Másnap Booth rosszkedvűen jött be a Jeffersonba. Az asztalon egy hulla feküdt, aki még hasonlított eredeti, emberi formájára, azt leszámítva, hogy fel volt nyitva a hasa és a mellkasa. Még friss volt. Bőrös hullákkal általában nem foglalkoztak, de most kivételt tettek, mivel a halott a klotyós sorozatgyilkos áldozata volt. Cam éppen boncolta az áldozatot. Booth fintorogva szemlélte a gyomrot, májat, tüdőt, és szívet. A belső szépség a fontos, gondolta. Az ő belső szervei szépen ki vannak fényesítve.
Mikor Cam már minden vizsgálattal kész volt, a csontokat átadta Zacknek és Brennannek, akik megtisztították, és átvizsgálták őket. Eközben Angela az áldozat adatait keresgélte. Mikor minden eredmény megvolt, Brennan odajött Booth-hoz.
- Az áldozat Carrie Hutcher, 52 éves. A sérülések egyértelműen olyanok, mint a másik két áldozatnál, és a halál oka is ugyanaz. Angela megnézte a régi intézet tanárai között. Ő is ott tanított. Ráadásul tanította a kezelhetetlen osztályt is. Az az egyetlen osztály, ahol mind a három tanár tanított. Vagyis most már biztosan kizárhatjuk azt a négy embert – Brennan nagyon ügyelt rá, hogy ki ne hagyjon valamit.
- Ha elfogjuk ezt a klotyós gyilkost, emlékeztess rá, hogy mielőtt elviszik a sittre, el ne felejtsek behúzni neki egyet – morogta Booth.
- Mert kegyetlenül megölt három embert, és megalázta őket? – kérdezte Brennan.
- Nem, hanem azért, mert elcseszte a reggelemet – felelte Booth mérgesen, és olyan lendülettel akart inni a kávéjából, hogy az egészet magára öntötte.
- Az Isten fosson le! – kiabált magából kikelve Booth.
- Megtette… – állapította meg mosolyogva Brennan, elnézve a Booth ingén éktelenkedő nagy, barna foltot…
- Mindjárt visszajövök – morogta Booth, és elment inget cserélni.
Mikor visszajött, még mindig bosszúsnak tűnt, de már nyugodtabb volt.
- Beszéltem Carrie családjával. Egyelőre nem beszéltem nekik a sorozatgyilkosról, de nem is tudtam semmit kiszedni belőlük, csak azt, hogy tegnap, mikor meggyilkolták, egyikük sem volt otthon, csak Carrie…
- A család! – kiáltott fel Sweets.
- Hé, én szoktam így megvilágosodni! – szólt rá Brennan.
- Túlbonyolítottam a profilt – mondta Sweets, ügyet sem vetve Brennan megjegyzésére – Talán emlékeznek még, hogy mikor a halál idejét próbáltam megfejteni, azt mondtam, hogy a halálok közt eltelt idő azt szemlélteti, hogy mennyivel utálja jobban az előző áldozatot a következőnél.
Brennan és Booth bólintottak.
- Ez hülyeség – folytatta Sweets. – A gyilkosnak eszébe se jutott ilyesmi. A lehetőségek miatt van.
- Beszéljen már érthetően, Sweets! – torkollta le Booth idegesen.
- Mary Foster volt az első áldozat. Mivel azelőtt nem gyilkolt, nem volt mihez viszonyítani az időt. Nem tudjuk, mennyit készülhetett a gyilkosságra – magyarázta Sweets.
- Á, kezdem kapisgálni – szólt közbe Booth.
- Ted Wayne-nek nem volt családja – folytatta Sweets. – Vagyis sokat volt egyedül. Így a gyilkosnak rengeteg lehetősége volt megölni. Ezért halt meg rögtön Mary után.
- Carrie Hutchernek viszont nagy családja volt, és a munkahelyén is jóban volt szinte mindenkivel, vagyis sokan vették körül – vette át a szót Booth – Ezért másfél hónapig várni kellett a tökéletes alkalomra.
- Így már minden világos – helyeselt Brennan. – Csakhogy… Nem akarok ünneprontó lenni, de a holttesten megint semmi nyom. Tudjuk, hogy miért és hogy hogyan öl a tettesünk, de a legfontosabbról gőzünk sincs: hogy ki az. Vagyis van, de a huszonhét gyanúsított egy icipicit sok.
- Hát igen, ez nagy baj – húzta a száját Booth – a kirakós szinte minden darabja a helyén, épp csak az hiányzik róla, akit ábrázolnia kéne.
- Mily költői – mosolygott Bones.
- Inkább reménytelen. Kvázi egy üres kirakóst raktunk össze.
- Szerintem menjünk el ebédelni – javasolta Sweets. – A nagy megvilágosodások mindig akkor jönnek, mikor nem számítunk rájuk.
- Tudatosan a tudatalattira hagyatkozni annyit tesz, mint szándékosan a véletlenre bízni magunkat – filozofált Brennan.
- Pontosan, Dr. Brennan – helyeselt Sweets – Akkor mehetünk?
- Menjünk, nem bánom – egyezett bele Booth.
Pár perccel később már a Royal Dinerben ültek.
- Eddig sosem értettem a gyilkosokat – szólalt meg váratlanul Brennan – Nem tudtam felfogni, mi késztethet egy embert arra, hogy megöljön egy másikat. De őt értem. Még ha túlzás is, amit csinál, még ha kegyetlen őrült is, őt akkor is megértem. Jobban, mint mások.
- Mindig sajnálom az áldozatokat – mondta Booth komoran – Őket is sajnáltam, mikor láttam őket a WC-n ülni, vagy mikor elképzeltem a halálukat. De egyébként meg mocsok emberek lehettek.
- Szerintem is – válaszolta Brennan. – Habár „De mortuis nihil, nisi bene”.
- Vagyis? – kérdezte Booth türelmetlenül.
- Halottakról vagy jót, vagy semmit – felelte Brennan.
- Ó. Képzeld, Bones, ezt még én is ismerem, csak én emberi nyelven hallottam.
- A latin is emberi nyelv – ellenkezett Brennan.
- Csakhogy olyan halott, mint az áldozataink. És olyan mocsok is.
- Antro… – kezdte volna Brennan, de Booth beléfojtotta a szót.
- Igen, Bones, tudom, hogy antropológiai értelemben akarsz valamit mondani, de én azt – bármi is legyen – a büdös életben nem leszek képes felfogni, úgyhogy ne is fáraszd magad, meg engem se.
- Jó – vágta rá sértődötten Brennan.
- Jó!
- Remek!
- Pompás!
- Szuper!
- Príma!
- Rendben!
- Oké!
- Megegyeztünk!
- Már megint kezdik – sóhajtott erőtlenül Sweets.
Booth és Brennan egyszerre néztek rá, mindkettejük szeme villámokat szórt.
- Tudják, milyen nyomasztó magukkal hármasban beszélgetni?! – fakadt ki Sweets – Minden vitájuk után én vagyok a bűnbak.
- Talán mert minden vitánk után benyögi a megjegyzéseit. Maga pszichológus, tudhatná, hogy ilyenkor mindenki idegesebb a szokásosnál – morogta Booth.
- Ha már az idegességről van szó, Booth ügynök, maga szokatlanul lobbanékony mostanában – analizálta Sweets.
- Asszem én leszek az új klotyós gyilkos – fenyegetőzött Booth – és megvan az első áldozat…
- Hát persze, az áldozatok! – kiáltott fel Brennan, majd felpattant, és kirohant az étteremből.
- Most mi baja? – vonta össze a szemöldökét Sweets.
- Megvilágosodott – felelte Booth, és ő is kirohant.
Sweets utána.
- És fizetni ki fog? – kiabált utánuk a pultos.
Sweets kelletlenül visszafordult, kifizette az ebédet, majd ő is kiviharzott az étteremből.
Brennan ért oda először a kocsihoz, úgyhogy ő szállt be a vezető ülésbe. Booth kelletlenül ült az anyósülésre. Mikor Sweets is beesett hátulra, Brennan beletaposott a gázba. Booth és Sweets az ülésbe lapultak.
- Bones, ha továbbra is így repesztesz, lekapcsolnak a rendőrök – nyögte Booth.
- És akkor te szépen felmutatod a jelvényedet, és jelentőségteljesen nézel rájuk – felelte Brennan teljes nyugalommal.
Booth felsóhajtott.
Mikor leparkoltak a Jeffersonnál, Brennan beviharzott az épületbe. Booth és Sweets futólépésben követték.
- Mi van már, Bones? – kiabálta Booth.
Brennan nem válaszolt, csak berohant az irodájába, levágta magát a gép elé, és elszántan keresgélni kezdett valamit. Booth és Sweets lihegve rontottak be.
- Áruld már el, hogy mi van – könyörgött Booth. – Rájöttél valamire?
- Igen – felelte Brennan, de le se vette a szemét a monitorról – rájöttem, hogy kaphatnánk el a gyilkost.
- Csodás! Esetleg megosztanád velünk? – kérdezte Booth.
Brennan abbahagyta a keresést, és felállt.
- Ha a halott áldozatok nem segítenek elkapni a gyilkosunkat, – kezdte Brennan – akkor talán majd az élők. Tudjuk, kiket öl meg. A régi tanárait. Az eddigi áldozatok mindegyike tanította a kezelhetetlen osztályt. Úgyhogy rákerestem ennek az osztálynak a többi tanárára. Még öten vannak. Előbb-utóbb fel fog bukkanni a gyilkos, hogy megölje őket – itt Boothra nézett – Ha ráállítanál embereket erre az öt tanárra, elkaphatnánk.
- Remek ötlet – pörgött föl Booth – De úgy kéne intézni, hogy maguk a tanárok se tudjanak róla, mert akkor azt is el kéne mondani, hogy miért van mindez, és ha megtudnák, már nem viselkednének természetesen. És ha ezt kiszúrja a gyilkos, akkor nem mutatkozik, és oda az egész ügy, mivel más nyomunk nincs.
- A gyilkos nyilván kémkedik, mielőtt lecsap – vélte Sweets – Úgyhogy figyelniük kell, nehogy idő előtt észrevegye őket. Mindazonáltal a leskelődők gyanúsak, de rájuk még nem lehet lecsapni. Közvetlenül akkor kell elfogni, amikor készül megölni az áldozatát. Mivel puszta kézzel gyilkol, lesz idő rá, hogy elkapják.
Booth bólintott.
- Azonnal ráállítom a kommandósokat erre az öt emberre – kiáltott hátra a válla fölött Booth, és már rohant is.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
, és a kedvenc rövid szavas szócsata is 
Bakker! Ekkorát nem is tudom mikor röhögtem utoljára!!!!!
Ahogy a vallásos Booth káromkodik: "Az Isten fosson le!"??????!
Öregem? Hát tudod minnél többet írsz, annál jobban tetszik!! Még mindig potyog a könnyem a röhögéstől.....
K.K.