|
enci.2: Egy váratlan esemény/5. (befejező rész)
Neeee... – Brennan lelkében felsikítottak a gondolatok. – Nem, ez nem lehet biztos ez csak valami álom… igen csak az lehet. De talán mégsem, mi van, ha elveszítem? Brennan gondolkozz! Próbálj nyugodt maradni. De a fenébe is hogyan? – folyamatosan kérdések repkedtek a fejében. Szinte már saját magával veszekedett, miközben Booth kezét fogta.
- Kérem, ne tegye ezt Mr. Cullen! – kérte csöndben, szinte suttogva Booth.
- De akkor minek kérte ki a mi véleményünket is? – kérdezte Sweets meglepve.
- Az a helyzet hogy az FBI-nak van egy szabályzata. Végiggondoltam mindent, de higgyék el, hogy a saját seggemet tenném a tűzre, ha engedném, hogy együtt dolgozzanak.
- Ohh... szüzanyám… ez most komoly? – kérdezte Booth dühösen.
- Nem akarok másik társat. Részemről visszatérek a több száz éves csontokhoz. – jelentette ki Brennan, fékezve minden érzését. Cullen látva a nő arcára ült érzelmeket, megszólalt.
- Egyetlen halvány esély van rá, hogy együtt dolgozzanak.
- Esély? – kérdezett vissza Booth, némi reménnyel a hangjában.
- Ha az én főnökeim, akik a maga főnökei is beleegyeznek, akkor dolgozhatnak együtt. De azért mondtam, hogy halvány esély, mert mind notórius szabálykövetők. Nagy az esély rá hogy elutasítják. De látom hogy igaza volt Dr. Sweets-nek; maguk tényleg szeretik egymást. – mondta Cullen, majd odabiccentett a két összekulcsolódott kézre.
- Ezt miért nem mondta hamarabb? – kérdezett Sweets, enyhe ingerültséggel a hangjában. Érezhető volt, hogy nem ért egyet a szétválasztás döntésével.
- Mert nagyon kicsi rá az esély. De a legközelebbi ülésen felvetem. Addig is vegyenek ki szabadságot, mindketten. Két nap múlva lesz egy megbeszélés. Akkor eldől minden.
- Köszönjük Mr. Cullen… azt hiszem… Ööö… ideje lenne mennünk. – helyesbítette ki magát Booth. Majd Brennan is felállt és kézen fogva kisétáltak.
- Ez mégis mire volt jó Mr. Cullen.
- Dr. Sweets. A szabály, az szabály. Nem akartam hiú ábrándokat kelteni, mert utána csak még jobban fájna. De mondtam majd a fő fő főnökök eldöntik. De látva ezt a különleges kapcsolatot kettejük között lehet, hogy nagy hibát követtem majdnem el.
- Maga mekkora egy tökfej… - motyogta maga alatt Gordon Gordon.
- Ez is pszichológiai megfigyelés?
- Nem. Csak gondoltam jó, ha tudja. – mondta majd kisétált a szobából, taxit hívott és hazament.
Booth és Brennan a kocsiban éppen úton voltak. Brenn még mindig az események hatása alatt állt. Érezte, ahogy az ereiben lüktet a vér, lehunyta a szemeit, és kizárt minden gondolatot a fejéből. Hosszú volt ez a mai nap. Odakint eleredt az eső, és halkan dobolt a szélvédőn. Nemsokára megérkeztek Booth lakásához. Felmentek, de egy szót sem szóltak. Túl nagy teher volt mindkettőjükön. Brenn odament az ablakhoz, kinyitotta. Az eső elállt; már csak sejtelmes illata keringett a levegőben.
Aznap este nem is vacsoráztak. Brennan már megszokta, hogy ha Booth-nál tölti az estét, általában a férfi egyik pólójában teszi. Ezen az estén is így volt. Mikor Brennan kijött a fürdőből, az előszobai nagytükörhöz ment. Felhúzta derekáig a pólót, majd végigsimította kezét a gömbölyödő pocakján. – Milyen picike lehet; és néhány hónap múlva már a karomban tarthatom. Ha nincs ez az egész „nem dolgozhatnak együtt” duma, akkor most minden olyan tökéletes lenne. Booth szeret… tudom… érzem. Remegek. Miért remegek még mindig? Talán túl sokat idegeskedem, nem szabadna; árthat a babának. Talán hagynom kéne, hogy minden menjen a maga útján. Te jó ég, mikor gondoltam én találgatásokra? De ezt kell tenned Brennan. Megnyugodni. – Brenn gondolatai szabadon csapongtak. Észre sem vette a mögötte álló férfit. Booth gyengéden átkarolta a nőt, majd rátette hasára a kezét. Booth érintése olyan volt mintha angyalszárnyak simogatnák. Hosszú percekig álltak itt, és élvezték a csendet, egymást. Nem sokkal később aztán lefeküdtek aludni. Ezen az estén mindketten mély álomba zuhantak. De sajnos ez nem tartott soká. A telefon megszólalt.
- Booth! – súgta halkan, nehogy felébressze a nőt, de a telefon hangja ezt már elintézte.
- Jó éjt Booth! Sajnálom, hogy ilyenkor zavarom de van egy fontos dolog, ami kiderült. És gondoltam tudni akarja.
- Mondja már Sweets!
- Rendben. Szóval Mr. Cullen említette, hogy két nap múlva lesz egy ülés, amin megtárgyalják az önök szétválasztását. Ezt az ülést holnapra rakták. Gondoltam szólok, mert az a sejtésem, hogy első kézből akarják tudni az információt.
- Mikor kezdődik?
- Reggel 8 órakor... és előreláthatólag délig tart.
- Köszönöm hogy hívott. Jövök eggyel magának.
- Ez természetes Booth ügynök! De most nem zavarom tovább. További Jó éjszakát!
- Magának is! – köszönt el végül Booth.
- Ki volt az? – kérdezte a még félálomban lévő Brennan.
- Csak Sweets volt az. – válaszolta Booth, miközben próbálta elrejteni hangjában a félelmet és az izgalmat.
- Miért hívott az éjszaka közepén?
- Semmi, semmi fontos. – hazudta Booth, de nem sikerült túl jól neki. Brennan még a félhomályban is észrevette.
- Látom Booth hogy valami nincs rendben. – mondta a nő egyre erősödő hanggal.
- Sweets azért hívott, hogy közölje, hogy holnap reggel 8-tól tárgyalják a mi szétválasztásunkat is. Csak azért hívott, hogy tájékoztasson, hogy akarunk- e menni.
- Még szép! – vágta rá Bones, majd visszafeküdt a férfi biztonságot nyújtó karjai közé.
Az éjszaka után aztán eljött a hajnal… majd a reggel. Egy nagyon, nagyon csöndes reggel. A lakásban tartózkodó két személy hallgatása beszőtte helyet. Néma volt a szoba, a konyha, csak a fürdőszobából hallatszódott a víz csobogása. Majd beindult a kávéfőző és a teáskanna is felsikított. Majd a csészék zörögtek meg egy pillanatra. Aztán a kulcscsomó hangja hallatszódott utoljára. Végül teljes némaság szállt a lakásra.
Az autóút szintén így telt. Nem tudni, hogy a feszültség, az aggódás vagy az utálatos várakozás csöndje töltötte meg a teret. Aztán odaértek. Csak Sweets-el és néhány FBI-ossal találkoztak. Mikor felértek az emeletre, a terem ajtaja éppen zárult. Már nem várt rájuk már csak a várakozás. Egy nagyon… nagyon hosszú idő. De talán megéri.
Brennan megpróbált nyugodt és racionális maradni miközben szívén egyre nagyobb sebet ejtettek elnyomott gondolatai. Közben Booth már nem volt ilyen nyugodt. Minden perc óráknak tűnt, s mikor még csak egy óra telt el ő már úgy érezte, hogy dél van. Idegei pattanásig feszültek miközben Bones kezét fogta. De nem akarta elengedni egy pillanatra sem. Aztán elkezdte felidézni az emlékeket… a szép dolgok csak úgy dőlte elő az agyában. A legelső ügy, majd a fagyöngy alatti csók, aztán szép sorjában a hét év eseményei. De egy pillanatra sem vesztette el a reményt. Nem sokkal 12 előtt az ajtó kinyílt. Utoljára Mr. Cullen lépett ki a teremből. Majd megszólalt. Próbált hivatalos lenni.
- Az igazgatóság szerint Booth ügynök, maga és Dr. Brennan tovább dolgozhatnak együtt. De… ha egyetlen probléma is felmerül, azonnali hatállyal megszüntetem ezt. Megértette?
- Igen… igen Mr. Cullen. Köszönjük! – hebegte Booth boldogságában.
- Rendben, akkor. Viszlát Booth, Dr. Brennan!
Booth csak intett egyet majd Brennan felé fordult, felkapta, és óvatosan megpörgette, majd mikor lerakta, alig tudott megszólalni. – Hát mégis van Isten. Köszönöm. Ez egyszerűen fantasztikus. De most már nem hagyhatom soha elmenni. Már nem ő és én vagyunk hanem: mi. – gondolta Booth magában, majd Brennan megszólalt.
- Már soha nem menekülsz tőlem. – mondta miközben átkarolta karjával a férfi nyakát, ő pedig a nő derekára rakta kezét.
- Ha egyszer menekülnöm kell, inkább a pokol, mint hogy nélküled létezzem!
És az álmok tovább élnek…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hát azt hogy képzeltem... xD Pedig zseniális 
Nagyon szép vége lett és imádtam az egészet! De a kedvenc egyételműen Gordon Gordon, 
remélem még sok ficcben feltűnik majd, szóval 
Kellett már némi romantika is.....
és 
Nem lehetnek külön 
Happy end 
köszi mindenkinek!! :D nagyon örülök hogy tetszett!! :D hála o.n. -nek fent van egy bónusz fejezet is!! :D és amint az időm engedi írok még ficcet!! :D
mégegyszer!! :D