|
Sophie: Hullámvasút/1.
Brennan, Cam és Angela a vidámparkban sétáltak. Tempe és Cam kissé feszülten, míg Angie felszabadult volt, és életvidám, mint mindig.
- Ange, elárulnád, miért vagyunk a Vidámparkban? Ezeknek a gépeknek mind az a működési alapja, hogy az ember adrenalin-szintjének megemelkedését okozzák, ezáltal a működtetők pénzt kereshetnek. - magyarázta Bren.
- Azért vagyunk itt, mert ez az én szülinapom és én egy csajos napot akartam a Vidámparkban. És ezek, amiket te gépeknek vagy minek neveztél, ezek játékok! Szóval élvezd! - szúrta oda Angela.
Cam mellettük sétált, és jobbnak látta csendben lenni. Bár arca kissé zöldes árnyalatú volt - nem voltak túl jó emlékei a vidámparkokkal kapcsolatban - de barátnője kedvéért igyekezett ezt elfojtani.
- Azt nézzétek! - Angela egy hosszú, tekergős, az egész parkot körbeérő hullámvasútra mutatott. Nem hagyva, hogy a szkeptikus Temperance szóhoz jusson, mindkettejüket a kassza felé kezdte rángatni.
- Én... Nem vagyok benne biztos, hogy... Én inkább ennék egy vattacukrot. - hebegte Cam, arca egyre mélyebb zöldes árnyalatot öltött.
- Te nem bírod a hullámvasutat? - kérdezte Brennan, dekódolva a Cam arcán megjelenő "jeleket".
- Fogalmazzunk úgy, hogy nem szeretném viszont látni az ebédemet... - bólintott. - De azért ti csak szórakozzatok jól, én meg majd... - a vattacukros-bácsi felé mutatott.
- Hát, akkor ketten maradtunk. - mosolygott Angela, és már be is szerezte a jegyeket. Nemsokára a két nő a színes kocsiban ült, a szülinapos izgatottan mosolyogva, a tudós pedig a homlokát ráncolva.
Ahogy a hullámvasút elindult, Angela kapaszkodni kezdett. Nemsokára elérték az első hullámot. Angela - és a kocsik többi utasa sikítozni és kiabálni kezdett, Brennan meglepetten tapasztotta a fülére a tenyerét.
- Miért kiabálnak az emberek? - ordította barátnőjének. - Hahó, Angela! Miért kiabálsz? Hisz ez az egész gépezet nagyon pontos tervezés és rengeteg számolás eredménye, és az üléshez is oda vagy rögzítve! Egyáltalán nem veszélyes! - harsogta.
- Édesem... - forgatta a szemét Ange. - Az emberek a hullámvasúton sikítozni szoktak, része az élménynek. Törődj bele. - mondta, majd az újabb lejtőn elindulva ismét ordított egyet. Brennan megvonta a vállát, és ő is csatlakozott.
- Be kell vallanom, hogy ez egész élvezetes! - mondta még pár hullámmal és sikollyal később.
Ahogy a kocsi békésebb egyenesebb részhez ért, egyik oldalán a parkot keretező fák lombjaival, másikon pedig a bódék és egyéb játékok látképével, Bones kissé elbambult. Angela belekezdett valami áradozásba a panorámáról, vagy miről, de Temperance már nem nagyon figyelt oda rá.
Az egyik bódé mellett meglátott egy kislányt, aki épp egy frissen nyert plüss-malacot szorongatott. Brennanre rátörtek az emlékek. Eszébe jutott, mikor a fejébe vette, hogy malacot szeretne. Most hogy így visszagondolt, nem is volt benne semmi logika, leszámítva talán, hogy a disznóhús igen kielégítő gasztronómiai élményt nyújthat, ha jól készítik el. És abban sem volt semmi ráció, hogy éppen a régmúlt eseményein gondolkozott a jelenben, de furcsamód kellemes érzés volt. Kedves volt Booth-tól, hogy gondolt rá, és megvette neki a kis Jaspert.
Booth sokszor figyelmes. Akkor is gondolt rám, mikor valaki meg akart ölni - vagyis Kenton akart megölni. Végig mellettem maradt. Pedig nem kértem rá. És ő volt az, aki megmentett engem. Most, hogy így belegondolok, nem is egyszer mentette már meg az életemet...
Amikor a színpadon énekeltem... "Girls just wanna have fun..." Ez igaz, elég mókás volt. Leszámítva, mikor az az őrült nő rám akart lőni. És Booth... Ő kapta a golyót.
Az emlék egyszerre volt fájdalmas és szívmelengető Bones számára. Aztán eszébe jutott valami. Boothnak nem is lehetett ideje azon gondolkodni, hogy amit tesz, az logikus e. Sokszor hallgat...
- A szívére... - mondta ki hangosan Brennan, teljesen megfeledkezve arról, hol is van és mit csinál.
- Hé, te nem is figyeltél rám! - kapta fel a fejét Angela.
- Ne haragudj, csak elgondolkoztam valamin.
- Drágám, én vagyok a szülinapos, illene odafigyelned arra, amit mondok! - tett szemrehányást, de már váltott is: - Min gondolkoztál el?
- Booth mindig azt szokta mondani, hogy a szívére hallgat. De hát az emberi értelem egyetlen forrása az agy, ennek az állításnak így pedig semmi értelme. - magyarázta. A hullámvasút ismét meredekebb kanyarokat vett, de ezzel már rég nem törődött sem Angela, sem Bones. - Miért mondják az emberek, hogy "a szívem vezetett" meg hogy "a szívemre hallgattam"? - értetlenül meredt Angelára.
- Hogy jutott ez eszedbe? - kérdezett vissza Ange.
- Booth teljességgel irracionális lépésekre képes, amikor engem próbál megvédeni. - kezdte - Ezzel nem azt akarom mondani, hogy védelemre van szükségem. - tiltakozott - De Booth ilyenkor mindig azt a magyarázatot adja, hogy a szívére hallgatott.
- Édesem, hányszor magyarázzam már el, hogy a szerelem egyáltalán nem logikus, vagy racionális. - felelte Ange mosolyogva.
- De Booth azért akar védelmezni engem, mert a társa vagyok, nem azért, mert szerelmes belém. - tagadta az állítást Tepmerance, a jól bevett séma szerint.
- Drágám, hadd magyarázzam el neked a különbséget egy társ, egy barát, és egy olyan ember közt, aki szerelmes beléd. - kezdett bele. - A társad megvéd, teszi a kötelességét, hogy te is tehesd a tiédet, esetleg megiszik veled egy sört egy-egy sikeres akció után. Egy barát akkor is kiáll melletted, ha ez nem feltétlenül szükséges, és segít, ha nehéz időkön mész keresztül. De ha valami tragikus történne veled, továbblépnének, mert azt gondolnák, te is ezt akarnád. - folytatta, kezét barátnője vállára téve. - De aki igazán szívből szeret, az soha nem lenne képes továbblépni, soha! Ölne érted, meghalna érted...
Az utolsó mondat ismerős volt Bonesnak. Nagyon is. Ezek szerint, ha Angelának igaza van, márpedig a tapasztalat azt mutatja, elég jó emberismerő - akkor...
- Szerelmes beléd, Édesem. - Angela barna szemeit Brennan tekintetébe fúrta. Figyelte a nő reakcióját, aki először kissé ijedten nézett vissza rá, majd a legnagyobb meglepetésére a gyönyörű kék szemek előtt nedves réteg jelent meg, és egy könnycsepp bukkant fel Temperance szeme sarkában.
- Cssss.... Ne mondj semmit. - Angela átölelte. Bones sírt. A hullámvasút kerekei kattogtak. A két barátnő dülöngélt az ülésen. Fel sem tűnt nekik, hogy az első menetnek már rég vége volt, és ők a kocsin maradtak. Nem érdekes... Majd később kifizetik...
- Én ezt nem értem, Ange... - szipogta Brennan. - Én... Nem tudom, mi van velem. - letörölte a könnycseppeket az arcáról, de nem volt képes abbahagyni a sírást. Az érzelmek legyőzték őt - a mindig racionális Dr. Temperance Brennant.
- Semmi baj. - nyugtatgatta Angela.
- Én... Nem akarok sírni. Nem is tudom, miért történik ez... Nem tudom, mit is érzek pontosan... Csak... Talán egy kis bűntudatot. - motyogta. Angela mosolygott.
Temperance eddig nem hitt a szerelemben. Nem hitte, hogy létezik olyan emberi reakció, amire nem képes logikus magyarázattal szolgálni, de a tapasztalat itt és most legyőzte. Felülkerekedtek az érzései. Még nem volt biztos benne, miért, de most, hogy korábban kialakított világképe legalább hatvan fokos fordulatot vett, kezdett felseljeni benne a teljességgel irracionális magyarázat - a szerelem...
A hullámvasút megállt. Angela és Brennan kiszálltak, utóbbi arcán csillogtak a könnyek. Cam odalent várta őket, és ahogy felfedezte Temperance megváltozott hangulatát - ráadásul ebbe a tőle szokatlan irányba - feltette a kérdést:
- Mi történt, mi a baj? - kérdezte aggódva. Angela mosolyogva felelt:
- Semmi, csak Brennan végre felfedezte, hogy Booth szerelmes belé...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Aranyos sztori, nagyon tetszik :) Várom a folytatást, minél hamarabb. KK
)
Elég érdekes, hogy pont egy hullámvasúton jön rá Bones, hogy Booth szereti, de am aranyos történet. 
Várom a 
Időbe telt rá jönnie-e xD :))
De hát ezért szertjük, kicsit túlságos a valós és racionális dolgokat nézi, és nem lát a felszín alá.:D