|
Angela: Végzet & Lélek/2.
Visszaült a kocsiba. Végig gondolta mit tehetne. A legjobb lesz, ha tovább megy. Akár hol is tért le az útról ez az út nem a semmibe vezet. Csak egyenesen előre kéne mennie. Így is tett. Ijesztően sokáig semmit se látott maga körül. Majd amilyen hirtelen eltűnt körülötte, olyan gyorsan újra fel is tűnt a táj. Megismert minden épületet, ami mellet elhaladt, de valami furcsa volt. A havazás elállt, sőt ahogy a városban haladt már a hó nyomait is alig látta. Aztán meglátta a Jeffersonian épületét és két lábbal taposott a fékbe.
Hát persze! – kiáltott fel miközben a homlokára csapott - Washingtonban vagyok! De az nem lehet. Hogy kerültem ide? Hogy tudtam megtenni több száz mérföldet alig két óra alatt? Valami itt nincs rendben. Megint képzelődőm csak, mint az előbb, amikor azt hittem látom az indiánt. – hirtelen szörnyű dolog jutott az eszébe – A tumor! Lehet, hogy megint kiújult? – észre se vette, hogy hangosan beszél a kocsiban ülve. Percekig ült így rémült arccal az intézet bejáratában miközben fejében egymást váltották az aggasztó kórtörténeti lehetőségek és a rémült gondolatok tömkelege.
Annyira belemerült a találgatásba arról, hogy mi baja lehet, hogy észre se vette a nőt, aki a kocsi mellett megállva intett neki, majd mikor látta, hogy a férfi nem reagál erre, beszállt a kocsiba. Booth rémülten ismerte fel a felségét.
Temperance! Te mit keresel itt?
Hogy-hogy mit? Ja, értem. Most. Tudom, hogy korán van ehhez, de elszabadultam és Cam azt mondta nem bánja, ha ma veled ebédelek, és csak később megyek vissza és azután mivel kifele jövet megláttalak, hát gondoltam szólók neked. De veled mi van? Ha elfelejtetted semmi gond, szólók Sullynak.
Hogy kinek! – rivallt a megszeppent nőre – Miféle kifordult világba keveredtem?
Booth! Mi van veled? Kezdesz megijeszteni.
A férfi eltátott szájjal méregette a nőt. Bones az, de mégse. Most úgy néz ki, mint hosszú évekkel ez előtt. A haja a bőre a kezei… a gyűrű!
Hol a gyűrűd?
Jaj! Tényleg. Levettem, mert kiszakította volna a kesztyűmet és bent hagytam. Mindegy majd ebéd után felveszem.
Bent?
Az laborban. Tudod, ahol dolgozom?
A férfi a kezébe temette az arcát. Agyában, gyors egymásutánban több lehetőség képe villant fel. Képzelődik? Álmodik? Hallucinál? Lehet, hogy meg bolondult? Bármi is történik, itt ki kell derítenie az igazságot. De addig is nem szabad megrémítenie a mellette ülő nőt, aki láthatólag semmi változást nem vett észre az életében. Ujjai között kikukucskálva nézte, ahogy most a nő kezdi méregetni. Gyorsan lekapta a kezét az arcáról és meglátta, hogy az ő kezén sincs gyűrű.
Booth. Biztos jól vagy? Olyan furán viselkedsz. Nem tettetek jót neked a Dr. Wyattel való megbeszélések és úgy tűnik a Dr. Sweetsel valók sem!
Gordon Gordon? A séf?
Nem a pszichológus, bár lehet, hogy már… Tényleg mi ütött beléd?
Nem tudom Temperance. Ma nem vagyok önmagam, azt hiszem. Jobb lenne, ha te vezetnél.
Én? A te kocsidat? De hát, utálod ha én vezetem!
Nem utálom. Különben is te már… - több ezerszer vezetted a kocsinkat. Akarta mondani, de aztán jobbnak látta, ha mégse mondja ki.
Ma tényleg nagyon furcsán viselkedsz. Biztos nincs semmi baj?
Biztos. Csak úgy érzem mintha hosszú évekig tartó álomból ébredtem volna most fel. – mondta a férfi miközben kiszállt a kocsiból, hogy kinyissa az ajtót a nőnek. Ahogy megkerülte a kocsit, két dolgot is észrevett. Ez a régi kocsija volt és eltűnt a hólánc. Kinyitotta a meglepett nőnek az ajtót és a kezét nyújtotta.
Te ma tényleg nem vagy önmagad! Nem szoktál ilyen udvarias lenni velem.
Ó! Igazad van. Régen tényleg nem voltam ilyen. – ahogy kimondta meg is bánta.
Régen?
Khm. Már úgy értem eddig nem voltam ilyen. – kisegítette a nőt. De valahogy nem akarta elengedni a kezét, amit megfogott. Bones megint csodálkozva nézett rá.
Már elengedheted a kezem…
Persze. – kapta el riadtan a kezét a férfi – Bocs.
A nő beült a volán mögé és indított. Booth megint a kezébe temette az arcát mellette. Bárhova is került most, bármilyen világban van, úgy tűnik, itt semmi köze sincs Temperancehez. A körülmények, ahogyan Bones beszélt vele, a jelenlegi kinézete, a kocsi, minden olyan volt, mint régen, tucatnyi évvel ez előtt. Évszám! Jutott eszébe hírtelen.
Furcsa kérdésem lenne hozzád… - kezdett bele nehezen – Mi hány éve vagyunk társak? Emlékszel még mikor lettünk azok?
Hát azt hiszem valamivel több, mint két éve. Bár időnként úgy érzem, sose leszünk igazi társak, mert nem engeded, hogy fegyverem legyen! Pedig kitűnő lövész vagyok!
Aha. Egyszer meg is halta… - elharapta a mondat végét.
Mit mondtál? – kérdezte a nő sután.
Semmit. Csak hangosan gondolkodom! Ne is törődj velem. – leengedte a kezeit és akkor vette észre, hogy a fegyvere a mit évek óta már csak a kocsi oldalában tartott ismét ott lógott az oldalán a megszokott tokjában.
Kibámult az ablakon. Két éve… - visszhangzott a fejében a válasz. Tehát ezen a helyen legyen most bárhol is, vagy képzeljen bármit, valóban nincs köze hozzá. Nincs múltjuk, és ha jól érzi jelenleg jövőjük se nagyon.
Azért pár dolgot talán mégis csak tisztázhatna a nővel úgy, hogy az ne vegyen észre semmit.
Hányadika van ma.
December tíz.
És milyen nap?
Hétfő. Te ma tényleg nagyon furcsákat kérdezel.
Tudom, de ez a kétezer hatos év nekem nem volt egyszerű.
Milyen szerencse, hogy már kétezer hét van igaz már csak huszonegy napig. Parker az idén hol tölti a karácsonyt? Sikerült megbeszélned Rebeccaval, hogy ne vigye el Vermontba?
Parker? Ő velünk fog karácsonyozni, mint min… - megint elharapta. Jobban kéne, figyelnie arra miket válaszol – Vagyis… remélem nálam lesz, de még nem beszéltük meg. És te?
A terveim szerint elutazom Peruba. De apa nem akarja, szerinte vele kéne maradnom. Azt hiszem, megpróbálom elérni, hogy Caroline intézze el neki a különszobát.
Remek ötlet! – húzta mosolyra a száját – És ne is törődj vele, ha furcsát kér cserébe a szívességért. Bármit talál is ki, én vállalom!
Valóban? Miért? Miket kérhet?
Á. Semmi. Megint csak gondolkodom. De tudod Carolinenak néha egész furcsa dolgok jutnak eszébe, szinte már csintalanok. – alig bírta ki, hogy ne nevesse el magát, amikor a második csókjuk az eszébe jutott.
Nem tudom, Sully is velem szeretné tölteni a karácsonyt.
De ő elhajózott még tavaly! – érezte, hogy több idegesség került a mondatba, mint szerette volna, és nő megérezte.
Persze. De három hónapja visszajött és azt mondta nem bírja tovább nélkülem. De hát ezeket te is tudod! Már megbeszéltük, hogy nem zavar.
Na, persze… - morogta az orra alatt – vagyis tudom, de szerintem inkább apáddal kéne lenned, mint vele. Tulajdonképpen hányadán is álltok most?
Pont úgy, mint tegnap mikor erről beszéltünk. Hozzám költözött és mi…
Hogy a franc essen belé! – kiáltotta Booth mérgesen. A nő hatalmasra nyílt szemekkel bámult rá. Próbálta menteni a helyzetet. – Bocsánat, de most jutott eszembe, hogy elfelejtettem valamit.
Fontos volt?
Az! – Mihamarabb ki kell nyírnom azt az embert – tette hozzá mérgesen gondolatban.
Bones megállította a kocsit a Royal Diner előtt és kiszálltak. Booth megint gáláns akart lenni, de társa nem hagyta, és mikor felé indult ő hirtelen kiugrott a kocsiból.
Elég már ebből! Nem vagyok gyerek! – szúrta oda mérgesen a jó ismert feminista hangján és előre ment. Booth csendbe lépkedett utána és a fenekét nézte.
De még mennyire, hogy nem!
Hogy? – fordult meg hirtelen.
Nem szóltam! – tette fel a kezét védekezőn.
Bementek és csendesen megebédeltek miközben a férfi végig őt bámulta. Az étel szinte érintetlenül hevert a tányérján. Azon gondolkozott, hogy az igazi önmaga, aki ebbe a világba és korba tartozik, vajon hányadán állhat és érezhet a nő iránt, és ami még fontosabb milyen indokkal tölthetne több időt vele feltűnés nélkül. Tény, hogy Sully visszajött, meglepetésként érte. De vajon ha itt Sully lesz az, aki végül megnyeri Bones szerelmét, az mi mindent fog befolyásolni? Lehet, hogy hagynia kéne? Lehet, hogy ebben a világban ők sose jönnének össze? Vagy pont fordítva? Azért van most itt, hogy meghódítsa a nőt és megvédje a közös jövőjüket? Egyszerűen többet kell tudnia.
Booth! Figyelsz? Booth?
Tessék? – rázta meg a fejét, hogy visszatérjen gondolatai közül.
Valahogyan meg kéne oldani ezt a mikulás gyilkosságot. Szerintem ez Chris nevű férfi…
Cringl? De azt mi… Akarom mondani ti nagyon ügyesen, intézitek, én pedig ebéd után letartóztatom a gyilkost.
Kit? De hát a nyomozás még sehol se tart? Se indíték se gyilkos fegyver se semmi. Te szoktad emlegetni a szentháromságot.
Tudom Temperance tudom, de most van egy erős megérzésem.
Hát ez vicc. Megérzésed? Tehát te megérzésből tartóztatsz le valakit? Akkor nem értem mi szükséged rám és a csapatomra, mert mi tényekkel dolgozunk. Ha te megérzésből is meg tudod oldani az ügyet én nem is kellek. – ezzel felpattant és az ajtó felé indult.
Várj már Bones! – de jól esett kimondani újra, jutott eszébe.
Pénzt dobott az asztalra felhörpintette a maradék kávét és a nő után szaladt, akit az utcán ért utol.
Most hova mész?
Vissza a laborba. Mert nem hiszem, hogy a te megérzésed elég lenne bármilyen bírónak a letartóztatáshoz. Inkább kiderítem, Hodgins talált e valamit az áldozat ruháján.
Hodgins itt van?
Nem értem. Miért hol kéne lennie?
Ööö. Úgy értem, hogy azt hittem terepen van.
Terepen? Miféle terepen?
Nem érdekes. Elviszlek. Aztán hazamegyek, mert nem érzem valami jól magam.
Akkor most mégse fogsz lecsukni senkit megérzésből?
Nem fogok. – hajtotta le a fejét a férfi. Akárhol is van most éppen, ez a nő biztos, hogy az igazi Temperance Brenen ehhez kétség sem férhet.
Egész úton hallgatott, míg visszaértek, a feszültséget kettejük között, tapintani lehetett. A Jefferson előtt megállt. Ám amikor a nő ki akart szállni, megfogta a karját.
Várj! Sajnálom, ha megbántottalak. Nem akartam.
Semmi baj. – válaszolta meglepett arccal, ahogy hátrafordult.
De az. Én nagyon nagyra tartalak téged is, és a munkádat is, és a többieket, tudom milyen fontos ez neked.
Ebben igazad van. Rendben, felejtsük el. Tényleg menj haza, ma valami nagyon furcsa van benned. Egész másnak tűnsz.
Este hívj fel, ha végeztél. Érted jövök, és útközben megbeszéljük, hol áll az ügy.
Hát? Ha tényleg ezt akarod?
Igen.
Akkor este. – becsapta a kocsiajtót és bement.
Booth sokáig nézett utána, majd indított és a régi lakása elé hajtott. Amikor megérkezett már meg sem lepődött azon, hogy a kulcsok a zsebében lapultak. Bement és hamarosan, miután mindent a komódra dobott, elterült az ágyon. Az álmosság szele kísértette meg. Remélte, hogy mire felébred a világ és benne minden és mindenki újra helyre áll, és kiderült, hogy csak furcsa álom volt az egész.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ez a kedvenc ficcem szval kérlek folytasd. :)(L) meghalok ah anem tudom meg mi fog töténni.. eddig bírtam várni de most már szóvá kell tennem hogy KÉRLEK ÍRD TOVÁBB A TÖTÉNETET.. :D bár nem tudom mit jelent az h KK de mindenhol ezt látom szval KK.. :D előre is köszönöm.. :)