|
Nusi: Minden csak most kezdődik el/7.
36 ÓRÁVAL KÉSŐBB
Booth hasogató fejfájással ébredt, majd a kezével megpróbált átfordulni a másik oldalára – teljesen sikertelenül. Igyekezett volna felülni, de a kezeit megbénító köteletek ezt lehetetlenné tették.
- Mi a fene… - dörmögte, és résnyire kinyitotta a szemét, de rögtön le is zárta, ugyanis a napfény vakítóan ömlött be a szobába – vagy abba a helyiségbe, ahol volt.
Nem emlékezett, hogy Bones megkötözte volna… hisz csak simán egymás karjaiban kötöttek ki az ünneplős – nagy bejelentős vacsora után, a nő lakásában. De ha nem Bones hálószobájában van, akkor mégis… hol?! Kiment éjszaka egy kicsit inni, mert megszomjazott, ere itt ébred.
A hátára fordult nagy nehezen, és átvetetette összekötözött kezét a feneke alatt. Végül pedig kinyitotta a szemét.
Első pillantásra úgy tűnt, mintha egy raktárépületben lett volna. Ám, amikor jobban szemügyre vette a terepet rájött, hogy egy sokkal, de sokkal rosszabb helyen van – egy rég elhagyatott cirkuszi raktárban…
Brennan nagyot nyújtózkodva nyitotta ki a szemét. Miután Booth és Ő bejelentették a nagy hírt, Russéktól rögtön is kaptak másnapra egy vacsorameghívást – az ebédet pedig Parkerrel töltötték a Royal Dinerben. Az éjszaka pedig – sóhajtott egyet megelégedve -, nos, remekült sikerült. Régen aludt ilyen jól.
Régen érezte magát ennyire boldognak – és ennyire biztonságban.
Oldalra fordult, de csalódva állapította meg, hogy társa már nincsen mellette – az ágy üressége józanítólag hatott elméjére.
- Biztos bement már dolgozni… - ásított egyet, és összeszedte az előző este szétdobált ruháit, majd lefőzte a kávéját.
Nem tartotta gyanúsnak, hogy az ügynök egy szó nélkül hagyta ott. Megszokta már, hogy a lehető leglehetetlenebb helyzetekben hívják el, és Ő, Brennan már hozzászokott ehhez. Most is azt hitte, ez áll a háttérben.
Pedig nem is sejtette, hogy ezúttal merőben másképp lesz…
Vidáman kapta össze a cuccait, és hajtott az intézetbe.
- Jött valamilyen levelem? – lépett be a laborba, ahol Wendell és Daisy az egyik ismeretlen, 19. századi áldozatot igyekezett rekonstruálni, és meglelni a személyazonosságát.
- Nem, dr. Brennan – ugrott eléje a doktorandusz-lány, és villámgyorsan kikapta a nő kezéből a táskát. – Most rengeteg pihenésre van szüksége, dr. Brennan – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. – És a kicsi dr. B-nek is – hajolt az antropológus hasához, és gügyögni kezdett.
- Jól van, Miss Wick ..? emelte fel a lányt Tempe, de titkon már azt hitte, hogy teljesen megbolondult.
- Igen, csak aggódom az állapotáért – húzta ki magát Daisy, és visszasietett a csontváz, és a nevetését visszatartani alig tudó Wendell mellé.
- Ha végeztek a csontmarkerekkel, hozzák fel az irodámba az eredményt – fordult még vissza a gyakornokok felé a nő, majd felsietett az emeltre.
Jólesően ült le székére, és húzta maga elé a postaláda összegyűlt tartalmát. Tekintete azonnal megakadt egy nem szokványos borítékon… ráadásul feladó sem volt rajta. Ujjaival szinte feltépte a borítékot, majd vette a kezébe a vékony papírlapot.
A többiek már csak egy egetrengető sikításra kapták fel a fejüket…
- Jól van, ezt idd meg – vett át Camtól egy vízzel teli poharat Angela, és a még mindig reszkető Brennan kezébe nyomta. – A legfontosabb az, ha szépen megnyugszol… - ölelte át barátnőjét, és lassan ringatni kezdte. – Most a baba a legfontosabb, rá kell a legjobban figyelned…
Tempe azonban nem tudott megnyugodni. Agya még mindig a levélen kattogott. Valaki elrabolta Booth-ot, hogy Őt zsarolja, Őt bántsa. Valaki olyan, akit érzékenyen érintet a kettejük összetartozás, valaki, aki…
- Nem lehet – találta meg a doktornő a hangját, és kisírt szemeit a többiekre függesztette. – Mielőbb meg kell találnom Booth-ot – állt volna fel, de Cam szelíden, de mégis határozottan visszanyomta a helyére.
- Ez a mi ügyünk is, dr. Brennan. Most pihenned kell, a nyomozásban úgysem tudsz segíteni. Angela majd melletted marad – nézett a grafikusra, aki azonnal, szolgálatkészen bólintott. – Rendben – csapta össze Cam a kezét. – Azonnal értesítem az FBI-t, Hodgins maga Mr. Bray és Miss Wick társaságában fésülje át dr. Brennan lakását, feltételezve, hogy onnan rabolták el Seeleyt. A nyomszakértők is hamarosan ott lesznek… - halkult el a nő hangja, és az antropológusra nézett, akinek kezei között még mindig ott volt az a levél.
Nagyot sóhajtva lépett ki az irodából, és indult meg a laborja felé… imádkozott, nehogy késő legyen…
Hodgins azonnal bevágódott az új autójába, és a két doktorandusszal egyetemben Brennan lakására száguldott. A doktornő elmondásai alapján cselekedett, amikor először a konyhát vizsgálta át.
Nem is kellett nagyon kutakodnia, ugyanis az egyik sarokban friss vérnyomokat talált.
- Meg is van a kicsike! – kiáltott fel a helyzethez cseppet sem méltóan Hodgins, majd gyorsan rendezte az arcvonásait a két doktorandusz rémült fejét látva. – Vagyis, elkezdhetjük a kutatást – köhintet egyet, és a mintát betáplálta laptopja memóriájába.
Daisy és Wendell kivétele segítségnek bizonyult, de így is csak azt sikerült megtudni, hogy Booth vére volt a földön. Valószínűleg az ablakon keresztül emelték ki a lakásból, és a tűzoltólétrán vonszolták le.
Jack elégedetlenül csapta a hóna alá a mintákat, és sietett vissza a laborba, ahol a többiek már izgatottan vártak rá.
- Az FBI kiadta Booth arcképét minden egységnek, a kommandósoktól elkezdve a szimpla rendőrökig. A nyomszakértők most elemzik a Hodgins által talált mintákat, és igyekeznek rájönni, hogy hol is lehet Booth. Caroline is beszállt az ügybe, ahogy mindenki, akinek fontos Seeley, vagy dr. Brennan – fonta maga előtt össze a karjait Cam, és a beosztottjaira nézett.
Mindenki ott volt, csak Brennan nem…
- Arra rájöttem, hogyan rabolták el Booth-ot, de arra nem, hogy ki és miért… - temette arcát a kezébe Hodgins. – Pedig Ő biztos rájött volna már erre, és… - de Sweets belefojtotta a szót.
- Ugyan, ezt most maga sem gondolja komolyan! Természetese, hogy mindannyian aggódunk Booth ügynökért, de ez most egy egészen kivételes eset-. Az ügyet mindenképpen dr. Brennan felől kell megközelíteni – állt fel és kezdett el járkálni. – Biztos, hogy a doktornő múltjából bukkant fel valaki, akinek cseppet sem teszik ez az új fejlemény, miszerint… khm, dr. Brennan más mellett találta meg a boldogságot. Tehát, úgy gondolom… - fejtegette, de ekkor váratlanul megjelent Caroline az ajtóban, nyomában Hackerrel.
- Bámulatra méltó a teljesítménye Sweets, egy pillanatra el is hittem, hogy maga nyomozó, és nem pszichológus – jelent meg egy halvány mosoly az arcán. – Mr. Hacker azért jött, hogy segítségére legyen a csapatnak – intett a férfinek, majd szó nélkül kifordult a tárgyalóból.
- Arra gondoltam, hogy a beosztásom miatt mindenképpen, de talán a személyes intelligenciám miatt is a javukra lehetek – ült le kissé összetörten Andrew. – Seeley a legjobb beosztottam volt, míg Temperance… - ám Angela idegesen felkiáltott:
- Nem volt, hanem még mindig az! – fújta ki haragosan a levegőt, de többet nem szólt.
Nem tetszet Neki Hacker felbukkanása…
- Oké, oké, ne kezdjünk el veszekedni, épp elég a mostani bajunk is! – emelte fel a kezeit békéltetően Cam, nyugalmat erőltetve magára. – A legfontosabb dolgunk most az, hogy fel kell kutatnunk azokat az embereket mind dr. Brennan és Seeley múltjában, akiknek lett volna oka ártani nekik…
- Hát, akkor akad munka bőven – dőlt hátra szarkasztikusan Hodgins, és most kivételesen mindenki egyetértett vele.
*****
Booth még mindig egy helyben gubbasztva üldögélt. Ugyan a kezei már nem voltak megkötve, és a helyiséget is körbejárta, de egyetlen kijáratot sem talált. A raktárt mintha kissé átalakították volna, hogy még véletlenül se lehessen kijutni onnan.
Az ügynök a kezébe temette az arcát. A mobilja ott feküdt mellette összetörve, így esélye sem volt arra, hogy üzenhessen Bonesnak.
- Egy pillanat! – ugrott fel váratlanul, de a hátába hasító fájdalom, és lüktető feje miatt kissé megakadt a lendülete. – Ha Hodgins rögeszméinek akárcsak egy kis alapja is van, akkor ebben a szarban lehet valami nyomkövető-féle – guggolt le telefonja mellé, és nekiállt, hogy a legapróbb részletekig szétszedje az egykoron szebb napokat látott terméket.
Most nem törődött semmivel sem, csak a szabadulás gondolata lebegett előtte. A kezei őrült gyorsasággal dolgoztak, mígnem a telefon ezer darabra nem volt szedve, és a férfi győzelemittasan fel nem kiáltott.
- Megvan! – emelte a magasba a pirosan világító kis gombot, majd megnyomta.
Ám ugyanabban a pillanatban ismét egy ütést érzett a tarkóján, és megint elsötétült előtte a világ.
- Feladom! – dobott több tucatnyi fényképet Daisy az asztalra. – Egyszerűen túl sok a lehetséges gyanúsított… - roskadt le egy székre csüggedten.
- Nem szabad feladni! – kapta elő a telefonját Angela. – Akármit is mondotok, én nem bízom ebben a Hackerben… lehet Booth főnöke, meg őrülten szerelmes Brennan-be, de Nekem akkor is túlságosan segítőkész – hadarta el egy szuszra, és Hodgins-ra nézett.
- Találtunk valamit! – robbant be ekkor a parányi kis helyiségbe Cam, és rohanvást intet a többieknek, hogy kövessék, fel, egészen Bones irodájáig.
- Van egy kis nyomunk! – húzta ki barátnője füléből az iPod-ot Angie. – Booth-ról… - suttogta átszellemült arccal, majd csodálkozva nézett a felélénkült Brennan-re. – Hűha, ez tényleg több mint, mint… - hápogott tehetetlenül és a szintén megdöbbent kollégáira nézett. – Most meg hova mehetett?!
- Gondolom az FBI épületéhez – tárta szét karjait Cam, és újra intet, hogy ezúttal valóban őt kövessék – ne Angelát.
- Hol van Booth? – rontott be Caroline irodájába Tempe. – Dr. Saroyan azt mondta, hogy… - ám az ügyésznő egyik kezét felemelve félbeszakította.
- Nyugi aranyom, nyugalom! Volt nyom, igen. Ugyanis nem is tudom, kinek köszönhetően – pillantott az érkező Hodgins-ra -, Booth felfedezte a titkos nyomkövetőt a telefonjában. De az FBI szakértői már kimentek a helyszínre – fészkelődött idegesen a székében. – Nem találtak semmit sem… - könyökölt rá az asztalra a nő lemondóan. – Az emberrabló nagyon ismerheti a környéket, vagy… - de mégsem fejezte be a mondatot, hanem félbeharapta, és a munkájába temetkezett.
- Vagy? Vagy mi? – lépett közelebb Caroline-hoz Angie. – Mit akart ezzel mondani, hm? Na, figyeljen ide, Booth a mi… - kapta fel a vizet, de Brennan, aki mindvégig csendben ült, hirtelen megragadt a kezét.
- Honnan jött a segélyhívás? – kérdezte, látszólag teljesen nyugodtan. – Ki akarok menni oda… - suttogta már szinte csak magának letörten.
- Mi is megyünk! – karolta át barátnőjét harciasan Angela, kissé kimosva magát Caroline előtt az előbbi közjátékért.
- Rendben… - vonta meg a vállait a nő. – De ne minket hibáztassanak, hogy egy vérprofival van dolguk – húzott ki egy fiókot és nyújtotta át a nyomozati anyagot Camnek.
- Nem tudtunk semmit sem meg… Caroline kivételesen igazat mondott – dobta le a táskáját Cam, és helyet foglalt a beosztottjai között.
Kivételesen Brennan is közöttük volt, és nem vonult fel egyenesen az irodájába.
- Ez tényleg egy zseni, de a szó legnegatívabb értelmében – hozott kávét Hodgins mindenkinek, de Brennan visszautasította. – De hisz ez koffeinmentes! – hápogott, és csalódottan vette tudomásul a doktornő reakcióját.
A dolgozók szótlanul egymásra néztek, majd végül mindenkinek a tekintete Temperance-n állapodott meg.
Brennan most még a szokottnál is hidegebb volt. Nem szólt semmit, de még nem is tett úgy, mintha érdekelné a többiek beszédtémája. Csak ült, szótlanul, és a csendbe temetkezett, amely csak őt ölelte körül.
Most nem voltak szarkasztikus megjegyzései, most csak Ő volt, a kislányuk… és valahol messze, igen, Booth.
A gondolatait a férfi körül cikáztak. Hogyan lehetet, hogy nem vette észre, ahogy elrabolják?! Ő, akinek riasztó van a lakásában, önvédelemből kitűnő, és még éber alvó is…
Nem talált rá lehetséges magyarázatot, ha csak… de nem – erre a gondolatra megrázta a fejét.
Nem lehet, hogy valaki altatót kevert volna az italába.
Habár… ugyanazon boltba jár már majdnem 10 éve, és a Jeffersonian-ba és beférkőzhet bárki… lehetséges, hogy mégsem annyira szimpla az ügy, amilyennek a többiek gondolják.
És most itt van, egyedül, állapotosan… még arra sem volt ereje, hogy az apját felhívja, vagy jól kisírja magát Angelánál. Minden idejét, minden rezdülését, a legapróbb idegszálát is Booth kötötte le, csakis Ő.
Booth, Booth, Booth – visszhangzott egész nap a fejében, s noha még csak alig 24 óra telt el, kezdte úgy érezni, mintha az idő végelegesen lelassult volna. Racionális énje próbált küzdeni, de ebben a csatában, mint az utóbbi időben oly sokszor – nem tudott győzedelmeskedni.
- Szívem… - érezte meg Angie karját a sajátján. – Gyere, ezt idd meg – tolt elé egy gyümölcslevet, és Brennan keserűen mosolyogva állapította meg, hogy ez is narancsból készült.
Ráadásul száz százalékosból…
- Én vagyok a hibás – hallotta az antropológus idegenül a saját hangját, mire mindenki felkapta a fejét. – Ha ébrebben alszom, vagy nem is tudom, mit teszek, akkor most Booth is itt ülne, és éppen nevetnénk valamelyikőtök viccén – temette kezébe arcát. – Az én hibám… - zokogott fel csendesen, majd ölelte át kétségbeesetten Angelát. – Az enyém… - sírt, de ugyanakkor érezte, hogy egy kissé meg is könnyebbül a lelke.
Az a lélek, amelynek a létezését eddig tagadta. De most mégis megbizonyosodott róla, hogy a szív képes érezni is, és mindenkiben van lélek.
Még benne is…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
jó kis fordulat, minden elismerésem
lehet hogy Hodgins-szindrómában szenvedek, de gyanakszom Hackerre...
Azta, ez meglepő fordulat volt o.O
Hú de nem csípem én ezt a Hacker-t, bár ahogy látom a többieknek sem a szíve csücske :D
A kövivel siess, mert nagoyn várom, kivi vagoyk mi sül ki a végére :D KK