|
o.n.: Fenyegetés (FFF)
Álmában sötét volt és nedves föld szaga töltötte be a levegőt. A kétségbeesés határán kutatott valamiféle fényforrás után, és végre rátalált a kocsi belső világításának kapcsolójára. A fénytől egy árnyalatnyival nyugodtabb lett, és lehúzta az ülés melletti ablakot. Apró kavicsok záporoztak a kocsi padlójára, az ülésre, az ölébe, de ezúttal nem tudta visszazárni az autó ablakát, mert az beragadt, és hiába erőlködött, nem mozdult. A kavicsok csak dőltek be a kocsiba, már a térdéig értek, hamarosan a mellkasáig. Súlyuktól nem tudta mozgatni a lábát, később a kezét sem, tehetetlen volt és csak azt kívánta, minél gyorsabban ragadja el az elkerülhetetlen halál…
Tempe szemei felpattantak, és azon nyomban hunyorognia is kellett a szobájába áradó reggeli napfénytől. Takarója nyirkos volt az izzadtságtól és gyűrött a sok hánykolódástól. Zihálva kapkodta a levegőt, ezerszer is elmondta magában, hogy „Csak álom volt. Itthon vagyok, biztonságban.”, mire sikerült valamelyest megnyugodnia. Már két hónap is eltelt azóta, hogy Hodginsszal fél napot töltöttek a földalatti autóban, ahová a Sírásó temette őket, de Tempe még mindig szenvedett a rémálmoktól. Nem sokat segített rajta a tudat, hogy a szörnyűség belül az agyában volt, nem pedig körülötte.
Valakivel beszélnie kellene róla – jutott eszébe immár sokadszor. Booth-nak nem akarta említeni az álmokat, így is épp eléggé aggódott. Hodginsszal sem beszéltek a történtekről. Tempe egy megoldást látott: el akarta kapni a Sírásót, hogy többé ne jelentsen veszélyt. Minden szabadidejében a nyomokat kutatta, hátha rá tud jönni a titokzatos gonosztevő személyazonosságára. Ebben a pillanatban megszólalt a lakás csengője, Tempe pedig összerezzent.
- Csomag Dr. Brennannek! – hallotta a postás sürgető hangját. Sietve magára kapta köntösét és indult ajtót nyitni.
Washington D.C. túlsó felén, egy kis lakás kétlépésnyi konyhájában Angela reggelit készített. A rádióból hangosan szólt a zene, Angie tánclépésben, énekelve tüsténkedett és nem vette észre, hogy valaki mosolyogva nézi őt az ajtónak támaszkodva. Két lendületes zeneszám között a lélegzetvételnyi szünetben Hodgins végül nem bírta tovább.
- Jó reggelt!
- Atyaég, de megijesztettél! – kiáltott fel a nő, miután megpördült és majdnem elejtette a kávésbögréket, amiket most a kezében szorongatott.
- Sajnálom – vigyorgott a férfi. – Ha akarsz, táncolhatsz tovább nyugodtan – tette hozzá egy csibészes mosoly kíséretében. Angela addigra letette a két bögrét és odalépett hozzá, hogy forró csókkal kívánjon jó reggelt.
- Mindjárt kész a kávé.
- Azt látom. Egyébként mi ez a zene? Nem is tudtam, hogy szereted a latin muzsikát.
- Bármily meglepő, nem csak ZZ Topot szoktam hallgatni. A tangó mindig ihletet ad.
- Komolyan mondod, hogy a tangóhallgatástól jött az ihlet, hogy tükörtojást készíts? – kérdezte Hodgins, és megint felfelé rándult a szája széle. – Csak mert én ettől a dallamtól egész másra kapok ám ihletet! – Átölelte Angela karcsú derekát, ő pedig szorosan hozzásimult. Újabb csókot váltottak.
- Elkésünk.
- Nem érdekel – jelentette ki a férfi, és felkapta szerelmét, hogy a hálószoba felé vigye. Olyasvalamire készült, amire gondolva biztos volt benne, Angela sem fog a munkaidő miatt aggódni. Miközben a fortyogó tükörtojás argentin tangót járt a serpenyőben, a kávéfőző alá helyezett csészébe Niagara-vízesés módjára ömlött az áloműző, sötétbarna folyadék, azonban ők ketten, mit sem törődve a konyhában készülő katasztrófával, a szerelem csodálatos világában kalandoztak.
Tempe feldúltan rontott be a Jeffersonian törvényszéki laborjába, ahol Zack várt rá.
- Dr. Brennan! Elhoztad a sokkolót?
- Igen, Zack – válaszolta, és már elő is kapta táskájából a reggeli csomag tartalmát. – Hasonlítsd össze az erősségét azokkal, amiket a Sírásó nálunk és a korábbi emberrablásainál használt.
- Azonnal nekilátok. Levél is volt mellette?
- Csak egy rövid figyelmeztetés – mutatta meg a papírt Tempe a doktorandusznak. Azon mindössze két nyomtatott szó állt: „Hagyd abba!”
- Minden bizonnyal azért küldte, hogy ne kutass tovább utána.
- Tudom, Zack. De ha új nyomokat ad a kezembe, azzal épp az ellenkezőjét éri el. Hol van Hodgins? Ki kellene elemeznie a nyomdafestéket.
- Ma még nem láttam – válaszolt Zack, miközben már el is kezdte a sokkoló vizsgálatát.
- Küldd be az irodámba, ha beér.
- Rendben – ígérte Zack, fel sem nézve a munkából.
Amíg Hodginsra várt, Tempe felhívta Booth-t, majd miután beszámolt neki a csomagról, hosszú percekig hallgatta a szemrehányásait. Még csak nem is tiltakozott, mivel belátta, minél tovább nyújtja kettejük szóváltását, annál később teszi meg társa a következő lépéseket a nyomozásban. Igaza volt, az ügynök, ahogy kidühöngte magát, máris munkához látott: a Bonestól kapott információi alapján a postahivatalba ment, hátha a biztonsági kamerák felvételeiből megtudhatják, ki adta fel a csomagot.
Eközben Hodgins és Angela is beértek a laborba. Arcukon hamarosan nyoma sem maradt a reggeli felhőtlen boldogságnak, Angie aggódva járatta tekintetét szerelme és legjobb barátnője között, akik most mereven néztek egymás szemébe. Hiába ismerte jól mindkettőjüket, közös múltjuknak ebből a borzalmas élményéből akaratlanul is kizárták őt, hiszen nem volt részese, így soha nem is érthette meg igazán, mit éltek át. Vannak dolgok, amiket szavakkal kifejezni lehetetlen, Angela így inkább magukra hagyta őket, és elment, hogy különböző átvilágító technikákkal ujjlenyomatokat keressen a levélpapíron.
Kis idő múlva Hodgins jött hozzá érdeklődni, mit sikerült kiderítenie, de az elkeserítő igazság az volt, hogy semmit. A papír olyan tiszta volt, mintha akkor került volna ki a nyomdából, a Sírásó minden bizonnyal gumikesztyűvel fogta csak meg. Angela szeretett volna valami információt mondani, amivel segíthet, de nem tudott, ezért csak megfogta a kiborult Hodgins kezét, hogy érezze, mellette van. Eddigre Booth is odaért az Intézetbe, de jó hírei neki sem voltak: a kérdéses Postahivatal kamerái hatóránként törlik a felvételt, a csomag feladójára pedig senki sem emlékezett. Zack vizsgálatai sem hoztak eredményt, a Sírásó ezúttal nem alakította át a sokkolót, hiszen nem támadni akart vele, így az egy teljesen közönséges darab volt, amilyet Washington D.C. több tucatnyi üzletében árulnak.
Már csak abban bízhattak, hogy a nyomdafesték egyedi jellemzőket mutat, de ez a nyom is zsákutcának bizonyult. A kis csapat tagjai lesújtva ültek Brennan irodájában, amikor Booth merész ötlettel állt elő:
- Bevonhatnánk a médiát. Azt mondhatnánk, hogy sikerült lenyomozni a csomag feladóját, így a Sírásó azt hinné, veszélyben van.
Hodgins szeme felcsillant:
- Ezzel kiugrasztanánk a nyulat a bokorból.
- Milyen nyúlról beszélsz? A Sírásó biztosan ember, egy nyúl nem lenne képes… – értetlenkedett Tempe, de Angela közbeszólt.
- Ez egy metafora, édesem.
- Oh, értem – az antropológusnő bocsánatkérő tekintettel nézett körbe, de persze senki sem haragudott rá.
Cam aznap kora este hivatalos sajtóközleményben bejelentette, hogy a Jeffersonian csapata bizonyítékot talált a Sírásó személyazonosságára. Nem volt más dolguk, mint várni, de Tempe számára ez volt a legnehezebb. Ő nem a védekezés embere. Mióta a szülei elhagyták, egyfolytában csak tanult, dolgozott, kutatott, küzdött. Most pedig itthon kell ülnie, látszólag tétlenül. Haszontalannak érezte magát, ez pedig kellemetlen és zavaró volt számára.
Booth is jobban örült volna, ha a sorozatgyilkos nyomában lehet ahelyett, hogy arra vár, mikor csap le. Nem hagyta Bonest egyedül, vele tartott a lakására. Thai kaját rendeltek, megittak jó pár bögre kávét, de közben alig beszélgettek. Az ügynök óvón figyelte társa minden mozdulatát, látta rajta, hogy tépelődik valamin, de nem akarja elmondani. Nem kérdezte, hiszen rég tudta már, hogy megbízik benne, csak épp most először magában akarja elrendezni a dolgokat. Inkább féltő gondoskodással átölelte, miközben egymás mellett ültek a kanapén és a hajnal közeledtére vártak. Bones minden szokatlan neszre összerezzent.
- Szerinted eljön? – kérdezte egyszercsak a nő.
- Biztos vagyok benne. Úgy érzi, kikerült a kezéből az irányítás, és ezt nem bírja elviselni.
- Utálom ezt a várakozást.
- Tudom. Én is. De nem hagyom, hogy még egyszer megsérülj miatta.
- Tévedsz, Booth – tiltakozott a nő. – Nekem kellett Hodgins lábát felvágnom a kocsiban, nem neki az enyémet.
- Nem tévedek – nézett a férfi Bones szemébe. – Nem a fizikai sérülés a legrosszabb, ami egy emberrel történhet, hanem a lelki. Sőt, az sokkal veszélyesebb, mert a felületes szemlélő számára láthatatlan. De te is tudod, a lelki sérüléseknek is van nyoma, csak azt nem látjuk, csupán érezzük. Érzem, hogy valami nincs rendben, Bones. Érzem, hogy reszketsz, akárhányszor zajt hallasz, érzem, hogy összezavarodtál – Booth egyre szenvedélyesebben beszélt, de a nő állta a tekintetét. Nem szerette, ha a saját gyengeségeivel szembesítették, és ebben a pillanatban erősebbnek érezte magát, mint valaha.
- Nincs mitől tartanom, Booth. Meg tudom védeni magam – fojtotta bele a szót a társába. Nem akarta megbántani, de ahogy kimondta, rájött, hogy mennyire rosszul érintheti ez Booth-t, ezért rövid tétovázás után hozzátette: – És persze te is itt vagy nekem. – Azonnal látta, hogy jól döntött, a férfi arcán kisimultak a ráncok, és egy apró mosolyt is felfedezni vélt. De nem akart bővebben belemenni ebbe a beszélgetésbe. Most nem. Most még nem.
A Sírásó csak reggel lendült támadásba, amikor a Jeffersonian mélygarázsában Bones kiszállt az autóból és a lift felé indult, amíg Booth parkolóhelyet keresett. Az antropológusnő meghallotta maga mögött a sebesen közeledő autót és még éppen maradt annyi ideje, hogy kitérjen az útjából. Booth azonnal ott termett, Bones bevágódott a kocsiba és a támadó nyomába eredtek. Padlógázzal száguldottak keresztül a város utcáin, de nem sikerült leszorítaniuk a személyautót az útról.
Egy ízben olyan közel értek hozzá, hogy megláthatták a sofőrt, de az maszkot viselt, így nem ismerhették fel. Bones szaporán dobogó szívvel jegyezte fel a kocsi rendszámát, ám a Sírásó újból előnyre tett szert, és ők egyre jobban lemaradtak tőle. Egyszer majdnem elütöttek egy biciklist, a következő kereszteződésben pedig egy váratlanul eléjük kanyarodó kamion kényszerítette Booth-t hirtelen fékezésre. A férfi mindkét alkalommal cifrákat káromkodott, és csikorgó hangok kíséretében gyorsította fel újra az autót.
A kikötőnél aztán egy pillanatra úgy tűnt, melléjük szegődik a szerencse: a Sírásó óvatlanul bekanyarodott egy zsákutcába. Előtte többméternyi mélységben az óceán, mögötte pedig az üldözői, de mindenre elszánt volt, és egy dolgot semmiképpen sem akart: hogy elkapják. Ahelyett, hogy lassított volna, gázt adott, és egyenesen a víz felé hajtott. Ahogy a kocsival leugratott a part széléről, meglátta a teherhajót, ami épp akkor haladt el a kikötő fala mellett. A rakodóterületen landolt, de az autó megcsúszott, kettőt pördült és a hajó szélén állt meg, két kereke a víz fölött, kettő a fedélzeten. Billegve egyensúlyozott pár másodpercig, majd a vízbe zuhant. Booth hatalmas fékezéssel állt meg a parton, Bones és ő döbbenten ugrottak ki a kocsiból és még épp látták a Sírásó autóját elmerülni. Az FBI-ügynök a mobiljáért nyúlt, hogy erősítést kérjen. Azután egyikük sem tudott megszólalni, csak nézték a vizet.
- Egy jó meleg fürdőre, és kiadós alvásra van szükségetek – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Cam délután, a Jeffersonian törvényszéki laborjában. Bones magára kanyarította a kabátját, hogy hazainduljon, de még mielőtt elköszönt Booth-tól, megkérdezte tőle:
- Gondolod, hogy meghalt?
- Nem – szögezte le határozottan a férfi. – Továbbra is ébernek kell maradnunk. Nem lehetünk biztosak benne, hogy végleg megszabadultunk tőle, hiszen nem találtuk meg a holttestét.
Az igazság az volt, hogy nem is találhatták, mivel a Sírásó nem volt halott. Kiúszott az utastérből és a kerekekben levő levegőt használta fel az életben maradáshoz, mint ahogyan a korábbi áldozatai is. Ő pedig okos volt, és a maga hasznára fordította saját hibáját. Hosszú ideig maradt a víz alatt, azután úszni kezdett, és sikerült elég távolra jutnia ahhoz, hogy ne vegyék észre, amikor kimászott a vízből és elindult, hogy tovább folytassa kettős életét.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
O.N. nagy voltál. Látom Angela és Hodgi is kapott szerepet és a nyomozááááás, meg a nyüves sírásó. Jó volt és izgalmas.
persze az apró részletek is találtak: "és persze te is itt vagy nekem"
köszi érte és sok ilyet AKAROK (persze nem vagyok szemtelen, áááááááá dehogy :-) )