Nyár van. A napsugár melengeti az ember bőrét, ahogy a kellemes langyos homok is lenyugtatja. A tengerparton rengetegen élvezik ki ennek az évszaknak az előnyeit. Egy férfi a kisfiával játszadozik a lágy homokban.
- Apa, apa még egyszer. Elkapom. – kérlelte a kisfiú édesapját, hogy dobja neki, újra a labdát.
- Oké Parker, figyelj! – mondta a férfi és már repült is a játékdarab. A kisfiúnak bár ugrania kellett, de sikerült elkapnia.
- Szép volt fiam. – dicsérte meg.
- Apa gyere, gyorsan nézd mit találtam. – a férfi oda sietett.
- Mi az fiam?
- Egy koponya. Csúcs. Apa ugye megtarthatom? –kérlelte édesapját.
- Ne nyúlj hozzá! Máris telefonálok. Gyere. – hívta hátrébb fiát, majd nyúlt is a telefonjáért.
- Bones. Itt Booth. Találtam neked egy kis munkát. Jó rendben.

Félóra múlva a Jefferson intézet hatalmas kocsija jelent meg. Majd egy civil autó.
- Sziasztok. – köszönt oda Booth az éppen érkező Camnek és Bonesnak.
- Szia Bones néni és Camille néni. – bukkant elő Parker édesapja mögül.
- Sziasztok. –köszönt egyszerre a két nő.
- Parker, mondtam már, hogy hívj nyugodtan csak Camnek ahogyan a többiek is. – A fiú válaszul csak bólintott.
- Állítsanak fel egy kordont, nem kellenek a bámészkodók.- adta ki a parancsot az érkező FBI-osoknak.
- Ki talált rá? – tette fel a kérdést Brennan.
- Én. – válaszolta büszkén Parker.
- Ugye nem értél hozzá? – kérdezte Cam.
- Nem. A papa mondta, hogy nem szabad.
- Nem viszed el? – nézett Cam Booth-ra.
- Ragaszkodik hozzá, hogy itt maradjon. Szerinte ez a nap legjobb pillanata. – magyarázta a férfi.
- Hát, kemény legény, ha nem riadt meg.
- Olyan akarok lenni, mint a papám. Nem félni semmitől.
- Ez nem teljesen igaz. Tudod Parker apukád is fél. – szólt közbe Brennan.
- Ez igaz? – nézett a kisfiú édesapjára.
- Hát persze. Tudod a legnagyobb félelmem az, hogy neked valami bajod esik. – guggolt le fiúhoz és átölelte.
- Én nem erre...- kezdte volna Brennan, de a férfi szúrós tekintetét látva jobbnak vélte nem befejezni a mondatát.
- Az áldozat férfi. 17-23 év körüli, úgy 170-180 cm magas lehetett. A bomlás idejét tekintve 1 éve lehet halott.
- A halál oka? – tért a lényegre Booth.
- Van egy golyó által mért seb a 3 és a 4-es borda között. A szívre céloztak.
- Na jó mindent csomagolni és irány a Jefferson intézet. – adta ki az ismételt parancsot Booth.
- Bones néni nagyon tud. - jegyezte meg Parker.
- A legjobb vagyok a szakmában. Kocsival vagytok? – nézett a férfira.
- Nem. Metró aztán séta.
- Gyertek, haza viszlek titeket. – ajánlotta fel Bren.
- De Parkernek gyerekülés vagy legalábbis ülés magasító kell. – magyarázta Booth.
- Nyugi a csomagtartóban van. A múltkor kölcsön adtam Russnak a kocsit, hogy elmehessenek a lányokkal kirándulni.
- Értem akkor irány a Jefferson.
- Na és Parker?
- Parker a héten velem van. Rebecca és a pasija Európába utaztak nyaralni. – magyarázta Booth.
- Rendben akkor irány az intézet.

Parker a kocsiban végig arról áradozott, hogy milyen jó munkája van Bones-nak és hogy milyen okos. Aztán az apukájáról beszélt, akire mérhetetlenül büszke és a példaképének tekinti. Brennan és Booth csak mosolyogtak az egészen, de mindkettőjüknek jól estek a kisfiú szavai. Persze a 10 éves kisfiú a kényes témákba is belekezdett.
- Bones néni.
- Tessék Parker. – nézett rá a visszapillantó tükréből.
- Miért nem jársz a papával? – jött az őszinte kérdés.
- Na de Parker! Nem illik ilyet kérdezni. – dorgálta meg kisfiút Booth, aki kissé kellemetlenül is érezte magát.
- Semmi baj Booth. – nyugtatta a nő, bár próbált nyugodtnak látszani kicsit őt is felzaklatta a kérdés.
- Tudod Parker a papád, nagyon jó ember. Bátor jószívű okos és meg kell hagyni a külsője se az utolsó. – érezte, ahogy ezeket kimondta kezdett kissé belepirulni a dologba így lejjebb eresztette a kocsi ablakát.
-   Ha ilyen véleménnyel vagy a papáról, akkor mi az akadály? – jött az újabb ártatlan kérdés. Booth-t is igen érdekelte a dolog.
- Tudod az apukád és én munkatársak vagyunk. A szabályzat pedig tiltja, hogy a munkatársak járjanak egymással.
- De a papa Cam nénivel is járt. Ők nem munkatársak?
- Na jól van fiam elég ebből. Nem beszéljük ki a papa magánéletét.
- Megjöttünk. – lélegzett fel Bones.

Az intézetben:
- Sziasztok. A maradványok még nem jöttek meg. – jelent meg Angela. – Oh hello Parker.
- Szia Angela néni. – köszönt mosolyogva a kisfiú.
- Na álljunk csak meg. Engem nem nénizünk. Én Angela vagyok. Vagy olyan öregnek nézek ki? – nézett Ange kérdőn a kisfiúra.
- Nem. Csinos vagy és szép. – válaszolta Parker kis elragadó mosolyával. 
- Ó kis szívtipró. Tisztára, mit az apja. Akkor mától csak Angela vagyok a néni nélkül. – mondta mosolyogva.
- Rendben.
- Héé Wendel!! Elhoztad a sokkolót? – kiabált Hodgins a labor másik végéből.
- Minek nektek sokkoló? – kérdezte Ange az éppen mellette elhaladó fiútól.
- Ööö csak egy kis kísérlet. – magyarázta a srác.
- Csúcs. Apa megnézhetem? – nézett Parker csillogó szemekkel édesapjára.
- Nincs kísérlet az engedélyem nélkül. – jelent meg Cam az ajtóban. Szemében nem éppen az öröm csillogott.
- Igenis Dr. Saroyan. – felelte bűnbánóan Wendel.
- Meghoztuk az áldozatot, szóval mindenki munkára. – adta ki a parancsot a főnökasszony.
- Apa nézhetem, mit csinálnak?
- Tudod mit Parker? Gyere velem. Nálam lehet nézni 3D-s filmeket, sokkal jobbak, mint amit ők csinálnak. – ajánlotta fel Angela.
- Király. Nekünk miért nem engeded meg soha? – jelent meg Hodgins.
- Talán azért, mert te nem egy 10 éves elbűvölő és aranyos fiúcska vagy. – mosolygott a férfira.
- Hát az egyikben igazad van. – mondta kötekedve a férfi.
- Hodgins munkára! – szólt rá Cam.
- Máris főnökasszony. – vigyorgott rá a pasi. Ígyhát mindenki munkára látott. Bones és Wendel a csontokat nézték át, hogy minél többet meg tudjanak a gyilkosságról. Hodgins az áldozat ruháinak maradványit tanulmányozta. Cam a fogászati röntgen alapján kezdett „nyomozásba”. Booth hűségesen várta a fejleményeket. Angela és Parker szórakoztak a legjobban egy 3D-s videojátékkal.
- Megvan. – jelent meg Cam egy kartonnal a kezében. – A fiú neve Jaden Jonhson. 20 éves.
- Remek megnézem az eltűntek nyilvántartásában.  – ugrott oda Booth egy szabad géphez.
- Meg is van. Jaden Jonhson. A szülei jelentették az eltűnését 1 éve. Utoljára a tengerparton látták.
- A ruhája megegyezik azzal, amit találtunk. - állapította meg Hodgins.
- Akkor megyek és szólok Jonhson-éknak, hogy megtaláltuk a fiúkat.
- Veled megyek. – szólt utána Brennan.
- Parker…- nézett az iroda felé.
- Nem lesz gond. Vigyázunk rá. Amúgy is remekül el van Angelával. – nyugtatta meg Cam.
- Rendben. Köszönöm.
- Ha végeztetek a lágyszövetekkel, Wendel tisztítsa le a csontokat és rakja össze a csontszobába. – mondta parancsszerűen Brennan.
- Meg lesz. Dr. Brennan. – válaszolta a fiatal srác.

A parkolóban:

- Kérem a kulcsot. Én vezetek. – szólalt meg a férfi mikor rájött, hogy nem a saját kocsijával érkezett.
- Nem. Az én autóm. Én vezetek. – makacskodott a nő.
- Tudod, merre kell menni? – kérdezte a férfi remélve, így megkapja, majd a kulcsokat.
- Nem, de a GPS majd elvisz minket. – vágott vissza a doktornő.
- Na, jó induljunk. – adta meg magát Booth és beszállt a kocsiba.

Az út nagy részében nem igazán beszélgettek. A férfi kissé sértőn érezte magát, mert nem vezethetett.
- Megérkeztünk.
- Na, jó én beszélek. – mondta határozottan a férfi. Kiszállnak az autóból és a ház felé veszik az irányt. A házhoz, ahol 2 ember arra vár, vajon mikor jelenik meg újra a fiúk az ajtóban. Becsengetnek, és az ajtó kinyúlik…
- Jó napot. Ön Mrs Jonhson?
- Igen én vagyok. – válaszolta a középkorú hölgy. – Miben segíthetek?
- FBI. Booth ügynök vagyok. Ő itt a társam Dr Brennan.
- Jó napot. – köszönt Bones is. A nő szemébe könnyek gyűltek.
- Jaden. Ugye Jaden miatt vannak itt? – kérdezte könnyeivel küszködve a nő, majd beinvitálta őket.
- Nos, igen asszonyom. A férje?
- Máris szólok neki. – indult el az asszony a ház hátsó részébe. Pár percen belül visszatért a férjével együtt.
- Üdvözlöm önöket. Ted Jonhson. – nyújtotta a kezét a férfi.
-  Seeley Booth, FBI. Ő itt a társam Dr Temperance Brennan.
- A feleségem mondta, hogy Jaden miatt jöttek. Megtalálták?
- Sajnálom és őszinte részvétünk. – nyújtott át egy medált, amit még a fiú nyakában találtak meg.
- Oh Ted. – borult a nő férje nyakába és zokogásba tört ki.
- Tudom, nagyon nehéz, ez most, de szeretnénk néhány kérdést feltenni. – próbálta finoman mondani.
- Hogy történt? – kérdezte Mrs Jonhson nagy nehezen.
- Még vizsgáljuk az esetet, de valószínűsíthető, hogy a fiuk gyilkosság áldozata lett. – magyarázta Dr Brennan.
- Úristen. – szólalt meg az áldozat apja is.
- Sajnálom, de tudnunk kell, hogy voltak-e a fiuknak ellenségei, vagy netán rosszakarói.
- Nem. Nem tudunk róla. Jaden mindenkivel olyan jóba volt. Annyira közvetlen személyiség. Kedves és melegszívű.
- Volt a fiuknak esetleg barátnője? – tette fel a következő kérdést Brennan.
- Igen volt Sammy. Nagyon szerették egymást. Sammy mind a mai napig át szokott járni, segíteni. – magyarázta az asszony.
- Megtudhatnánk Sammy-nek a teljes nevét és címét? – kérdezett rá Booth.
- Persze itt lakik 4 házzal arrébb a 447-esbe. Samanta Patrick. Szegény, biztosan teljesen ki lesz borulva. Annyira szerette Jadent. – szipogott az asszony.
- Szétnézhetnénk a fiú szobájában?
- Természetesen kérem. Jöjjenek. – mondta a férj és az emelet felé vezette őket.
- Ez volna az. Mióta eltűnt Jaden, azóta nem nyúltunk semmihez. – magyarázta a férj.
- Köszönjük. – mondta együtt érzően Brennan, majd kesztyűt húzott és belépett a szobába. A hely tágas volt és tipikus fiú szoba. Autós és együttesek poszterei lógtak a falon. Az íróasztalon papírok és jegyzetek. A polcon érmék, díjak, oklevelek. Az éjjeli szekrényes egy kép volt bekeretezve.
- Ő itt Samanta? – kérdezett rá a képen látható lányra Brennan. A válasz csak egy fejbiccentés volt.
- Ezt elvihetnénk? – mutatott rá egy naplószerű dologra.
- Tessék csak nyugodtan. Vigyenek, bármit az segítheti a nyomozást. – mondta a feleség.
- Köszönjük asszonyom.

Booth és Brennan az áldozat szobájának végeztével meglátogatták a fiú barátnőjét. Újabb csengetés ajtónyitás. A lány édesanyja nyitott ajtót, szintén beinvitálta őket és szólt a lányának.
- Hello Booth ügynök vagyok az FBI-tól ő itt a társam Dr Brennan. – mutatkozott be a lánynak is.
- Jó napot. Én miben segíthetek? – nézett a lány kérdőn az előtte állókra.
- Jaden Jonhson miatt jöttünk. – mondta ki Booth az áldozat nevét.
- Úr isten megtalálták? – ült le a lány a kanapéra. Szemeiből könnyek potyogtak.
- Sajnálom. – mondta Booth együtt érzően.
- De hát mi történt? Mit csináltak vele? Meggyilkolták? – tette fel a kérdéseket a lány.
- A parton találtunk rá a maradványokra. – mondta tényszerűen Brennan.
- Bones! – szólt rá társára a kissé érzéketlensége miatt.
- Oké- oké értem. – szedte össze magát a lány.
- Miben tudok segíteni? – a lányon látszott az eltökéltség. Booth és Brennan kicsit meglepődtek a lány elszántságát és hangulat váltását nézve. Fel tették a rutin kérdéseket, majd vissza indultak a Jeffersonban, hogy Angela átnézze a naplót, amit találtak. Amint visszaértek újból neki láttak a munkának.
- Nos, mit tudunk? – kérdezte Booth a csontokat nézve.
- Erős koponya traumát észleltünk itt az Os parietale-nél vagyis a falcsonton. – mondta érthetőbben miután látta, hogy Booth nem értette miről beszél. – valamint belső vérzésre is felfigyeltünk. Nincsenek védekezésre utaló nyomok. Az áldozat nem láthatta a közelgő támadást. A 3 és 4 bordák között golyó által mért seb keletkezett.
- Egy 22-es. –szólalt meg Cam.
- A szívre céloztak. – erősítette meg Wendel is a dolgot.
- Oké. Akkor először leütötték, majd lelőtték. Mivel ütötték le?
- A nyomok arra utalnak, hogy a pisztoly markolatával vágták fejbe.
- Egy biztos. Valaki nagyon el akarta intézni a tagot. – jelent meg Hodgins is.
- Értem. Te találtál valamit? – nézett rá Booth.
- Nem igazán semmi bizonyíték nincs arra, hogy a fiút máshol ölték volna meg. – magyarázta a férfi, majd megszólalt Booth telefonja.
- Booth. Rendben küldjék, kérem a Jeffersonba. Jó rendben köszönöm.
- Találtak valamit? – nézett rá Brennan.
- Igen. A nyomszakértők találtak egy mobiltelefont, nem messze a tetthelytől. Valószínűleg az áldozaté. Ha ideér talán Angela lenyomozhatná az utolsó hívást. Apropó Angela. Parker? – jutott eszébe a férfinak.

Ange irodájában:

- Angela szerinted a papa miért nincs együtt Bones nénivel?
-  Na látod Parker ezt a dolgot én sem értem.
- A papa és Bones néni szerint, azért nem lehetnek együtt, mert munkatársak. De a papa Cam nénivel is járt és te meg Hodgins bácsi is együtt vagytok. Akkor itt nem él ez a szabály?
- Tudod Parker, 10 éves létedre nagyon jól átlátod a dolgokat. Nagyon okos vagy.
- Angela segítesz nekem összehozni apáékat?
- Huhú. Imádom az ilyet. Egy kis romantika és szenvedély khm. – jutott eszébe, hogy azért mégiscsak egy gyerek van vele egy szobába. – Szóval van terved? – kérdezte Ange kis cinkostársát, az akcióval kapcsolatban.
- Lehet okos vagyok, de csak 10 éves és gyerek. Te vagy a felnőtt segíts kitalálni valamit. – magyarázta Parker.
- Oké oké. Na, jó. Mit szólnál ha…- kezdett volna bele a tervbe, de Booth megzavarta őket.
- Angela szükségem van rád.
- Bocsi, de én már Hodginssal vagyok. – vigyorgott rá a nő.
- Nem úgy értettem. Hoztam neked egy naplót, ezt át kéne nézni, hátha találsz benne valamit, aminek hasznát vesszük. Nem sokára érkezik egy mobil az is a tied lesz. – magyarázta a férfi.
- Már van mobilom.  Jó jó értettem. Látom nem vagy vicces kedvedben. – vonta le a következtetéseket.
- Hát nem. Hogy vagy kisöreg? – fordult fiához. – Nem vagy éhes?
- Jól vagyok és már ettünk is Angela rendelt pizzát. Képzeld játszottunk 3D-s játékokkal nagyon csúcs volt. – lelkendezett a fiú.
- Hát persze. De nem maradhatnék még? Légyszi apa! – nézett rá könyörgő szemekkel.
- Angelának dolgoznia kell
- Engem nem zavar. Élvezem Parker társaságát. Nyugodtan maradhat és így ti is csinálhatjátok a munkátokat. – mondta mosolyogva Ange.
- Na jó. De ígérd meg hogy nem zavarod és nem leszel útba.
- Köszönöm Apa Ígérem. – ugrott Parker apja nyakába. – Szeretlek apa!
- Én is szeretlek pajti. Megyek, megnézem a többieket. – tette le fiát a földre és indult is kifelé az irodából.  
- Na, van valami új?
- Hát nem igazán. A halál oka megvan a gyilkos fegyver nincs. Nincs gyanúsított se indíték semmi, amiről elindulhatnánk. – foglalta össze Cam.
- Talán mégis. – jelent meg Angela, majd fordult is vissza az irodába. A többiek követték.
- Szóval átnéztem a naplót és ezt találtam. Nézzétek. „A lelki sérüléseknek is van nyoma, csak azt nem látjuk, csupán érezzük.” Ez egy idézet.
- Ez mit jelent? – kérdezett rá Brennan.
- Átolvastam az iratot és a lényeg, hogy az áldozatunknak viszonya volt egy másik lánnyal. De ezt a későbbiek folyamán nagyon megbánta és bűntudata volt.
- Ezt Samanta is olvashatta. Ha a srác szobájában volt. – jutott eszébe Boothnak.  – Na jó máris van gyanúsított és indíték.
- Booth ügynök. Meghozták a mobil telefont. – szólt be az egyik őr.
- Köszönjünk. - vette át a csomagot a küldönctől.
- Oké Angela. Varázsolj nekünk. – adta át Booth a készüléket.
- Adj nekem 5 percet. – kérte a férfit és már hozzá is látott a kis programjával. 5 percen belül újra megszólalt.
-  Kész az utolsó hívás erről a számról érkezett. Lefuttatok egy keresőt és máris megtudjuk a telefon tulajdonosát. Meg van. Az utolsó hívás Samanta Patrick telefonjáról jött.
- Le tudod kérni a telefon utolsó hívásának hangfelvételét? – kérdezett rá Booth.
- Megpróbálom. De nem ígérek semmit. – mondta Ange és újból belemerült a programok világába. Kis idő múlva már el is indította azt a bizonyos beszélgetést. A beszélgetésben, a lány megkérte a fiút, hogy találkozzanak a parton, mert valami fontosat akar neki mondani.
- Akkor irány vissza Samanta. Gyerünk Bones.

A kocsiban:

- Szóval a lány megtudja, hogy a fiú félre lépett ezért megöli a srácot? Ezt nem értem Booth. Ilyenkor általában nem a másik lányt szokták elintézni? – nézett értetlenül Brennan. – Ez nekem nem megy. – adta fela dolgot, hogy értelmes következtetést tudjon levonni.
- Talán nem akarta, hogy a fiú a másik lányé legyen.
- De mégis hogy képes valaki megölni azt az embert, akit szeret?
- Tudod Bones, a szerelem vak és megbolondít. De azt én se gondoltam volna, hogy ennyire. – vallotta be magának is a helyzetet.
- Mégis hogy tudott a fiú szüleinek a szemébe nézni. – nem tudta felfogni, hogy mi mehetett végbe a lánynál.
- Nem tudom. Erre nincs semmi koncepcióm. – mondta őszintén Bones. Az út további részét csendben töltötték, míg el nem érkeztek a célhoz.
A kocsi megáll, ők kiszállnak, a csengő újra megszólalt és az ajtó újra kinyílik.

- Booth ügynök. Talán jutottak valamire a nyomozás kapcsán? – nyitott ajtót a lány édesanyja.
- Igen asszonyom. Sajnálom, de beszélnünk kell újra a lányával.
- Kérem, jöjjenek be. – Az asszony újfent beinvitálta őket, majd szólt a lányának. Samanta azonban nem válaszolt. Ajtó csapódásra lettek figyelmesek, majd Booth észrevette a hátsóudvaron elsurranó lányt. Gyorsan felpattant és már szaladt is a lány után. Brennan az első ajtón ment ki a házat megkerülve, míg Booth a hátsó ajtót vette célba. Sammy nem jutott messze, mert Booth elkapta.
- Samanta Patrick. Letartóztatom Jaden Jonhson meggyilkolásának erős gyanújával. – tette rá a bilincset Booth.
- Az nem lehet. Nem Sammy nem ölhette meg. – sírta el magát a lány édesanyja.
- Bones nézd át a lány szobáját. – utasította a nőt. Rövidesen Bones 2 zacskóval a kezében jött ki a házból.
- Mit találtál? – nézett rá Booth a kocsija hátsó üléséről, ahol a lányt tartotta fogva.
- Erős nyugtatók, antidepresszáns gyógyszerek. Valamint a gyilkos fegyvert. A vérnyomok is láthatók még.
- De miért? Miért tetted ezt? – kérdezte a lányát édesanyja, miközben a kocsi ablakát ütögette.
- Azért mert megcsalt. Tudod milyen érzés rájönni, hogy akit szeretsz, egy másik lánnyal van helyetted? De megbánta, hogy így tett. Megérdemelte a halált. Mindketten megérdemelték. – a lány csak röhögött az egész ügyön. Szemében nem félelem uralkodott inkább az őrültség lángja égett.
- Mi történt a másik lánnyal? – kérdezett rá Booth miután felfogta az előzőeket.
- Megöltem. – válaszolta egyszerűen. – És micsoda élvezettel. Talán nem találták meg? Hát segítek. Ő is a parton van eltemetve a móló mellett. – a lány csak röhögött sátáni kacaj hagyta el a száját.
Booth és Brennan bevitték a lányt az FBI épületébe, ahonnan később elszállították egy pszichiátriára. A lánynak igaza volt a másik áldozat valóban ott volt. A nap vége felé jártak. Úgy éreztek ez volt az eddigi leghosszabb napjuk. Két áldozat szüleinek is meg kellett mondaniuk, hogy a gyermeke meghalt. Sose szerették e részét az ügyeknek. Brennan visszavitte Booth a laborhoz, hogy felvegyék Parkert és haza vitte őket. A nap végére értek. Mindenki végre nyugovóra térhetet és beléphettek az álmok birodalmába.

Az álom az egyetlen olyan hely, ahol szabályok nélkül élhetjük életünket. Ezen a helyen mindent megtehetünk anélkül, hogy következménye lenne a való világban. Van, mikor felébredünk, úgy érezzük, bár ne csak álomról volna szó és így megúsznánk a valóságot.
A nap újra engedélyt kér, hogy felmehessen az égre. Sok embernek a nap legrosszabb időszaka ez, hiszen tudja, hogy munkába kell állnia.
Egy férfi ébredezett a nap sugaraira. Első útja a konyhába vezetett.
Miközben a fortyogó tükörtojás argentin tangót járt a serpenyőben, a kávéfőző alá helyezett csészébe Niagara-vízesés módjára ömlött az áloműző, sötétbarna folyadék.
A reggeli illatára egy kisfiú is felébredt.
- Jó reggelt kis álomszuszék. – mosolygott fiára, aki épp a szemét dörzsölgette.
- Jó reggelt. Éhes vagyok. – mondta ki első gondolatát a nap kezdetén.
- Mindjárt kész a reggeli. Addig menj, mosakodj meg és öltözz fel. – javasolta édesapja neki.
A reggeli csendesen telt. Nem nagyon beszélgettek. A síri csendet Booth telefonja törte meg.
- Booth. Szia Ange Rendben. Máris indulok. Igen-igen viszem őt is. Jó szia. – tette le telefonját.
- Valakit megöltek? – szegezte a kérdést édesapja felé.
- Jajj nem. Dehogy is. Csak Angela hívott, hogy tegnap ott hagytam pár iratot, és hogy jó lenne, ha elmennék érte. Bár nem igazán értem ilyenkor senki nincs a laborban, mert vasárnap van. Na, mindegy. Ha kész vagy akár indulhatunk is.
- Mehetünk. – mosolygott a kisfiú.

Az intézetben:

Boothnak igaza volt az egész intézet üres volt csak úgy kongott.

- Maradj itt, mindjárt jövök. – mondta Parkernek, mire válaszul csak biccentet.
- Hahó! Angela. Itt vagy? – lépett be a lány irodájába.
- Bones. Hát te mit keresel itt? – lepődött meg a férfi.
- Angela hívott. Azt mondta valami fontosat akar mondani. – magyarázta a nő. Hirtelen riasztó hangjára lettek figyelmesek. Aztán már csak azt vették észre, hogy az iroda ajtó zárva van. Angela és Parker kézen fogva szaladtak a főbejárathoz, mielőtt az is bezárt volna.
- Hát ez remek, de mégis mi történt? – bosszankodott a férfi.
- A riasztó miatt az ajtók bezáródtak, bár az iroda ajtaját kívülről zárták be. Úgy néz ki itt ragadtunk. – állapította meg Brennan. Hirtelen bekapcsolódott Angela monitora.
- Sziasztok! – köszönt be Angela.
- Angela mégis mi történt? Parker veled van? – aggódott Booth.
- Itt vagyok papa. Ne aggódj miattam Angela vigyázz rám. – mosolygott a kissrác.
- Ne aggódj, a papa mindjárt kiszabadul innen. – biztatta kisfiát.
- Booth, ha szétmered lőni az irodám, nem állok jót magamért. Ezt vedd fenyegetésnek. Na ide hallgassatok. A hétvégére, vagyis holnapig ti az irodámban maradtok. Kaja van elég a hűtőben. Éhen nem haltok. A kanapén tudtok aludni.
- De Angela mégis mi folyik itt? – kérdezett most már Brennan is. Nem igazán érette a jelen lévő helyzetet.
- Semmi csak Parkerrel úgy véltük itt az idő, hogy megbeszéljetek egymással egy-két dolgot.
- Úgy érted, hogy ez a ti művetek? – fogta fel az előzőeket Booth.
- Ööö Aha. Viszlát. – hadarta gyorsan és már ki is lépett.
- Hát ez valóban remek. A fiam szövetkezik ellenem a te legjobb barátnőddel. – bosszankodott ismét a férfi, majd pár pillanat múlva teljesen megváltozott a véleménye.
- Igazuk van. – jelentette ki határozottan Booth.
- Hogy mi? Ezt meg mégis hogy érted? Miben van igazuk?
- Abban, hogy nekünk beszélnünk kell.
- De hát minden nap beszélgetünk.
- Nem úgy. Bones. Az érzéseinkről kell beszélnünk. – lépett közelebb a nőhöz.
- Nekem nincs miről beszélni. – közölte magabiztosan.
- Ez nem igaz. Tudod te is jól, hogy ez nem igaz. Te félsz. – mondta a lány szemébe.
- Mégis mitől? – kérdezett vissza.
- Az érzésektől. Félsz attól, amit érzel. Félsz attól, ha kimutatod, sebezhetővé válsz. Ez igaz. Tényleg sebezhető leszel. De ettől ember az ember Bones.
- Én nem félek. Nem. – tiltakozott Brennan.
- Ez normális, ha félsz. De én itt vagyok. Azért vagyok itt, hogy segítsek. Segítek átvészelni ez a félelmet. Bennem megbízhatsz.
- Én bízom benned. – mondta a férfinak. Szemei könnyesek voltak. Tudta, hogy amit a férfi az előbb elmondott. Igaz. Hogy Minden igaz. Valóban félt. Félt, ha megnyílik valaki előtt, akkor az elhagyja. Nem akarta átélni újra ezt a csalódást.
- Segíts nekem Booth. Segíts bízni. Én nem akarok egyedül meghalni.
- Nem fogsz egyedül lenni. Én mindig itt leszek melletted. – mondta lágyan a férfi és átölelte a nőt.
- Ne hagyj egyedül. Ígérd, meg hogy soha nem hagysz el. – a lány szemeiből már potyogtak a könnyek. A férfi ránézett majd ujjával óvatosan letörölte a könnycseppeket.
- Ígérem neked. – adta szavát a férfi, majd lágyan megcsókolta a karjaiban lévő, oly törékenynek tűnő hölgyet.

THE END

Súgó 9 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.09.04. 20:52 olvasó Esli ez nagyon aranyos volt. Az okos kisgyerek ésa csupaszív baarátnő, na és persze szókimondóak és leleményesek. Nagyon bírtam a történetet. Remélem még írsz jó párat, köszi érte.

2011.08.25. 10:33 enci.2 nagyon tetszett!! :D Angi és Parker ismét akcióba lendül... xD GRATULAA!! :D

2011.08.21. 19:44 Boxi Nagyon jó lett!! Ange és Parker!! Húú!! Birom Ange-t és Parker-t.

2011.08.20. 22:38 Lillu Angie és Parker terve zseniáliis Graat Montenegro Hodgins vita

2011.08.20. 18:30 Angela Először is! Jaden? Te kinyírtad Boreanaz fiát?!! Agyon röhögtem magam ezen! Ami még nagyon tetszett az Angela és Parker terve! Nem együtt írtad a ficcet valaki mással (kis kerítő)? Grat hozzá.

1 | 2