|
o.n.: Fogva tart a múlt/3.
HANNAH
Akkor érte az első meglepetés, amikor a mobilja kijelzőjén meglátta barátnője nevét. Nem beszéltek azóta az este óta, amikor Seeley megkérte a kezét. Micsoda egy szerencsétlen fordulat volt az az életében… El sem tudta képzelni, hogyan és miért jutott szerelme oly hirtelen arra az elhatározásra, hogy feleségül veszi őt, de azt tudta, hogy nem mondhat neki igent. Szerette a férfit, teljes szívéből, mégsem tudott hozzámenni.
Aznap este még erős volt. Alig egy órára volt szüksége, hogy összepakolja minden holmiját. Miután megtelt a bőrönd, a három táska és az egy szem doboz, még ottmaradt kicsit a lakásban. Csak ült a nappaliban csendesen, próbálta örökre emlékezetébe vésni a helyet, ahol annyira boldog volt, Seeley illatát, ami betöltötte a szobát, hogy bármikor felidézhesse. Ekkor jött az ötlet, hogy még utoljára tehet valami jót a férfival. Temperance és ő összetartoznak, ezért felhívta barátnőjét és beszámolt neki a történtekről. Azt ugyan nem tudta megmondani, hogy Seeley hová ment, miután elköszöntek egymástól, de biztos volt benne, hogy a nő meg fogja találni. Amikor mindezt elrendezte, fogta csomagjait, és nekivágott a városnak.
Másnap a szívét mardosó fájdalomra ébredt a hotelszobában, ahol újságíróként elszállásolták. Egy méregerős kávé kissé magához térítette, és előző esti magánakcióját már nem önzetlen tettnek, hanem egyenesen őrültségnek tartotta. Szinte el sem hitte magáról, hogy küzdelem nélkül, egyszerűen csak egyik pillanatról a másikra lemondott a férfiról. Hogy is tehette?… Még egy ilyen embert soha nem fog találni, őt pedig már nem lesz esélye visszaszerezni. Hannah ritkán sírt, de azon a napon annyit potyogtak a könnyei, hogy ha összegyűjthette volna őket és valamilyen varázslat segítségével felhasználhatta volna tintának, minden érzését, a szíve legapróbb, legrejtettebb zugát is kitöltő szerelmet is szavakba tudta volna önteni.
Persze egyik napról a másikra nem jött minden rendbe. Sok-sok munkával eltöltött hétre volt szüksége ahhoz, hogy képes legyen a Seeley iránt táplált érzéseiről kis időre megfeledkezni. De Hannah kemény volt, és végül bezárta szerelme emlékét szíve egyik képzeletbeli szobájába, és erős lakatot tett az ajtajára. De néha, éjjelente, amikor épp nem osztotta meg az ágyát senkivel, gondolatban beosont a lezárt szobába, leporolta az emlékeket, hogy lopva kicsempésszen egy-egy gondtalan pillanatot, a boldogság egy apró szikráját, és ezek a kis lángocskák csodálatos módon az egész bensőjét átmelegítették.
Egy év után újra a Royal Dinerben ült, ezúttal Temperance-re várt. Az emlékek úgy szakadtak rá, mint a nyári zápor kövér vízcseppjei, melyek fürgén fellazítják a hőségtől megszilárdult talajt, megállíthatatlanul szivárogtak át a tömör falon, ami mögé rejtette őket. Nem hagyhatta, hiszen dolgozni jött, segíteni a nyomozásban. Barátnője telefonon nem árult el részleteket, csak annyit kért, hogy hozza magával a régi anacostiai feljegyzéseit a drogdílerekről. Elővette a vaskos aktát és lapozgatni kezdte, kényszerítette magát, hogy azzal foglalkozzon.
Ám amit néhány perccel később meglátott, az minden más gondolatot kisöpört a fejéből. A szeme sarkából észlelte, hogy valaki megáll az asztala mellett, felnézett rá, és meglepetten kiáltott fel:
- Temperance!
- Hannah – viszonozta az üdvözlést a nő. – Jó újra látni. Semmit sem változtál!
- Te viszont… te… – hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. – Hiszen te terhes vagy! – bukott ki belőle végül.
- Igen, tudok róla – vonta fel a szemöldökét értetlenül barátnője. Láthatóan azon tűnődött, miért közölte vele ezt a nyilvánvaló tényt.
- Na jó, te sem változtál semmit – nevetett fel Hannah, és egyszerre feloldódott benne az az idegesség, amit Temperance telefonhívása óta érzett. – Mesélj, mi van a többiekkel?
Nem sokáig beszélgettek azonban a csapat tagjairól. Tempe épp csak néhány mondatban foglalta össze a legfontosabbakat: Angeláék kisbabájának születését, Michelle egyetemi felvételijének történetét, Vincent tragikus halálát.
- Igen, róla hallottam – bólintott szomorúan Hannah. – Rendes kölyök volt, kedveltem őt.
- Én is – nem akart belemenni a témába, mert még mindig túl fájdalmas volt neki a veszteség. Inkább az aktuális ügyre terelte a szót, mivel Padme számára minden elvesztegetett óra végzetes lehetett. Hannah figyelmesen hallgatta, majd a régi jegyzeteibe merült. Rövid idő múlva ránézett és megszólalt:
- Van valaki, akit megkérdezhetek.
- Remek. Mondd meg a nevét, Booth behozatja az FBI-hoz.
- Nem, nem – rázta a fejét a nő. – Ezt nem tehetitek vele, a maffia azonnal megöli, akkor is, ha nem mond semmit. – Becsukta az aktát és a táskájába süllyesztette. – Elmegyek és beszélek vele. Pár óra múlva találkozunk.
Hannah felállt az asztaltól és indulni készült.
- Hidd el nekem, az a legjobb, ha minél kevesebbet tudsz arról, mi folyik Anacostiában – mondta halkan, de nagyon komolyan. Tempe nem szállt vitába vele.
- A laborban leszek – búcsúzott. – Vigyázz magadra.
- Mint mindig! – tért vissza Hannah arcára a megszokott mosoly, szemébe az elszánt csillogás, miközben kisietett az étteremből.
- Egyedül jöttél? – kérdezte Booth csodálkozva. – Mi történt?
- Találkoztam Hannah-val – tudatta Tempe az irodájában várakozó fivérekkel. – Megmutattam neki Hodgins értékeit a drogról, azt mondta, megkérdez valakit, azután idejön.
- Ugye ezalatt nem azt érted, hogy Anacostiába ment kérdezősködni? – Booth hangja vészjóslóan csengett, ám a nő nem vette észre.
- De, igen – válaszolta gyanútlanul. Az ügynök felpattant a kanapéról, ahol már eddig is csak Jared miatt volt hajlandó megmaradni.
- És te hagytad, hogy egyedül odamenjen? – szegezte neki dühösen a kérdést.
- Mondtam neki, hogy te kihallgatod az informátorát, de ő akart beszélni vele. Nagyon határozottnak tűnt.
- Nem erről van szó, Bones! – Booth már szinte kiabált. – Amikor Hannah legutóbb Anacostiában járt, meglőtték, most pedig a maffia után fog kérdezősködni! Fel tudod egyáltalán fogni, mit jelent ez?
- Úgy érted, vele akartál menni, hogy vigyázz rá? De hát akkor nem mondtak volna neki semmit, és különben is…
- Olyan határozottnak tűnt – fejezte be helyette a mondatot a férfi. – Igen, tudom, ezt már mondtad.
A feszültséget szinte tapintani lehetett az irodában beállt csendben. Tempe és Booth egymás szemébe fúrták a tekintetüket.
- Ti mind annyira határozottak vagytok. Hannah, te, meg az összes kancsi – nyögte Booth, miközben visszaült Jared mellé. – Csak azt felejtitek el, hogy én vagyok közöttetek az egyetlen igazi nyomozó.
A délután hátralevő részében nem beszélgettek. Tempe a megtisztított csontokat vizsgálta át, hátha újabb nyomra bukkan, de nem járt sikerrel. Booth aggódva figyelte az óráján az idő múlását, Jared pedig már annyira kimerült volt, hogy alig bírt ébren maradni. Kora este volt már, amikor végre meghallották Angela hangját a bejárati ajtó felől:
- Hannah!
- Angela, de jó újra látni téged! Hogy vagytok?
- Csodálatosan – mosolygott Angie. – Örülök, hogy egyben vagy, aggódtunk érted. A fiúk Brennan irodájában várnak.
- És Temperance?
- A csontszobában.
- Mint mindig – kacsintott Hannah.
- Hát igen, van, ami sosem változik – nevetett vissza Angela. – Szólok neki.
Miután mind összegyűltek az irodában, Hannah elmondta nekik, amit kiderített.
- Három fivér kezében futnak össze a szálak. Úgy egy éve halt meg az apjuk, a hírhedt helyi maffiavezér, ők pedig megörökölték a vagyonát és a kiterjedt kapcsolati hálóját. De nem elégedtek meg ennyivel, az összes anacostiai drog-, fegyver- és prostitúció ügyletet az irányításuk alá akarták vonni, és mostanra el is érték a céljukat. A legidősebb a vezetőjük, de a másik kettő is nagypályás gazember.
- Náluk van Padme? – kérdezte Jared.
- Úgy tudni, igen. Mint az összes bűnöző, ők is akarják elkerülni, hogy valaki kitálalhasson róluk az FBI-nál. Padme és Natalie korábbról ismerték őket, ezért fenyegetést jelentettek számukra.
- Akkor már biztosan ő is halott… - Jared elkeseredetten magába roskadt. Booth a vállára tette a kezét.
- Nem, elképzelhető, hogy még életben van – biztatta Hannah. – Sőt, megkockáztatom, valószínű. Kellenek nekik az emberek, nem megölni akarják őket, hanem visszarántani a bulijukba, hogy úgy mondjam.
- Ezzel egyetértek – szólalt meg hirtelen Tempe. – A vizsgálataink alapján Natalie-t nem szándékosan ölték meg, hanem hibáztak.
- Meg tudjuk találni őket? – kérdezte Booth.
- Van egy címem – vett elő egy papírt Hannah a táskájából.
Angela máris elindult, hogy a számítógépe segítségével mindent megtudjon a maffiózók házáról, amit csak lehet. Jared nyomban követte, és velük tartott Hodgins és Hannah is. Booth elkapta Bones karját, amikor a nő utánuk akart menni, mert négyszemközt szeretett volna beszélni vele.
- Bones!
- Igen?
- Elmegyek a házhoz. Szeretném, ha addig te vigyáznál Jaredre, nehogy valami meggondolatlanságot csináljon.
- Nem. Én veled megyek.
- Az ki van zárva.
- Ne csináld ezt, Booth! Ez a Jared-dolog csak alibi, el akarod hitetni velem, hogy itt van rám szükség. Kiakadsz azon, ha másvalaki egyedül megy Anacostiába, de te persze simán megteszed!
- Állj már le, Bones! – csattant fel a férfi. – Itt maradsz és kész! Ez most túl veszélyes, nem jöhetsz velem!
- Nem te mondod meg, hogy mit tehetek és mit nem! – most már a nő is felemelte a hangját.
- Na persze, te mindig a saját fejed után mész! – Booth már kiabált. – Emlékezz csak vissza, mi lett a vége, amikor legutóbb egy bandavezér közelébe kerültél! Majdnem meghaltál!
- Ne túlozz, Booth! Simán lekaratéztam azt a szemetet a liftnél.
- Ja, persze, csak utána vérdíjat tűzött ki a fejedre! – ahogy kimondta, megbánta. Annyi éven keresztül titkolta ezt Bones elől, de most olyan dühös volt rá a felelőtlensége miatt, hogy nem bírta ki, hogy ne vágja a fejéhez.
- Miről beszélsz? – kérdezte a nő. Booth már nem visszakozhatott.
- Miután lezártuk az ügyet, a maffia-ellenesek szóltak nekem, hogy mi a helyzet – mondta neki kelletlenül.
- És te mit csináltál?
- Megkerestem a főnököt és megfenyegettem, hogy leszálljon rólad.
- Ezért késtél akkor a temetésről?
- Ezért. Figyelj, Bones – már egész halkan beszélt. – Azért nem mondtam el neked, mert láttam, hogy jobban érzed magad a tudattól, hogy egy kicsit törleszthettél.
- Eltitkoltad előlem az igazat, Booth. Pedig megbirkóztam volna ezzel is.
- Most már tudom – egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, mielőtt folytatta. – De ha magadért nem is aggódsz, kérlek, legalább aggódj a lányunkért. Ne sodord őt is veszélybe. Én sem megyek egyedül Anacostiába.
- Már eldöntötted, kit fogsz magaddal vinni, ugye? – Bones még mindig dühös volt.
- Igen.
- Jaredet?
- Nem, ő kimerült. Nekem most olyan kell, aki ismeri azt a terepet. És az Hannah.
- Ez logikus döntés, Booth – ismerte el a nő, majd hátat fordított neki és egyedül hagyta az irodában.
A kocsiban ültek és a házat figyelték. A három férfi szabálytalan időközönként jött-ment, sose voltak otthon egyszerre, hogy lecsaphassanak rájuk. Padme jelenlétének nyomát sem látták, így hát vártak. A csend kezdett kínossá válni. Hannah volt az, aki végül eldöntötte, hogy megtöri a hallgatást.
- Figyelj ide, Seeley. Tudom, hogy ez neked most milyen kellemetlen, de ki tudja, meddig kell még itt ülnünk, és ha nem beszélgetünk, könnyebben elalszunk.
- Ne gyere már te is a logikával… – morogta Booth.
- Valami baj van? – kérdezte Hannah. – Már úgy értem, a nyilvánvalókon kívül – tette hozzá mosolyogva. Booth nem bírta ki, ezen még ő is elmosolyodott.
- Veszekedtünk Bonesszal.
- Szóval ti most együtt vagytok?
- Bones nem mondta?
- Nem. Leginkább az ügyről beszélgettünk, hogy minél hamarabb cselekedhessünk.
- Értem. Hát, mondhatjuk. Együtt élünk, lesz egy közös gyerekünk.
- Meg akarod kérni a kezét?
- Egyszer már azt hitte – nevetett fel váratlanul Booth, és elmesélte Hannah-nak az esetet a gyűrűvel, meg a kórházi fedett nyomozással. A nő kacagása betöltötte az autó utasterét.
- Ez aztán szép volt, mondhatom!
- Az – ismerte el vigyorogva Booth.
- Jól gondold át, mielőtt újra próbálkozol, Seeley, mert Temperance nem az a férjhez menős fajta.
- Nem.
- Ahogyan én sem – komolyodott el most Hannah.
- Ahogyan te sem – visszhangozta Booth.
- Viszont a te gyerekedet várja.
- Igen.
- Szóval 2-1 a javára.
- Figyelj, Hannah – nézett a szemébe a férfi –, nem akarom, hogy azt gondold, hogy csak emiatt vagyok vele. A szerelemben nem a matematika a döntő.
- Tudom, Seeley. Már mondtam neked, hogy nem számít, mi történik, én mindig szeretni foglak, és ezen semmilyen matek nem fog változtatni. Szeretném, ha nem felejtenéd el.
Hannah odahajolt Booth-hoz, és megcsókolta. Ebben a percben nem törődött semmivel, csak azt akarta, hogy ennek a csóknak soha ne legyen vége, nem bánta volna, ha örökre így maradnak, csak ők ketten az egész világmindenség közepén. Átfogta a férfi tarkóját a kezével, magához húzta őt, hogy nyújtsa még a pillanatot, ameddig lehet.
- Ezt nem lett volna szabad megtennünk, Hannah – mondta Booth, miután ajkaik szétváltak.
- Ne aggódj, Seeley. Pontosan tudom, hogy nekem most csak ennyi jut – suttogta Hannah. Mindketten a maffiózók háza felé fordultak, ami elé épp akkor parkolt le egy autó. A két fiatalabb fivér szállt ki belőle és tűnt el hamarosan a bejárati ajtó mögött.
- Mind bent vannak. Fogd a pisztolyt, és maradj mögöttem – nyújtott át egy fegyvert Hannah-nak Booth, majd amilyen halkan csak tudtak, kiszálltak a kocsiból és a ház felé lopakodtak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ahogy a többiek is mondták, Hannah történetbe írása kicsit furcsa, de annál zseniálisabb ötlet. Magát a nőcit nem utáltam sose, csak mivel ő volt Booth barátnője, akit majdnem feleségül vett, utálni kellet, egyszerűen, mert nem Bones. De ebben a történetben kifejezetten szerethető, és ez nagyon tetszik. 
Természetesen 
Köszi Esli és Enci :) Igyekszem a folytatással, már nagyjából összeállt.