|
Claire: Gyilkosság és New York/5. (befejező rész)
Reggel Booth volt az első, aki kinyitotta a szemét. Ahogy lenézett a félig rajta alvó nőre, elhatározta magát. Nem ébresztette fel. Gyönyörködött benne és elmosolyodott. Olyan nyugodt. Mintha nem történt volna semmi tegnap éjjel. Belegondolt, milyen érzés lehetett neki egyedül, abban a sötét lyukban, ahová a gyilkosuk cipelte. Neki sem volt könnyű. Ő is egyedül volt mit sem tudva a veszélyről. Ő mástól rettegett, ami igazán már nem is jelentett semmit ezek után. Gondolt rá, hogy majd szóba hozza, de már nem tűnt fontosnak. Félresöpört egy tincset az arcából. Tökéletes volt. Számára tökéletes. Nem is igazán tudta, mi volt az, ami először megfogta őt benne, csak azt, hogy egyik pillanatról a másikra kellet ráébrednie érzéseire. És sokáig kellett várnia. De most itt fekszik, karjai között a legédesebb nővel, aki gyermeket fog világra hozni. A közös gyermeküket. Mint egy álomban. Vagy mint mikor kómában feküdt. De ez most a színtiszta valóság.
Ekkor Tempe megmozdult. Látszott, ahogy lehunyt szemmel mérlegeli a helyzetet, ami igencsak tetszhetett neki, mert elmosolyodott. Csak azután nyitotta ki a szemét, hogy Booth egy puszit adott a homlokára. Aztán újra lehunyta a szemét. Nem akarta, hogy véget érjen ez a pillanat. Boldognak érezte magát és gondtalannak.
- Jól aludtál? - kérdezte egy újabb apró csók után Booth.
- Igen. - sóhajtotta karjai között Tempe. Megállíthatatlanul eljött a pillanat, amikor ki kellett nyitnia végleg a szemét. Csókot váltottak, majd a férfi megkérdezte:
- Rendeljek valamit enni?
- Hmmm… az nagyon jó lenne, de előbb elmegyek és lezuhanyozok.
- Rendben, Kicsim. - és egy csókkal elengedte. A nő kibújt mellőle és elosont a fürdőszoba felé.
Seeley rendelt az időre tekintettel ebédet, majd csendben beosont a fürdőszobába. Szerelme mögé lopózott és ő is bebújt a zuhany alá. Hátulról átkarolta a derekát és kezét a hasára tette. Gyengéden belecsókolt a nyakába, majd állát megtámasztotta a vállán. Tempe újra a mennyországban érezte magát. Így álltak percekig a kellemesen forró zuhany alatt. Aztán Booth lassan elengedte Brennent, de csak azért, hogy finoman elkezdje masszírozni a vállait. Aztán egyre lejjebb és lejjebb a hátának minden porcikáját, míg teljesen el nem lazította ezzel, kicsit feszültnek tűnő kedvesét. Ekkor gyengéden megfordította őt. Egyik kezével átkarolta a derekát, a másikkal eltűrte vizes hajtincseit az arcából és egy apró csókot nyomott szájára. Bren átölelte és izmos mellkasára borította a fejét. Hallotta Booth szívverését. Egyenletes megnyugtató dobbanások. Amikor belépett a zuhany alá, Tempeben feltorlódtak az éjszaka eseményei. A sötétség, a félelem, az aggodalom… Várta, hogy a forró zuhany ellazítsa az emlékek miatt görcsös izmait és kimossa belőle az emlékeket örökre. Aztán belépett mögé Booth és elhozta érintésével a megkönnyebbülést. Már a hajnal eseményei foglalkoztatták, átvéve a lidércnyomásos képek helyét. A masszírozás mindent kitörölt az emlékeiből. Csak a kellemes érintést, ellazító mozdulatokat érezte. Míg ölelkezve álltak, nem kellett gondolnia semmire. Nem kellett aggódnia a következmények miatt, nem kellett a munkára gondolnia. Teljesen szabadnak érezte magát.
Ezt érezte akkor is, amikor egy óra múlva kézenfogva sétáltak a Central Parkban. Nem emlékezett, hogy valaha megtehette volna ezt. Egymással kézenfogva, csak ketten, szavak nélkül. Mert arra már semmi szükség. Aztán leültek egy padra és csendesen nézték a körülöttük zajló életet. Booth egy ideig Brennen hasán nyugtatta kezét. Aztán lassan szembe fordult vele. Látszott, hogy mondani szeretne valamit, de egy hang sem jött ki a torkán. Végül összeszedte minden bátorságát és megfogta Bren kezét.
- Temperance… én… - kezdte el - kérlek gyere hozzám. Én csak veled tudom elképzelni az életem további részét. Nem akarom megosztani mással, csak… veled. - ekkor előhúzta a zsebéből a gyűrűt. - Temperance… légy a feleségem.
Booth egy kis megkönnyebbülést érzett, hogy kimondta, azonban tudta a neheze még csak most jön. De akármi is lesz, az az érzelmein nem változtat.
Tempe a férfi arcát fürkészte. Aztán elvette a ujjai közül az apró gyűrűt. Már az első kérdésnél tudta, hogy mit fog válaszolni. Talán az elmúlt napok eseményei miatt, talán már régóta tudta a választ a kérdésre. És most valóban döntött. Visszaadta a férfinak a gyűrűt és hosszan megcsókolta. Booth arcáról olyan gyorsan tűntek el a remény sugarai, ahogy érkeztek, hogy helyüket a csalódás foglalja el. Érzelmeinek homályán keresztül alig vette észre, ahogy Tempe feléje nyújtja a jobb kezét.
- Kérlek, Te húzd fel az ujjamra. - mondta komolyan, egy apró mosollyal a szája szélén
A dermedtséget Booth arcáról egy ugyanolyan széles mosoly űzte el, mint mikor megtudta, hogy Tempe gyermeket vár. Aztán óvatosan kezébe fogta a gyengéd kezet és felhúzta rá a gyűrűt. A nő kacérkodva megcsókolta Bootht.
- Most már tényleg el kell majd mondanunk.
- Mit szólsz a holnap estéhez?
- Nekem megfelel. - azzal átkarolta a férfi nyakát és csókot váltottak. Booth felkapta az ölébe újdonsült menyasszonyát és így vitte fel a szállodai szobába. Már csak össze kellet pakolniuk, hogy elérjék az esti járatot.
Az ügyet Taylor nyomozó lezárta. A gyanúsítottat jó pár évre rács mögé dugták. Nekik már nem kellet részt venni tárgyaláson sem, így hát 8 órakor már a repülőgépen ültek. Fogták egymás kezét és Tempe gyönyörködött a gyűrűjében.
- Holnap be kell mennem a kórházba. - szólalt meg váratlanul Brennen.
Booth aggódva nézett vissza rá.
- Ultrahangra. Eljössz velem, ugye?
- Ki nem hagynám. - húzódott széles mosolyra a szája.
Tempe is elmosolyodott, aztán hátrahajtotta a fejét és lecsukta a szemét.
Másnap körbetelefonálták a kis csapatot egy esti összejövetelre. Úgy tervezték, hogy az ultrahangos vizsgálat után egyből oda mennek és belevágnak a közepébe.
Pontosan jelentek meg a vizsgálaton. Booth végig fogta Tempe kezét és csodálattal nézte a kis csöppséget. Már nagyon kíváncsi volt milyen is lesz.
- Kisfiú, vagy kislány? - kérdezte meg végül az orvostól.
- Ezt még nem tudom önöknek megmondani, majd csak a 18. hét után. - felelt diszkréten az orvos.
- Szerintem az ultrahangon látható testfelépítése alapján… - kezdte magyarázni Brennen, de Boothnak ekkor megcsörrent a telefonja.
- Booth. - szólt bele a férfi. - De… Nem. Értem. Máris bemegyek. - majd letette a telefont.
- Bren… - kezdte óvatosan - El kell mennem. A főnökömnek most kell a jelentés a New York-i kis kirándulásunkról, de csak egy kicsit fogok késni az esti találkáról. Mondd el nekik, ha nem érnék oda időben.
- Rendben - mosolygott rá Brennen. Booth egy gyors puszit adott a homlokára, majd elment.
Tempe még elnézegette egy ideig a baba képét. Ez az apróság most az ő hasában van. Booth egy része. Egy nagyon apró parányi kis része. Elmosolyodott a gondolatra. Jó érzés volt arra gondolni, hogy a testében van valami a férfiból. Soha nem gondolta, hogy ekkora örömöt fog okozni egy ilyen apróság.
Miután végzett a kórházban, Brennen betoppant a többiek közé, akik már csak őt várták. ott volt mindenki: Angela, Hodgins, Cam és még Dr. Sweets is. Angela gyanút fogott, hogy ez nem csak egy egyszerű beszélgetős este lesz, így hát Brennennek szegezte a kérdést:
- Miért hívtál minket ide, édesem? Van valami újdonság? - mosolygott mindentudóan barátnőjére.
Tempe elmosolyodott és úgy döntött belevág a hírekbe. De csak szépen lassan, hogy Booth még időben ideérhessen.
- Szóval, örömmel szeretném nektek bejelenteni - kezdte egy félmosollyal a szája szélén - hogy van valakim.
Lopva végignézett az arcokon, de egyenlőre, csak az értetlenséget látta. Angela mosolya sem volt már olyan biztos.
- És… - nézett a kezén lévő gyűrűre - megkérte a kezem.
- És te igent mondtál? - akadt ki teljesen Angela.
- Igen. - amikor ezt kimondta, akkor már mindenkinek szó szerint leesett az álla.
- És Booth tud erről?
- Igen - mosolyodott el Tempe - ő már mindenről tud.
- Mi az a minden, szivem? - vágott egyre kétségbeesett arcot Angela - Van még valami? - majd jelentőségteljesen rá nézett.
- Terhes vagyok. - jelentette ki egyszerűen Brennen.
- Attól, aki megkérte a kezed? - szólt most Cam.
- Igen.
Angela már tépte a haját idegességében. Mivel tudott arról az éjszakáról, meg volt győződve róla, hogy Booth és Brennen együtt vannak.
- És Booth örül ennek az egésznek? Ezt nem hiszem el…
- Igen, Booth örül neki a legjobban…
- És ma akkor megismerhetjük ezt a szerencsés férfit? - vetette fel Cam.
Ekkor lépett be a Royal Dinner ajtaján Booth és egyből feléjük vette az irányt. Megállt Camék mellett és ránézett Tempere.
- Tudják már? - majd végig nézett az elképedt arcokon. Sweets különösen ki volt akadva, mert ez egyáltalán nem illett bele az általa felépített elméletbe.
- Igen, elmondtam már egy részét…
- Na és kisfiú vagy kislány? - Kérdezte kíváncsian a férfi. Már alig bírt magával.
- Az ultrahangon látott csontszerkezete alapján azt mondanám, hogy… - itt vett egy mély levegőt - …kislány.
Booth ekkor már szinte ugrált az örömtől. Egy pillanattal később már karjaiba kapta Tempet és megcsókolta örömében.
A háttérben tátott szájjal álló munkatársakkal mit sem törődtek. Angela teljesen kiakadt és gondolatban már fűzte is össze a szemrehányó szavakat, amit Brennen ezért kapni fog. Cam volt az első, aki meg tudott szólalni, miután vagy százszor elismételte magában, hogy „Te jó ég!!”
- Booth az apa? - ejtette ki lassan tagolva a szavakat.
Erre mindketten felkapták a fejüket.
- Nem mondtad el nekik, Bones? - fordult Tempe felé a férfi.
- Ezt még nem. - mosolygott.
- Igen, Booth az apja a lányomnak. - fordult végül feléjük Bren, majd újabb csókot váltott elégedett társával.
A kezdeti bénultságot lassan kezdte felváltani az öröm és ezernyi kérdéssel árasztották el a boldog párt…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
nagyon tetszett
A nagy bejelentés haláli volt, szerettem volna látni is 
És ahogy Brennan kitalálta, hogy kislány az ultrahang alapján... XDDD
Kedves Claire mit mondhatnék ez nagy volt, csak most jutottam el eddig és egyben olvastam el. Én a nyomozáson kívül a nagy vitát is bírtam és persze hogy a nagy békülést is, naná. Jó volt az ötlet és a kivitelezés
A bejelentésen besírtam.... (a röhögéstől)
Remélem írsz még és természetesen KMF