- Bones! – Booth a szokásos csipogás közepette fellépett az emelvényre, ahol az agyascsapat szokás szerint egy hulla fölé görnyedt.
- Tessék – felelte Brennan, miközben fel se nézett a maradványokból. – Ez a csípőcsont nagyon érdekes.
- Nyilvánvalóan, de van valamim a számodra, ami sokkal érdekesebb.
- Hmm. Most próbálok úgy tenni, mintha nem gondolnék semmire – szólt közbe Angela egy nagyon-nagyon huncut mosollyal.
Brennan szinte átdöfte a tekintetével.
- Te jó ég, Brennan, ettől a pillantástól szerintem még a hulla is megijedt – Angela próbálta elfojtani a feltörni készülő nevetést.
- Mindjárt felkel, és sikítozva rohangálni kezd – toldotta meg Hodgins.
- A legtöbb csirke még azután is képes szaladgálni, hogy levágták a fejét – jelentette ki Vincent. – Ez köztudott.
- Az viszont már kevésbé, hogy a parlamentben ilyen csirkék segítségével hozzák a törvényeket – paranoidkodott Hodgins.
- Az a South Parkban volt, drágám – mosolygott Angela.
- Nem koncentrálhatnánk a munkára? – kérdezte ingerülten Cam.
- Egyetértek! – helyeselt Brennan.
- Én is – szólt Booth – Ti koncentráljatok erre a munkára, Bonest pedig adjátok kölcsön nekem.
- Dr. Goodmannek már elmagyaráztam annak idején, de most elmagyarázom neked is – kezdte Brennan – Kölcsönadni csak tulajdont lehet. Én pedig nem vagyok a tulajdonod.
- Hoppá. Ez jó volt, édesem – ismerte el Angela. – Hangoztasd a függetlenségedet, hogy érezze, mekkora szívességet teszel neki, mikor mégis elköteleződsz…
Az utóbbi mondatot már Brennan fülébe súgta, aki egy újabb szúrós pillantással jutalmazta a tanácsot.
- Édesem, ha állandóan így nézel rám, rosszat fogok álmodni.
- Akkor neked is kézenfekvő lenne, ha Bones elutazna egy-két napra – válaszolta Booth indulatosan.
- Elutazni?! – ebben a percben mindenki azt hitte, hogy Brennan Zeusz leszármazottja, ugyanis éppen készült villámokat szórni azokra a szerencsétlenekre, akik a közelében mertek tartózkodni. – Azt hittem, hogy csak a városban megyünk ki valamilyen hullához, de így végképp nem megyek. Ez itt egy ötezer éves, és egyáltalán nem mindennapi régészeti lelet.
- Igen, tudom, az érdekes medencecsonttal. De találtak egy hullát Michiganben, az egyik nagy tóban, abban, ami az állam nyugati felén van... valami Hurut…
- A Huron-tóban? – nézett rá Brennan.
- Igen, az az – mondta Booth.
- A Huron-tó a világ negyedik legnagyobb tava, 59549 km2 a területe, 177m magasan van a tengerszint fölött, 228m mély, és 4600 km3 a térfogata – informálta a többieket Vincent.
- Köszönjük a kiselőadást, Mr. Nigel-Murray – felelte Cam.
- A tények meggyőztek arról, hogy gyere velem? – próbálkozott tovább Booth.
- A Huron-tó valóban egy igen érdekes természeti képződmény, rengeteg látnivalóval, és gazdag élővilággal, de ez akkor is egy rendkívül fontos régészeti lelet – szögezte le Brennan. Úgy látszott, nem tágít.
- Cam, te vagy a főnök, segíts már rajtam! – könyörgött Booth.
- Sajnálom, Seeley, de ez a lelet tényleg nagyon fontos, és Dr. Brennan a legjobb, neki is jelen kell lennie…
- Jaj, Cam, én ismerlek, és tudod, hogy ezt nem veszem be – Booth már kezdett kiakadni. – Tudom, hogy mint a Jefferson törvényszéki részlegének vezetője, azt kell tenned, ami az intézetnek a legfontosabb, de ne is próbáld beadni nekem, hogy ez téged komolyan érdekel! Vincent is nagyon jó, és idehívhatsz még mellé egy másik gyakornokot is, mondjuk Wendellt, vagy Clarkot, vagy tudom is én, de meg tudjátok oldani. De Michiganben nincs antropológus, csak egy vízihulla, és oda tényleg Bones kell!
Miután Cam összekaparászta az állkapcsa alsó részét, amit elhagyott valamikor a mondat felénél, megszólalt:
- Dr. Brennan, csomagolj össze, még ma indultok Michiganbe. Clark fog helyettesíteni ebben a munkában. És küldj fotókat meg mintákat, mielőtt bealszik a csapat.
Hodgins és Angela összecsapták a kezüket. Booth megkönnyebbülten felsóhajtott. Brennan viszont az előbbi gyilkos pillantásával sújtotta Camet, majd sértődötten elment pakolni. A többiek összenéztek. Vállat vontak, és egy sóhajtás kíséretében visszafordultak a „nagyon fontos lelet”-hez.
- Kösz, Cam – mondta Booth – Majd jelentkezünk. Pá, agyasok!
Azzal ő is távozott, egyrészt, hogy összeszedje a holmiját, másrészt, hogy valahogy kiengesztelje Bonest. Majd kiengesztelődik, ha meglátja a vízihullát, biztatta magát Booth.
Nem sokkal később a kocsi már az autópályán repesztett, benne egy elégedett Booth-szal, és egy sértődött Brennannel.
- Bones, ne csináld már – könyörgött Booth, akinek elege volt a csöndből. – Tudom, hogy meg vagy sértve, amiért elrángattalak a hiányzó láncszem mellől, de hidd el, egy gyilkosság fontosabb.
- Hagyjuk, Booth – sóhajtott Brennan. – Most már mindegy. Mikor például a medve megevett egy kezet, és oda kellett kimennünk, az is érdekes ügy volt.
- Na látod! – kapott a szaván Booth. – Vedd úgy, hogy most kikapcsolódunk.
- De nem nyaralni jöttünk, Booth – ellenkezett Brennan – hanem megoldani egy gyilkossági ügyet.
- Jól van, nem mondtam semmit – morgott Booth.
Estefelé érkeztek meg a kisvárosba. Booth leparkolt az egyik szálló előtt.
- Sajnos, ma már késő van kimenni a hullához, fáradtak is vagyunk, majd holnap, jó Bones? – Booth nem is reménykedett, hogy Bones beleegyezik majd.
- Nem, ki kell mennünk a helyszínre – ellenkezett Brennan.
- Tudom, hogy nagyon utálod, de a helyiek nem várhatták meg, amíg megérkezünk, el kellett valahogy tüntetniük a hullát az emberek szeme elől. Tudod, ez kisváros. A hír itt gyorsabban terjed, mint a fény.
- Ez nem igaz. A fénynél nincs gyorsabban terjedő anyag vagy hullám.
- Tudod, Bones, képletesen értettem.
- A „képletes” is elég irracionális kifejezés. Nem értem, mi köze van a matematikának a metaforákhoz.
- Ajj, Bones, a lényeg az, hogy ha itt történik valami, arról hamarosan mindenki tud. És egy olyan helyen, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, egy hulla igencsak nagy pánikot tud kelteni – magyarázta Booth. – Ráadásul a gyilkos is fenyegetve érzi majd magát, és úgy nehezebb elkapni.
- Igen, egy ilyen zárt közösséget rendkívül megvisel egy közülük való egyed halála – értett egyet Brennan.
- Nos, néhány helyszínelő már begyűjtötte a szükséges mintákat a vízből, az áldozat néhai ruhájából, vagyis szutymóból, és a testet átszállította a hullaházba anélkül, hogy megrongálta volna a bizonyítékokat – tájékoztatta Booth. – Külön kértem, hogy magához a testhez ne nagyon nyúljon hozzá.
- Rendben – válaszolta Brennan, Booth legnagyobb meglepetésére. – Akkor majd holnap megnézzük a hullát.
- Bones, ugye nem vagy lázas? – érdeklődött Booth.
- Nem, semmi bajom, miért?
- Nem szokásod elhalasztani a munkát.
- De hát te mondtad, hogy nézzük meg holnap. És igazad van. Fáradtak vagyunk, nem akarom megkockáztatni, hogy elrontsak valamit – érvelt Brennan.
- Oké, Bones – mondta Booth, miközben besétáltak a szállodába.
A recepcióhoz érve Booth megszólalt.
- Jó napot, egy szobát kérnénk két személyre.
- Nem, két egyágyas szobát szeretnénk – ellenkezett Brennan.
A recepciós kissé furán nézett rá.
- Sajnálom, de csak egy szobánk van. A többi mind foglalt. Sajnos nem tudok segíteni.
- Elhoztad a sokkolót? – súgta Brennan Booth fülébe.
- Bones! – pirított rá Booth, majd a recepcióshoz fordult. – Köszönjük, jó lesz.
- A 447-es szoba a maguké – mosolygott a recepciós. – Érezzék jól magukat.
- Még mindig haragszol rám, Bones? – kérdezte Booth, mikor már fent voltak a szobában.
- Nem, nem haragszom – felelte Brennan – Előtte sem haragudtam, csak mérges voltam.
- A kettő ugyanaz, nem? – kérdezte Booth.
- Nem. Ha valaki mérges, az a hirtelen fellángoló indulatot jelenti, – magyarázta Brennan – de ha konkrétan valakire haragszol, az a méreg által kiváltott ellenséges érzelmek definíciója.
- Te jó ég, Bones, te képes vagy még ezt is definiálni? – hüledezett Booth.
- Mindenre létezik definíció.
- Csak egyszer próbáld meg nem elrontani az adott hangulatot a tudományos szöveggel – bosszankodott Booth.
- Milyen hangulatot?
- Hát, jelen esetben például a megbánással teli bocsánatkérésemet – magyarázta Booth.
- Szóval úgy érzed, nem veszem komolyan a bocsánatkérésedet, mert túldefiniáltam?
- Ja. De azt hittem, utálod a pszichológiát.
- Utálom is. És nem véletlenül. A pszichológia is utál engem.
- Ezt nem értem – ráncolta össze a homlokát Booth.
- Hagyjuk… – felelte Brennan – Na látod! Ha itt lenne egy pszichológus, biztos mondana valami hablatyot arról, hogy miért mondom mindig azt, hogy „hagyjuk”.
- És miért mondod?
- Nem tudom, utálom a pszichológiát.
- Mert kínos neked. Ezért gyorsan tovább akarsz lépni, és annak ez a legkönnyebb módja – magyarázta Booth.
- Igazad van, tényleg kínos. Úgyhogy, ha nem bánod, el is mennék aludni.
- Nem bánom… – felelte Booth, de az arcán látszott, hogy pont az ellenkezőjét gondolja.
Később mindketten az ágyban feküdtek, és úgy tettek, mintha aludnának, pedig egyikük sem tudott. Brennan a szemhéja belső felének felszínét analizálgatta, Booth pedig a falat bámulta.
Az, hogy így fekszünk egymás mellett, olyan mintha Booth meg én… de nem, ez abszurd, gondolta Brennan. Nem lehetünk együtt, mert egymás szöges ellentétei vagyunk, mert együtt dolgozunk, és azért, mert egy románc tönkretesz mindent. Ha elromlik, nem tudnánk többé együtt dolgozni. Ez nem történhet meg.
Booth, miután alaposan megvizsgálta a falat, áttért a függönyre. Nem tudta, meddig bírja ezt még tovább. Már hónapok óta érezte, hogy a kapcsolata Bonessal jóval több, mint egyszerű munkahelyi viszony társak között. Ezt tulajdonképpen mindenki tudta Brennanen kívül. Most is külön szobát akart, savanyult Booth, sőt, eredetileg nem is akart eljönni velem, pedig máskor mindig szívesen jött terepre. Lehet, hogy már nem is akar velem dolgozni? Ez a kérdés befészkelte magát Booth agyába, és nem hagyta nyugodni. Brennan már rég aludt, mire Boothnak sikerült a nagy önmarcangolás közepette nyugtalan álomba merülni.
Másnap gyönyörű, napfényes reggelre ébredtek… az emberek Floridában. Michiganben az idő azonban borús, hűvös, és páradús volt, röviden szólva: fos. Brennan Booth fölé hajolt, és kicsit megrázta.
- Booth, ébresztő!
Az ügynök mordult egyet, majd kinyitotta a szemét. Ahogy Brennan fölé hajolt, szinte tapintani lehetett a feszültséget kettejük között. Mikor Brennan látta, hogy Booth felébredt, lemászott az ágyról, és elment zuhanyozni. Booth sóhajtott egyet, újra lehunyta a szemeit, és maga elé képzelte a nőt. Közben át akart gurulni a másik oldalára, csakhogy abban az irányban elfogyott az ágy, úgyhogy az álmodozó férfi nagyot koppant a padlón. Mikor Bones befejezte a zuhanyzást, a fejét dörzsölgető Booth vette birtokba a fürdőszobát. A készülődés ezután már csöndben és balesetmentesen zajlott.
- Na, akkor irány a vízihulla – indítványozta Booth.
Most nem a tetthelyre mentek, hanem a város hullaházába.
- Jó reggelt, Booth ügynök! – köszönt a helyszínelő. – A hölgy pedig bizonyára dr. Brennan.
- Igen, én vagyok – felelte Brennan. – Merre van a hullánk?
- Kövessenek, kérem! Már minden szükséges mintát begyűjtöttünk a helyszínről – közölte, és elővette a mintákat.
- Ezeket küldjék át a Jefferson Intézetbe – utasította Brennan, majd gumikesztyűt húzott, és nekilátott a maradványok vizsgálatának.
Booth különösnek tartotta, hogy Bones nem volt kiakadva, amiért a helyiek intézkedtek. Mindig szeretett maga kimenni a helyszínre.
- Nő, a húszas évei elején – sorolta a tényeket Brennan. – Úgy tippelném kb. 8 hónapja lehetett a tóban. Majd Hodgins a minták alapján pontosít.
Brennan megpróbált kapcsolatba lépni a többiekkel.
- Montenegro Arcrekonstrukciós Szalon. Miben segíthetek? – viccelődött Angela.
- Szia Angela – köszönt Brennan.
Mikor meghallották Brennan hangját, a többiek is nyomban odafurakodtak a géphez.
- A vízihullánk neme nő, kora 20-24 év – tájékoztatta őket Brennan. – A víz és az állatok felgyorsították a bomlást. Kb. 8 hónapig úszkálhatott a tóban. Küldünk mintákat a vízből, fényképeket és röntgeneket. A koponya felső része széttört, de az állkapocs egyben van, így a fogsor alapján talán tudjuk azonosítani. Nem láthatók nagyobb sérülések a csontokon, de egyelőre még nem jelentenék ki semmit.
- Miért? – érdeklődött Booth.
- Mert több mindent észreveszek, mikor a csontok már tiszták – magyarázta Brennan. – Csinálok egy másolatot a fogsorról, és elküldöm, Angela, próbáld meg azonosítani az áldozatunkat. Cam, küldök némi lágy szövetet a toxikológiai vizsgálathoz, mintát a szutyokból Hodginsnak, és röntgeneket Vincentnek. Ha van valami eredmény, jelentkezzetek.
- Rendben – felelte Cam. – Amíg megjönnek a minták, tovább vizsgáljuk a – itt sóhajtott egyet – nagyon fontos leletet.
Azzal kilépett.
- És most? – kérdezte Booth.
- Nekilátok a csontok letisztításának – felelte Brennan.
- Akkor asszem, én most megyek is – nyelt egy nagyot Booth, ugyanis nem volt benne biztos, hogy látni szeretné ezt a műveletet.
- Föld Brennannek! – jelentkezett be Angela. – Booth hol van?
- Szia Angela. Kiment, mert nem akarta nézni, ahogy lepucolom a csontokat.
- Meg tudom érteni. De most jobb lenne, ha itt lenne, egyrészt, mert azonosítottam az áldozatot, másrészt, mert ha 3 szobával arrébb van, nem tudod megcsókolni.
- Angela!
Angela huncut mosolya mögött egész röhögésorkán lapult, és egy hajszál választotta el attól, hogy kitörjön.
- Booth, bejönnél egy percre? – kiabált ki Brennan.
- Na, mi a zsír? – érdeklődött Booth.
- A zsír egy olyan szövet, amely… – kezdte volna Brennan.
- Úgy értettem, mi újság van – magyarázta Booth.
- Jaa.
- Azonosítottam az áldozatot – fogott bele Angela. – a neve – dobpergést! – Marilyn Monroe.
Boothnak és Brennannek leesett az álla.
- A francba, elrontottam a fogsormásolatot! – bosszankodott Brennan.
- Csak vicceltem.
Booth olyan erőteljesen forgatta meg a szemeit, hogy majdnem kiestek.
- Ez nem épp a legalkalmasabb időpont a viccelésre, Angela.
- Jól van, bocsánat – mentegetőzött Angela. – De ezt nem hagyhattam ki. Ha láttátok volna az arcotokat…
- Tehát az áldozat neve? – türelmetlenkedett Booth.
- Karen Wins, 21 éves. 8 hónapja jelentették az eltűnését, és abban a kisvárosban élt, ahol most ti is vagytok. Ja, és Jack, valamint a bogarai szerint a halál ideje stimmel.
- Remek, akkor most meglátogatjuk a családját – mondta Booth. – Kösz Angela. Pá!
Azzal elrángatta Brennant a gép elől. Angela elgondolkodva jelentkezett ki. Valamit meg akart még kérdezni Brennantől. Mindegy, majd legközelebb, mikor Booth nem lesz ott.
Booth kopogtatására ötvenes éveik elején járó házaspár nyitott ajtót.
- Mr. és Mrs. Wins?
- Igen.
- Booth különleges ügynök, FBI. A hölgy pedig a társam, Dr. Temperance Brennan a Jefferson Intézetből – darálta le a hivatalos szöveget Booth. – A lányukról, Karenről lenne szó.
- Jöjjenek be! – szólt fojtott hangon Mr. Wins.
Booth és Brennan beléptek a házba, és mikor helyet foglaltak a nappaliban, Booth belefogott a nyomozás azon részébe, amit a legjobban utált: elmondani az áldozat családjának, hogy a szerettük halott.
- Sajnálattal, és legmélyebb részvétünkkel kell közölnöm, hogy a lányukat, Karent nemrég holtan találták meg.
- Úristen! – sikított fel Mrs. Wins – Ez nem lehet igaz!
- Ezek szerint az a holttest, – kezdte könnyeivel küszködve Mr. Wins – amit a tóban találtak… az Karen volt?
- Attól tartok, igen – felelte Booth.
Mrs. Wins zokogva a férje vállába temette az arcát.
- Ez biztos? – kérdezte Mr. Wins. – Hogy tudják ennyi idő után azonosítani?
- Bár a koponya felső része darabokra tört, az állkapocs és a fogsor elég ép volt ahhoz… – kezdte a magyarázatot Brennan, de Booth beléfojtotta a szót.
- Dr. Brennan, és csapata remekül ért ahhoz, hogy biztosan azonosítsák az áldozatot. Sajnos a test bizonyosan a lányuké.
- Tudnak már valamit arról, hogy hogyan kerülhetett oda? – kérdezte Mr. Wins.
- Még folyik a nyomozás, úgyhogy erről egyelőre nem mondhatok semmit. Viszont, ha nem bánják, feltennék néhány kérdést.
- Csak tessék – felelte Mr. Wins a felesége nevében is.
- Nos, a lányuk 8 hónappal ezelőtt tűnt el. Emlékeznek még, hogy hol voltak önök akkor?
- Persze, hogy emlékszünk arra a napra. Soha nem fogjuk elfelejteni. Mindketten itthon voltunk, Karen a barátjánál, Bruce-nál volt akkor. Egyszer csak jön a telefon Bruce-tól, hogy Karen lement a boltba, és már 2 órája vissza kellett volna érnie, de nem ért haza. Együtt kerestük Bruce-szal, többször átmentünk az egész városon, még a tópartot is körbejártuk ötször, de nem találtuk meg. – itt Mr. Wins hangja elcsuklott – Mikor letelt a 24 óra, jelentettük az eltűnését.
- Tudja, hogy mit dolgozott Karen?
- Egy itteni búvárüzletben volt pénztáros.
- Voltak a lányának esetleg ellenségei? – tette fel a rutinkérdést Booth.
- Nem hiszem. Karen kedves és szép lány volt. Úgy tudom, mindenki kedvelte. Ez a seb soha nem fog begyógyulni…
- Seb? De hát nincs nyoma rajtuk semmilyen sérülésnek – értetlenkedett Brennan.
- Tudod, Bones – súgta a fülébe Booth – A lelki sérüléseknek is van nyoma, csak azt nem látjuk, csupán érezzük.
Brennan egyszer, végre megértette, hogy miről van szó. Eddig úgy tűnt, reménytelen, mert állandóan azt hajtogatja, hogy a gondolatok, és érzelmek központja az agy, a szívvel nem lehet se látni, se gondolkodni, se érezni. De lelki fájdalmat ő is tapasztalt már, úgyhogy ezegyszer nem szállt vitába Booth-szal. Ennek a férfi különösen örült, mivel épp egy a lányukat gyászoló házaspár orra előtt voltak. Ilyen helyzetben nem lett volna célszerű az anatómia és az érzelmek összefüggéséről vitatkozni.
- Mi Karen barátjának a teljes neve? – kérdezte Booth.
- Bruce Roberts.
- Köszönjük, Mr. és Mrs. Wins – hálálkodott Booth – Viszontlátásra.
- Viszontlátásra, Booth ügynök! – azzal a házaspár kikísérte őket az ajtóig.
Brennan még visszafordult a két megtört szülőhöz.
- Őszinte részvétünk a veszteségért! Ígérem kiderítjük, hogy mi történt a lányukkal.
- Köszönjük!
Miután az ajtó becsukódott mögöttük, Brennan és Booth a kocsi felé sétáltak.
- Szegények! – sajnálkozott Brennan. – Teljesen össze vannak törve.
- Persze, hogy össze vannak törve, – felelte Booth – most tudták meg, hogy a lányuk meghalt. Az a nyolc hónap is borzalmas lehetett nekik, amíg nem tudták, hogy mi van vele.
- Igen, tudom – felelte komoran Brennan. – És most hogyan tovább?
- Meglátogatjuk Karen barátját – válaszolta Booth.
- Dr. Brennan! – kiáltotta valaki a hátuk mögött.
Brennan megperdült, és egy alacsony, rövid, göndör hajú, 50 év körüli asszonyt látott közeledni. Az agya sebesen kattogott, memóriája már a lehető összes irányba kifacsarodott, veszettül törte a fejét, hogy eszébe jusson, ki ez a nő, de nem járt sikerrel.
- Hát ő meg kicsoda, Bones? – kérdezte Booth.
Ahogy a nő közelebb ért, halványan derengeni kezdett neki, hogy valahol már látta. Az agya lassan összerakta az információmorzsákat. A nő kora, az állam, ahol vannak, egy jó pár évvel ezelőtti karácsony…
- Mrs. Addy? – kiáltott fel Brennan.
- Á, hát emlékszik rám, Dr. Brennan – mosolygott Mrs. Addy – Őszintén szólva nem gondoltam volna.
- Nem találkoztunk még, igaz? Csak egyszer karácsonykor, mikor karantén alá vonták az intézetet, akkor láttam magát.
- Igen. Éppen ezért nem gondoltam volna, hogy felismer majd.
- És maga honnan ismert fel engem?
- Olvastam a könyvét – felelte Mrs. Addy mosolyogva. – A hátulján van egy kép magáról. És, tudja Zack… – ahogy kiejtette a száján a fia nevét, rögtön könnybe lábadt a szeme – Zack nagyon pontos személyleírást tud adni. Mondhatni anatómiai elemzést kaptam magáról.
Brennan elmosolyodott, de ugyanakkor elöntötte a szomorúság.
- Ez Zackre vall – felelte. – Ő volt a legjobb gyakornokom, akivel valaha dolgoztam.
- Tudja, nagyon sokat mesélt ám magáról – mondta Mrs. Addy. – Amikor a munkája került szóba, (voltak szerencsés napok, amikor rá tudtuk venni a mesélésre) szinte végig magáról beszélt.
- Zack azt mondta, hogy maguk azt hiszik, hogy őrült amiatt, amit csinál – mondta Brennan.
- Hát először valóban így volt – vallotta be Mrs. Addy. – Sokáig úgy véltem, végül a munkája miatt került…oda, ahol most van.
Látszott Mrs. Addyn, hogy nehezére esik arra gondolni, hogy a fia az elmegyógyintézeten kötött ki.
- És már nem gondolja így? – kérdezte Brennan.
- Már nem. Rájöttem, hogy a legjobb dolog, ami Zacharyvel történt, az volt, hogy eljutott a Jefferson Intézetbe. Ott végre igazi barátokra lelt. Maguk szerették, és elfogadták olyannak, amilyen. Akárcsak mi, a családja. Igazi barátai voltak.
- Nem csak voltunk, Mrs. Addy. – szólt Brennan – Még mindig a barátai vagyunk.
- Azóta sem tudom elfogadni, hogy a fiam őrült – mondta elfúló hangon.
- Mrs. Addy, Zack nem volt őrült – rázta meg a fejét Brennan – És nem is ölt meg senkit. Azért választotta az elmegyógyintézetet, mert tudta, hogy egy igazi börtönben vége lenne…
Brennan nem tudta befejezni a mondatot, mert két kar és egy mellkas közé került. Mrs. Addy megölelte. Vigasztalóan megpaskolta az asszony hátát.
Az érzelemdús, drámai jelenet hátterében Booth fuldoklott a röhögéstől. Nem mintha nevetségesnek találta volna Brennan és Mrs. Addy párbeszédét, de Bones, amint valakit megvigasztal… ettől a képtől a rekeszizma begörcsölt. Még akkor is, ha Brennan láthatóan jól csinálta. Mikor azt bizonygatta Mrs. Addynek, hogy Zack nem őrült, Booth már előre félt, hogy Bones majd ledarálja az őrült definícióját, és kijelenti, hogy nem illik rá Zackre.
- Booth! – Booth azt hitte, szívinfarktust kap, mikor Brennan megszólította. – Ne haragudj, el is feledkeztünk rólad.
- Mrs. Addy, Seeley Booth különleges ügynök, a társam.
Mrs. Addy és Booth kezet fogtak.
- Igen, Zack magáról is mesélt egy-két dolgot – kuncogott Mrs. Addy. – Például, hogy maguk között valami különleges „pasi-kapcsolat” van, ami abban mutatkozik meg, hogy maga egy szót sem szól Zackhez.
Booth érezte, hogy elvörösödik. És szinte az arcán érezte, Bones győzedelmes „na-ugye-megmondtam-hogy-nem-kellett-volna” pillantását.
- Hát, nos igen… volt valami ilyesmi… de nem teljesen, de némileg azért… mégsem mindig…csak néha…de tényleg – magyarázta Booth.
Mrs. Addy értetlenül nézett a férfira. Most Brennanen volt a sor, hogy fuldokoljon a röhögéstől.
- Tudom, hogy nem nyaralás céljából vannak itt, úgyhogy nem is tartanám fel magukat, nyilván rengeteg a dolguk – kezdte Mrs. Addy. – De szeretném magukat meghívni hozzánk egy vacsorára, persze, ha nem bánják.
- Természetesen – vágta rá azonnal Brennan.
- Remek. Ma este, ha ráérnek…
- Nemsokára megjönnek majd az eredmények, ma már csak rendszerezem őket, és holnap reggel kezdem a vizsgálatokat – jelentette ki Brennan azzal a szent meggyőződéssel, hogy ebből Mrs. Addy leszűri a lényeget.
- Dr. Brennan azt szerette volna mondani, hogy igen, ráérünk ma este – tolmácsolta Booth a társa szavait az asszonynak.
- Áhh, remek, akkor viszlát! – köszönt el, és nemsokára már hűlt helye volt.
- Ideje látogatást tennünk Bruce Robertsnél – jelentette ki Booth.
Ez a „látogatás” is hasonlóan zajlott, mint az áldozat szüleinél, annyi különbséggel, hogy Booth igencsak ellenséges volt Roberts-szel. Bruce is elmondta ugyanazt, mint a Wins házaspár, a sztorijaik stimmeltek, de alibije egyiküknek sem volt.
- Mi történt a kezével, Mr. Roberts? – kérdezte váratlanul Brennan.
- Elvágtam a kezemet egy késsel – válaszolta Roberts, aki láthatóan zavarban volt, és a bekötözött kezét vizsgálgatta. – Miért?
- Semmi, csak úgy megkérdeztem – válaszolt Brennan.
- Mire gondoltál, mikor megkérdezted a kezéről? – kérdezte Booth, mikor már kiléptek Roberts házából.
- Semmire – felelte Brennan. – Mondom, hogy csak úgy kérdeztem. Mellesleg érdekelne, hogy hogy vágta meg a tenyerét? Az ujját, vagy a kézfejét nagyobb valószínűséggel vágja meg, mint a tenyerét, akár a konyhában, akár szerelés, vagy hasonlók során történt a baleset.
- Te nem szoktál dolgokat „csak úgy kérdezni” – ellenkezett Booth. – Különben meg láthatóan zavarba hoztad a srácot. Úgyhogy legközelebb is kérdezhetsz valamit csak úgy.
- Kösz, hogy engedélyezed – vigyorgott Brennan.
Megálltak a hullaháznál, hogy Brennan megvizsgálhassa a letisztított csontokat. Mielőtt azonban hozzálátott volna, megpróbálta elérni a Jeffersont.
- Szia Ange! – köszöntötte legjobb barátnőjét Brennan. – Mit találtatok?
- Hello, édesem! Remélem nem csak dolgoztok ott egész végig, hanem csináltok valami…hmm, szórakoztatót is.
- Angela! – Brennannek kezdett elege lenni a megjegyzéseiből.
- Hello, Dr. Brennan – lépett be a képbe Cam. – A toxikológia negatív. A lágy szövetekből kinyertem némi DNS-t, hátha esetleg később szükség lesz majd rá.
- A ruháján lévő részecskékből megállapítható, hogy az áldozatot nem messze a várostól dobhatták a tóba – szögezte le Hodgins.
Az ulnán, a radiuson, a csuklón és az ujjperceken is hajszálrepedések látszanak a röntgeneken – közölte Vincent – ez arra utal, hogy dulakodás volt.
- A körme letört, de van itt alatta valami. Talán bőrdarab. Ezt is elküldöm, Cam, próbálj DNS-t kinyerni belőle. Valószínűleg megkarmolta a gyilkost, miközben dulakodtak, és ez itt a körme alatt, a gyilkos hámszövete. A koponya felső része darabokban van, de csak helyenként látok bevérzést, – jelentette ki Brennan – vagyis nem mindegyik törés keletkezett a halál előtt. Mindenesetre összerakom a koponyát, hogy könnyebben megtaláljam a halál okát. Ha ezzel megvagyok, átküldöm a maradványokat, így Angela rekonstruálhatja, pontosan hogyan is történt az eset, Vincent pedig megkeresheti a gyilkos fegyvert.
- Rendben – felelte Cam. – Azt hiszem, mindennel megvagyunk.
- Remek! – mondta Booth. – Akkor én átöltözöm a vacsorához.
- Mmm, milyen vacsora? – táncoltatta a szemöldökét Angela.
- Nem találod ki, kivel találkoztunk ma a városban – újságolta Brennan.
- Kivel?
- Zack édesanyjával – felelte Brennan, és elégedetten nyugtázta, hogy Angelának leesett az álla. – Meghívott minket vacsira ma este.
- Ez szuper, édesem! Végre nem csak a munka…
- Nekem is át kell öltöznöm, úgyhogy most megyek – mentegetőzött Brennan.
- Várj, édesem – szólt Angela, még mielőtt Brennan lecsukhatta volna a laptop tetejét. – Hány napra fizettétek ki a szállást?
- Öt napra, de miért fontos ez? – kérdezett vissza Brennan.
- Ha az első éjszaka nem számít napnak, akkor ez az első nap, a halál oka meglesz holnap, az tuti, aztmondja, hogy… rekonstruáljuk a bűntényt, megtaláljuk a gyilkos fegyvert, három nap... Háhh! – derült fel Angela arca – hacsak nem bénáztok a gyilkos fegyver és a rekonstrukció után két napot a gyilkos elfogásával, mindenképpen marad egy szabad napotok.
Brennan az égnek emelte a szemét.
- Szóval erre ment ki az egész? Áhh, jóéjt, Angela!
Azzal kijelentkezett, és lecsukta a laptop tetejét.
- Hé! – zsörtölődött Angela, majd megeresztett egy nagyon huncut, szinte már ördögi vigyort. Ha egyszer a fejébe vette, hogy összehozza az álompárost, akkor Washingtonból is képes véghezvinni.
Brennan húsz perc alatt összerakta a fél koponyát, ami így már odakapcsolható volt a másik feléhez.
- Már készen is vagy? – nézett rá Booth.
- Aha. Ezek itt post mortem sérülések – mutatott Brennan a bevérzés nélküli törésekre. – Itt az áldozatnak már biztosan nem volt vérkeringése. A vérzés egyetlen törés köré összpontosul, eköré – mutatott most egy fura sebre. – Ez lehetett a halál oka. Trauma a fejre. Furcsa alakja van. Nem sok gyilkos fegyvernek van V-alakú vége.
- Ezt majd Vincent kideríti – legyintett Booth. – Induljunk, Bones!
Mikor beléptek az Addy család otthonába, Booth és Brennan kicsit kényelmetlenül érezték magukat. Megismerkedtek a népes Addy-família tagjaival, akikről kiderült, hogy nagyon szórakoztató emberek. A vacsoránál meséltek néhány kiskori történetet Zackről, aztán Brennant és Bootht kérdezgették arról, hogy milyen volt Zack a munkahelyén. Aztán a téma szép lassan elterelődött Zackről. A vacsora nagyon kellemes hangulatban telt, nem is számítottak rá, hogy az ügy szempontjából is hasznos lesz.
- Szóval most vakációzni vannak itt? – kérdezte az egyik nagyhangú bácsi.
Boothnak torkán akadt a falat, Brennan pedig majdnem belefulladt a poharába.
- Neeeeeem, neeeeeeeem, egyáltalán nem erről van szó, mi nem is, nem is… tudják – magyarázkodtak kórusban. – Mi a vízihulla miatt vagyunk itt.
- Amiatt, akit nemrég találtak meg a tóban?
- Igen.
- És mi történt vele?
- Folyama…
- Azonosítottuk, a neve Karen Wins, és minden bizonnyal gyilkosság áldozata lett – közölte készségesen Brennan.
Addyék egy emberként hördültek fel, és hirtelen mindenki beszélgetni kezdett mindenkivel, úgy viselkedtek, mint egy kisebb tömeg.
- Bones!! – torkollta le Booth – Folyamatban lévő ügyről nem beszélhetünk.
- Ja, bocs. De hol van ilyenkor a nagy zsaruösztönöd, ami megmondja, ki gyilkos, és ki nem az? Egyikük sem lehet gyilkos, csak nézd meg őket!
- Fejjel lefelé keltél fel, Bones, vagy mi van? Minden fordítva lett hirtelen?
- Nem tudom, ez mit jelent.
- Hagyjuk…
- Booth, maga kit gyanúsít? – kérdezte Mr. Addy.
- Egyelőre még nem tudom – felelte Booth. – Úgy látom, nem sok indíték van, ami alapján gyanúsíthatnék valakit. A bizonyítékokat pedig még csak most kezdtük el gyűjteni.
- Karen nem volt teljesen ártatlan, de hát ki nem hibázik? – morfondírozott az egyik néni. – Lehet, hogy megcsalta a barátját, de attól még nem érdemelte meg a halált…
Booth erre a mondatra úgy kapta fel a fejét, hogy megroppant a nyaka.
- Mit tetszett mondani, megcsalta a barátját? – kérdezte a nénit.
- Persze, hogy megcsalta. Messze ő volt a legszebb lány az egész városban. Azt a legényt kapta meg, amelyiket akarta.
- Kivel csalta meg a barátját?
A néni hangosan felnevetett.
- Hogy kivel?? Az egész várossal. Mondtam, azt kaphatott meg, akit akart. Ha kellett neki valami, elcsavarta az illetékes fiú fejét, és már övé is volt, amit akart. Persze ez nagyon dühítette szegény Bruce-t, de végül mindig megbocsátott neki.
Booth és Brennan jelentőségteljesen egymásra néztek. Tudták, nem mehetnek el, mert az illetlenség lenne. Majd másnap ezt is elintézik. Lassan megint visszaterelődött a szó a kiinduló témára, Zackre. Brennannek újból kérdésáradatot zúdítottak a nyakába, de ami még fárasztóbb volt, hogy el is várták, hogy ő meg meseáradattal válaszoljon rá. Mire elmentek, Brennan már nagyon fáradt volt, mert a sok mesélés közben teljes erejével küzdött a sírás ellen. Megkönnyebbülés volt a kocsiban ülni, és egy kicsit csendben lenni.
Mire elkészültek a lefekvéshez, eltelt még egy fél óra, Brennan rosszkedve azonban ahelyett, hogy elmúlt volna, csak fokozódott. Bevackolta magát a takaró alá, és próbálta visszatartani a könnyeit, legalább addig, amíg Booth végez a fogmosással, és lekapcsolja a lámpát.
- Jól megmeséltettek, mi? – kérdezte Booth vigyorogva. Neki az este tökéletes volt.
- Ja – Brennan csak ennyit tudott kinyögni, de Booth ennyiből is tudta, hogy valami baj van.
- Mi a baj, Bones?
- Semmi, jól vagyok – felelte, de közben egy könnycsepp gördült le az arcán.
Booth odafeküdt mellé, gyengéden maga felé fordította Brennan arcát.
- Mi a baj, Bones? Ne mondd, hogy semmi, mert látom, hogy nem igaz.
Brennan vett egy nagy levegőt.
- Irracionális, és értelmetlen… de hiányzik Zack.
- Dehogy értelmetlen! Évekig dolgoztál Zackkel. Bízhattál benne. A szívedhez nőtt. Te voltál a példaképe, ezt még a vak is láthatta. Mindig neked akart megfelelni, a doktoriját is azért halasztgatta, hogy tovább maradhasson az asszisztensed. Azon a módon, ahogy ő képes volt rá, téged nagyon szeretett. És te is szeretted őt, hiába irracionális – mosolygott Booth.
- De csalódtunk benne.
- Igen. És éppen azért olyan fájdalmas, mert hiába csalódtál benne, az érzéseid nem változtak. Figyelj, Bones. Lehet, hogy te lehetetlennek tartod, de nagyon kérlek, most ne szakíts félbe. Mikor valakit nagyon szeretünk, akkor helyet kap a szívünkben. Onnan nagyon nehéz kitörölni valakit, szinte lehetetlen. Zack is helyet kapott a szívedben, ahogy a csapatban is. Mikor a csapatban nem lehetett többé, találtak mást helyette. Az új gyakornokok a csapatban kitöltik Zack helyét, de a szívedben másik helyük van. Zack örökre ott marad, nem számít, hogy milyen messze van, vagy hogy kik jönnek a helyére gyakornoknak. Zack még ott van a szívedben, de nem teljes egészében. Mikor csalódtál benne, mikor már nem láttad olyan gyakran, az egy sebet ejtett rajtad. Egy olyan láthatatlan sebet, aminek megvan a nyoma, amit mindennap érzel. Ez persze fáj, de hidd el, megéri! A fájdalom rámutat arra, hogy rossz nélküle, egyúttal emlékeztet arra is, hogy milyen jó volt, amíg itt volt. És ha szomorú vagy, az csak úgy lehet, ha előtte nagyon boldog voltál. Épp ezért éri meg szeretni, Bones! Beengedni valakit a szívedbe, vállalni a kockázatot, hogy esetleg sebet ejt rajta. De ha nem vállalod a kockázatát annak, hogy esetleg szomorú leszel, akkor sose lehetsz boldog.
Brennan tátott szájjal hallgatta Booth szónoklatát.
- Érted már? – kérdezte lágyan a férfi.
Brennan egy aprót bólintott. Erre Booth letörölte a könnycseppeket a nő arcáról. Brennan agyában egy mondat visszhangzott: Megéri szeretni. Eszébe jutott az édesanyja. Ő is hiányzik! Kiáltott fel Tempe magában. A könnyei újra eleredtek.
- Mi az, Bones? – kérdezte megint Booth.
Brennan erre megölelte a férfit. Booth viszonozta az ölelést, szorosan tartotta Brennant, aki hamar meg is nyugodott. Már nem is tudta, miért sírt valójában az előbb. De abban biztos volt, hogy Booth öleléséből nem akar kibontakozni. Booth sem akarta őt elengedni. Magukra húzta a takarót, lehunyta a szemét, és megpróbált elaludni. Logikus lett volna, ha aludni szeretne, csakhogy nem tudott olyan álmot elképzelni, ami jobb lett volna a valóságnál. Inkább belefúrta az arcát a nő puha hajába, beszívta az illatát, és élvezte a pillanatot. Brennannek viszont nem volt választása. Booth karjai között, és mellkasának simulva seperc alatt elnyomta az álom.
Másnap reggel Brennan ébredt először. Ahogy kinyitotta a szemét, Booth izmos felsőtestének képe kúszott be a látóidegébe. Először nem tudta, mi történt, és ijedtében felpattant, orrba vágva az addig békésen szunyókáló Booth-t.
- Hagyj az úthengerrel, Jerry! – kiáltott fel, mikor Brennan könyöke kipiszkálta az álomvilágból.
Brennannek ekkor kezdett leesni, hogy mi is történt valójában.
- Booth, ne haragudj, hogy orrba vágtalak, én csak… nem emlékeztem rögtön, hogy mi volt, és megijedtem.
- Semmi baj – felelte Booth álmosan, miközben megdörzsölte a szemét. – Jól aludtál?
- Csodásan – mosolygott Brennan. – És te? Mármint az orrbaverés előtt.
- Nem is aludhattam volna jobban. Bár az ébresztődön kicsit még finomíts – cukkolta Booth.
- Már bocsánatot kértem – méltatlankodott Brennan – De akkor másodszor is megteszem: sajnálom, ne haragudj. De tudod mit? Csinálok neked reggelit, hátha ki tudlak engesztelni.
Azzal lemászott az ágyról, és elindult az apró konyha felé. Booth széles mosollyal az arcán nézett utána. Érezte, hogy előző este történt valami. Valami, ami elindítja őt és Bonest az egymáshoz vezető úton. Felkelt, és kiment Brennan után a konyhába. Tojást és kávét csinált.
- Már majdnem kész – mondta Brennan – Nekem el kell mennem vécére, leveszed a tűzről, ha már kész?
- Persze – felelte Booth.
Brennan birtokba vette a fürdőszobát. Úgy döntött, hogy ha már itt van, le is zuhanyozik.
Booth egész addig tanulmányozta a tojást, amíg meg nem hallotta a víz csobogását a zuhanyzóban. Be akart menni. De vajon Bones is úgy gondolkodik a tegnap estéről, mint ő? Egy ideig morfondírozott ezen. A víz csobogása egyszer csak abbamaradt. Brennan elzárta a csapot. Booth elképzelte, amint kilép a zuhanyzóból, és maga köré tekeri a törölközőt. Ekkor szinte önkéntelenül elindult a fürdőszoba irányába. Benyitott, a tükör előtt ott állt Brennan törülközőben.
- Booth? Te mit keresel itt?
„Téged” mondta volna legszívesebben Booth, de ehelyett valami ilyesmit nyögött ki:
- Ööö…eeer, hmm… hát izé…ööööö…gőzöm sincs.
- Mi? – nézett rá értetlenül Brennan – Mit akarsz mondani?
- Hát, hogy öhm, izé…hogy…hogy gyönyörű vagy – Boothnak fogalma sem volt róla, hogy miért mondta ezt, de azért mégis csak jobb volt, mintha azt mondta volna, hogy „csak kukkolni szerettelek volna, ne is zavartasd magad.”
- És ehhez be kellett jönnöd utánam a fürdőszobába? – nézett rá gyanakvóan Brennan, és elfojtott egy feltörni készülő mosolyt.
- Sürgős üzenet volt – vigyorgott Booth.
Ez után már Brennan sem tudta elfojtani a nevetést, az előtört belőle.
Miközben a fortyogó tükörtojás argentín tangót járt a serpenyőben, a kávéfőző alá helyezett csészébe Niagara-vízesés módjára ömlött az áloműző, sötétbarna folyadék. A reggeli katasztrófa hangjai megütötték Brennan fülét.
- Te jó ég, a kaja! – kiáltotta és kirohant.
A tojást lekapta a tűzhelyről, a kávéfőzőt pedig kikapcsolta, de addigra a kávé már elárasztotta a konyhát.
- Húha, támad a reggeli – vigyorgott Booth. – Uuhh, ennek a tojásnak már annyi.
- Ne nézd le a feketéket! – torkollta le Brennan vigyorogva. – De mégis inkább rendeljünk kínait.
- Benne vagyok – felelte Booth, és segített Brennannek feltakarítani a kávét. Miután megették a kaját, Brennan és Booth vérre menő harcot vívtak az evőpálcikákkal az utolsó szem rizsért, amit végül egyikük sem kaparinthatott meg, mert a küzdelem hevében teljesen belepasszírozták a dobozba. Angela eme harc kellős közepén jelentkezett be.
- Wow! Lemaradtam valamiről?
Booth és Brennan olyan hirtelen hagyták abba, mint akiket tettenértek.
- Öööö, nem, csak kajáltunk – bizonygatta Brennan, miközben odaült közel a gép elé, hogy eltakarja a panorámát Angela elől..
- Aha – vigyorgott Angela. Majd halkan, hogy csak Brennan hallja, megkérdezte – Vagy esetleg billiárdoztatok Booth golyóival?
- Elég volt, Angela – sziszegte Brennan, majd hangosabban hozzátette – Kiderítettetek valamit?
- Hiába tereled a témát, szívem – kuncogott Angela.
Ekkor a képben feltűnt Booth.
- Nem koncentrálhatnánk tényleg az ügyre? – kérdezte.
- Hát jó – vágott sértődött képet Angela, de közben alig bírta elfojtani a nevetést. – Egy darabig nem nagyon volt ötletünk a gyilkos fegyverhez, úgyhogy megpróbáltam rekonstruálni.
Angela bekapcsolta a holografikus kristálygömböt, és lefuttatta a történéseket.
- Azt mondtad, a karján lévő sérülések alapján valakivel veszekedett, és eldurvult a helyzet.
Brennan bólintott.
- Csakhogy a sérülés szöge alapján a gyilkos fegyver – bármi legyen is az – hátulról érkezett. Ez pedig lehetetlen, hogyha az áldozat épp szemtől szembe veszekedett valakivel.
- Tehát jelen volt egy harmadik személy is – vonta le a következtetést Booth. – Ez egyre bonyolultabb.
Ekkor lépett be a képbe Vincent.
- Megtaláltam a gyilkos fegyvert – jelentette ki. – És részecskék is voltak még a koponyában, mélyen beágyazódtak a csontba, tehát valószínűsíthetően a gyilkos fegyverről kerültek oda. Hodgins most elemzi őket.
- Hogyhogy nem vettem észre? – ráncolta össze a homlokát Brennan.
- Ott, ahol most vagy, biztos nincs olyan mikroszkóp, ami eléggé nagyra tudta volna felnagyítani a képet ahhoz, hogy észrevedd őket – vonta meg a vállát Vincent. – Nos, Angela azt mondta, hogy szög alapján kellett lennie egy harmadik személynek is.
Angela bólintott.
- Nem feltétlenül, csak az a biztos, hogy a gyilkos fegyver az áldozat háta mögött volt. Akkor is érhette a fejét ilyen sérülés, ha a gyilkos fegyver rögzítve volt a háta mögött, ráesett, és beverte a fejét.
- Folytasd – biztatta Brennan.
- Mikor erre gondoltam, újra megnéztem a gyilkos fegyver ejtette nyomot, és rájöttem, hogy egy asztal sarka volt – jelentette ki Vincent.
- Az pont olyan V-alakú nyomot hagy, mint ami az áldozatunk koponyáján volt – erősítette meg Brennan – szép munka volt, Vincent.
- Analizáltam az áldozat koponyájába ékelődött részecskéket – jelentette be Hodgins. – Quercus lepidobalanus robur, vagyis tölgyfa. Volt még némi fényesítőanyag is mellette.
- Tölgyfából készítenek bútorokat – mondta Brennan. A fényesítőanyag szintén bútorra utal. A szekrény csúcsa túl magasan van, hogy az áldozat beleverje a fejét. Parkettát is készítenek tölgyfából, de ha csak simán a padlóra zuhan, az nem magyarázza meg a koponyasérülés alakját. Vagyis biztosan asztal.
- Bruce Robertsnek üvegasztala van a nappalijában – vonta össze a szemöldökét Booth.
- De az étkezőasztala minden valószínűség szerint fából van – mutatott rá Brennan.
Angela váratlanul elkezdett valamit betáplálni a gépbe.
- Mit csinálsz? – kérdezte Brennan.
- Ha feltételezzük az asztal magasságát, és adott a sérülés mértéke, kiszámíthatom okozhatta-e a halálát baleset, vagyis hogy csak szimplán ráesett.
- Nagyon okos – dicsérte Brennan.
A Karent jelképező figura hirtelen három méter magasból rázuhant a virtuális asztalra.
- Nem – jelentette ki Angela. – Nem baleset volt. Külső hatás nélkül legalább ilyen magasról kellett volna ráesnie ahhoz, hogy a koponyán látott sérülésekhez hasonlót okozzon.
- A hiányzó erőhatás biztosan valaki mástól származik – mondta Brennan.
- Vagyis meglökték? – kérdezte Booth.
- Igen. Mondjuk Karen és Bruce veszekednek a konyhában, átmegy verekedésbe, Karen védekezik, innen a kézsérülések, majd Bruce meglöki, Karen hátraesik, és beveri a fejét az asztal sarkába – vélte Brennan.
- Baleset volt – mondta Booth. – Csak veszekedtek, de a lány meghal, Bruce pánikba esik, és eltünteti a tóban, majd maga hívja fel a szülőket, kitalál egy sztorit, és persze, hogy stimmel az elmondásuk alapján, hiszen Winsék Robertstől hallották a történetet.
- Kár, hogy már eltelt 8 hónap, és így már nem sok értelme van megkérdezni bárkit, hogy látták-e aznap Karent lemenni a boltba – húzta a száját Brennan. – Már biztos senki sem emlékszik.
- Indulás – adta ki a parancsot Booth.
- Szép munka volt – dicsérte meg a csapatot Brennan, majd kijelentkezett.
- Azt mondtad, kíváncsi vagy, hogyan vágta meg Roberts a kezét – mondta Booth, mikor már az autóban ültek. – Le merném fogadni, hogy Karen karmolta meg.
- A lány körme alatt találtunk egy bőrdarabot – közölte Brennan. – Ha szerzel végzést, vehetünk tőle DNS-mintát, és Cam összevetheti azzal.
- Remek. Itt vagyunk.
- Egyelőre ne szóljunk neki, csak nézzük meg az asztalát – javasolta Brennan. – Utána szerezzünk végzést a DNS-teszthez.
- Oké – egyezett bele Booth.
Booth most nem pazarolta az időt holmi udvarias kopogásra, inkább nemes egyszerűséggel berúgta az ajtót.
- Roberts! Booth ügynök, FBI!
- Itthon vagyok – jött elő Bruce – Mi ez az egész?
- Csak az asztalát szeretnénk megnézni – mondta Brennan.
- És ehhez miért kellett betörni az ajtót? – kérdezte Bruce – A kilincset nem véletlenül találták ám ki.
- Hű, de jókedvében van Roberts! A tárgyalóteremben a bírót nem biztos, hogy meggyőzi a humorérzéke – fenyegetőzött Booth.
Brennan eközben szemügyre vette az ebédlőasztalt.
- Ez nem tölgyfa.
- Mi? – kerekedett el Booth szeme. – Ez biztos?
- Teljesen. Ez túl sötét ahhoz.
Robertsnek gőze sem volt róla, hogy miről van szó, de hamar rájött, hogy valamit kerestek nála, de nem találták meg.
- Egy biztos, nem itt ölték meg Karen Winst – jelentette ki Brennan.
- Akkor már nem is kell az a végzés – sóhajtott Booth.
- Dehogynem! – ellenkezett Brennan – Ez nem a tett helyszíne, de attól még ő ott lehetett, amikor megölték, mivel alibije nincs.
- Mr. Roberts – fordult most az értetlen Bruce felé Booth. – Meg tudja mondani, egész pontosan milyen boltba ment le Karen az eltűnése előtt?
- A búvárboltba készült, ahol dolgozott – felelte Roberts.
- Miért? – kérdezte Booth – Aznap hétvége volt, ha jól tudom.
- Igen, de a főnökével akart valamit megbeszélni.
- Mit?
- Azt nem mondta.
- Ne hazudjon, Roberts!
- Na jó, fel akart mondani.
- Miért?
- Mert… – látszott, hogy nehezére esett bevallani. – Miért fontos ez?
- Hát, ööö, lássuk csak, – gúnyolódott Booth – talán azért, mert megölték, és a testét a tóban találták meg 8 hónap múlva, és mivel maga ellen szól a bizonyíték, a főnök lett az első számú gyanúsított. Ez az az iciri-piciri ok, amiért tudnom kell, remélem megérti.
- Azért akart felmondani, mert lefeküdt a főnökkel, – vallotta be Bruce – aki komolyan vette, és rá akarta venni, hogy hagyjon el engem. De ő ezt nem akarta, és amíg ott dolgozott, a bolt tulaja nyomás alatt tudta tartani.
- Ha nem akarta, akkor miért feküdt le vele? – tette fel a kínos kérdést Booth.
- Mert…fizetésemelést akart.
- Ó, már minden világos! A csajszi csak a pénzt akarta, de a főnök komolyan vette, aztán meg még le is akar lépni! Ettől nem csoda, hogy zabos lett, és ez bőven elég indítéknak. Köszönjük az együttműködést, Mr. Roberts, gyere, Bones! Viszlát.
Azzal kirohant a házból, Brennannel együtt.
- Megszerezzük a végzést, átkutatjuk a főnök házát, és a boltját (a bolttal kezdünk), és DNS-mintát veszünk tőle. Ha egyezik a bőrkével, akkor bilincset rá! – pörgött föl Booth.
Húsz perc múlva Booth már a végzést lobogtatta a tulaj, Roger Smith orra előtt.
- Nem tudom, mit akar ez jelenteni, de biztosítom önöket, hogy nem tettem semmi rosszat – bizonygatta diplomatikusan Mr. Smith, akinek egy viszonylag kicsi, de karcolásnak túl széles seb húzódott az arcán.
- Honnan van ez a seb? – kérdezte Booth. – Talán…megkarmolták?
- Az eladói pult tölgyfából van – jelentette ki Brennan.
- Hát ez már nem jó jel – csóválta a fejét Booth, miközben gonoszan nézett Rogerre.
- UV-lámpát! – követelte Brennan.
- Tessék – nyújtotta át Booth, majd folytatta Roger szemkontaktuson alapuló kínzását.
- Ez a sarok véres – mutatott Brennan a pult jobb felső sarkára. Ebből is lehet mintát venni, de lefogadom, hogy Karen Wins vére.
- Hoppá, hoppá – duruzsolta Booth, majd se szó, se beszéd, kitépett egy hajszálat Roger fejéből.
- Hé! – kiáltotta Smith. – Ez testi sértés!
- Pereljen be! – gúnyolódott Booth.
- Na, küldheted Camnek – nyújtotta át a hajszálat Brennannek a kocsikulccsal együtt. – Most menj egyedül, én vigyázok, hogy Rogie el nem szökjön.
Miután Brennan elküldte a mintákat, kapcsolatba lépett a Jeffersonnal.
- Szia, édesem! – köszönt rá Angela. – Végül kié lett a rizs?
- Azonnal hívd ide Camet – követelte Brennan izgatottan.
- Mi az, durcás vagy? Talán Booth kaparintotta meg?
- Itt vagyok, Dr. Brennan – szólt közbe Cam.
- Küldtem DNS-mintákat, egyik vér a tett helyszínéről, vesd össze az áldozatéval, a másik kettő a két gyanúsítotté, a bőrdarabbal kellene egyeznie valamelyiknek.
- Rendben, amint megérkezik, nekilátok – bólintott Cam. – Hol van Booth?
- Már te is kezded? – kérdezte szemrehányóan Brennan. – A fő gyanúsítottal maradt, hogy el ne szökjön.
- Mit kezdek már én is? – vonta össze a szemöldökét Cam.
- Ezt asszem miattam kaptad, bocsi – mondta Angela.
Mivel fantáziám túl volt erőltetve az utóbbi napokban, nem igazán tudom leírni, hogy mi is történt abban a fél órában, amikor nem történt semmi. Úgyhogy most ugornék egyet oda, ahol azt az időszakot, amiben nem történt semmi, félbeszakította az, hogy történt valami.
- Dr. Saroyan! – lépett be a szobába Vincent. – Egy csomag van nálam, amit neked címeztek.
Cam úgy pattant fel, mintha áramot vezettek volna a székébe. Kikapta Vincent kezéből a dobozt, és elrohant.
Vincent úgy nézett utána, mintha kilőtték volna a patológusnőt az űrbe. Akárhogy is, a sebesség majdnem stimmelt.
- DR. BRENNAN! – kiáltotta Cam nem sokkal később.
- Michiganig el akarsz üvölteni? – nézett rá Angela.
Cam elengedte a füle mellett a megjegyzést.
- Dr. Brennan! A vérminta, amit küldtél, egyezik az áldozatéval.
- Ezt le mertem volna fogadni – bólintott Brennan.
- A hajszálban talált DNS pedig – folytatta Cam – egyezik a bőrdarabéval. Nem tudom kié, de biztos ő a gyilkosunk.
- Én tudom kié – felelte Brennan ördögi vigyorral, és már tárcsázta is Bootht.
- Booth – szólt bele az ügynök, azután nem beszélt többet, csak hallgatta Brennant a vonal túlsó végéről. – Értem.
Letette, majd az előtte álló, roppant ideges férfihez fordult.
- Roger Smith, ezennel letartóztatom Karen Wins meggyilkolásának alapos gyanújával. Jogában áll hallgatni, minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon. Jogában áll ügyvédet fogadni. Amennyiben nincs magánügyvédje, az állam utal ki ön mellé védőt.
Miután befejezte a hivatalos monológot, Booth beültette a megtört Smith-t az autóba.
Később Brennan és Booth már a megrendelt kínai vacsora mellett ültek, és az ügyről beszélgettek.
- Smith nem mondott semmit. Az ügyvéddel épp az írásos vallomásán dolgoznak – közölte Booth.
- Elmondtad Karen szüleinek a nyomozás eredményét? – kérdezte Brennan.
- Igen – felelte Booth. – Mázli, hogy addigra Smith már nem volt a kocsimban, különben lett volna még egy gyilkosság.
- Legyen a tiéd az utolsó rizs – bökött a tányéron árválkodó gabonadarabra Brennan.
- Nem, Bones, tudod ebben a nyomozásban inkább te voltál az aktívabb, megérdemled, úgyhogy nyugodtan edd meg – utasította el Booth.
- Nélküled nem sikerült volna, és ez mindig így van, már megbeszéltük. Különben a sorsfordító dolgokra Angela és Vincent jöttek rá.
- Elvisszük nekik? – kérdezte vigyorogva Booth.
- Naná! – nevetett Brennan, és elővett egy dobozt, és belesöpörte a rizsszemet.
- És most mi lesz? – kérdezte Brennan. – Ügy lezárva, de még van egy napunk.
- Hogy érted? – kérdezte Booth.
- A szállást öt napra fizettük ki, de még van két napunk.
- Hmm… ezt kár lenne elpazarolni. Mi lenne, ha holnap kirándulnánk egy kicsit a tó körül? Még akár búvárkodhatnánk is…
- Ha nem tartóztattad volna le a búvárbolt tulajdonosát – fejezte be a mondatot Brennan.
- Most akkor már úgy gondolod, hogy nem kellett volna megtennem?
- Ezt nem mondtam.
- Hát jó, akkor benne vagy? – kérdezte Booth.
- Nyakig – vigyorgott Brennan.
- Vagyis az agyad nincs benne? – aggodalmaskodott Booth.
- Most nem igazán hallgatok az agyamra.
- De te mindig az agyaddal gondolkodsz – vetette ellen Booth.
- Úgy tűnik, nem mindig… – felelte egy huncut mosollyal Brennan, és megcsókolta Bootht, aki örömmel viszonozta. Hosszan csókolták egymást, csak akkor hagyták abba, mikor már elfogyott a levegőjük.
- …most például nem – fejezte be Brennan az előbb megkezdett mondatot.
- Mert most a szívedre hallgattál – mondta Booth.
- Nem, hanem a hormonjaim által kiváltott biológiai késztetésekre – javította ki Brennan.
- Ja, hát persze – húzta a száját Booth. – Na és mit mondanak a hormonjaid?
- Szerintem tudod – célozgatott Brennan.
- Magyarázd el, kérlek – cukkolta Booth.
- Azt üzenik, hogy ideje lenne aludni menni.
Booth arca láttán Brennan elnevette magát. Felállt, és elindult a hálószoba irányába. Booth követte. Az ágy mellett Booth hátulról átölelte, és belecsókolt a nyakába. Brennan visszafordult, és újabb csókot adott Boothnak, aki közben lenyomta az ágyra, és megpróbálta megszabadítani a ruhájától.
Most még nem késő megállni, csendült egy hang Brennan fejében olyan tisztán, hogy egy pillanatig azt hitte, valaki tényleg van a szobában rajtuk kívül. Ha most abbahagyod, talán még lehet minden úgy, mint régen, folytatta a hang. De ha engeded elfajulni a dolgokat, utána már nincs visszaút.
De én nem akarom, hogy minden a régi legyen, erősködött Brennan magának. Hallottad Bootht tegnap este: ha boldog akarsz lenni, kockáztatnod kell. Nyomatékosításképp áthajította Booth nadrágját a szobán.
Végre szabadon engedhették az érzelmeiket. Minden érintéstől és csóktól az elfojtott vágy újabb hulláma sodorta magával őket. A tempó egyre gyorsult, és a nyögések mellett időnként hallatszott az ágy reccsenése. Akár egy robbanás, olyan volt, ahogy a szexuális feszültség bódító légkörében együtt pulzáló két test a jóga csúcsában egyesült.
Ám sajnos a falak elég vékonyak voltak, így a szomszéd szobában aludni próbáló nénike bosszús fültanúja lehetett a szerelem kiteljesedésének. A pornófilmbe illő hangok felidézték a régi emlékeket. Ó, ha John itt lenne még… Na de álljon meg a menet, gondolta a néni. Engem ez zavar. Egy darabig még várt, de aztán csak sikerült elhatározásra jutnia. Nyelt egy nagyot, (talán túl nagyot – jaj, a protkó!) majd átkiabált a szomszéd szobába:
- Igazán remek, hogy egymásra találtatok, de valaki a szomszédban aludni szeretne!
Brennan és Booth ledermedtek. Azt hitték, nem jól hallanak. Valaki tényleg rájuk szólt azért, mert…
- Tessék jógázni! – kiabált vissza Booth. – Testileg-lelkileg ellazít.
- Ez hallatlan… – morogta a néni.
Brennan rázkódott a nevetéstől. Úgy érezte, mindjárt megrepednek a bordái, és sose lesz képes abbahagyni. Ezt Booth is látta, úgyhogy inkább lemászott róla.
- Drágám, ha úgy rezegsz, mint egy elektromos fogkefe, nem találom el a lyukat…
Brennanból újult erővel tört ki a röhögés. Öt perc múlva még mindig képtelen volt megszólalni.
- Na jó, innentől mérem az időt – bosszankodott Booth, mert bár jól esett neki nevetve látni a szerelmét, de mégis csak úgy érezte, van még egy befejezetlen „ügyük”. Ám Brennan a maga részéről úgy döntött, hogy az ágytornának vége. Booth, ha morogva is, de elfogadta. Inkább átölelte a nőt, aki nem tiltakozott.
Csodásan aludtam, gondolta másnap reggel a néni. Tudta, ebben nagy szerepe volt a szomszéd szobában egymás karjaiban alvó párnak. Még nem ébredtek föl, mikor Angela bejelentkezett. Mikor meglátta őket, igen enyhe kifejezés, hogy leesett az álla, de sikítani tudott volna örömében. Hát csak megtörtént, végre, ujjongott magában. Gyorsan kijelentkezett, és a látottakat próbálta feldolgozni.
Booth ébredt fel elsőnek. Ránézett a karjaiban alvó nőre, és eszébe jutott a tegnapi rövid, de annál csodálatosabb éjszaka. Azt hitte, boldogabb már nem is lehet.
Miközben kikászálódott az ágyból, hogy használatba vegye a WC-t, terveket eszelt ki, hogy hogyan állhatna bosszút a szomszéd nénin. Mire végzett a dolgával, Bones is felkelt. Gyorsan megreggeliztek, aztán elindultak a „kirándulásra”. Az igen rövidre sikerült, igazából csak sétáltak egy kicsit az erdőben, beszélgettek, és úgy viselkedtek, mint egy normális pár. Nem maradhattak sokáig, hiszen a többiek is tudták, hogy elkapták a gyilkost, tehát haza kellett menniük.
Ebéd után gyorsan összepakoltak, és már indultak is vissza Washingtonba.
- Légy szíves tegyél ki a Jeffersonnál – kérte Brennan.
- Na ne, Bones, csak azt ne mondd, hogy most is dolgozni akarsz – hüledezett Booth.
- Nem, csak beugrom, leteszek egy-két dolgot, aztán már jövök is vissza.
- Akkor megvárjalak?
- Ha nem baj…
- Bones, nem akarnál ma éjjel nálam aludni?
- De, amennyiben nincsen megtestesült Szűz Mária az egyik szobában – vigyorgott Brennan.

Másnap reggel Angela korán bement a munkahelyére, hogy társaság nélkül, nyugodtan kikérdezhesse Brennant. Az asztalán egy csomag várta. A díszes csomagolópapír egy fadobozt rejtett. Angela kíváncsian kinyitotta, és egy merő kérdőjel lett, mikor meglátta a tartalmát: egy fél szem rizs volt benne.
Később Vincent jött be az irodájába.
- Van valami ötleted, hogy ez mit jelenthet? – dugott Angela orra alá egy ugyanolyan dobozt, amiben a rizs másik fele lapult.
- Halvány fogalmam sincs – felelte Angela. – De nézd!
Elővette a saját dobozát, és megmutatta Vincentnek.
- Az emberiség több mint 60%-ának fő tápláléka a rizs – Vincent csak ennyit tudott kinyögni a meglepetéstől.
- Biztos azért kaptad, hogy ez eszedbe jusson – veregette meg a fiú vállát Angela.
Vincent értetlenül nézett rá.
- Brennan késik – állapította meg Angela.
- Eddig még egyszer sem fordult elő – töprengett Vincent.
- De igen, – vigyorgott Angela – csak akkor te még nem voltál itt. Én viszont igen, és tudom is, miért késik. És nagyon örülök neki.
- Miért késik? – értetlenkedett Vincent.
- Ez nem olyan tény, amit közölnöm kéne – vélte Angela.

Az ajtó kinyílt, és egy gondozó lépett be rajta.
- Látogatója érkezett.
Zack felkapta a fejét. A gondozó nyomában belépett a terembe egy nő, akinek egykor az asszisztense volt.
- Dr. Brennan – kiáltott fel.
Brennan odarohant hozzá, és magához ölelte Zacket.
- Te meg hogyhogy itt vagy? – kérdezte Zack.
- Csak látni szerettelek volna téged.
- Hacsak a látóidegedet nem érte súlyos sérülés, most kétségkívül látsz – szögezte le Zack.
Brennan elmosolyodott.
- Jó újra látni, Zack…

VÉGE

Súgó 14 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.11.25. 15:51 pluhildi nem tudom elmondani, hogy mennyire odavoltam az írásodtól azt el kell mondjam, hogy imádatom a bones "költeményeket" iránt elég újkeletű,  angolul voltam kénytelen ezidáig olvasni ilyen remekműveket, mert magyar szöveggel sajnos nagyon kevés van és főleg az olyanokból mint a tied a különösen szórakoztató fajtából imádtam minden egyes mondatát, a stílusod egyszerűen magával ragadó..... jobb mint az eredeti gratula érte  remélem még sok hasonlóval megörvendeztetsz minket

2011.09.03. 23:15 olvasó Na kedves viaszsámánom (bocsi, hogy néha így hívlak, de most különösen megérdemled), mert ez ördögi volt. Ördögien jóóóóóóóó. Az idő "fos", na itt kidőltem, eztán még sorban a többin és az érzelmes rész, a leírások. Végem van egyszerűen, nagyon  kitettél magadért, köszi érte

2011.08.25. 23:38 hullaviasz Köszönöm szépen a kommenteket minden hozzászólónak!  Nagyon jólestek a dicséretek, biztatások, örülök, ha tetszett az írásom, ne adj' isten megnevettettelek titeket A sok komment azt mutatja, hogy megérte hajnali 3ig fentmaradni, hogy elkészüljek határidőre  Még egyszer köszönöm mindenkinek, jókedvre derítettetek

2011.08.25. 10:18 enci.2 ez egyszerűen valami eszméletlenül jó lett... !!! :D  GRATULAA!!! :D

2011.08.23. 21:29 candace Ez valami fantaszikus lett! Leestem a székről, annyira röhögtem. És Angelának ezek a "megjegyzései". XDDDDD Én se tudok már mit elmondani, mindent elmondtak az előttem szólók.

1 | 2 | 3