|
Claire: Gyilkosság és New York/3.
Booth és Brennen kerestek valami jó kis éttermet a városban. Mialatt ebédeltek megcsörrent Tempe telefonja.
- Brennen. - szólt bele a készülékbe.
- A bogarak szerint két hónap.
Brennen értetlenül nézett.
- Mi két hónap?
- Hát azóta halott. Az áldozat.
- Ja! Persze. Már értem. És a többi?
- Ami a körme alatt volt? - kérdezett vissza.
- Nem Hodgins. Az, amit nem küldtem el. - ráncolta a homlokát Tempe. - Hát persze, hogy az ami a körme alatt volt.
- Hú de zabos ma valaki. Csak nem összevesztetek Boothal?
- Hodgins!!!
- Jól van, jól van, mondom. Találtam némi szövetmaradványt. Megkarmolhatta a támadóját. Férfitől származhat, de kéne valami, amivel összehasonlíthatom. Aztán - folytatta a monológot - találtam még némi meszet és földet is. Szóval világos, mint a vakablak.
- Nem tudom ez mit jelent.
- Hát azt, hogy valami fehérre meszelt falnál volt kikötözve és a szoba padlója olyan döngölt padló szerűség volt. Onnan kaparhatta a földet. Szerintem valami pince lehetett.
- Kösz Hodgins. - azzal letette a telefont. A túloldalról hallatszott még valami mondatfoszlány, de azt már Brennen nem hallotta. Hodgins pedig vagy egy tíz perc múlva vette észre, hogy a süket telefonnak tart kiselőadást az elméleteiről a gyilkosság elkövetésének módjáról.
Tempeék befejezték az ebédjüket és már mentek is a nyomozó által megadott címre.
A nyomozó már ott várta őket.
- Mi tartott ilyen sokáig? - nézett rájuk elképedve.
- Tudja Bones egy kicsit sokat evett. Ez valami „kettő helyett eszek” duma a terhes nőknél. - mondta Booth, azzal a „mi úgysem érthetjük” fintorral az arcán, amit mindenki szeret benne.
- Booth igazán tudhatnád, hogy ez nem igaz. Én még akkor sem eszem kettő helyett, ha terhes vagyok. Ez csak szóbeszéd, amit mindenki el is hisz. Valójában csak 10-20%-kal kell többet ennie egy nőnek a baba miatt. Ha valóban a kétszeresét enném, én híznék el, nem a baba nőne nagyobbra.
- Oké, oké, oké. Értem. - majd kissé közelebb hajolt a nyomozóhoz és suttogva folytatta - Mindig ezt csinálja. Mindig mindent megmagyaráz. Néha kicsit idegesítő.
Taylor nyomozó elmosolyodott majd a doktornőhöz fordult.
- Ezek szerint, gratulálhatok a babához? A férje biztos nagyon örül a kicsinek.
- Booth nem a férjem.
- Nem a társára… oh. - mondta, amikor leesett neki, hogy miért ez volt a válasz.
Booth mindeközben kínosan mosolygott. Nem gondolta, hogy így kéne a magánéletük ezen apróságát megtárgyalni.
- Akkor hát hadd gratuláljak Booth ügynök. Igazán remek dolog egy kis gyerek.
- Tudom, Parker a fiam is remek srác.
- Oh, szóval már van egy közös…
- Parker nem az én fiam, hanem Rebecca az anyja. - szólt közbe Bones.
- Akkor maga most…. - kezdte a nyomozó, miközben Booth egyre kellemetlenebbül érezte magát - megcsalta a feleségét?
Booth az égre emelte a tekintetét és imádkozott, hogy ennek a dialógusnak minél előbb vége legyen, mert a végén még az összes nőt kitárgyalják, akivel kapcsolata volt a közelmúltban.
- Rebecca nem volt és most sem a feleségem… de nem mehetnénk inkább most be?
- De persze. - próbálta összerakni magában a képet Mac, akihez most Brennen hajolt oda.
- Tudja Booth megkérte Rebecca kezét, amikor terhes lett, de Rebecca nemet mondott…
- Értem, értem. - szakította félbe Mac - Azt hiszem tényleg mennünk kéne.
Ezzel kihátrált a tényleg egyre kínosabb beszélgetésből.
Amikor becsöngettek a házba senki nem nyitott ajtót. Kisvártatva az egyik szomszéd nézett ki az ajtón.
- Samet keresik? - kérdezte.
- Igen. Nem tudja, hol van?
- Reggel korán elment dolgozni.
- Tudna nekünk mondani róla valamit?
- Nem igazán ismerem. Csak egy fél éve költözött ide Miamiból.
- Van esetleg ennek a háznak pincéje? - szúrta közbe a kérdést Brennen.
- Igen van valami olyasmi, bár mi inkább alagsornak nevezzük. De miért?
- Nem fontos. Hogyan juthatunk le oda?
- Itt a folyosó végén a lépcső.
Azzal hátrafelé mutatott a kezével.
- De vigyázzanak, mert nagyon csúszós a lépcső. - azzal visszahúzódott a lakásába.
- Mi ez a pince dolog? - nézett értetlenül Taylor nyomozó.
- Az agyasaink szerint, egy pincében tartotta fogva a lányt, mielőtt megölte.
- És erről mégis mikor akart szólni Booth ügynök?
- Most szólok. Taylor nyomozó. - azzal elindult Bones után, aki eközben már az első lépcsőfokoknál járt.
- Egyébként meg szólítson csak Macnek. - kiabált utána Taylor. Bosszantotta az előbbi megjegyzés.
Mindannyian lementek az alagsorba. Ahogy haladtak lefelé a lépcsőn egyre sötétebb lett. Lent volt egy ajtó, ami előtt mindannyiuknak meg kellett állni. Zárva volt. Miután Booth betörte beléptek a hatalmas térrel rendelkező szobába. A villany nem működött. Taylor elővette a zseblámpáját és körbe világított.
- Fehér falak. Döngölt padló. Teljesen megfelel Hodgins leírásának. - elemezte Bren.
- Nézzünk körül egy kicsit. - javasolta Booth.
Külön váltak. Mindenki alaposan szemügyre vett mindent. Brennen megállapította, hogy elég hideg van. Kezdte kényelmetlenül érezni magát. Racionális elméje (szíve) szerint már újra a hotelszobában lett volna, ahol meleg van és nyugalom. Itt csak penész szag és hideg. Ahogy ez átfutott az agyán, kezdte érezni, hogy valami nem stimmel. Ismerős édeskés szag csapta meg az orrát. Az oszlás bűze. Egyre jobban tartott attól, amit találni fognak. Szó szerint ment a szag után. Végül az egyik szekrény előtt megállt.
- Fiúk! Azt hiszem találtam valamit!
Hirtelen mindketten ott termettek mellette. Booth óvatosan kinyitotta a szekrény ajtaját és ekkor mindannyiukat megcsapta az oszló hulla bűze. Látszott rajta, hogy még egészen friss. Meg volt kötözve, lábai és kezei lehetetlen pózban álltak. A szája bekötve egy ronggyal. Az arca még felismerhető. Taylor nyomozó már vette is a telefonját és beszólt a laborba, hogy küldjenek embereket. Aztán megfordult és elhagyta a szobát. Pár perc múlva egy táskával tért vissza, amelyből gumikesztyűt és egyéb holmikat vett ki. Lefényképezte a holttestet és elkezdte begyűjteni a nyomokat. Aztán megérkezett az egész nyomgyűjtő csapat és nem sokkal ezután a holttestet is elszállították.
- Az áldozat Kelly Rosenberg. 29 éves. - darálta Flack nyomozó - Megpróbáltam Samnek utánanézni, de nem találtam semmit.
- Azt hiszem azért, mert rossz helyen kerestük. - gondolkodott el Mac. Aztán hirtelen a telefonjához nyúlt és már hívta is a megfelelő számot, majd kihangosította a telefont.
- Horatio Caine. - szólt bele egy mély, dörmögő hang.
- Mac vagyok. A segítségedre lenne szükségem. Egy gyilkossági ügyben nyomozunk. Az egyik gyanúsított 6 hónapja érkezett hozzánk Miamiból. Megtennéd, hogy utána nézel Sam McDonaldnak az ottani adatbázisotokban?
- Természeten. Kérlek várj egy percet. Sam McDonald. - ismételte a nevet, majd egy kis idő múlva újra megszólalt: - Sam McDonald. 31 éves. Teljesen tiszta. Azonban a neve felmerült egy fél évvel ezelőtti gyilkossági ügyben. Az áldozat barátja volt.
- Akkor tehát az áldozat nő volt? - kérdezett közbe Bren.
- Oh. Egy ismeretlen hang. Igen, nő volt. Vanessa Simson.
- Hogyan halt meg? - vette át a beszélgetés fonalát Tempe.
- Hát elég egyedi eset. Megkötözték, elnémították, eltörték a lábait és a kezeit, majd késsel agyonszurkálták. A gyilkosát nem sikerült elkapnunk. Indítéka csak a srácnak volt, de megingathatatlan alibije is. Elég lesz?
- Nem. - mondta Tempe. Valami befészkelte magát az agyába és nem hagyta nyugodni. - Hány éves volt és hogyan nézett ki a lány?
- 33. Barna hajú, úgy 178 cm körüli. Átlagos kinézetű.
Brennen ledermedve állt. Booth és Mac feszülten figyelték az arcát. Mivel mást már nem kérdezett Mac megköszönte Horatio segítségét és letette a telefont. Brennen ezalatt már leltározta az agyában a szerzett információt. Végül Booth szólalt meg először:
- Nekem egyértelműnek tűnik. Ez már sorozatgyilkosság és elég gyanús a fickó. Bones?
- Az első áldozat fél éve halt meg. Vanessa Simson. 33 éves, 178 cm, barna hajú átlagos. A második…
- Sarah Gagnon. - követte társa gondolatmenetét Booth. - 36 éves, 175 cm, barna hajú és átlagos kinézetű. Két hónapja halott.
- Kelly Rosenberget csak pár nappal ezelőtt ölték meg. 29 éves átlagos barna hajú, 180 cm magas. - fejezte be Bones a leltárt.
- Legalább már tudjuk, milyen a pasi ízlése. - húzta el a száját Booth.
- Behozatom. Amint megvan, kihallgatjuk.
Két óra múlva már ott Ültek a gyanúsítottal szemben.
- Mr McDonald, ismerte ön az alábbi áldozatok valamelyikét? - mutatta neki a képeket Booth.
- Nagyon szép a haja… Hogy is hívják?... Temperance… - ejtette ki nevét, szájában ízlelgetve a szót.
Bootht nagyon idegesítette, ahogyan Sam gyermeke anyját méregette.
- Válaszoljon a kérdésre! - csapta le az orra elé a harmadik fényképet.
- Igen. Kettőjüket ismertem. Vanessa a menyasszonyom volt. Miamiban halt meg. Ezért is jöttem el onnan. Nagyon megviselt a dolog. Aztán itt ismerkedtem meg Sarahval. Egy hónapig jártunk, de szakított velem. Azóta nem láttam őt sem. Azzal a nővel pedig sosem találkoztam. - mutatott Kelly fényképére.
- Mr McDonald. Megtaláltuk az ujjlenyomatát a kés markolatán, amellyel leszúrták az áldozatokat - vágott közbe Bones.
Booth értetlenül nézett a nőre. - Te miről beszélsz?
- A késrő,l amit találtunk…
- Elnézést, ne haragudjon, csak egy perc. - állt fel Seeley és magával húzta Tempet az ajtón kívülre.
- Miért mondtad ezt Bones? Tudod, hogy nincs is semmilyen kés és mégkevésbé ujjlenyomat. Ezzel kishijján bizonyítékot hamisítottál!
- Én nem hamisítottam! Csak rá akartam venni az ürgét, hogy vallja be, amit tett!
- És ha nem ő tette? Akkor majd elintézed egy bocsánatkéréssel?
- Az előbb éppen te mondtad, hogy ő volt. Hogy megérezted. Akkor most mégsem? Rajtad egyszerűen nem lehet kiigazodni Booth.
- Méghogy rajtam? Ezt épp te mondod? Te, aki az egyik percben még a megmásíthatatlan bizonyítékok elkötelezett híve, aztán meg akkorát hazudik nem létező bizonyítékokról, hogy ebből ki sem mászunk a bíróságon? Hogy bizonyítékaink vannak, mi?
- De hát vannak! Ezek mind megvannak valahol Booth!
- Valahol. Pont ez az. Valahol. Akárcsak a te érzéseid. - a Boothban lévő feszültség kitörőben volt. - Persze, ha vannak egyáltalán. Mert ugyebár az egyik pillanatban még a nyakamban lógsz, hogy jajj mennyire jó, hogy itt vagyok, a másikban pedig ellöksz magadtól.
- Ó igen? És az mi volt, amikor megcáfoltuk Sweets könyvét te meg azt mondtad szeretsz! Aztán, amikor végre én is érzek valamit, te Hannahval vagy. Nem, Te nem vagy szabad! De akkor meg előtte miért hitetted el, hogy igen? Talán nem kellett volna… te mindig elrontasz mindent.
Booth ekkor már tajtékzott a dühtől.
- Mert Te talán tökéletes vagy? Te sosem követsz el hibákat? Tudod Temperance, veled az a baj, hogy képtelen vagy változtatni. Ha érzel is valamit sem mered kimondani. Önző vagy. Arra sosem gondolsz, hogy nem te vagy az egyetlen, akit megbántottak már az életben. De az ember képes változtatni. Te nem! Bezárkózol és nem vagy hajlandó észrevenni, hogy valaki érez is valamit! A túlságosan racionális éned soha nem enged közel senkit! És tudod mit? Hát tessék! Eljátszottad az utolsó esélyed nálam is! Pedig talán ez volt az egyetlen! Nem érdekelsz! Menj! Tessék, menj! Úgyis ezt akartad, nem? Nem akarlak többet látni! Engem nem fogsz kihasználni, mint a többi pasidat! Nem vagy többé a társam! Ha visszaértünk keresek neked valaki mást.
Egy pillanatra teljes csend lett. erre nem volt válasz. Végül Brennen megszólalt:
- Jól van. Értem. - lassan, tagoltan beszélt - Akkor én most… lemegyek és veszek magamnak valamit enni. Nem ettem egész délután semmit.
Ezzel megfordult és már hívta is a liftet. Booth ezek után kénytelen volt elengedni a gyanúsítottat, aki idegesítő mosollyal az arcán integetett vissza a liftből.
Tempe lelke darabokban volt, amikor belépett a liftbe. Valójában kavargott a gyomra, nem lett volna képes egy falatot sem enni. Csak friss levegőre volt szüksége. Találomra indult el az egyik utcán. Agyában kavarogtak a gondolatok, sírás folytogatta a torkát. Egy ilyen pillanatban Booth biztosan megölelné és mondaná, hogy nem lesz semmi baj. De ő most nincs itt. Vajon miért mondta mindezt? Bár voltak szavai, amelyek igazak, de tudta, hogy nem lenne képes őt megbántani ennyire. És most mégis megtette. Jobb lesz, ha visszafordul és bocsánatot kér tőle. Biztosan rendbe jön minden. Azonban Brennen annyira el volt foglalva gondolataival, hogy nem hallotta a közeledő léptek zaját. Egy pillanattal később a férfi megragadta és fejbe vágta. Még sikítani sem volt ideje…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Izgalmas, mozgalmas, király! A kínos beszélgetés Mackel, azt végigröhögtem
Aztán a gyilkos-jelölt... Szuper kis elmebeteg 
És az a veszekedés a végén... Bár én nem gondoltam, hogy Booth ennyire el tud szállni, de végülis beleillett. Úgyhogy 
Remélem nem fogod megkínozni... És ez a veszekedés
Azt hittem elbőgöm magam
De a ficc szuper, és most már jönnek az izgalmak
Tyűű, a cikis kellemetlen dolgok viceek voltak.
Ez a veszekedés, fúúú ez elég komolyra sikeredet..:S de persze írói és olvasói szempontból jó dolog volt :D
Csóri Brennan....
KK