|
Angela: Pokol/4.
- Igen. Ide, de mire gondo… - akarta feltenni a kérdést a nő, de közben megértette a férfi mire céloz – Istenem! – suttogta rémülten majd a készülék elnémult.
- Angela! Angela! Hallasz minket? - nem jött válasz.
- Mi van ezzel a szarral? - csapkodta Booth a készüléket a kerítésnek.
- Booth várj! Ne csináld! Csak tönkre teszed. Nem emlékszel mit mondott Hodgins? Lehet, hogy hatókörön kívül vagyunk. - kapta el Sweets a karját és vele a megindított mozdulatot, aminek a végén a pszichológus is a kerítésen landolt.
- Fiúk, ha ki játszottátok magatokat esetleg engem is kiengedne valaki?
- Persze kölyök, bocs csak nagyon aggódom Bones miatt. – mondta a férfi miközben a zárat kezdte vizsgálni.
- Szerintem menjük vissza Dr. Saroyanhoz. A többiek is oda jönnek, és ha bármi van, tudnak szólni.
- Szerintem meg ne. Nekünk most sürgősen meg kéne keresnünk valakit.
- Kit Zach? Csak Bones hiányzik.
- Nem úgy értettem. – a férfi kérdőn nézett a kölyökre miközben Booth továbbra is a zárral szenvedett.
- Egyre kevésbé értem, amiket mond Dr. Addy.
- Na, elég volt ebből! Zach áll hátrébb! – utasította az ügynök, majd felhúzta a fegyvert és szétlőtte a zárat.
- Gyertek velem. Tudom hova kell most mennünk. – indult előre a kölyök oly magabiztosan, hogy a többieknek nem maradt lehetősége vitába szállni vele. A távolban a nap a horizont alá süllyedt és vak sötétbe burkolta a halálra rémült várost.
Eközben nem messze tőlük egy kórház igen apró bonctermében Cam a maradványok fölé hajolt éppen mikor Angela feltépte az ajtót.
- Cam! Úristen! Cam!
- Jesszusom! Angela. A frászt hozod az emberre. Mi történt?
- Brenen! Booth azt mondja nincs Zachnél és nem is járt ott egésznap. Attól fél, hogy… - de nem bírta befejezni a mondatot, helyette a fejével intett a holtestek felé, amik a másik sarokban mindössze egy szaglótávolságra sorakoztak tőlük és az égett hús édes-keserű illatával borították el a helységet.
- Na, azt már nem! Én nem vagyok hajlandó erre még csak gondolni se! Te se tedd! Dr. Brenen jól van, csak nem tudjuk merre akadt el! – Cam arca sziklaszilárd meggyőződést árasztott, de a belsejéből kétségbeesett kiáltások törtek fel.
- De ha… - gördült egy könnycsepp Angela arcán.
- Nem! – kiáltott rá a másik nő – Erre nincs idő! Egyedül kell azonosítanom az áldozatokat, miközben az, akinek ez a világon mindennél jobban megy, sehol sincs! Nem teheted ezt velem! Segíts! Most!
A nőre kijózanítólag hatottak a hallottak megrázta a fejét és megtörölte a szemeit.
- Rendben. Hol kezdjem?
- Szólj Hodginsnak, hogy minden áldozat ruháját tegye külön zsákokba és címkézze fel. Később, ha a dolgok újra normálisan mennek szükség lesz még rájuk. Te keress még elemeket, mert ez a lámpa már elég sápadtan világít és fény nélkül nem tudom folytatni a boncolást és az azonosítást.
- De a kórház generátora működik, miért nem kapcsolod fel a villanyt?
- Mert akkor olyan helyekről vonnék el áramot, amik más emberek légzését biztosítják, vagy az életüket és ezt nem akarom. Elég nekem a lámpa fénye. New York-ban sokszor volt áramszünet. Megszoktam, hogy néha a körülmények nem a legideálisabbak.
- Akkor keresek elemeket még.
- Rendben, ha kész vagy akkor menj fel az égési osztályra és kérdezz ki mindenkit látta-e valaki Dr. Brenent a robbanás előtt vagy utána és arról, ami akkor történt.
- Biztos vagy benne, hogy ezt nekem kéne csinálnom?
- Igen. Gép nélkül és a szobád nyújtotta felszerelés nélkül nem tudsz rekonstruálni senkit. Vagyis a legtöbb hasznod most úgy veszem, ha mindent megtudsz a sérültektől a robbanásról. Ehhez neked zseniális érzéked van.
- Köszönöm Cam. - mondta a nő szomorúan miközben a kijárat felé indult.
- Csak azt tudnám, én mihez kezdjek Dr. Brenen nélkül. - mormolta az orra alatt miközben magában sorolta az imákat.
Az ajtó kinyílt és Angela hatalmas sikítás kíséretében ugrott előre egyet, a kijárat túloldalán állószemély nyakába.
Mindeközben a két speciális és a zseni a zseblámpák fénye mellett kereste a válaszokat útban az ismeretlen úti cél felé.
- Megjöttünk. - jelentette ki a fiú.
- Hova Zach? - nézett körül Booth. Egy egészen hétköznapi ház előtt álltak. Az egyetlen furcsaság az volt rajta, hogy a pince irányából fény áradt.
- Menjünk be és mindenre válasz kaptok. De van egy szabály. A srác, aki itt lakik, utálja a zsarukat és a látogatókat is. Ne kérdezzetek tőle semmit. Se arról honnan tudja, amit tud, se arról hogyan szerzi az információit, mert akkor nem fog segíteni. Ígérjétek meg! - két férfi bólintott és a kölyök csöngetett.
- Nem tudok segíteni a problémájukon, kérem, menjenek el haladéktalanul vagy rendőr hívok! - szólalt meg egy barátságtalan és igencsak ifjú hang a kaputelefon kihangosítóján keresztül.
- Én vagyok Addy.
- Hogy ki? Sajnálom, de az említett személy éppen egy komoly intézmény vendégszeretetét élvezi így lehetetlen, hogy most itt legyen. Kérem, távozzon azonnal! - a két férfi arcán a megrökönyödés jelei mutatkoztak. Mire a legifjabb egészen közel hajolt a készülék mikrofonjához és remélte, hogy elég halkan tudja suttogni a szavakat.
- Én vagyok az Bone Hunter. Hidd már el! A segítséged kéne, de sürgősen!
- Kérem a jelszót! - csendült a túloldalom sokkal kellemesebb orgánumban a hang.
- Immortalis in aeternum.
- Mit mondott? - súgta oda Booth Sweetsnek.
- Hogy a neve csontvadász, aztán a jelszót, ami azt jelenti „mindörökké hallhatatlan”. - válaszolta a pszichológus, de nem elég halkan, mert a fiú megfordult és haragos pillantást küldött a két férfi felé.
A kapunyitó berregése törte meg a pillanatot. A ház belülről igen csak furcsán festett. Ameddig a szem ellátott üres pizzás dobozok és kínai kajás zacskók hevertek. A szagok alapján hetek óta nem takarítottak. Booth befogta az orrát a szemét fanyar bűzére. Minden falon polcok voltak tele játék figurákkal. A legtöbb bontatlanul. Ahogy körbe nézett a férfi szeme egy ponton akadt meg. Egy polc tele könyvekkel. De mindegyik könyv a zabhegyező volt újabb-régebbi kiadásban. Ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy valami nem stimmel itt. Ahogy tovább haladtak elérték a pincelejárót. Odalent egészen más látkép fogadta őket. A pince egy teljesen bútorozott helység volt. Rengeteg gép, mindenütt de tökéletes rendben. Monitorok tucatjai és kábelek kígyózó hálózata adta az összképet. A szoba közepén egy magas támlás székben egy fiú ült és sebesen pötyögött az ujja a klaviatúrán.
- Vergilius! - szólította meg a fiú. A szék megfordult és a három férfire egy gyerek bámult vissza.
- Hunter! Valóban te vagy az? Hogy kerülsz ide?
- Segítened kell. Te vagy az egyetlen ebben a városban, aki még segíthet! Tudod mi történ kint, ugye?
- A fekete galamb? Persze, hogy tudom. Szerinted kinek a műve?
- Ugye nem?
- Sajnos attól félek de. Ez Mortem volt.
Zach leroskadt egy székre és a kezébe temette az arcát.
- Akkor végünk van!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
ui: Ezt neeeeeem bírom kivárni, hogy mitől lett alkesz Booth (és a legrosszabbra még csak gondolni sem akarok
kicsinálódtam...