- Van valami újság? – kérdezte Cam.
- Semmi – felelte Booth bosszúsan. – Az FBI átkutatta az egész államot hullák után, de semmi. Igazából meg kéne könnyebbülnöm, amiért nincs több áldozat, de megint úgy érzem, hogy zsákutcába jutottunk.
- Én újságpapírra gondoltam, mert kifogyott a papír a WC-ből – mondta faarccal Cam.
Booth hitetlenkedve nézett rá. Cam elnevette magát.
- Te tényleg ideges lehetsz, Seeley – tette a férfi vállára a kezét.
Booth a szemeit forgatta. Egy kis időbe beletelt, míg leesett neki, hogy Cam viccelt.
- Mielőtt egyáltalán felmerült volna az a lehetőség, hogy még több áldozat van, már egész sok mindent kiderítettünk a gyilkosról. Szerintem térjünk vissza a nyomozáshoz, és folytassuk onnan, ahol abbahagytuk – javasolta Brennan. – Fölösleges olyasmin rágódni, amiben nem vagyunk biztosak.
- Rendben – felelte már nyugodtabban Booth – kerítsük elő Sweetset!
- Itt vagyok, Booth ügynök – szólt a pszichológus.
- Tételezzük fel, hogy nincs több hulla – mondta Booth. – Mi egyebet tudnánk még kideríteni a gyilkosról?
- Lássuk a gyanúsítottakat – indítványozta Brennan.
Előszedték azoknak a fotóit, akiket Brennan nem zárt ki, és kipakolták őket az asztalra.
- Ők egy osztály? – kérdezte Angie.
- Nem, különböző korúak – válaszolta Brennan.
- Várjunk csak – tűnődött Booth – lehetnek egy osztály!
Levágta magát a gép elé, és elkezdett keresgélni.
- A francba, miért nem működik ez a szar?! – kiabálta.
- Mit keresel? – kérdezte Brennan.
- Az osztályokat – felelte dühösen Booth.
Brennan hamar megtalálta.
- Kösz – mondta bosszúsan Booth. Ám a mérge hamar elpárolgott, felváltotta a megvilágosodás öröme. – A harmincegy emberből huszonhét egy osztályba járt. A rendes osztályokon kívül volt még egy „kezelhetetlen” osztály. A legproblémásabb diákokat helyezték át ide, azokat, akiktől már nem lehetett haladni az anyaggal, annyira rendetlenek voltak az órákon. Egyfajta kisegítő osztály, csak kegyetlenebb. Megjegyzem, szinte az összes diák kezelhetetlen volt ebben a suliban, tehát a kezelhetetlen osztály már tényleg elég durva lehetett, főleg, hogy az osztálylétszám is nagy volt.
- Ezeknek a diákoknak tényleg kivételesen szörnyű gyerekkoruk lehetett – vélte Sweets – Valószínű, hogy közöttük van a gyilkos, de egyelőre még ne zárjuk ki azt a négy embert.
- Rendben. De még így is nagyon sokan vannak – szögezte le Booth – Nem ellenőrizhetjük mind a huszonhetet. Ha a gyilkos tudomást szerez róla, hogy ellenőrizzük őket, megléphet, mielőtt elérünk hozzá. Vagy sokan azt hihetik, hogy valami más ügyük miatt jöttünk, és az is elmenekülhet, aki nem is gyilkos.
- Miért feltételezed alapból, hogy bűnözők? – kérdezte indulattal Brennan.
- Miből gondolod, hogy azt feltételezem? – kérdezett vissza Booth.
- Azt mondtad, „más ügyük”. Ezzel nyilvánvalóan arra céloztál, hogy mindannyian bűnözők.
Erre Booth nem tudott mit mondani. Kínos csönd következett. Végül Sweets szólalt meg.
- Booth ügynök, tekintettel kell lennie Dr. Brennan érzékenységére, ha állami gondozottak kerülnek szóba.
Erre mindketten felsóhajtottak és az égnek meresztették a szemüket.
- A konfliktusok elrendezésének legkönnyebb módja, ha a felek találnak egy bűnbakot – morogta Sweets.
Brennantól és Boothtól is kapott egy-egy szúrós pillantást, ami őt igazolta. Újabb kínos csend következett.
- Azt javaslom, hogy térjünk vissza a nyomozáshoz – indítványozta Sweets.
Ebben mind egyetértettek.
- Szóval, le kéne csökkentenünk a gyanúsítottak számát – jelentette ki Booth – csak arról gőzöm sincs, hogy hogyan.
- Kérdés, hogy a gyilkos tudja-e, hogy mennyit tudunk – vetette fel Sweets.
- Miért fontos ez? – kérdezte Brennan. – Eddig is, szinte minden ügyben találkoztunk a gyilkossal, mielőtt kiderítettük, hogy ő a tettes.
- Csakhogy ez egy pszichopata, Bones! – magyarázta Booth.
- Hát, aki gyilkol, az nem is lehet normális – vélekedett Brennan.
Erre Booth arca elkomorult.
- Mármint úgy értem, hogy aki úgy öl, hogy nem muszáj neki… – helyesbített Brennan, de már késő volt. Akaratlanul is megbántotta Bootht. Aztán eszébe jutott, hogy ő is ölt már embert. Kétszer is. Viszont muszáj volt neki. Mindkét alkalommal Booth miatt. Hupsz. Ezek szerint saját magát is lehülyézte. Gratulálok, Temperance, gondolta.
- Khm! – műköhögött Sweets. – Visszatérve a nyomozásra, maguk szerint mennyit tud a gyilkos?
- Ezt nehéz úgy megmondani, hogy nem tudom, ki a gyilkos – válaszolta epésen Booth.
- Ezt inkább hagyjuk… – mondta Sweets – Maguk szerint le akar még csapni a gyilkos?
- Az ég szerelmére! – csattant fel Booth – Mi ez, közvélemény kutatás, vagy gyilkossági nyomozás?
- Minek ez a sok találgatás? – tette hozzá Brennan.
- Na jó, feladom – sóhajtott Sweets. – Én csak próbáltam segíteni.
- Azzal nem segít, ha felnyomja a vérnyomásomat – mormogta Booth.
- Mióta vagy te ilyen pukkancs? – kérdezte Brennan.
- Mióta a társam vagy – felelte Booth.
- Akkor nem kérdeztem volna – válaszolt Brennan –, mert ilyennek szoktalak volna meg.
- Tudod mit, ezt inkább hagyjuk – sóhajtott Booth.
- Csak én vettem észre, hogyha egy téma kezd kellemetlenné válni, akkor egyszerűen váltunk – állapította meg Sweets. – Úgy értem, valaki benyögi, hogy „hagyjuk”, és ezzel le is van rendezve.
- Szerintem logikus, hogy egy kényelmetlen helyzetben témát váltunk – válaszolta Brennan – Legtöbbször csak jobban elrontanánk, mikor próbáljuk helyrehozni a dolgokat.
Sweetset meglepte Brennan őszinte válasza, és úgy döntött, kihasználja, hogy most ilyen közlékeny.
- Szerintem nem jó, mert ezzel magunkban tartjuk a feszültséget. Az elfojtott indulat pedig előbb-utóbb feltör, csak jóval nagyobb erővel, mint gondolnánk.
- Remek, úgyis szeretném már felpofozni Bootht – vigyorgott Brennan.
- Hé! – tiltakozott Booth – Nem vagy ma egy kicsit agresszív, Bones?
- Hagyjuk… – válaszolta Brennan, majd mikor rájött, hogy mit is mondott, felnevetett.
A másik kettő követte a példáját, úgyhogy mikor a többiek beléptek az irodába, azt látták, hogy Brennan, Booth és Sweets a gyanúsítottak fotói előtt álnak, és röhögnek.
- A konfliktusok elrendezésének… legjobb módja… a nevetés – vihogott Sweets – mert nem elfojtja… hanem feloldja… a feszültséget.
- Fogja… már be… Sweets… – röhögött görnyedezve Booth.
- Kicsurogtak a könyveim – mondta Brennan nevetve.
- A könnyeid, Bones, a könnyeid…
Már nem is tudták, min nevetnek igazából. A röhögést kiváltó ok nem is volt annyira vicces, inkább ahogy Sweets mondta, a feszültséget „röhögték ki” magukból.
A többiek megkövülten nézték őket.
- Most mit csinálnak? – kérdezte Zack.
- Tudod, a mi fajunk, az ember, hajlamos erre a furcsa, hangos tevékenységre, amit nevetésnek hívunk – magyarázta gúnyosan Hodgins – Nyilván a te bolygódon nem szokás.
- Megkérdezhetem, hogy min röhögtök? – tudakolta Angela.
- Hagyjuk – felelte Sweets.
Erre mindhármukból újult erővel tört ki a röhögés.
- Azt hiszem, ezt már sosem tudjuk meg – jelentette ki Cam.
És ez igaz volt, bár igazság szerint elmondták, hogy min röhögnek. Brennanék még mindig nem tudtak megszólalni, és a röhögés szép lassan átragadt a többiekre is. Először mindenki csak mosolygott a három dűlöngélő társukon, majd Zack olyan erővel visított fel, hogy először mindenki azt hitte, hogy egy malacot dobtak az aprítógépbe. Azután már az egész Jefferson visszhangzott az agyascsapat (és Booth) röhögésétől.
Ugyanebben a pillanatban egy ötvenkét éves asszony sikolyát elnyomta a vécécsészében zubogó víz zaja…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
!!!!!!!!!!
)
Természetesen 
Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a kommenteket, örülök, hogy tetszett, de be kell valljam, hogy mikor elkezdtem írni ezt a részt, abszolút nem ide akartam kilyukadni. (Persze sehol se kellemes kilyukadni, árt az egészségnek.) A párbeszédek írása közben elkalandoztam, és ahelyett, hogy az illetékes szereplők kitalálták volna, hogyan kapják el a gyilkost, "hagyták" a fenébe az egészet. Elnézést, az apró műhibáért, de a párbeszédek sztrájkkal fenyegettek, ha nem teljesítem a követeléseiket, és változtatom meg az eredeti elképzeléseimet.
Még egyszer elnézést, de a fő, hogy tetszett.
olvasó: Hirtelen megvilágosodás eredményeként kineveztem Camet kedvenc szereplőm - helyettesévé, úgyhogy kellett valamit a szájába adnom (abszolút metaforikus értelemben)
Angela: az lett volna a fura, ha találkoztál volna ezzel a szóval, mert az azt jelentette volna, hogy kollektív tudatunk van, ami egy kicsit ijesztő.
Észosztást befejeztem, mégegyszer köszi a hozzászólóknak