|
Claire: Örök veszteség/3.
Egy óra múlva Bones kopogtatott Booth ajtaján. A férfi éppen a konyhában tett-vett, hogy minden tökéletes legyen, mire a nő megérkezik. Nem akart Neki csalódást okozni. Egy ideje azonban nem is tudott kiigazodni rajta. Látott némi esélyt arra, hogy majd komolyabb kapcsolatot alakítson ki vele, és nem akarta elszalasztani az esélyét. Pár hónapja érezte, hogy a nő másként viszonyul hozzá, de közben tudta, hogy voltak futó kapcsolatai. Csupán egyéjszakás kalandok. Még csak nem is olyan komoly kapcsolatok, mint Jason és Mark. De egy hónapja semmi.
Néha, amikor a szemébe nézett, látott valami furcsa csillogást benne. Szerette volna, ha ez jelentene is valamit. Mert neki sokat jelentett. A műtét utáni bizonytalanságból valódi érzések lettek. Ezt tudta nagyon jól. És az, hogy a nő a saját könyvét olvasta fel akkor, ez azt jelentette számára, hogy ő is érez valamit. De ő ismerte Temperancet. Tudta, hogy még magának sem vallaná be, mit érez, nemhogy neki. Fél. Túlságosan fél. Fél egy komoly kapcsolattól, fél a csalódástól. Igazából fél mindattól, ami érzelmileg megviseli őt. Ezért is tűnt fel neki az, ahogy ma viselkedett. Érezte, hogy valami történt, de nem akarta erőltetni. Ezzel csak megijesztené. Ahogy azzal is, ha nyíltan közeledik felé. Előbb tudni szeretné, tényleg érez-e valamit. Bár ebben biztos volt, de nem mert kezdeményezni. Ezért szerette volna, ha ma este minden tökéletes lenne. Újra érezni akarta a nő illatát, megérinteni a kezét, megölelni, ha vigasztalásra van szüksége. Amint meghallotta a kopogtatást, már rohant is az ajtóhoz és szélesre tárta. A lélegzete is elállt, amikor meglátta Bonest. Nem öltözött ki különösebben, de csodálatosan nézett ki. Egy egyszerű bordó szoknya volt rajta, ami a térdéig ért és finoman körbeölelte lábait. Lábán fekete magas sarkú szandál volt. Egy fehér felsőt vett fel, ami rásimult felsőtestére. A ruha kivágásában egy nyaklánc hívta fel magára a figyelmet, ami illett a szoknya színéhez. A haját kiengedte és most lágyan omlott a vállaira. Booth elvarázsolva állt az ajtóban. Legszívesebben felkapta volna a nőt. Finoman csókolta volna és karjában tartotta volna örökre… De nem tehette.
Eközben Bones gondolatai is másfelé jártak. Mikor otthon elkezdett öltözködni, nem tudta eldönteni, mit vegyen fel. Vagy ezerszer öltözött át újra, mire végre eldöntötte, hogy a bordó szoknyáját veszi fel. Tetszeni akart a férfinak. Maga sem tudta miért, de ez fontos volt neki. Nem tudta, miért tartott olyan sokáig, míg végre elégedett volt azzal, ahogy kinéz. Azt akarta, hogy ez az este is olyan kellemes legyen, mint az eddigiek, amit Boothal töltött. Vagy húszszor átgondolta, hogyan fogja elmondani Boothnak, ami történt. De akárhányszor pörgette végig agyában a párbeszédet, a végén mindig egy dühös Bootht látott maga előtt, aki felelőtlennek tartja és elküldi. Újra és újra elbizonytalanodott. Pedig Boothnak tudnia kell róla. Úgysem tudja eltitkolni. A férfi olvas a szemeiben. Tele kétségekkel indult el. Tudta, hogy ennek nem kellett volna megtörténnie, és egyre jobban érezte, hogy Boothhoz szorosabban kötődik. De nem tudta, hogy Ő mit érez. Remélte, hogy nem közömbös számára. Remélte, hogy a férfi nem fogja őt elhagyni, nem fog neki új társat keresni, mert azt nem élné túl. Nem tudta elképzelni az életét a közös kávézások nélkül, a közös beszélgetések nélkül és az apró veszekedések nélkül. Egyáltalán. Nem tudta elképzelni az életét a férfi nélkül.
Még akkor is ezek a gondolatok keringtek a fejében, amikor kopogtatott az ajtón. Amikor az kinyílt előtte, minden kétes gondolata elpárolgott. Már csak Bootht látta, aki inget és farmert viselt. A sötétkék ingének ujjai fel voltak tűrve. A felső két gombja ki volt gombolva így látni engedte sima mellkasát.
Talán percekig, de lehet csak néhány pillanatig álltak így, lassan, elégedetten végigmérve a másikat. Aztán végül Bones szólalt meg először.
- Nem… nem mehetnék be?
- Ja… de. Gyere be. - válaszolta zavartan Booth és odébbállt az ajtóból.
Hogy a fenébe merevedhetett le ennyire? Ezt tényleg nem kellet volna.
- Már mindent előkészítettem. - mondta, miután becsukta az ajtót.
- Rendben. És mi lesz a vacsoránk? - fordult hátra Brennen, miközben letette a kabátját a kanapéra.
- Természetesen sajtos sült makaróni. És Te fogod nekem megmutatni, hogyan kell csinálni. - mosolygott Booth. - Olyan istenien tudod csinálni. - hízelgett tovább a nőnek, miközben a derekát fogva óvatosan betessékelte a konyhába
Ettől az akaratlan mozdulattól még maga Booth is meglepődött, de valójában élvezte, hogy megérintheti a nőt. Tempe sem ellenkezett. Jól esett neki az érintés.
- Na akkor! - csapta össze a kezét Booth. - Te majd mondod, hogy mit csináljak, én pedig megfőzöm Neked a vacsorát.
- Az kizárt! Én főzök Booth!
- Én meg majd csak állok itt?
- Hát… Tudod mit? Rendben, de inkább csak magyarázok, Te pedig figyelsz.
- Jó… - adta be a derekát Booth. - Mivel kezdjük?
- Én megcsinálom a szószt, Te pedig kifőzöd a tésztát. - osztotta ki a feladatokat Tempe. - Ja igen.. És a sajtot is lereszelheted, ha akarod.
- Igenis hölgyem! - azzal már nyúlt is a kikészített hozzávalóért.
A kezei gyorsan dolgoztak és pár perccel később már le is reszelte az egészet. Brennen karba tett kézzel figyelte mit ügyködik a társa, miközben elmosolyodott igyekezetén.
- Kész is van! Tessék Bones.
- Akkor most főzd ki a tésztát. Addig elkezdem a sajtos szószt készíteni.
- Jól van! - lelkesedett a férfi és már engedte is a vizet az edénybe. Ez újabb mosolyt csalt Brennen arcára.
Booth ezután megfogta a tésztát rejtő zacskót és elkezdte beleönteni az immár forró vízbe. A fél csomagot beleöntötte, amikor visszahúzta a kezét és tétován a jobbján álló Bonesra nézett. Tempe belenézett az edénybe, aztán megfogta a férfi kezét és újra megdöntötte a tésztászacskót. Mikor úgy vélte, már elég lesz, visszahúzta a kezét. Egy pillanatig mindketten zavartan néztek a másik szemébe, aztán Brennen megfordult.
- A szósz nagyon egyszerű… - kezdte a magyarázatot miközben újra a férfira nézett.
- Egyszerűen csak fogod a tejfölt… - nyújtotta a szavakat miközben a kérdéses hozzávalót az edénybe öntötte - majd a tojásokat… és a sajt 2/3-át… aztán mindezt összekevered. - Itt újra felnézett a feszülten figyelő társára.
- És a szerecsendió… Látom azt is vettél… - jegyezte meg Tempe, amikor észrevette milyen figyelmes volt a férfi.
- Az nem hiányozhat belőle!!! Amikor legutóbb sajtos makarónit ettem, azt is tettél bele és nekem nagyon ízlett. Szóval most sem hagyhatod ki… - mosolygott kisfiúsan a nőre, aki elveszett a barna szempárban, majd elnevette magát.
- Nem gondoltam, hogy ennyire ízlett a múltkor.
- Csak így vagyok hajlandó megenni. Csak úgy, ahogy Te csinálod. Azóta ezért is nem ettem… - mondta Booth még mindig fülig érő szájjal, majd figyelte, ahogy a nő beleteszi a szerecsendiót és megsózza a szószt. Aztán elkezdte összekeverni. Booth még mindig a balján állt. Szeme a nő túloldalán lévő sajtos tálra siklott. Hirtelen ötlettől vezérelve tett egy lépést a nő mögé, hogy könnyebben elérje. Bal kezét Brennen csípőjére tette és jobb kezével átnyúlt a háta mögül a tálért. De túl messzinek bizonyult és csak úgy érhette el, hogy teljes testével hozzásimult a nő hátához, aki eközben Booth keze után nyúlt, hogy ne tudjon lopni a sajtból. Amint megfogta, kezük megállt a levegőben. Arcuk pár centire volt egymástól. Brennen testében valami különös érzés terjedt végig. Teljes bensőjében megremegett és mintha belenyilallt volna valami a gyomrába. Kellemes és szorító érzés volt. Egy pillanatra megrezdült benne valami. Még soha nem érzett ilyet. Booth közelsége teljesen elvette az eszét. Érezte a férfi illatát és nem bírta tekintetét elszakítani az övétől. Nem akart és nem is tudott kihátrálni a helyzetből. Egyre nagyobb késztetést érzett, hogy megcsókolja.
Talán egy perc is eltelt így, amikor Booth ellépett és halkan megjegyezte.
- Megnézem kifőtt-e a tészta…
Visszatért a nő bal oldalára és belenézett az edénybe. Mialatt leszűrte a tésztát Tempe is összeszedte magát és összeállította a szószt. „447-es számú zavart pillanat” állapította meg magában, aztán csendben dolgozott. A tésztát összekeverte a szósszal és az egészet beleöntötte a tepsibe. Megfogta a sajtos tálat és ketten rászórták a tetejére (az előző zavart pillanatnak köszönhetően) teljes sajtmennyiséget. Tempe becsukta a sütő ajtaját és egy kicsit még mindig zavartan egymásra pillantottak.
- Azt hiszem én most… megterítek. - nyelt egyet Booth a másik szoba felé intve. Miután kilépett a konyhából Tempe nekitámaszkodott a konyhaszekrénynek, becsukta a szemét és hátrahajtotta a fejét. Vett egy óriási levegőt és lassan kifújta. Hogy történhetett ilyesmi? Hogy lehetett ilyen gyenge? Nem tudta, kibírná-e még egyszer, hogy egy ilyen pillanatban meg ne csókolja az ügynököt. Az agya lázasan dolgozott, amikor egyszer csak meghallotta Booth hangját kintről.
- Bones! Én kész vagyok! Megsült már?
- Mindjárt nézem! - azzal odalépett a sütőhöz és kinyitotta. - Kész! - Kiszedte egy tálba és már vitte is.
Megtorpant egy pillanatra, amikor kilépett a konyhából. Az asztalon két teríték, középen egy hangulatos gyertya égett. Kellemesen világított a szoba közepén.
- Nem tetszik? - kérdezte Booth csalódottan.
- De, nagyon tetszik. - válaszolt halkan Tempe és rámosolygott a társára. Letette a tálat az asztalra. Booth kihúzta a széket, hogy le tudjon ülni.
- Köszönöm. - mondta Tempe meghatottan.
- Nos akkor, ha megettük van kedved egy filmet megnézni? - terelte a szót másfelé Booth.
- Végülis… nem bánom. - egyezett bele.
- És mit nézzünk Bones?
- Nem tudom, azt mondd meg Te!
- Hát jól van. Majd kitalálom…
Csendben ettek. Egész idő alatt nem szóltak semmit. Mindketten a saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Vagyis egymással. A másikra gondoltak…
Vacsora után Booth találomra kihúzott egy dvd-t a sok közül és leültek egymás mellé a kanapéra. A Dirty Dancing-et sikerült kihúznia. Bones a vállára hajtotta a fejét úgy nézték a filmet. Az agyuk végre teljesen kikapcsolt. A film alatt végre fesztelenül beszélgettek. Néha már összefolytak előttük a jelenetek és aztán már nem is tudták hol tart a film. Amikor a film végén felcsendült a híres dallam Booth felugrott a nő mellől és felé nyújtotta kezét.
- Nincs kedved táncolni, Bones?
- Booth én… nem is tudom… - mosolygott tétován, de végül odanyújtotta a kezét a férfinak.
A férfi átkarolta a derekát és elkezdtek táncolni. Booth többször megforgatta a nőt. Aztán egyszer, mikor kiforgatta és finoman vissza, a nő háta nekisimult mellkasának. Kezeik Bones előtt kereszteződtek és hozzáértek hasához. Erről eszébe jutott az, amit eddig sikerült száműzni a gondolatai közül ezzel a csodás estével.
Mikor a tánc végén átölelték egymást, tudta, hogy el kell mondania. Tudnia kell a férfinak.
- Booth… - suttogta - Mondanom kell valamit…
- Igen? - suttogta a férfi még mindig ölelve Tempet. Ő maga pedig vett egy nagy levegőt és kinyögte:
- Terhes vagyok…
- Mi?? - lökte el magától hirtelen Booth. - Tessék???
- Terhes vagyok. - majd a férfi értetlen tekintetét látva folytatta:
- Egy hónapja, amikor te hazamentél odajött hozzám Michael….. És nem tudom…. nem .. nem is igazán emlékszem mi történt … és most… most terhes vagyok…
- Tessék? - borult ki még jobban Booth - Ki a fene az a Michael??? Bones, neked elment az eszed??
Gyereket csináltatsz magadnak egy idegen pasival???
- Nem tehetek róla Booth! Én sem akartam, csak úgy megtörtént! És nem tudom.. - Brennen ekkor már sírt - fogalmam sincs ki is volt Michael valójában. Nem kérdeztem… Sokat ittam akkor éjjel és csak arról az egy éjszakáról volt szó! És én elfelejtettem… én… én… amikor gyereket szerettem volna Tőled, akkor én… azóta nem szedtem.. és….
- Tudod milyen felelőtlenség volt ez? - vágott közbe Booth - Most mégis mit gondolsz mi lesz?? Hogy fogod felnevelni? Mégis mit gondoltál?
- Booth én… - kezdte, aztán feladta.
- Tudtam.. tudtam, hogy ez lesz. - zokogta Brennen. - Tudtam, hogy nem fogod megérteni. Nem kellett volna most elmondanom… Elmegyek… - törölgette ekkor már a könnyeit, de a zokogást nem tudta megállítani. Már ment is és megfogta a kabátját. Lenyomta a kilincset és még mindig zokogva kisétált az ajtón.
Booth egy fél percig csak megdöbbenten állt és nézett a nő után. Aztán odaugrott és feltépte az ajtót. Rohant Bones után. Egy emelettel lejjebb érte utol a lassan támolygó nőt, akinek már pirosak voltak a szemei a sírásról és arca fénylett a rengeteg könnycsepptől, ami végigfolyt rajta. Booth ahogy utolérte a keze után kapott és szorosan a karjai közé zárta a nőt, aki már teljesen elhagyta magát.
- Ne haragudj… - suttogta a fülébe.
- Nagyon idiótán viselkedtem… Kérlek bocsáss meg… - azzal egy puszit nyomott a homlokára. Két kezében tartotta a fejét, ahogy beszélt hozzá. Brennen rázkódott a zokogástól.
- Bones… - törölte le ujjaival a könnycseppeket - Itt vagyok… itt vagyok Veled… Cssss… - azzal újra karjaiba zárta őt.
- Csssss….. Bones…. Itt vagyok… Megoldjuk… Ketten megoldjuk.. Itt vagyok melletted…
Bones pedig ott zokogott a karjaiban, a mellkasába fúrva fejét. Csak ömlöttek a könnyei és kétségbeesetten kapaszkodott a férfiba. Booth már nem emlékezett, hogy mióta állhattak így, amikor kezdett engedni a szorítás és már nem rázkódott a nő a zokogástól. De nem engedte Őt el. Csak állt és tartotta a karjaiban Bonest, aki ott a lépcső tetején álomba sírta magát a férfi vállán. Booth finoman a karjaiba vette Őt és felsétált vele a lakásához. Bevitte a hálószobába és lassan az ágyra fektette. Már éppen megfordult, hogy kimenjen a kanapéjához, amikor a nő keze kulcsolódott a karjára.
- Maradj velem… kérlek..
Booth nem ellenkezett. Szemben feküdt a nővel és megfogta a kezét. Belenézett a könnyektől csillogó, álmos szemeibe.
- Bones… segítek Neked… - suttogta, miközben egyik kezével végigsimított puha arcán, letörölve egy könnycseppet - Segítek Neked felnevelni… Ha kell… ha kell, leszek az apja…. ha elfogadsz…
- Booth… - suttogta - … köszönöm.
Aztán halványan elmosolyodott a könnyek mögött. Booth a kezében tartotta a kezeit, míg mindketten el nem aludtak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
ez nagyon "kircsy"re sikeredett, egyszerűen imádom
Eeeeez nagyon kedves és aranyos lett. Azért a kisördög ott bújkál, hogy mi ebben az örök veszteség...., mert hogy lesz azt feltételezem (sajnos????, remélem annyira nem)
Várom hogyan tovább...KK