült és magával csábította, nem tudott és nem is akart többé ellenállni neki. Elaludt.
Álmában a férfival volt, akkor, ott, újra azon a különös estén két hónapja, amikor nem a gyász vezette tetteit, hanem az ösztön.
Ha jobban belegondolt volna nem is csoda, hogy a napnak olyan vége lett amilyen, de persze egy álomban senki sem gondolkodik és főleg nem ésszerűen.
Az a nap elve más volt, nehezebb, pedig végére értek egy gyilkosság felderítésének és a tettes, már ha lehetett a szerencsétlen férjet annak nevezni, is megvolt.
Bones a kihallgatói szoba üvege mögött állt. Nem akart bemenni. Booth csodálta is a dolgot hiszen Bones nem túl gyakran akar pusztán néző lenni egy kihallgatás során, de ezúttal inkább nem firtatta. Az áldozat szintén terhes volt, méghozzá pont annyi hetes, mint Bones. Talán ez volt benne a nőnek a legnehezebb. Most fordult elő másodjára, hogy azonosult egy áldozattal és ez kiborította. Mindig is tisztába volt az élet mulandóságával, hiszen nap, mint nap látta az élet végét. Mégis ennek a nőnek a története megérintette valahogy.
Állt az üveg mögött és hallgatta a zokogó férjet, aki mesélt Boothnak. Előbb a balesetről, ahogy az asszony a kizuhant az autóból a kanyarban, majd arról, hogy a férfi mennyire kétségbeesett a történtektől, hiszen előző este hatalmas veszekedés közepette a felesége bejelentette, hogy elhagyja és a szomszédok az ordítozásra rendőrt hívtak. A férj, aki a könnyeivel küzdött, elesett és szánalomkeltő volt. Bones nem akarta megérteni a férfi tettét, azt, ahogy halott feleségét a karjában cipelve a kedvenc helyükre vitte a domboldalban és saját sáljába csavarva az arcát, eltemette a nőt. De amikor a férj a balesett részleteiről mesélt, a rendszeresen elcsukló hangján a szavaiból áradó mélységes fájdalom, szíven ütötte, még a sötétített üvegen át is érezte a férfi, lángoló bűntudatát és a fájdalmát, amiért elvesztette azt, aki számára a legfontosabb volt ezen a világon. Hirtelen minden világos lett. Szinte arcul csapta az igazság. Az a fajta igazság, aminek a létéről mindig is tudott, de sose mondta ki. Nézte Booth arcát, ahogy hallgatja a férfi szavait, a részvétet és megértést, ami kiült rá, ahogy zsebkendőt adott a férjnek és bátorította, hogy mondja tovább, mert könnyebb lesz, ha kibeszéli magából a történteket. Egyszerre csak megértette. Booth is ezt érezné, ha vele történne valami, mert szereti. Mindig is rettegett ettől, mert azt vallotta ezek a fajta érzelmi kötelékek tünékenyek. Most pedig benne van, ő központja Booth érzéseinek és bár korábban ezt már százszor meggondolta és mindig a visszakozás mellett döntött, most hogy szinte érezte a férfiból áradó szeretetett, valami egész különös érzés töltötte el. Szerelmes. Szereti az a férfit, aki tőle alig két méterre ült a szobában a széken, az üveg mögött és újabb zsebkendőt adott a még mindig zokogó férjnek. De még mennyire hogy szereti. De vajon mióta? Milyen régen hordozhatja a szívében ezt az érzést a rengeteg tagadás és kötődéstől való rettegés alá mélyen eltemetve? Nézte a férfit, a kezét, az arcát, a mozdulatait, azt, ahogy egyenesen ül, nem feszeng, nem érinti kínosan, hogy egy másik férfit sírni lát, nem akarja lerázni a felelősséget. Együtt érez vele és ezt ki is tudja mutatni. Mennyire szereti. És most hogyan tovább? Ha a szívére hallgatna, most berohanna a kihallgatóiba, hogy elmondja a felfedezést, amire csak imént döbbent rá, de hát ilyet nem lehet tenni. Hogyan mondja meg Boothnak mit érez? Annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy észre sem vette, amikor a kihallgatóiban a két férfi felállt és kiment. Ezek után szinte azonnal nyílt is a kisszoba ajtaja és Booth bejött. Bonest nézte, ahogy az üres kihallgatói szoba felé bámul és nagyon mélyen gondolkodik valamin, mert azt se vette észre, hogy bejött. Mögé lépett és megérintette a nő vállát. Bones egy pillanatra zavarba jött, ahogy felismerte, hogy fejében kavargó és szinte ordító gondolatai tárgya, mellette áll. Megfordult, mélyen és kicsit félszegen a férfi szemébe nézett. Booth nem tudta mire vélni a tekintetett és azt gondolta a nő mondani akar valamit az ügyről, ami majd azt fogja bizonyítani, hogy a férj direkt lökte ki az asszony a kocsiból, felkészült erre a lehetőségre és elengedte a nő vállát. Meglepődve vette azonban észre, hogy a mozdulatát Bones törte meg, ahogyan a keze után nyúlt. Mindkét kezével megfogta a férfi kezét. Majd közelebb lépett, hogy megölelje. Fejét a széles mellkasára tette és a karját simogatva egészen hozzábújt. Booth a lábával finoman becsukta maga mögött az ajtót kizárva a külvilágot ebből a pillanatból, ami nem tudta mitől, de más volt, mint a többi. A nő, akit szeret, akit titokban mindig is szeretett, vagy akart, valamiért gyengéden bánt vele és ő a világért sem akarta volna megriasztani, főleg nem, most amikor oly sok idő után végre megint a karjaiba zárhatja. Apró csókot nyomott a nő hajára, aki ettől még szorosabban ölelte meg. Sok pillanatig álltak így egymásba kapaszkodva, mire Bones végre megmozdult. Felemelte a fejét és Booth szemébe nézett. Eszébe jutott a délelőtti vitájuk Angelával, aki dühösen közölte vele, miközben a kávéjukat szürcsölték, hogy nem szép, amit a férfival művel, pláne azok után, hogy az ő gyerekével terhes és hogy most megint azt teszi Boothal, mint amikor csak a donor szerepet szánta neki 2 éve és szegény ember kis híján belerokkant lelkileg a kérésbe. Arcára egy másodpercre kiült a bűntudat, majd az elszántság és megcsókolta a meglepett férfit, aki előbb gyengéden fogadta szerelme csókját majd szenvedélyesen viszonozta azt. A tér és az idő varázsütésre szűnt meg körülöttük, ahogy a szívük egyre hevesebben vert és egyre jobban kapaszkodtak egymásba. A pillanatot, amelynek még a kötelességtudat vagy a hely sem szabhatott határt egy kopogás törte meg. Ahogy ajkaik szétváltak ijedten, hirtelen mind a ketten olyan képet vágtak, mint akit tetten értek és most valaki meg fogja dorgálni őket. Booth sietve ajtót nyitott.
Igen?
Booth ügynök. Telefonon keresik.
Megyek. – mondta kifele menet, majd az ajtóban megfordult és széles vigyorral a száján visszaszólt a nőnek.
Innen folytatjuk a „beszélgetést”, rögtön jövök! – utána rákacsintott és az ügynökkel az oldalán eltűnt a folyosó végén.
Bones a szájához kapta a kezét. Ezt most tényleg megtette? Megcsókolta a férfit? Pont itt az FBI-nál? Elmosolyodott. A gondolat hogy tilosban járnak csak még édesebbé tették ezt az élményt. Angelának igaza van. Booth szereti, ehhez most már kétség sem férhet, és ahogy az előbb maga is rájött ő is szerelmes bár nem tudja pontosan mióta is. Akkor mi a gond? Miért tartja még mindig a távolságot? Hiszen családjuk lesz hamarosan. És ekkor az a régi érzés az, ami mindig a szívében élt, ami elkísérte őt a kamaszkora óta, ismét beléhasított. A félelem, ami elválasztja őket. Mindig is az volt, a saját félelme. Félelme, hogy kötődjön valakihez megint, hogy át kelljen élnie újra, ha elhagyják, a fájdalom és a magány érzését. Mióta a szülei majd a bátya elhagyta, építette a falat. A falat, amely kin tartott mindent, ami fájdalmat okozhat és beengedett mindent, ami veszélytelen számára. A félelem fala. De ha továbbra is megtartja ezt a távolságot és kizárja Bootht is, akkor a saját gyermekével teszi meg azt, amit vele tettek a szülei. Azt pedig nem lehet. A gyermeke nem élheti át milyen, ha nincs apja. Sose ítélné arra a sorsra, ami neki jutott. Gondolat menete körbe ért. Ő, aki a hideg tényszerű dolgokban hisz most világosan látta a valóságot. Ha nem tesz valamit ellene, a gyermekének is olyan sors jut majd, amilyen neki, bár tudta jól, hogy Booth sose hagyná magára a kicsit, ha sokáig utasítja, el a férfi közeledését az előbb utóbb feladja a harcot, hogy közös családjuk legyen és tovább keresi majd a boldogságot valaki más oldalán. Azt nem! Nem engedheti meg. Szereti a férfit és fontos neki mindaz, amit érez. Tehát nincs más választása, mint lebontani a falat, amit szándékosan a saját védelmére emelt és megpróbálni olyan életet élni, aminek bizonytalan a kimenetele.
Booth visszaért, de ahelyett, hogy egy pajkos kedvű Bones várta volna egy gondterhelt arcú Brenent talált. A varázs elmúlt, gondolta.
Baj van?
Azt hiszem nincs. – mondta a nő csendesen.
Gyere! Vége a napnak. Hazaviszlek és rendelünk kínait a kedvenc éttermedből.
Bones arca felderült.
Rendben, menjünk. Farkas éhes vagyok!
Azzal belekarolt Boothba, akinek az arcára kiült az ez van, ennyi jutott, kifejezés, amitől kissé letör lett, és a lift felé indultak.
Nem sokkal később már vidáman falatozott a saját kanapéján ülve, miközben a férfi mellette ült és a saját alkoholmentes sörét itta. Booth ötlete volt a dolog, azt mondta nem csípi az izét, de nem akar lemondani a szokásos iszogatásról egy hosszúnap végén és mivel a nő csak ilyet ihat, hát szolidalítást vállal vele. A film dögunalmas volt. Bones többször is azon kapta magát, hogy a férfit nézi a film helyett. A szemét az ajkait. A doboz kifogott és a nő csüggedten tette le az asztalra. Booth ásított egyet jelezve, hogy számára ennek az estének vége.
Azt hiszem, lassan indulok Bones. Hosszú nap volt és elfáradtam.
A nő nem válaszolt. Azon gondolkozott milyen kifogást találjon ki, amivel a férfit maradásra bírhatná. Még nem volt kedve elválni. Az esti események felkavartak benne valamit, amire nem tudta, hogyan is reagáljon. Nem tehet úgy, mintha minden a régi lenne, mert nem az. Ez a kicsi, akit a szíve alatt hord megváltoztatott végérvényesen mindent kettejük között. De nem is ugorhat a férfi nyakába azzal, hogy végre felkészült arra, hogy kapcsolatuk legyen, és mostantól tegyenek, úgy mintha egy pár lennének. Sose volt még ennyire nehéz helyzetben. Az eddigi férfiak az életében bár jelentősek voltak, nem voltak olyan fontosak, mint ő. Nem tudta, hogyan viselkedjen, neki nem mentek az ilyen dolgok. Ö egy őszinte ember, aki mindig azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit igaznak hisz. De ezt most nem lehet, ha egyszer csak elkezd túlzottan a férfi után érdeklődni vagy nagyon kimutatja a ragaszkodását Booth biztosan hülyének nézi majd, pláne, hogy eddigi viselkedése az ellenkezőjéről árulkodott idáig.
De most akkor sem akarta elengedni.
Bones! Hahó? Bones? Mi a baj?
Semmi! - ugrott fel a nő egyszer csak a kanapéról felborítva az asztalon álló sört.
Hé! Nyugi! Mi történt? Eszedbe jutott valami az ügyről? – érdeklődött a férfi kíváncsian és felállította a felborult üveget.
Nem! Semmi baj! Csak elgondolkoztam.
Mi történik veled? Ma nagyon sokat gondolkozol és láthatóan reszketsz is? Rosszul vagy?
Nem, hidd el Booth semmi bajom, csak ma valahogy nem vagyok önmagam.
Hát ez elég ijesztően hangzott. Ha jól emlékszem az utolsó ilyen alkalommal mikor másnak hitted magad az esőben kis híján elgázoltak.
Emlékszem én is, akkor jöttem rá, hogy… - váratlanul elhalhatott.
Mindketten ugyanarra gondoltak.
Hozok valami szivacsot, minden csupa sör lett. Te csak maradj, tudom, hol tartod. – mondta Booth és kiviharzott a konyhába mielőtt a nő észreveszi az elégedett mosolyt, amit az emlék felidézése varázsolt az arcára.
Bones visszaül a kanapéra. Még mindig azon gondolkodott mivel bírhatná maradásra a férfit.
Nem találtam szivacsot, hoztam helyette pár szalvétát.
Mindegy Booth! Az is jó lesz. Segítek én is.
Mindketten az asztalt törölgették és a másikra gondoltak. A filmnek vége lett és ahogy Bones a távirányító után nyúlt a blúza hozzáért az asztalhoz. A finom pamut azonnal csinos folttá itta fel az asztalon lévő sört.
Ne már! – nézett a foltra – Ez a kedvenc blúzom.
Várj! Töröld le ezzel. – adott a kezébe a férfi pár szalvétát, ám ahogy hozzáért a nőhöz az finoman megremegett.
Booth először csak értetlenül nézett maga elé még Bones a blúzát dörgölte. Sok nővel volt már dolga életében és pontosan tudta mit jelent, ha egy nő megremeg az érintésétől, de most mégsem akart hinni az ösztöneinek. Hogy Bones? Nem az kizárt. Altatta el magában a gyanút. Tovább törölgette az asztalt. De a gondolat csak nem hagyta nyugodni. Felvette a távirányítót és kikapcsolta a tévét. A sötétség, ami a szobára ereszkedett kapóra jött neki.
Nem látok Booth semmit!
Én se. Felkapcsolom a lámpát. – mondta a férfi, de ahelyett hogy a lámpa felé indult volna egészen közellépett a nőhöz és mintha véletlen lett volna ismét megérintette. Bones újra megremegett az érintésre. Booth szája a sötétben széles mosolyra húzódott. Már tudta, hogy nem téved.
Jaj! Bocs, Bones! Rosszul tájékozódom a sötétben.
Valóban? – csodálkozott el a nő – Az hogy lehet? Te katona voltál és azok…
Hirtelen elhallgatott, ahogy leesett neki a tantusz. Ő levette a vibrálásából, hogy mit érez és most itt áll előtte a sötétben és arra vár, hogy lépjen. Itt a pillanat. Most megtörheti a távolságot. Csak nehogy elrontsa. A gondolattól újra megremegett. Félénken a férfi mellkasára tette a tenyerét. Booth csak erre várt, a vágy már szinte elborította. A gondolat, hogy ismét a nővel lehet olyan erős érzést ébresztett benne, hogy az már fájt. Lehajolt és lágyan megcsókolta a nőt, aki nem tiltakozott ez ellen. A gyengéd csókból szenvedélyes ölelés lett és az oroszlán kiszabadult ketrecéből. Csók egyre mélyebb egyre vadabb lett, Booth felkapta a nőt és a hálóirányába vitte anélkül, hogy ajkaik szétváltak volna. Bones a nyakkendővel vesződött, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve szinte kitépte a férfi nyakából. Az inggel is hasonló módon bánt el amikor Booth az ágyra tette a gombok hangos reccsenéssel jelezték, hogy megadják magukat a szenvedélynek, amely már majdnem felemésztette a két testet. A férfi mellkasának érintése, a forró csókok, amik égették a bőrét, a száját, a pillanat ahogy Booth az utolsó ruhadarabot is leveszi róla sosem látott extázisba emelték. A pimasz övcsat csöndesen koppant a padlón, ahogy a nadrág és bokszer kíséretében a földre ért. Már nem volt több tiltakozás nem volt több fal vagy gát, sőt már gondolat sem. Agya kikapcsolt és csak a saját lélegzetét és a szerelme sóhajait halotta, ahogy az végigcsókolta a teste minden pontját, majd fölé magasodott, hogy eggyé váljék vele. Bones lábát a férfi csípője köré fonta, a szenvedély, amely a pólusaiból áradt vad ritmusra késztette. A vére dübörgött az ereiben, a szíve az övével dobbant a teste Boothéval egy ritmusra mozdult. Kezével a hátába kapaszkodott. Minden porcikában őt érezte, ahogy a nyakába csókolt, ahogy a fülét harapdálta. A ritmus egyre gyorsult, a levegő szinte izzott körülöttük. A világ megszűnt. A sóhajok eggyé olvadtak. A pillanat mely közelített, a férfi forró csókjai között talált rá. A teste megfeszült. Felemelkedett, hogy egyesüljön az univerzummal, majd visszazuhant földi hüvelyébe, hogy minden sejtjét elárassza a tökéletes boldogság. Már Booth sem mozdult többé minden porcikájával tökéletesen a nőt ölelte, apró vízcseppek borították a testét és vadul zihált akárcsak Bones. Egy örökkévalóságig feküdtek így, míg a zihálásból lihegés, a lihegésből szuszogás, a szuszogásból könnyed mormolás lett és elaludtak mindketten. A nő ébredt elsőnek. Minden porcikája zsibbadt a férfitől, aki teljes testsúlyával ránehezedett. Még hogy édes teher? – gondolta, majd elkezdte finoman lefordítani a férfit magáról, de nem ment. Karjai zsibbadtak voltak ő pedig nehéz.
Booth! Booth ébredj fel! Nem hallod? Teljesen kivasaltál! Booooooth! – kiabálta a nő már végén miközben kezével a férfit lökdöste.
Mi? Mi a baj? Mi történt? – nézett fel álmos, még alig nyitott szemekkel.
Csak annyi, hogy a súlyod miatt a szervezetem nem tudta rendesen áramoltatni a vérem és elzsibbadtam.
Jaj! Ne haragudj Bones. Hány óra van?
Két perccel múlt háromnegyed öt. De nem mennél végre arrébb egy kicsit?
Már megyek is. – mormogta az orra alatt a férfi miközben az ágy másik felébe mászott.
Bones várt egy kicsit, míg végtagjaiba visszatér az élet, majd felkelt és zuhanyozni ment. Meglepődve vette észre azonban, hogy Booth nyugodtan aludt még mindig, amikor visszatért. Ez neki túl gyors. – hasított belé az érzés mikor leült az ágyra és a békésen szuszogó férfit nézte. Lassabban kell haladnia különben újra, elfogja a rettegés és képtelen lesz átlépni a saját korlátait és falait. Felöltözött csendesen, a kulcsát a párnán hagyta egy cetlivel, melyen a „Zárj be mindent, ha elindultál és a kulcsomat hozd be majd a laborba. Beszélnünk kell. Temperance.” felírat volt és dolgozni indult. Később a nap folyamán Booth meg is jelent széles mosollyal, a kulcsokkal, na és az elmaradhatatlan gőzölgő kávéval. Bones elmondta neki, hogy lassítaniuk kéne, amitől a férfi kiakadt bár nem mutatta a nőnek. Megbeszélték a dolgokat. Majd búcsúzóul azért miután körbe nézett csak megcsókolta Booth, aki a történtek hatására hanyatt homlok rohant Sweetshez tanácsért.
Az ajtó hangos reccsenéssel vágódott, ki ahogy a zár engedett az erőszaknak, amivel berúgták. Bones még mindig az ablakpárkányon ült. Ijedten kapta fel a fejét a zajra. Az álom darabjai pillanatok alatt foszlottak szerte. Néhány másodpercig azt sem tudta merre van. Az alak, aki a szobába lépett egyenesen felé indult és kihasználva a nő átmeneti reakcióképtelenségét megragadta. Bones érzékei felébredtek és védekezésre ösztönözték, de mindhiába. A férfi többszörös erőfölényben volt. Még egy alak lépett be a szobába. A nő felismerte Broadsky volt az. Gúnyosan mosolygott miközben utasításba adta, hogy tegyék a másik mellé. Brenent kivonszolták a lakásból és egy sötétkék kisfurgon felé vitték. Egész végig küzdött. Nem akarta könnyen adni magát. Végül mikor a furgon ajtó kinyílt meglátta a megkötözött és vérző barátját, aki ájultan feküdt a padlón centikre a békésen alvó fiától. Broadsky fegyvert nyomott a fejéhez, míg megkötözték őt is majd a furgonba lökte.
Ha nem maradsz nyugton te is így jársz! Kár lenne a csinos kis arcodért! Ha nem ellenkezel, nem foglak bántani. Nekem nem ti kelletek, hanem a gyereked apja. – mutatott Bones hasára, aki feketén bólintott egyet jelezve, hogy megértette, amit mondott, de keze a hát mögött ökölbe szorult. Agya sebesen sorolta Angela sérüléseit. Próbálta diagnosztizálni a lány állapotát remélve a legjobbakat. A furgon kikanyarodott az útra és teljes sebességgel Washington felé kezdett száguldani. Bones a medálra gondolt a nyakában és Boothra. Hogyan menthetné meg mindkettőt? Mi lesz, ha választani kell majd a szerelme és a legjobb barátnője között? Ettől a választól jobban félt, mint bármitől eddig. Tudta, hogy a férfi eljön érte és azt is, hogy gondolkodás nélkül meghal, ha ezzel megmentheti. Broadsky pedig nem fog tétovázni se hibázni még egyszer. Booth! – kiáltotta rémült lelke, ahogy a furgon tovaszáguldott dízelfüstöt eregetve a levegőbe.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ez egyszerűen szuper, Angela! Egyszerűen zseniális, amilyen érzékletességgel írod le a legapróbb részleteket is. Csak gratulálni tudok. KÖVETELEM a folytatást!